A keletnémet önjáró silózók története



A silózó bemutatását hosszas konstruktőri fejlesztőmunka előzte meg. A megjelenés évében már hazánkba is eljutott 4 példány kipróbálásra, amelyekkel akkor, itthoni körülmények között kedvező tapasztalatokat szereztek. Az elején még vezetőfülke nélküli kivitelben készültek a gépek, de még a gyártás korai szakaszában a fülkés változat előállítása is elkezdődött. 1971-ben már nagyobb tételt, 40 db-ot importált az Agrotröszt, bár ez a nagyságrend még messze elmaradt az üzemek által igényelt mennyiségtől. A gyártási és szállítási kapacitás korlátai nem voltak szokatlanok a keletnémet gyártótól, hisz korábban már a vontatott szecskázók esetében sem mindig tudta határidőre kielégíteni a magyarországi igényeket. Az alapgépet kezdetben háromféle adapterrel szállították az E-296 szántóföldi vágóasztallal, az E-295 asztalos silókukorica-betakarító adapterrel, és az E-294 típusú rendfelszedővel. Mindhárom adaptert a Mezőgéptröszt vállalatai készítették hazánkban, egy kooperációs szerződés értelmében. 1973-tól már minden nagyobb hazai mezőgazdasági gépkiállításon szerepelt az E-280 típusú önjáró szecskázógép. A silózót sorozatban a schönebecki székhelyű traktorgyár állította elő, amely korábban, a hazánkban is igen népszerű RS eszközhordozó traktorairól volt ismert. A viszonylag alacsony beszerzési árú E-280 típus megjelenése és népszerűsége nagyban hozzájárult az önjáró silózókkal végzett silótakarmány-betakarítási technológia elterjedéséhez hazánkban. Akkoriban, egészen 1977-ig ez volt az egyetlen, nem tőkés importból származó önjáró szecskázógép. A gépet a menetiránynak keresztben elhelyezett, IFA gyártmányú, álló, soros, vízhűtéses, 6 hengeres dízelmotor hajtotta, amely ékszíjhajtáson keresztül továbbította a nyomatékot a szecskázódob és az előtét-tengely felé. A silózó sebességváltója homlokfogaskerekes kivitelű volt, három előre- és egy hátrameneti fokozattal. Az egyes fokozatokon belül hidraulikus menetvariátorral lehetett a sebességet fokozatmentesen szabályozni. Kormányzása hátsókerekes, hidraulikus rendszerű volt. Az NDK-beli és a magyarországi üzemi tapasztalatok a gyártás folyamán több változtatásra késztették a kombinát fejlesztőmérnökeit. Ennek folyományaként már 1976-ban megjelent a módosított változat, az (E-280-B) E-281, amely több megoldásában is eltért az alaptípus E-280-tól. Míg az alapváltozatnál a középre összehordott terményt az alul elhelyezkedő behordószalag és a fölötte lévő behordóhenger továbbította az előtömörítő hengerhez és a felső behordószalaghoz, addig az E-281-nél a középre összeterelt termény már behúzó-, továbbítóhengerek és alsó hengerek segítségével jutott el az előtömörítő hengerhez. A tömörítőhengerből és simahengerből álló tömörítőberendezés végül összepréselte a terményt, és bejuttatatta a szecskázódobba, amely mindkét változatnál önkidobós rendszerű volt. Az eltömődések elkerülése végett az etető behordórendszert egy fogaskerék irányváltó szerkezet segítségével az ellenkező irányba lehetett kapcsolni. Az E-281 típusnál motorfordulat-növeléssel emelték a motorteljesítményt 110 kW-ról 125 kW-ra, valamint megnövelték a szecskázódobra szerelhető kések számát (E-280: max. 8 db, E-281: max. 12 db). így az E-281-essel már egészen kicsi, 3,3 mm-es elméleti szecskahosszt lehetett elérni. Emellett magasabb lett az ellenkések éltartóssága, miközben átalakították a szecskázódob