Case IH Puma 225 CVX Gépmax teszt – Úgy választották, hogy minden feladatra megfeleljen



Bár a több napos eső után gőzerővel folyik a betakarítás ott, ahol rá tudnak menni a földekre – akár gumihevederes járószerkezetet szerelve a kombájnra –, talajmunkát azonban még nem igazán lehet végezni. Ezt a remélhetőleg rövid szünetet használtuk ki arra, hogy elkészítsük a 2010-es esztendő utolsó tesztjét, amíg vizsgálódásunk tárgya, a Case IH Puma 225 CVX traktor a gépudvarban tétlenkedik. Csehországban és a gyárban is megnézték – Legelőbb arra kértük  Micheller Károlyt, a traktor tulajdonosát, hogy röviden mutassa be a gazdaságát. – 1994 óta foglalkozunk szántóföldi növénytermesztéssel, fő növényeink a búza, a kukorica, a napraforgó és a repce. 680 hektár területen gazdálkodunk, Micheller Agro Kft. néven. – Mikor vásárolták a traktort? Miért éppen a Case IH-ra esett a választás, és miért pont erre a típusra? – Egy éve, tehát tavaly ősszel vásároltuk meg a gépet. Régóta van Case IH traktorunk, a legelső is ilyen márkájú volt, de vannak mellette John Deer-ek is, és gyakorlatilag össze tudtuk hasonlítani a két géptípust. Azt mondhatom, hogy mind a kettő márkát szeretjük. Mindenképpen fokozat nélküli váltóval szerelt traktor vásárlását határoztuk el, frontfüggesztéssel, így nálunk három márka vásárlása jöhetett szóba: a John Deere 7930, a Fend 820 és a Case IH új típusa, a PUMA 225 CVX, aminek nagyon megtetszett a váltója. Mivel az ára a legkedvezőbb volt, és az IH-t már ismertük – a kombájnunk is ez a márka –, így nem akartunk egy harmadik típust. Elmentünk a kereskedőhöz, átnéztük, majd voltunk a cseheknél megnézni, mivel ott már dolgozott ilyen gép, és látogatást tettünk kint, a gyárban is. Nagyon tetszett ez a modell, és úgy találtuk, hogy ennek van a legnagyobb fülkéje, jól kézre esik minden, ezért döntöttünk a megvásárlása mellett, meg hát, volt már tapasztalatunk „IH-téren”, mert volt egy MX-170-esünk előtte. Készítettünk egy költségkimutatást is, ami a meglévő gépre minden olyan alkatrész árát tartalmazta, ami a javításából adódott, tehát a napi karbantartásból és kötelező szervizből származó költségeket nem számoltuk, és így a hatéves, 6000 üzemórás MX-170-esre 480.000 Ft-ot költöttünk, amíg eladtuk, ami lényegesen jobb arány volt, mint más típusnál. Egyedi abroncsokkal, alacsony nyomással. – A megrendelés összeállításakor milyen opciókat választottak a traktorhoz? – Mivel nekünk ez egy általános traktor, próbáltunk úgy választani az opciókból, hogy a gép minden feladatra megfeleljen, bár nehéz földmunkára nem használjuk. Igaz, néha szántunk is vele, talajmunkát is végzünk, meg szállítunk is, de főleg vetésre használjuk. Egy olyan traktort akartunk, aminek ereje alkalmas arra, hogy az előbb elmondott feladatoknak megfeleljen, ezért tartottuk fontosnak a fokozatmentes váltót. A traktor felszereltségébe tartozik még a rugózott fülke és mellső híd, a négy pár kihelyezett hidraulikakör és egy automata kormányrendszer, ami az IH saját beszállítójától, a Trimble-től van. A gumizás is egyedi, mert Michelin XeoBib abroncsokkal vásároltuk, amelyek jobban szétterülnek, illetve szélesebb méretet (VF 710/60R42 hátul, VF 600/60R30 elöl) választottunk az alapverziónál. Így elmondhatjuk, hogy valamennyire – bár nem teljes mértékben – kiváltottuk az ikerkerekeket, mivel ilyet nem használunk. 