A kutya kedélyvilága



A kutya viselkedése sem kizárólag az örökség, sem egyedül a környezeti hatások következménye. Elfogadva azt, hogy az örökség alapvető szerepet játszik a viselkedés kialakulásában, vegyünk most fontolóra néhány olyan környezeti tényezőt, amely hatást gyakorolhat erre a folyamatra!

Bár egyes környezeti hatások bizonyos fokig korrigálhatnak olyan örökségi defektusokat, mint például a félénkség, az eugénikus (fajnemesítési) és etológiai tényezőket is figyelembe kell vennünk.

Kép

Az élet korai szakaszában például javítható egy érintésre vagy hanghatásokra félénk egyed viselkedése és emocionális reakcióképessége. A korrigálást meg kell kísérelni, ha azonban a legcsekélyebb jele is tapasztalható annak, hogy a nemkívánatos tulajdonság örökölt, akkor ne tenyésszünk az ilyen egyeddel! Sajnos túlságosan sok tenyésztő szelektál a külsődleges jegyek alapján, szem előtt tartva a tetszetősséget, a divatot, s ennek eredményeként a fajtastandard eltorzult, mesterkélt vadhajtásai jönnek létre. Kevés figyelmet fordítanak a stabil vérmérséklet és a képezhetőség kialakítására, illetve az ilyen irányban való szelektálásra; következésképpen sok fajta lassan városi státusszimbólummá, dísszé válik.

Pillanatnyilag még nem rendelkezünk elegendő információval arról, hogy mi is az optimális stresszmennyiség, amely pszichológiailag és fiziológiailag “társai fölé emeli” az egyedet, ugyanis a stressz mennyiségének és időtartamának mértéke fajonként, sőt egyedenként is változik. Ami optimálisnak bizonyult az egyik fajnál, az túlságosan erős lehet egy másik fajra nézve, s ilyenkor éppenséggel nem a kívánt irányban befolyásolja, hanem ellenkezőleg, inkább hátráltatja a fejlődést.

A fiatal ebek nevelésében helytelen gyakorlat a tökéletesen védett, elszigetelt környezet. Az agyonkényeztetés ahhoz vezethet, hogy az élet későbbi szakaszában csökken az állat stresz-szekkel szembeni ellenálló-képessége. Bebizonyosodott, hogy a “stresszkezelt” kölykök sokkal leleményesebbek, érdeklődőbbek. Versenyhelyzetekben ők a dominánsak. A tájékozódási labirintustesztben például a kezeletlen kölykök fölöttébb izgatottan viselkedtek, nyüszítettek és sok hibát követtek el. A stresszelt kölykök viszont megtartották hidegvérüket, igen gyorsan, kevés hibával, viszonylag hangtalanul oldották meg a feladatot.

A másik két környezeti behatás ugyancsak hozzájárulhat ahhoz, hogy “szuper példányokat” vagy egyszerűen csak jobb egyedeket nyerjünk, s ahhoz, hogy a kutya élete későbbi szakaszában se érzelmileg, se intellektuálisan ne szenvedjen kárt a nem megfelelő élmények következményeképpen. Az egyik a szocializálódás, tehát a közösségi problémakör, amelynek során a fiatal egyed emocionálisan először az anyjához, később fajtársaihoz, majd “kívülállókhoz” kötődik. Ez a szakasz (amely kutyánál 4-12 hetes korra esik) két buktatót rejt magában. Ha a fiatal egyed nem jut elegendő szociális kontaktushoz (szeretet), fönnáll annak a veszélye, hogy zárkózottá, aszociálissá, sőt antiszociálissá válik. A másik véglet a “mama kedvence” típus, ahol is az anya (vagy a kutya gazdája) túlontúl a “szoknyája” mellett tartja a fiatal kedvencét. A túlzott védettség gyakran eredményezi a szociálisan rosszul alkalmazkodó, érzelmileg zavart, beteges egyed kialakulását.

A következő szempont a környezet ingergazdagsága. Azok a kutyák, amelyek különféle érdekes tárgyaktól, játékoktól körülvéve nevelkednek, a jelek szerint gyorsabban fejlődnek, személyiségük egyre gazdagodik, színesedik. Érett korban nagyobb érdeklődést mutatnak, intelligensebbek — a változatos kölyökkori élmények hatására. Az ilyen fiatal eb állandóan tanul, fejlődő idegrendszere olyan információhalmazt tárol, amely később felbecsülhetetlen értékűnek bizonyulhat. Kísérletek során azok a kölykök, amelyeket 12 hetes korukig kennelben tartottak, továbbra is ott akartak maradni. Azok az alomtársak, amelyeket viszont naponta akárcsak néhány percig kiemeltek a kennelből, ámde igen dúsított, stimuláns körülmények közé, 12 hetes korukra roppant érdeklődők, aktívak lettek. A benntartott kölykök, ha nyitva hagyták is a kennelajtót, ritka kivételtől eltekintve nem merészkedtek ki, féltek az ismeretlen tárgyaktól. A legkiválóbb genetikai háttérrel rendelkező kiskutyát is teljesen el lehet rontani ily módon. Ebből következően tehát arra kell törekednünk, hogy a legjobb környezeti feltételeket biztosítsuk a kutya potenciális genetikai adottságainak teljes kibontakoztatása érdekében.

