Mi akad a horogra?



Egyre nagyobb jelentőséget nyernek a termelésben az emelőhorgos rakodórendszerek, amelyek népszerűségüket sokoldalú felhasználhatóságuknak és rugalmasságuknak köszönhetik. A piaci rés betöltésére a Fliegl is vállalkozik, és ennek jegyében piacra dobta a HKL 20 névre keresztelt tandemtengelyes konténerszállítót. Tesztünkben ezt az újdonságot vizsgáljuk meg közelebbről.

Kép

Ha szállításról van szó, akkor a Fliegl kapcsán mindenkinek automatikusan a letolókocsik jutnak eszébe. És nem véletlenül: az időközben 200 millió _ forgalmat bonyolító családi vállalkozás a letolórendszerek terén Németországban piacvezetőnek számít. A tögingi cég termékpalettájának áttekintésekor azonban egyértelműen látszik, hogy a szállítóeszközök skálája lényegesen sokszínűbb képet mutat. A kínálatban a klasszikus három oldalra billenő pótkocsik mellett teknős billentőkocsik, kőszállításra alkalmas billenő félpótkocsik, stb. is szerepelnek.

Kép Kép

Négy HKL-modell

Az emelőhorgos konténerszállítók egyre nagyobb népszerűségnek örvendenek a gazdálkodók és mezőgazdasági bérvállalkozók körében. Ez a trend könnyen megmagyarázható:

egyetlen – kiviteltől függő felszereltségű – futóművén több különböző felépítmény szállítható. Így a járművek nagyon jól kihasználhatóak, gyakran az év 365 napján munkában vannak. A hagyományos teknőplató mellett szállítóplatók vagy akár hígtrágyatartályok is felszerelhetőek. A Fliegl ráadásul még letolószerkezettel ellátott teknőt is kínál a HKL-hez. Jelenleg négy alvázváltozat gyártása folyik. A HKL 18, HKL 20 és HKL 22 tandemtengellyel rendelkeznek. A különbség köztük az, hogy a HKL 18 emelőkarja csuklós kivitelű, míg a teszt során használt HKL 20 teleszkópos emelőkarja 6 méter hosszú konténerek mozgatására is alkalmas. A HKL 20 megengedett össztömege (a futómű és a vonószerkezet függvényében) 20-23 tonna lehet. A HKL 22 szintén 23 tonnáig terhelhető, azonban a hosz-szabb váznak köszönhetően 7 méteres felépítménnyel is használható. A sorozat csúcsmodellje a tridem tengelyes HKL 29, amelynek össztömege elérheti a 33 tonnát.

HKL 20 – részletesen

A HKL kifejlesztése során a Fliegl a Triptisben működő tehergépkocsigyár tapasztalatainak és szaktudásának jó részét is felhasználta. A kidolgozást illetően a tesztgép lényegesen jobb benyomást tett, mint az általunk eddig tesztelt Fliegl-termékek. A HKL 20 vázára max. 600 cm hosszú billenőteknők rakhatóak. Mi egy 515 cm-es konténert (8700 _) használtunk, amelynek térfogata a 60 cm-es magasításokkal éri el a 25 m3-t. Ezen kívül rendelkezésünkre állt egy bálák és gépek szállítására egyaránt alkalmas homlokfalas rakodóplató is.

A teleszkópos emelőkaron található kovácsolt horog cserélhető. A hátsó görgők acélöntvényből készültek, külső átmérőjük 310 mm. Az emelőszerkezet maga is kinyújtható. Ez a hosszúságállítás teszi lehetővé azt, hogy felhúzáskor, illetve lerakáskor a tartályt nem kell mindenképpen meredeken tartani. A szerkezet kezelése egy kis gyakorlás után könnyen megy. A lényeg az, hogy egyenes vonalban kell a konténerre ráállni, valamint hogy a tartály sima, szilárd aljzaton legyen, így a hátsó görgők megfelelően tudnak dolgozni.