0,8 bar (alacsony) nyomáson járunk vele, amire kezdetben sokan azt hitték, hogy lapos gumival használjuk. Ennek a nyomásértéknek köszönhetően nem tapossuk annyira a talajt, és nem kell leengedni, illetve felpumpálni a gumikat a különböző munkaműveletekhez. A traktor minden szituációban nagyon stabil. Annyira jó tapasztalatokat szereztünk az abroncsokkal, hogy már a másik traktorra is vásároltunk egy készletet.    – Milyen munkaeszközökkel dolgozik a gép? – Egy Vaderstad Rapid 4 m-es és egy John Deere 1760-as, tizenkét soros vetőgépet használunk. Emellett, ha talajmunkát végzünk, Vaderstad Rolex hengerrel, szántásban pedig egy Regent Megastar 600 CX, ötfejes váltvaforgatós ekével dolgozunk. Szállításban egy 24 tonnás háromtengelyes pótkocsit használunk. – Mennyire általános a GPS és az automata kormányzás használata? – Amire tudjuk, használjuk, tehát a vetéseknél minden esetben és jellemzően talajmunkánál is, a szántásnál persze nem. De például a Vaderstad Rolex-szel tavasszal szoktunk simítózást végezni, akkor is használjuk, nagyban megkönnyíti a munkánkat. Jó lenne, ha rendszerben tudnánk dolgozni, és a többi gépünkön is lenne, de erre még nem láttunk tökéletes megoldást. – Közel vannak,  jó munkát végeznek– Összességében mit mondhat a gépről, milyen tapasztalatokat szerzett vele? – Egy éve van meg, még nem dolgozott egészen 1.000 üzemórát. Komoly gondunk, műszaki problémánk nem volt. Egy hidraulikatömlőt kellett csak cserélni rajta. Jó a fogyasztása is. Azt gondolom, hogy a nehéz szántóföldi munkára, mint a mélylazítózás és szántás, nem igazán való, de amire mi vettük, arra nagyon is alkalmas, jó választás volt. A fülkéje is nagyon kényelmes és csendes. Azok az üzemeltetési számok, amik az előző Case IH MX traktorunknál bejöttek, úgy látom, itt is helyesnek bizonyulnak majd, bár most a garanciaidőben vagyunk, még néhány napig.  – Hogy van megelégedve a garancia ellátójával? – Mivel szinte csak a kötelező szervizre kellett kijönni, ezért is meg vagyunk elégedve, de volt már ezt megelőzően is az Invest Kft.-vel kapcsolatunk; – a közelünkben van a szerelő, aki jó munkát végez, ráadásul régóta ismerjük, jó viszonyban vagyunk, így nincs semmi gondunk ezzel. – Mivel ehhez a géphez alkatrészt nem nagyon kellett rendelni, az eddigi évek tapasztalata alapján hogyan látja az alkatrészellátás kérdését? – Egy eset volt, hogy várni kellett három napot alkatrészre, nem ennél a traktornál, hanem más IH gépnél, de általában a fontosabb alkatrészek a megrendeléshez képest másnapra itt szoktak lenni. Van más kereskedőtől is gépünk, így van összehasonlítási alapunk, és össze tudom vetni más cégek alkatrészellátásával. Azt kell, hogy mondjam, nem rosszabb és nem jobb: azonos szinten állnak. – Van-e olyan megoldás, ami a másik traktorban jobban működik, mint itt? Mi az, amivel nem tökéletesen elégedett? – Nem tapasztaltunk ilyet. Nem tudok olyat mondani, ami nem kedvünkre való – de hadd gondolkodjunk rajta… A váltót tekintve van egy John Deere 8330-as traktorunk, ami egy full PowerShift-es váltóval rendelkezik, az egy sokkal „agresszívebb” váltó. Ez pedig, ha leteszem az ekét, és az belekap a talajba, akkor lazán, lágyan indul – nem azt mondom, hogy