csapágyazását és kenését, valamint megváltoztatták a hidraulikaszivattyút és annak hajtását. A hajtóművek és a kidobó ív élettartamát növelték, és védőrácsot helyeztek el a behúzóhengerek felett. Az új változat már rendkívül nagy darabszámban, rohamosan terjedt el az alacsonyabb műszaki színvonalú, szerényebb beruházási lehetőségekkel rendelkező hazai mezőgazdasági üzemekben. Az E-281 megjelenésével egy időben a Békéscsabai Mezőgépnél a hazai gyártású (SKA-24) silóku-korica-betakarító adapter előállítása is elkezdődött, amelyből az alapgépet előállító anyaországban is jelentős mennyiség került értékesítésre. Az E-281 silózógépekhez kapcsolható kiegészítő berendezés volt a gyártó által kifejlesztett E-202 típusú takarmányadalék adagoló. 1977-ben egy küldöttség utazott ki hazánkból az NDK-ba, a gyártó meghívására, hogy egyeztessen egy teljesen új fejlesztésű magajáró szecskázógép kipróbálásáról. A magyar szakemberek és forgalmazók képviselőinek igen szűk köre ekkor tekinthette meg a már külsőre is rendkívül robosztus kialakítású, akkori viszonylatban kivételes betakarítási teljesítményre képes E-290 típust. A 2 darab prototípus példány aztán 1978-ban érkezett Magyarországra, és a Bajai Állami Gazdaságnál, illetve Békés megyében Muronyban, valamint Telekgerendáson, különböző hazai gyártású adapterekkel tesztelték őket. A silózógép hátsókerék-hajtással, mellsőkerék-kormányzással és középen osztott alvázzal rendelkezett. A járószerkezet hajtása és az irányváltás teljesen hidrosztatikus volt. A szecskázódobtól az anyagtovábbítást egy közbeépített továbbítócsigán keresztül dobóventilátorral gyorsították meg. Az elméleti szecskahossz állítását késszám-változtatás nélkül lehetett végrehajtani a 320 lóerős, 8 hengeres, V elrendezésű dízelmotorral hajtott silózógépen. Az E-290-eshez hazánkban teljesen új, jóval nagyobb munkaszélességű adaptereket fejlesztettek ki. Sajnos a prototípusgépek a konstrukciós hiányosságaikból eredő sorozatos, drámai meghibásodásaik miatt teljes motorcserén estek át, illetve egy elektromos zárlat miatt keletkezett tűzben az egyik gép teljes elektromos rendszere elégett. Emellett az alapgépen négyszer kellett légkompresszort, illetve indítómotort cserélni. A fentebb említett okok miatt az NDK gyártó mindkét kísérleti gépet gépet visszaszállította a gyárba, félbeszakítva a több éven át tartó tesztelésüket. 1979-ben a Szolnoki Mezőgép Vállalat az E-281-hez kukorica-szármaradvány betakarítására alkalmas lengőkéses szártépő adaptert fejlesztett ki és kezdett gyártani, Orkán-79 jelzéssel. 1982-ben megérkezett a E-281-C jelzésű, némileg továbbfejlesztett változat. Ennél megváltoztatták a motor hajtását (ZT traktorokból átvett gumirugós tengelykapcsolót építettek be), és 800 mm-rel meghosszabbították a kidobóívet. Felemelték a légszűrő szívóhelyet a kidobóív magasságába, ezzel együtt a légszűrőt is megnagyobbították, valamint a hűtőzsalut is módosították. Az alapgéphez eközben újabb adapterek készültek: piacra dobták a hazai gyártású SKA-94 soros és az E-299 asztalos silókuko-rica-betakarító adaptert, illetve egy újabb, jóval szélesebb rendfelszedő adapter is rendelhető volt az E-281-C-hez. A silózóval 1982 őszén Szajolban végzett vizsgálat alatt az E-299 tipusú asztalos silókukorica-betakarító adapterrel, a legkisebb elméleti szecskahossz mellett 50,3 t óránkénti betakarítási teljesítményt értek el. Ez az áteresztőképesség 4 sor betakarítása mellett, ilyen motorteljesítménynél jó eredménynek számít. 