Mindenekelőtt persze azt kell tisztázni, hogy ebben az esetben a “lelkivilág” kifejezés nem túlságosan szerencsés, hiszen a lelki jelenségek — akár emberről, akár állatról van szó — tulajdonképpen nem mások, mint egy-egy adott szervezet megnyilvánulásai. Az ebek “lelki folyamatai” — természetesen nagyon leegyszerűsítve a dolgot -különböző mozgásokban, cselekvésekben tükröződnek (ugrálás, harapdálás, farkcsóválás, stb.). Amennyiben tehát a kutya “lelkivilágára” gondolunk, helyesebb, ha pszichikumáról, de még jobb, ha karakteréről, viselkedéséről beszélünk.

Ha pedig további alkotóelemekre bontjuk a lelkivilág fogalmát, akkor talán lelki tulajdonságok helyett célszerűbb természetről, érzelem- és hangulatvilágáról beszélni. Ami a kutya érzelmeit illeti, ezek általában spontán módon és szinte majdnem mindig valamilyen testi állapottal (éhség, szomjúság, fáradtság, düh, szexuális vonzalom, stb.) összefüggésben jelentkeznek, vagy ingerek (támadás, menekülés, szokatlan hang- és fényhatások) váltják ki őket.

Nem vitás azonban, hogy a kutya érzelmi világában is vannak olyan jelenségek, amelyek a féltékenységre, a lehangoltságra, a bánatra, az örömre, a szeretetre hasonlítanak. Ezeknek a kedélyhullámzásoknak rendszerint ugyanez a hátterük, mint az ember kedélyhullámzásainak. Minden gazda tudja például, hogy kedvence időnként úgy viselkedik, mintha “rossz lenne a lelkiismerete”. Ez a kedélyállapot azonban inkább a valódi félelemhez áll közelebb, komplikálva az állat menekülési reakciójával és alárendeltségi megnyilvánulásaival. A bánat is meglehetősen gyakran erőt vesz a kutyákon, különösen olyankor, ha egy általuk kedvelt, szeretett személy elment, illetve eltűnt a környezetükből. Főként a tétlenség jellemzi ezt a kedélyállapotot, de kiválthat vonítást vagy keresési reakciókat is. A kutya meglátogatja azokat a helyeket, ahol az illető személlyel rendszerint találkozott.

Az ilyenfajta bánatos hangulat akkor is jelentkezhet, ha egy másik kutya tűnik el örökre az egyed életéből. Köly-kező szukák például egy bizonyos ideig szűkölnek, ha elles közben valamelyik kiskutya kimúlik, majd az elpusztult újszülöttet lenyalják, és ugyanúgy védelmezik, mint élő alomtestvéreit. Amennyiben elviszik valamennyi köly-két, a szuka rendkívül izgatott lesz és hosszasan keresi kicsinyeit.

Szexuális szerelmi vonzódást kutyáink nem tanúsítanak, olyan vonzalmat azonban igen, amely kapcsolatos a tüzeléssel, és ez akkor is jellemző a kanokra, ha a szuka nincs a közelben. Ez a kedélyállapot nagyfokú izgatottságban, a séták iránti “kérés” sűrűségében és erőszakosságában fejeződik ki (a séták természetesen a vonzalom tárgyát képező szuka területére irányulnak). Az eb étvágya csökken, ag-ressziós hajlama ilyenkor fokozódik.

A fajtárshoz fűződő nem szexuális kapcsolatokban sokféle kedélyállapot irányítja a kutyát. Gyakori, hogy jó barátságba keveredik más ebekkel, de akadnak olyanok is, amelyeknek sok ellenségük van. Ezeknek szinte minden kapcsolatukat az agresszió, az ellenségeskedés jellemzi.

Hosszasan sorolhatnánk a kutya karakteréhez tartozó jellemvonásokat, kedélyállapotokat, hiszen érzelmi repertoárjukban valóban sok-sok hangulat szerepel: a szeretet és a gyűlölet, a félelem és a féltékenység, a bűntudat, a színlelés, a zavar, a megszégyenülés és így tovább. Kutyáink érzelmi élete tehát sok tekintetben hasonlít az emberéhez. Ennyiben igazuk van azoknak az elfogult kutyabarátoknak, akik “emberiesítik” kedvencüket, ám többnyire tévednek akkor, amikor az eb cselekvése mögött az emberéhez hasonló értelmet és meggondolást vélnek felfedezni.


Ez a cikk a MezőHír 2009/05 - májusi számában jelent meg.