Belvíz és aszály szorításában



A 2010-es év kihívásait alig feledve máris sok nehézséggel kell szembenézniük a szántóföldi növényeket termesztőknek a tavaszi vetések idején.

Sokan az összefüggő víztakaró eltűnését várják a még fel sem szántott dűlőkben, mások “csak” a dagonyává ázott táblákat méregetik, hogy az újabb csapadékot megúszva vetőgép alá szárad-e a talaj egy-egy növényfaj vetési idejére. Az sem maradhat ki az esélylatolgatásból, hogy évközben és a betakarításkor a bőséges csapadék vagy annak hiánya tűnik-e valószínűbbnek. Vannak olyan körülmények, amelyekkel szemben védtelenek vagyunk, mégis tesszük a dolgunkat, mintha tudnánk, mit csinálunk.

Kármentés

A számok és elemzések is alátámasztják a szemmel láthatót. A Magyar Agrárkamara becslése szerint eddig megközelítően 15 milliárd forint kár érte a mezőgazdaságot a belvíz miatt. Az Agrárkamara közlése szerint kipusztult 200 ezer hektárnyi őszi vetés, és legalább 740 ezer hektár föld annyira átázott, hogy azt a következő hónapokban sem lehet megművelni. A köztestület számítása szerint további százmilliókat jelent az a felesleges költség, amelyet a gazdák az őszi talajművelésre, szántásra, lazításra fordítottak.

A 4,5 millió hektárra tehető magyar mezőgazdasági területből a kamara számítása alapján a belvíz miatt az idén tavasszal legalább egymillióval nem lehet mit kezdeni. Tavasz végén -amennyiben addigra kiszáradnak a talajok — még lehet valamennyit hasznosítani zöldtrágyanövények vetésével, beszántásával. Bár ez bevételt nem hoz a gazdálkodóknak, jelentősen javíthatja a talaj szerkezetét.

Talán csepp a tengerben, de a segítő szándékot becsülni kell. Ugyanis egy államtitkári tájékoztató szerint a kormány elfogadta, és várhatóan már januártól kínálják a pénzintézetek azt a vis maior forgóeszközhitelt, amely 6 milliárd forint keretű kedvezményes hitelkonstrukció, s amelyet az elemi és katasztrófakárt szenvedett mezőgazdasági vállalkozások számára dolgoztak ki.

Vissza a természetbe?

Egy-egy baljós esztendő azért hosz-szabb távon még haszonnal is járhat. Rávilágít, mi az, amit nem folytathatunk ugyanúgy, mintha mi sem történt volna. Azért csak belátható, hogy a belvízelvezető árkot jobb tisztítani, mélyíteni, újat ásni ráérő időnkben, mint amikor már a küszöböt nyaldossa a víz. Aztán meg az árvízi helyzeteket újra meg újra homokzsákokkal és emberfeletti erőfeszítésekkel orvosolni is méregdrága tüneti kezelés. A komplex, tudatos vízrendezési megoldások szakmai kérdések. Bizonyára van olyan hely, ahol megéri gátat magasítani, s van, ahol célszerűbb vésztározókkal vagy a később öntözést is lehetővé tevő megoldásokkal próbálkozni. Temérdek pénz kell hozzá, de a tétlenség árát is meg kell fizetni.

E témával kapcsolatos a Délmagyarország című lap cikke: “Kiválóan alkalmas lenne a Tisza-Maros szög térsége olyan vízgazdálkodási modell kidolgozására, amelyben a mezőgazdaság érdekei összhangban lennének az uniós vízgazdálkodási gyakorlattal.

“A román vízügyi szakemberek már tavaly jelezték, rengeteg csapadék esett a világosi hegyvidéken, s ez a föld alatt előbb vagy utóbb eljut hozzánk is. Ez és az év végi, év eleji nagy mennyiségű csapadék együtt okozta a jelenlegi bajt. A szakemberek szerint a hasonló helyzet mérsékelhető lenne, ha a belvíztől gyakorta sújtott területeken művelésiág-váltás történne, azaz a szántók helyett is legelők, vizes élőhelyek vagy erdők lennének. Csakhogy ehhez a gazdálkodók meggyőzésére is szükség volna. A vízjárta területek kijelölésére már született korábban kormányprogram, de annak végrehajtását senki sem sürgette.

A természetnek vissza kell adni, ami a természeté, azaz (szakítva az eddigi szemlélettel) az átlagos esztendőkben sem volna szabad levezetni, hanem tárolni kellene a vizet, hiszen az Alföldre jellemző, hogy itt egy éven belül jelentkezik a víztöbblet, majd a vízhiány — mondta lapnak Ballá Iván vízmérnök. A természetközeli vízelvezetés, amely Németországban már bevált, hagyja, hogy a területek egy részét elöntse a víz. A műveié siág-váltással lehetne csökkenteni a károkat, mérsékelve a védekezés költségeit, egyúttal törekedni a vízmegtartásra…”

Hullámverés

Túl egyszerű lenne, ha csak ennyi bajunk lenne. A terméskiesések, s a hatásokat még tovább bonyolító piaci várakozások, esetleg spekulációk ingadozó árakat produkálnak. A magam részéről, mint krumplikedvelő, nehezen barátkozom a 150-200 forint körülire beállt burgonyaárakkal. De az ehhez hasonló lélektani határokat számos más helyen sikerülhet még átlépnünk.

