Sikerül-e megvédeni és jól eladni a napraforgót?



Mint ismeretes, az elmúlt húsz évben – a hibridek megjelenésével, a termesztéstechnológia teljes megújulásával – forradalmi változáson esett át a hazai napraforgó-termesztés, amely figyelemre méltó terméseredményeivel és az áru minőségével felzárkózott a világ élvonalához.

Temérdek munka van az eredmények mögött, amelyek sikerén a ne-mesítők, a termesztést szorgalmazó elméleti szakemberek, az integrátorok és nem utolsósorban a termelők osztozhatnak. A napraforgó termelésének vetésterületi nagyságrendjét az ötévenkénti önmaga utáni termesztése alapvetően meghatározza, azonban így is a hazai szántóterület több mint 10%-át foglalja el. A magyar termelőkre hárult az a nem kis szakmaiságot igénylő feladat, hogy az elmúlt közel két évtizedben megjelenő – és folyton megújuló – hibridválasztékot termőhelyeikre adaptálják. Tekintve, hogy a napraforgó nem a legjobb talajok növényeként vonult be – és maradt – a magyar köztermesztésben, óriási anyagi terhet is jelentett-jelent a megfelelő technológia alkalmazása. Eredményt viszont csak a szigorú technológiai fegyelem mellett lehetett remélni, amit a termelők a mai napig vállalnak is. Most a kelést követő zsenge állományokat szemlélve minden termelő elégedettséget érezhet, ha azonban az erdősávok közelében szemlélődik, már láthatja az őzek és nyulak szemtelen károkozását. A vadak a cseperedő, néhány leveles napraforgónövény tenyészőcsúcsát harapják ki, élvezve az édeskés ízeket. Lehet, hogy erre is preventíven készülni kellene, miközben hol van még a többi ápolási és növényvédelmi munka…

Megfelelő eredményt csakis szigorú technológiai fegyelem mellett lehet elérni

A napraforgó termelési pozíciója

A hazai növénytermesztés kétségtelenül gabonacentrikus – közismert termesztési hagyományok, műszaki háttér, stb. – szerkezetében helyet követeltek az olajosnövények, de leginkább a napraforgó, amelynek a pénzes növény kategóriába sorolása azonban csak egy szempontból igaz feltétlenül: nevezetesen, hogy nagyon sok pénz kell a termesztéséhez! Abban az esetben ugyanis, ha az időjárási anomáliák, a nyomukban megjelenő epidémiák kedvezőtlenül jelentkeznek a tenyészidőszakban, akkor a remélt nyereségtartam nagyon hirtelen képes elillanni. Ha minden kedvezően alakul, és a technológia minden eleme zavartalanul érvényesíthető, illetve a piac is megfelelő árakkal honorálja a jó termést, akkor viszont valóban csinos nyereségre lehet számítani. Sajnálatos, hogy az olajos növények piaca erőteljesen függ az ásványi olaj birtokosainak lobbiérdekeitől, ki van téve a piaci viszonyok drasztikus változásának, ami termelői szempontból rendkívül kedvezőtlen.

A rendszerváltást követően az inputfelhasználás visszafogása különösen jelentős volt azoknál a növényeknél, amelyeket a szakma hagyományosan extenzív növényeknek tekint. Ilyen a napraforgó is, amelynek a terméseredményei 20-50%-kal csökkentek az 1990-es években. 2000-ben ennek következtében megfeleződött a korábbi vetésterület az eredménytelenség, a termésingadozás, a nyereség elmaradása miatt. Aztán a mögöttünk hagyott évtizedben a napraforgó vetésterületének dinamikus felfutása volt tapasztalható, amely a termésátlagok jelentős növekedésében is megmutatkozott.

A magyar napraforgó-termesztés mutatói alapján az utóbbi években mind Európában, mind a világon előkelő helyet foglal el, amit már a 2004-es adatok is jeleznek. Már akkor a 2. helyet foglaltuk el a termésátlagok tekintetében Franciaország mögött, a fontosabb napraforgó-termesztő országok közül. Ez az eredmény azért is figyelemre méltó, mert hazánkban a napraforgó termesztése – a növény kiváló adaptációs képességeiből adódóan – elsősorban a gyengébb adottságú területeken történik. Az előállított napraforgó mennyisége alapján az Amerikai Egyesült Államok és India társaságában a 6-8. helyen állunk a világon, ami azt is jelenti, hogy hazánk potenciális exportőrként jelenik meg a világpiacon. A napraforgó vetésszerkezetben betöltött szerepe alapján hazánk az élen található – Románia és Ukrajna mellett -, 10%-ot meghaladó aránnyal, ami a növény kiemelt szerepét mutatja az említett országokban. Argentína pozícióját – amely a világ legnagyobb napraforgó-exportőre volt – ugyanis átvette Oroszország és Ukrajna, amely országok földrajzi elhelyezkedésükből adódóan hazánknak is konkurensei az európai piacokon. Csakúgy mint, a már említett Románia, amely számára a saját tengeri kikötőből történő szállítás lehetősége óriási versenyelőnyt jelent.