20 t emelőerő

A két szállítási helyzetben levő hidraulikus henger kettős funkcióval bír. Teknő felvételekor szokványos emelő munkahengerként funkcionálnak, szállítási üzemben a felépítmény emelését végzik. A teljesen megtöltött konténerek biztos felhúzása érdekében a HKL 20 hengereinek emelőerejét 20 tonnában határozták meg (HKL 22: 26 tonna). Az értékre vonatkozóan nem állt módunkban saját méréseket végezni, de fel tudtunk húzni 15 tonna rakománnyal megtöltött tartályokat.

Fedélzeti hidraulika

A két meglehetősen nagyra méretezett henger számára szükséges olajmennyiség biztosítása érdekében a HKL 20 és az ennél nagyobb modellek saját hidraulikaszivattyúval rendelkeznek. A traktor részéről tehát 540 1/min TLT fordulat és egy 12 V-os csatlakozó elég ahhoz, hogy alkalmas legyen a HKL működtetésére. Ebből következik, hogy régebbi traktorok is szóba jöhetnek. A saját hidraulika egy további előnye, hogy gyakori traktorváltáskor sem kerül sor a hidraulikaolaj keveredésére.

A HKL 20 szivattyúja alapesetben 60 l/min maximális teljesítményű. Javasoljuk azonban az opcionális 90 literes verzió beszerzését, különben a billentés még teljes TLT-fordulatnál is vontatottan megy. A 6 méteres teknő maximális billentési szöge 50º. Ez az érték megfelelő, ilyen szögnél még a kevésbé jól csúszó anyagok is maguktól lefolynak. Megjegyezzük azonban, hogy a jobb minőségű teknős billenőkocsik ebben a kategóriában elérik az 55º-ot.

Vezérlés E-pulttal

Installált fedélzeti hidraulika esetén kézenfekvő, hogy a HKL legfontosabb funkciói (pl. az emelőkar emelési és teleszkópos műveletei, a konténer billenővázon történő rögzítése) gombnyomással szabályozhatóak. A konzol kezelése – kellő tapasztalat birtokában – kevés fáradsággal elsajátítható. A konténerek fel- és lerakásának lassúságát a rendszer okozza. A HKL-vezérlés egyik előnye: a hidraulikus funkciók szükség esetén a keret bal elülső részén található vezérlőegységgel is irányíthatóak. Egy megjegyzés ezen a helyen: a tesztgépen nem volt semmilyen védőburkolat, amely a traktorról, ill. a gép saját futóművéről felverődő koszt felfogta volna. A Fliegl mostanra változtatott ezen.

Automatikus reteszelés

Korszerű az a megoldás, hogy a teknő/konténer hidraulikus reteszelése az alapfelszereltség része. A konténer felemelését követően a közúti közlekedéshez szükséges biztonsági előírások betartásához már nem kell leszállni a traktorról. Az oldalra mozgatható tolózárak megbízhatóan működnek. A zárszerkezet igény szerint belülről vagy kívülről is reteszelhető.

A vezetőülésből nem tudtuk megállapítani, hogy a horgok tökéletesen bekattantak-e. Ilyen helyzetben előnyös az opcionálisan megrendelhető kijelző lámpa, amely az elektromos vezérlőpulton felvillanva jelzi, hogy a reteszek rendesen beakadtak-e vagy sem.

Légrugós futómű

Minél intenzívebb egy pótkocsi felhasználása, annál inkább megéri beruházni egy kiváló minőségű alvázba. A tandem futóműves HKL típusok standard kivitelénél két hagyományos, parabolarugós tengelyt alkalmaznak. Talajkormányzott tengely is rendelhető.

Az opcionális légrugózást (4100 _) két okból is érdemes beszerezni: az egyik érv az, hogy a hagyományos laprugókhoz képest lényegesen javul a vezetési kényelem és biztonság, az aktív szintszabályozásnak köszönhetően pedig csökken az abroncskopás.

Másrészt egy konténer emelésekor a légrugók automatikusan lesüly-lyesztik a HKL hátulját, így a jármű stabilabban áll, a görgők forgópontja alacsonyabbra kerül, és a konténer felhúzásakor kissé csökken az emelkedési szög. A HKL 20 esetében az 5,2 méteres konténer emelésekor ez a szög maximálisan 47º. Ömlesztett rakománynál óvatosan kell emelni. Lesüllyesztett tengellyel 43º lehetséges.