A magyar Pékszövetség elnöke, Varga László az MTI-nek elmondta, hogy jelentősen drágulhat a kenyér a közeljövőben, mivel nagymértékben nőtt a liszt és az energiahordozók ára is. Ugyanis tavaly május óta a liszt ára csaknem 100 százalékkal emelkedett. Akkor még 50 forintért lehetett kapni egy kiló lisztet, most 94-96 forint között van, ráadásul szerinte február végére akár a 110 forintot is elérheti kilónként. Ehhez társul még a folyamatos üzemanyag-drágulás is, amely lényegesen megdrágítja a szállítást, és a sütéshez használt energia árának emelkedésével is kalkulálni kell. Egy magát megnevezni nem kívánó szakértő szerint az áremelés mértéke elérheti akár a 30 százalékot is. Vagyis a kenyér mostani 190 forint körüli átadási ára minimálisan 220-230 forint körüli mértékűre emelkedhet.

Pótsa Zsófia, a Gabonaszövetség főtitkára jogosnak nevezte a pékek áremelési törekvését, mivel a búza ára igen jelentősen megemelkedett. Most tonnánként 70 ezer forint körül van — ez 10-15 ezer forintos drágulás néhány hét alatt –, ami szerinte is indokolja az áremelést.

Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke azt sem zárta ki, hogy esetleg a magyar gabonakészletek nem tartanak ki az új termésig, így az ország akár importra is szorulhat. A készlethiányt a legtöbb szakember a gabona magas világpiaci árával magyarázza, azaz a kereskedők jó áron eladták, illetve adják el külföldre a magyar búzát. Ezért nem kizárt, hogy ez a hazai készletek megcsappanásához vezet.

Állattartók gondjai

A magas gabonaárak az állattenyésztőknek okoznak csak igazán nagy dilemmát. Főleg akkor, ha a fogyasztóknak inkább tetsző alacsony importárak miatt a valós költségnövekedést képtelenség a húsárakban továbbadni. Ez most épp sertéstartóknál csúcsosodott ki a németországi dioxinos takarmányügy hullámverése kapcsán. Erről a húsbavágó témáról többek között a Népszabadság is több cikkben számolt be.

“A német dioxinbotrány felértékelte a magyar márkákat: az áruházláncoknál az elmúlt napok vevőcsalogató szlogenjei az olcsóság helyett a hazai termék hangsúlyozására építenek. A tojásvásárlók megnyugtatása sikerülhet, de az egyik érdekvédő szerint a magyar piacot elárasztotta az olcsó német disznó.

Magyarország nettó tejes sertéshúsimportőr, ennek következtében sok esetben gyanúsan olcsó, bizonytalan eredetű, nyomon követhetetlen termékek juthatnak a fogyasztók asztalára — figyelmeztet Tóth István, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének titkára annak apropóján, hogy Németországban kirobbant a di-oxinügy amelynek hullámai elérték Magyarországot is. Az elnök szerint ez jó példa arra, hogy miért fontos a nemzeti élelmiszer-termelést erősíteni.

Az ÉFOSZ elnöke nem tagadta, hogy a magyar húsipar is vásárol német sertéshúst, azonban a feldolgozók németországi partnereiktől csak akkor veszik át az árut, ha hivatalos nyilatkozatot kapnak arról, hogy nem a “fertőzött” területről származik, és nem tartalmaz dioxint.

Sákán Antal, a Magyar Sertéstartók Szövetségének elnöke azt állítja, hogy a dioxinszennyezés nyilvánosságra kerülése után rövid idő alatt összeomlott a németországi sertéspiac. Drasztikusan, 20-30 százalékkal zuhantak az árak, s a német gazdák áron alul igyekeznek szabadulni az egészséges állatoktól. Szerinte Magyarországon, a feketepiacon is megjelent a német disznóhús, amit — bőrös félsertésként — számla nélkül, kilónként 250 forintért kínálnak, miközben a magyar húsért 330 forintot fizetnek. Ez a magyar sertéstartókat rendkívül hátrányosan érinti, hiszen a dráguló takarmányok miatt a 330 forintos átvételi áron is állatonként 4-6 ezer forint veszteségük van.

A szaktárca ez ügyben kiadott közleményében rögzíti, hogy nemcsak szavakban, hanem tettekben is elkötelezettek az állattenyésztés problémáinak megoldásában. A minisztérium az idei évben a tavalyinál jóval nagyobb támogatást (összesen 47 milliárd forintot) kíván biztosítani az állattenyésztési feladatokra.”

Tóth Szeles István