A technológia fejlesztésének lehetőségei

A magyar napraforgó-termesztés területi nagysága 550.000 ha körül mozog, és ez a már említett korlátok miatt aligha változik. A fejlődés és a mennyiségi növekedés tehát kizárólag a napraforgó termesztéstechnológia elemeinek minőségi fejlesztésében képzelhető el. Mára a napraforgó-termesztés a biológiai alapok fejlődésével kikerült az extenzív technológiájú kultúrák köréből, a sikeres és gazdaságos tevékenység legalább átlagos, de inkább átlagos feletti termelési költségszintet követel meg. A költség döntő hányadát – még relatíve korlátozott inputanyagfelhasználás esetén is – olyan termesztéstechnológiai elemnél kell felhasználni, amelyek a növény vegetatív, illetve generatív fejlődése szempontjából meghatározó jelentőségűek. Ide sorolhatók a tápanyag-ellátási, a vetéstechnológiai és a növényvédelmi szakterületek.

A napraforgó tápanyagellátásának kialakításában a biológiai, agronómiai és ökonómiai szempontok egyaránt szerepet játszanak. A napraforgó talajzsaroló növény hírében áll, ennek megfelelően érdemes a tápanyagigényét a jövőbeni kultúrák érdekében is kiszolgálni. Korábbi vizsgálatok alapján a napraforgó fajspecifkus trágyaigénye 30-80 kg/ha N, 50-80 kg/ha P2O5, illetve 70-100 kg/ha K2O. A napraforgó biológiai alapjainak jelentős bővülése, az új hibridek által megtestesített eltérő genotípusok indokolttá tették a napraforgó trágyareakciójának vizsgálatát, amely ma már beépül az egyes technológiai útmutatókba.

E növény vetéstechnológiája ugyancsak több szempontból is kritikus elemnek tekinthető: állományfejlődési, virágzásbiológiai, trágyahasznosítási, fertőzésdinamikai, gyomosodási, érésbiológiai szempontból egyaránt fontos szerepet játszik a vetésidő és állománysűrűség helyes megválasztása. Több, különböző genotípusú hibriddel, eltérő típusú évjáratokban végzett részletes vizsgálatok azt bizonyították, hogy az Alföldön az április 10-20-a közötti átlagos vetésidő tekinthető optimálisnak, annak ellenére, hogy egyes évjáratokban, egyes hibrideknél az ennél korábbi – március vége-április eleje -, illetve ennél későbbi – május 5-15 közötti – vetésidőben is kedvező eredmények születnek.

A növényvédelem ugyancsak kritikus termesztéstechnológiai eleme a napraforgó termesztésének, ezen belül is elsősorban a növényi kórokozók elleni védekezés, részben pedig a gyomok és az állati kártevők elleni védelem szerepe meghatározó. Ez azonban már egy szakembert igénylő szakterület, amelynél alapvető szempont, hogy a kémiai védelemre alapozott komplexitás lehet csak hatékony. A napraforgó szár- és tányérbetegségei, a diaportés levél- és szárfoltosság (Diaporthe helianthi) és más betegségek elleni védelemben a korai (10-12 leveles állapot) védekezés nem mechanikus módon (fenológiához kötötten), hanem előrejelzés alapján történjen! Az évjárat jellege, a szár- (Diaporthe helianthi, Sclerotinia sclerotiorum) és tányérbetegségek (Sclerotinia sclerotiorum, Botrytis cinerea) abszolút mértéke és fertőzésdinamikája jelentősen befolyásolja a terméseredményt. Különös aktualitása van ennek az idei évben, amikor a május rendkívül csapadékos volt, így részben a gyomok elleni, részben a fent említett betegségek elleni harcban kellett jelentős többletköltségekre számítani, ami a napraforgó ökonómiáját nagyon hangsúlyosan befolyásolja.

Most, 2010-ben talán nem várható nagy áringadozás

A piacon csak a bizonytalanság biztos

Az utóbbi évtizedben is volt már rá példa, hogy a legjobb termőhelyen, legjobb technológiával, gondossággal, alapossággal szép terméseredményeket elérő gazda sem találta meg a számítását a napraforgó-termesztésben. Ennek oka pedig a piac kiszámíthatatlansága volt. Megszűnt, pontosabban nem is volt jó prognózis a napraforgóárakat illetően, ezért az egész termesztési folyamat a tenyészidőszak végét követően is tele van kockázatokkal. Talán az idei évben nem várható nagy áringadozás, mert a 75-80.000 Ft/t közötti ár stabilnak látszik, bár nyilván ebbe még a világ nagy napraforgó-termelőinek várható terméseredménye, a világpiaci trend, az üzemanyaggyártás igénye és még további szempontok is beleszólnak. Aki napraforgót vetett, az csak a költségeiben lehet biztos, és a lehető legnagyobb termés betakarítása lehet a célja. Minden további a szeptemberi szabadpiaci árakkal kezdődik, és azt követően derül ki a munka eredményessége. Az idei évben azonban biztosan több lesz a szabadpiacon kínált napraforgó, hiszen a mérsékeltebb fnanszírozás kevesebb termelőt köt szerződéssel, ami elindíthat egy kisebb piaci átrendeződést – de most természetesen egyelőre ez a lehetőség is csak a találgatás kategóriájába tartozik…

NZ


Ez a cikk a MezőHír 2010/06 - júniusi számában jelent meg.