rosszabb, hanem először furcsa volt számunkra. Az ember fordul a tábla végén, teszi le az ekét, megy a másik traktorral, annak van egy karakteres hangja, ez meg szépen duruzsolgat csak. Például a tavaszi vetésnél, a 12 soros vetőgéppel végzett munkáknál fel kellett emelnünk a fordulatot, mert ezt saját magának szabályozza, és 1.030 f/perc-re állt be a motor, így mi ezt nem engedtük, hanem 1300 f/perc-re állítottuk be. Annyira visszaszabályozza magát, ami tulajdonképpen jó, mert a szállításnál és vetésnél is nagyon kedvező az üzemanyag-fogyasztása, de a nehéz talajmunkánál már nem jobb ez a megoldás, mint egy másik váltóval szerelt traktornál. Ahol nehéz munkát kell végezni, ott a fogyasztása ugyanannyi, mint a 8330-asoknak. Talán ez a furcsa rajta – de ezt nem nevezném negatívumnak. Tavasszal, amikor vetettem, nagyon jónak találtam, hogy egy karra nagyon sok funkciót – ez menetelő, meg gázkar is egyben, és van még rajta egy pár hidraulikakör is – rátettek, így nem kell a pilótáknak oldalt félrenyúlni, tehát rendkívül kényelmes a traktor kezelése. A fülkéje nagyon csendes. A kabin rugózása viszont lehetne jobb, azzal nem vagyok teljes mértékben elégedett, mert ültem már jobb rugózási komfortot nyújtó traktorfülkében is. Az első híd rugózása viszont három fokozatban állítható, van egy lágy, egy normál, meg egy kemény fokozat. Tehát összességében elmondható, hogy elégedettek vagyunk a traktorral. Egy újabb év múlva még több tapasztalatunk lesz vele kapcsolatban, és lehet, hogy találunk olyat, amin változtatnánk, de jelenleg nincs ilyen egysége.    „Egyszerűbb kezelni, mint más típusokat” Tálas Gábort, a Case IH Puma kezelőjét arról kérdeztük, hogy milyen benyomásai vannak az új gépről, azt más típusokkal összehasonlítva. – A kényelmét tekintve biztosan ez a legjobb traktor, amit eddig vezettem. Előzőleg a Case IH MX 170-nel is dolgoztam, és nagyon megbízható gép volt az is. Erről viszont csak jókat tudok mondani. Az biztos, hogy a váltót tényleg meg kell szokni, ha valaki előtte más típuson dolgozott. Sokan félnek is tőle, mint újdonságtól, pedig nem kell, mert, ahogyan a mondás is szól: „A jót könnyű megszokni!”. Én szántásban kezdtem, nekem ez néhány tanulóhetet jelentett. Furcsa, hogy alacsony motorfordulaton történik a munkavégzés, s bár keveset is fogyaszt, de a szántásban azért ez kevésbé jellemző, azonban ez az érték ott sem több, mint a hagyományos típusoknál. Itt, Polgárdi környékén igen kötött talajok vannak, ami eleve meghatározza az üzemanyagigényt. – A traktor kezelésével kapcsolatban képzésben is részesült, vagy a kezelési útmutatóból sajátította el a tudnivalókat? – A gépért a főnökömék mentek el, ők vették át, velük ismertették a tudnivalókat, ők pedig továbbadták nekem az ott hallottakat. Persze, ha valamit nem tudunk, azt a kezelési útmutatóból nézzünk meg, de úgy gondolom, hogy igen logikus a kezelése; számomra egyszerűbbnek tűnik, mint a többi típusé. – Hogy érzi, mennyire tudja kihasználni a traktorban rejlő lehetőségeket? – Úgy érzem, maximálisan, csak meg kellett ismerni és szokni az újdonságokat. Ilyen például a robotkormány is, ami nagyon jó dolog, nagyon kényelmessé és egyszerűbbé teszi a vezetést, precízebbé a gazdálkodást. A komplett vezérlőegység az a pult, ahonnét szinte mindent tudok vezérelni, ez a menetelő kar mellett helyezkedik el, és szintén logikusan van felépítve. Nagyon jól kézre is esik, sokan mondták, hogy nekik is nagyon tetszik ez a megoldás. – A hidraulikájával kapcsolatban mi a tapasztalata?  – Ezen már lehet állítani az olaját-folyást, azt, hogy milyen gyorsan és mennyi olajat nyomjon át, tehát úgy állítom be, ahogy én akarom. Nincs vele semmilyen gond, rendesen működik rajta minden.    – Van a traktorokon frontfüggesztés is. Ezt mire használják? – Eddig még nem használtuk, de terveink szerint tavaszra már lesz hozzá egy műtrágyaszóró fronttartály, a Kverneland DF2-se, ami 2000 literes, könnyen feltölthető, és ezt a Jonhn Deere vontatott, szemenkénti vetőgéppel egy menetben fogjuk használni. Kimondottan ebből a célból vásároltuk a frontfüggesztést, egyelőre más egység beszerzését erre a szerkezetre nem tervezzük. Van még hozzá egy 1 tonnás frontsúlyunk is. Okos szerkezet – A fülke szellőzése, fűtése, hűtése – a nagy üvegfelületek mellett – mennyire tökéletes? – A klíma egy kicsit gyenge pontja a traktornak, mivel nyitható oldalablakok nincsenek rajta, csak egy napfénytető, és az néha kevésnek tűnik. Ezért van, amikor úgy dolgozok, hogy résnyire kinyitom a hátsó ablakot, és akkor jobban áramlik a levegő.  – Milyen a traktor karbantarthatósága? Milyen sűrűn szokták végezni a karbantartásokat? Mennyire egyszerű ez a művelet? – Nem kell körbejárni, mert egyben nyílik a motorház fedele, és minden jól hozzáférhető. A traktor kijelzi, hogy 100 üzemóránként szervizelni kell, és akkor már megvan, hogy mit kell rajta elvégezni. Amire jobban oda kell figyelni, az a mellső híd rugózása, amit többször kell zsírozni. 600 üzemóránként következik a nagyszerviz, ahol olajat is kell cserélni; ilyen még csak egyszer volt, és azt még a kereskedő szervize végezte, de a következőt, úgy gondolom, mi fogjuk csinálni. Időközönként még különböző kalibrálások is következnek, amit a traktor saját maga elvégez – azt is mondhatnám: egész okos szerkezet. Puma CVX,  made in Austria Az új PUMA CVX traktorszériát a Case IH európai gyártóközpontjában, az ausztriai St. Valentinban fejlesztették, tesztelték és szerelik össze. Ezek a traktorok újgenerációs, fokozatmentesen változtatható áttételű sebességváltóval készülnek. A fejlett ergonómiával elrendezett kezelőszervek a legújabb Multicontroller kartámasszal és az „A” oszlopra szerelt műszerfallal a Puma CVX-et rendkívül könnyen kezelhetővé teszik. Az APM (Automatikus Termelékenység Vezérlés) rendszer segíti a termelékenységet és az alacsony üzemanyag-fogyasztás elérését. Üzemanyag-megtakarítás, tartós teljesítmény A Puma traktorokat az újgenerációs, Case IH Tier III-as, hengerenkénti négyszelepes, 6,7 literes, 224 lóerős névleges teljesítményű, turbófeltöl téses, intercooleres, alacsony károsanyag-kibocsátású dízelmotorokkal szerelték fel. A magas nyomású, közös nyomócsöves dízeltechnológia az elektronikus üzemanyag-vezérlés rendszerrel kombinálva garantálja a költséghatékony működést, bármilyen mezőgazdasági alkalmazásban. Ezek a motorok a maximális nyomatékukat már 1400-as fordulatszámon leadják nagy vonóerőt igénylő alkalmazásokban, valamint 1600-as fordulatszámon TLT-vel végzett munkáknál és közúti szállításnál, amikor a teljesítményvezérlés be van