1983-ban elkészült az első kukoricacső-törő is a silózóhoz, amelyet a hozzá kialakított E-281-C1 és az E-281-D típushoz adaptáltak. 1988-ban újabb változtatás történt az akkor már több mint 15 éves konstrukción; az E-281-E változatnak — több apró változtatás mellett –, energiatakarékosabbá tették motorját, csökkentve ezzel annak fajlagos hajtóanyag-fogyasztását, valamint egy kicsit ismét nyújtottak a kidobóíven is. Ezzel egy időben a gyár újra megpróbált betörni a nagyobb teljesítménykategóriába, egy teljesen új kialakítású, sem az E-281-eshez, sem pedig az egykori E-290-es típushoz nem hasonlítható fejlesztéssel. Az E-282 jelölésű önjáró szecskázó már az akkori időszak korszerű önjáró silózóinak építési szokásait követte. A több mint 10 tonnás szecskázógépet az E-526 arató-cséplőgépnél is alkalmazott 6 hengeres, V elrendezésű, turbófeltöltéses, 146, illetve 180 kW motorteljesítményű dízelmotorral szerelték, a vezetőfülkéje pedig az E-524/526 típusú arató-cséplőgépekről volt ismert. Sajnos hazánkba csak 1990-ben jutott el a nullszériás példányok egyike, egy Zagyvarékason rendezett szálastakarmány-betakarítási gépbemutatóra. A bemutatkozás után a gyártó a gépet nyomban visszaszállította, és hazánkban a korábban szerzett negatív vizsgálati tapasztalatok, valamint az ismert politikai események miatt sem került sor a kipróbálására. Az E-282 sorozatgyártása azonban a gyártó Fortschritt Kombinát megszűnése és gyáregység átalakulása miatt már nem kezdődött meg. Fortschrtitt márkanév alatt összesen 87 650 darab önjáró silózó készült 1989-ig. A Fortschrtitt Kombinát feloszlásával — mint minden más gyáregysége — a schönebecki üzem is önálló gépgyártó vállalattá (Landtechnik AG Schönebeck) alakult át, és így folytatta tovább a már nagy hagyományokkal rendelkező E-281 sorozat gyártását, MARAL-125 néven (a “maral” egy közép-ázsiai szarvasfajta). A “régi-új” silózót már 5-féle márkájú, azonos teljesítményű motorral lehetett megrendelni. A jóval korszerűbb, vezetőfülkével épített Maral-125-be később, külön kívánságra aprítót is beszerelt a gyártó. Biztosítottak a géphez továbbá fém- és idegenanyag-érzékelőt, illetve soros silókukorica-betakarító adapter használatához kormányautomatikát is. A későbbiekben két újabb, nagyobb teljesítményű (MARAL-150: 153 kW, MARAL-190:188 kW) taggal bővülve már egy egész önjáró szecskázógépcsalád alakult ki. A nagyobb testvérek is a régi ős elvére épültek, azt korszerűbb vezetőállással és nagyobb műszerezettséggel kiegészítve. Az LTS még egészen 1999-ig folytatta a “MARAL” silózók gyártását, majd az Oroszországban található szentpétervári Kirovets traktorgyárral közösen létrehozott vállalkozásban (Kirovets Landtechnik) készítik tovább az örökifjú Maral-125/E-281 önjáró silózókat. Észak-keleti szomszédunknál, Ukrajnában is gyártanak az E-281 bázisán kialakított silózót, “Boreksz” márkanév alatt. Hazánkban a mai napig is jelentős darabszámban üzemelnek az E-281-esek, különböző kihasználtsági fokkal. A fenti példák is igazolják, hogy a régi konstrukciójú, idejétmúlt kialakítású, karbantartás-igényes keletnémet önjáró silózók egyszerű kialakításuk, illetve a gazdasági kényszerek miatt ma is milyen széles körben használatosak. Farkas Imre (A fotók a gyártó felvételei.) farkas.imre@gepmax.hu [m3 id="megjelent-gm" ev="2010" ho="01" honev="januári"] >