FARMTECH szervestrágya és komposztszórók, a hatékony tápanyag-visszapótlás gépei



Hetek óta intenzív munka folyik a földeken, amelynek során a betakarítógépek mellett a talajművelésben résztvevő eszközökkel találkozhatunk mindenütt, bármerre is járunk az országban.  Folyik a jövő évi termés megalapozása: a tarlóhántás, talaj-előkészítés, a tápanyag-visszapótlás, szervestrágya szórás. Az állatállomány folyamatos csökkenésével ugyan egyre kevesebb szerves trágya képződik, pedig ez az egyik legfontosabb, talán a leghatékonyabb – és akkor a költségeiről még nem is beszéltünk! – talajerőpótló anyagunk.

A szerves trágyát a talaj felszínére juttatjuk ki, az erre a célra épített trágyaszóró gépekkel.
A trágyaszórók többféle rendszerbe sorolhatók, de lényeges részeiket hasonló szerkezeti elemek alkotják. A kisebb teherbírásúak többnyire egytengelyesek, a nagyobb gépek kéttengelyes vagy tandem futóműves kialakításúak. A kijuttatás iránya szerint oldalra szóró kocsival ritkábban találkozunk, ugyanis a jelenlegi gyakorlatban már egyre elterjedtebb a hátul szóró megoldás. 

A hátulszóró szerkezetek lehetnek függőleges szórótengelyű, vízszintes szórótengelyű, illetve szórótányérokkal kombinált, vízszintes szórótengelyű egységek.

A FARMTECH trágyaszóró kocsik hátulszóró felépítményesek, miközben a szórószerkezetüket tekintve mindegyik változattal találkozhatunk a gépcsalád gépein. 
A szlovén Tehnostroj gyárból ki kerülő pótkocsik és szervestrágyaszórók a jellegzetes zöld-piros szín kombinációjuk alapján távolról felismerhetők. 

A MINIFEX egytengelyes trágyaszórók a család kisebb tagjai. A 2,8/3,7/4,1 tonna hasznos teherbírású MF 400, MF 450 és MF 550 széles nyomtávú, alacsony építésű kocsik egyaránt alkalmasak kisebb területek és hegyvidéki lejtős oldalak trágyázására. A kopásálló erősített késekkel szerelt négy függőleges szóróhenger biztosítja az egyenletes, aprólékos kiszórást 5 m szélességig. A szórószerkezet 900 mm magas, az oldalak magasítóval 1 m-re növelhetők, ezáltal a rakfelület jól kihasználható. A megbízhatóságot növeli, hogy minden egyes szóróhenger saját, olajban futó hajtóművel rendelkezik. A 2100 mm széles nyomtávú, rendkívül erős, trapéz alakú alváz a felépítménynek is megfelelő tartást biztosít. Az erős lehordóláncok és lehordólécek a különösen nehezen kiszórható anyagokkal is jól elboldogulnak. A lehordólánc sebessége fokozatmentesen vezérelhető. A 900 mm-es szórónyíláson keresztül kijuttatni kívánt trágya mennyisége így a traktor fülkéből pontosan szabályozható.

A MINIFEX trágyaszórók szórószerkezete rövid idő alatt leszerelhető, és a gép a hátsó oldallal és a magasítókkal felszerelve átalakítható univerzális szállítójárművé.
A középkategóriás  SUPERFEX egytengelyes szervestrágya- és komposztszórók 5,5-8 t teherbírásúak. A SUPRFEX négy függőleges szóró hengere tömör anyag esetén is legalább 8 m szélességig szór. Az SF 550, SF 600 SF 700 és SF 800 típusok minden egyes szóróhengere önálló hajtóművel rendelkezik. A hidraulikus nyitású hátsó ajtóval tovább szabályozható a kiszórás. A tökéletes leválasztást és a megfelelő aprítást a tépőhengerekre szerelt Hardox kések segítik. A szórószerkezet nyílása 1100 mm, amelyhez a stabil, kopásálló anyagból készült lehordólécekkel szerelt lehordólánc továbbítja a kiszórandó anyagot. Az SF 800-on már két lehordó láncpárt alkalmaznak.
A FARMTECH pótkocsikra jellemző trapéz alakú erős alváz a stabilitás mellett a hosszú élettartamot is garantálja. 