kapcsolva. A motor a maximális teljesítményét 1800-2000-es fordulatszámon adja le. Az akár 44 plusz lóerőt biztosító teljesítményvezérlés funkció lényege, hogy nagyobb erő áll rendelkezésre nehezebb munkák elvégzéséhez. A folyamatos teljesítménytartomány azt jelenti, hogy a traktor 1600-as fordulatszámon ugyanazt a teljesítményt adja le, mint a vévleges fordulatszámon. Az állandó motorfordulatszám funkció lehetővé teszi kétféle motorfordulatszám-érték beprogramozását bizonyos alkalmazásokhoz, mint pl. TLT, nagy vonóerőt vagy hidraulikus teljesítményt igénylő feladatok, ahol a motor fordulatszáma a terheléstől függetlenül állandó lesz. A Puma CVX traktorok akár 100% biodízellel (B100) is üzemeltethetők. Sebességváltó és TLT Ezekben a traktorokban a legújabb, fokozatmentesen szabályozható áttételű sebességváltó dolgozik. A hidromechanikus hajtáslánc hatékony erőátvitelt biztosít, a standard mászó sebességtől, egészen a maximális, 50 km/h menetsebességig, lágy és csendes, 1550-es motorfordulatszámon. Gazdaságos üzemmódban a 40 km/h menetsebességet mindössze 1250-es motorfordulatszámon éri el.  A CVX sebességváltó a gép álló helyzetében is dolgozik. Az Aktív Stop funkció megtartja a traktort a teherrel együtt egy helyben, akár meredek lejtőn is, ami lehetővé teszi a problémamentes elindulást, a kuplungpedál és a fékek használata nélkül. A kormányoszlopra szerelt Power Shuttle irányváltókar lágy irányváltást biztosít, továbbá lehetővé teszi, hogy a gépkezelő a haladási irányt a Multicontroller kartámaszon is módosíthatja. A hátsó TLT 1000E/1000-es fordulatszámon használható. A TLT a meghajtást közvetlenül a motor lendkerékről kapja. A TLT-vezérlőrendszer automatikusan kikapcsolja a munkagép meghajtását, amint azt felemelik, majd visszakapcsolja, amikor a 3-pontot ismét lesüllyesztik. A munkagépkardán védelmére és a gépkezelő kímélésére tervezett TLT-vezérlés funkció beilleszthető a táblaszéli forduló programsorba (HMC) is. A TLT fokozat könnyen kiválasztható a vezetőfülkében ülve, az elektromos fokozatválasztóval. A TLT 1893-as vagy – a gazdaságos üzemmódban – 1614-es motorfordulatszámon működik. Igény esetén a traktorok 1000-es fordulatszámú mellső TLT-vel is rendelhetők. Az Automatikus Termelékenység Vezérlés (APM) Ez a  funkció csökkenti az üzemanyag-fogyasztást, növeli a termelékenységet és a kezelői kényelmet. Az APM funkció elektronikusan összekapcsolja a motort, a sebességváltót, a TLT-t és az elektronikus 3-pontvezérlést a Multicontrollerrel és a menetpedállal. Ez a kapcsolat lehetővé teszi a gépkezelő számára, hogy a munkasebességet és a TLT-fordulatszámot az üzemanyag-fogyasztás és a termelékenység optimális egyensúlyának megfelelően állítsa be. Maximális vonóerő Valamennyi PUMA CVX traktor összkerékhajtás- és differenciálzár-vezérléssel van felszerelve. A manuális és automata üzemmód közötti átkapcsolással a gépkezelőnek lehetősége van a maximális vonóerő kihasználására, függesztett és vontatott munkagép használata esetén egyaránt. A mellsőhídrugózás javítja a vezetési kényelmet, ugyanakkor jobb kormányozhatóságot is biztosít. A traktor kevésbé pattog függesztett munkagép nagysebességű szállításakor vagy homlokrakodó használata során. A mellsőhíd rugózás 105 mm-es működési tartományát egy hidraulikus akkumulátor és regeneratív szeleprendszer szabályozza, a lágyabb járás érdekében, valamint terhelésfüggő, automata önszintező funkcióval is el van látva. Az aktív rugózás semleges kezelői környezetet biztosít az elektronikus szenzoroknak köszönhetően, amelyek a gyorsulást, a fékezést, a terepviszonyokat, az irányváltást és a 3-pont terhelést figyelik. A motorblokk kompakt méreteinek köszönhetően a traktorok rendkívül szűk fordulási sugárral rendelkeznek. A standard felszereltség részét képező kormányozható sárhányók további 30%-os bekormányzási szöget biztosítanak, ami igazán jó manőverezőképességet tesz lehetővé. Hidraulika-rendszer A PUMA CVX hidraulika-rendszerét egy maximum 170 liter/perc teljesítményű, változtatható térfogat-kiszorítású dugattyús szivattyú működteti, a traktor saját rendszerei, a csatlakoztatott munkagépek és a homlokrakodó rendkívül gyors reakciójú működtetéséhez. A traktorok akár 9 kihelyezett hidraulikakör-vezérlő szeleppel is felszerelhetők, és mindegyikhez hidromotor-csatlakozó is kérhető. A nagyteljesítményű 3-pont-függesztőszerkezet akár 10.460 kg súlyt is képes felemelni, így a gépkezelő számára a nehéz munkagépek használata sem gond. Fejlett elektronikus 3-pontvezérléssel van felszerelve, amely könnyen kezelhető és nagyon hatékony. A 3-pont, az 1. kihelyezett hidraulikakör vezérlő szelep és a TLT sárhányóra szerelt kapcsolói biztonságossá és könnyűvé teszik a munkagépek csatlakoztatását. Surround Vision vezetőfülke A zavartalan kilátás és az igen jónak mondható ergonómiájú kezelőszervek nagyban segítik a gépkezelő munkáját. A minden irányban körkörös kilátást 5,87 négyzetméteres üvegfelület biztosítja. A mindössze 69 dB(A) zajszint megegyezik a modern személyautókra jellemző értékekkel. A legújabb Multicontrollert egybeépítették a vezetőüléssel, amely minden irányban állítható, és amit deréktámasszal láttak el. A kormánykerék dönthető és teleszkóposan állítható, így mindig garantált a legegészségesebb testhelyzet. A traktor, igaz opcionálisan, de fülkerugózással is megrendelhető. Az „A” oszlopra szerelt műszerfal  a teljesítménymonitorral együtt a traktor legfontosabb funkcióit és adatait jeleníti meg, amelyek egyetlen pillantással leolvashatok. A kartámaszba  épített AFS 300 PRO kijelzővel működtethetők a traktor fő funkciói, valamint követhető nyomon másodperc pontossággal a gép állapota. A táblaszéli fordulóprogramozás (HMC) funkcióval akár 30 táblaszéli-forduló lépés programozható be. A PUMA traktorok fő részegységei hálózatba vannak kötve, az ISOBUS-kompatibilis technológia segítségével. Maximális kihasználási idő A rutin karbantartás rendkívül egyszerű a PUMA traktorokon, a napi ellenőrzések elvégzéséhez pedig igen kevés idő szükséges. A gázteleszkópok által megtámasztott motorburkolat felnyitásával a motorhoz és a hűtőkhöz a talajon állva, gyorsan és könnyen hozzá lehet férni. A fedélzeti teljesítménymonitor nem csak tájékoztatja a gépkezelőt a rutin karbantartások és szervizek esedékességéről, hanem érzékeli a kritikusan magas motor- és sebességváltó-hőmérsékletet és az alacsony olajnyomást is, így szükség esetén a motort automatikusan leállítja. A CaseIH PUMA-225 CVX traktor műszaki adatai  Hatala László [m3 id="megjelent-gm" ev="2010" ho="12" honev="decemberi"] >