A  SUPERFEX  tandemtengelyes szervestrágyaszórók közül az SF 1000T típus négy tépőhengeres függőleges szórószerkezettel, az SF 1000TU univerzális szórószerkezettel rendelkezik. A két vízszintes tépőhenger és a két szórótányér alkotta univerzális szóróberendezéssel 15-22 méter szélességben egyenletesen juttatható ki az istállótrágya, a komposzt, az iszap vagy akár a mész. A lehordólánc mozgatását itt is hidromotor szabályozza. Az előző típushoz hasonlóan az oldalfalak kétoldalt lenyithatók, ezáltal egyszerűbb a tisztántartás, de az univerzális felhasználás lehetősége is biztosított. 

Az SF 1000T és SF 1000TU 10 tonna összsúlyú középkategóriás kocsik hidraulikus fékrendszerrel és kézifékkel ellátva, rugózott alvázon gördülnek (25 km/h!). Alapfelszereltségükhöz tartozik még a 1,5 m magas homlokfal, az 500 mm-es oldalmagasító garnitúra, a Walterscheid kardán és a támasztóláb.
 A MINIFEX és SUPERFEX trágyaszórók kihasználhatósága tovább növelhető az alábbi kiegészítőkkel: 500 mm-es harmadik magasító, hidraulikus silómagasító, hátsó védőrács, hidraulikus nyitású ajtó a szórószerkezet előtt, elektromágneses irányítószerkezet és nagykitérésű kardántengely – hogy a legfontosabbakat említsük. 

A FARMTECH család legnagyobb tagja a profi felhasználók részére kialakított parabolarugós, tandem futóműves és ALB-vel ellátott kétvezetékes, légfékes MEGAFEX-sorozat. A MEGAFEX  1400, 1700, 2000 és 2200 jelű tagok 14-22 t összsúlyú és felső vagy alsó kapcsolású forgatható vonószemmel vontathatók. Az 5, illetve 6 mm vastag U profil alvázra szerelt masszív trapéz alakú felépítmény a nagy teljesítményre képes, robosztus szórószerkezettel párosítva hatékony és termelékeny munkavégzést kínál a nagyüzemi felhasználók számára. A hidromotoros lánchajtás előre-hátra mozgatást tesz lehetővé. A fokozatmentes láncsebesség-szabályozás a traktorfülkéből irányítható.

A MEGAFEX-ek is készülnek hagyományos függőleges szóró hengerekkel, 1350 mm vízszintes nyílással, 12 m szórásszélességgel, illetve univerzális, kombinált szórószerkezettel, amelynek 1,5 m-es függőleges nyílása 15-25 m szélességű terítést tesz lehetővé. A szórótányérokat nyomatékhatárolós kardán hajtja. A MEGAFEX trágyaszórók gazdag felszereltsége – a legmodernebb nagytraktorok előnyeit kihasználva – lehetővé teszi a modern, pontosan megtervezett tápanyag-visszapótlást, a tudatos tápanyag-adagolást.

Fontos opciók: automatikus vezérlés, központi zsírozás, Boogis mellső tengely, kormányzott hátsó tengely, 60 km/h sebesség…
Az ME elektrohidraulikus vezérlővel a szóróelemek, az ajtók mozgathatók, a mellső tengely és a támasztóláb kiemelhető, az UNI-Control S rendszerrel automatikusan beállíthatók  a szórási paraméterek, függetlenül a sebességtől. A szórószerkezet védve van a túlterheléstől. A központi zsírozás a karbantartási igényt jelentősen lecsökkenti. A FARMTECH valamennyi szórószerkezete DLG-teszttel bevizsgálásra került.

Drexler János
Megazet Kft.


Ez a cikk a GÉPmax 2009/11 - novemberi számában jelent meg.