A kerekek kiválasztásakor kompromisszumokat kell kötni. A nagyobb kerék ugyan nagyobb teherbírású (ami különösen szilárd útburkolat nélküli utakon fontos), de a görgők forgópontja feljebb kerül, és felhúzáskor az emelkedési szög meredekebbé válik. 560/60-22.5 abroncsokkal a HKL 20 görgőinek forgáspontja 122 cm magasan van (széria abroncsozás: 385/65-22.5). Teli konténer felhúzásakor a traktor terhelését a váz legvégén elhelyezett két tengely limitálja. Ez az elrendezés azonban a fordulékonyság rovására megy. Ugyanakkor a traktor hátsó tengelye nem lehet túl könnyű, így biztosítható, hogy a 15 tonnás teknő emelésekor is stabilan álljon.

A HKL gépek hidraulikus rugózású futóművel is megrendelhetőek. Az olcsóbb mechanikus parabolarugós kivitelnél a nagyobb állóképesség eléréséhez a hátsó tengelyhez hidraulikus támaszték rendelhető.

Hátrányok

Az emelőhorgos járművek legnagyobb előnye a variálhatóság és a nagyfokú fexibilitás, de meg kell említeni a rendszer jellegéből adódó hátrányokat is. A 60 cm-es magasítással együtt 25 m3-es teknővel felszerelt HKL 20 önsúlya 7980 kg. Ez körülbelül annyi, mint egy hagyományos 40 m3-es teknős billenős pótkocsié, és alig két tonnával haladja meg a standard 25 m3-es kocsi tömegét. Az emelőhorog kettős kerete miatt 20 cm-rel növekszik a teljes magasság is. És végül, de nem utolsósorban a beszerzési ár is magasabb. A 25 m3-es billenőteknős felépítménnyel és pneumatikus rugózású futóművel a HKL 20 listaára meghaladja az 50 000 _-t (+Áfa). Ilyen árak mellett csak akkor éri meg vásárolni, ha az eszközhordozót maximálisan ki tudjuk használni.

Összegzés

A HKL 20 egy kompakt felépítésű tandem emelőkaros rendszer, amely a futómű kivitelének és a vonószerkezet függvényében maximálisan 23 tonna megengedett össztömeget érhet el.

Legfeljebb 600 cm hosszú konténerek használhatóak. Érdemes lehetőleg hosszú felépítményt alkalmazni, így a szög a tartály fel- és lerakásakor nem haladja meg a technikailag szükséges mértéket.

A fedélzeti hidraulika (elektromos vezérléssel együtt) a HKL 20-nál az alapfelszereltséghez tartozik. Ez kényelmes megoldás, és traktorok cserélésénél nem kerül sor olajkeveredésre. Az emelőszerkezet kezelése egy kis gyakorlás után már nem okoz gondot. Az elektronika meghibásodása esetén vészvezérlés vehető igénybe. A kovácsolt horog és az acélöntvényből készült görgők igen kedvező benyomást tesznek, a tesztgép jól kidolgozott. Hátrány a nagy, 7980 kg-os önsúly (25 m3-es konténer esetén). Emellett normális szállítási üzemben a megbillentés és lesüly-lyesztés lényegesen tovább tart, mint a hagyományos teknős felépítményű billenőplatós kocsiknál. A gyorsabb munkához a szériában kapható 60 l/ min helyett a 90 l/min teljesítményű szivattyút ajánljuk. A kényelemről a légrugós futómű (4200 _) gondoskodik, amely a tartály felvételekor lesüllyed – ami praktikus megoldás. A 22.5 colos átmérőjű kerekek (tesztgép: 560/60-22.5) viszonylag kicsinek mondhatóak.

Kép Kép

Egyértelműen kijelenthető: a rendelhető felépítmények széles skálájának köszönhetően a HKL 20 igazán rugalmas és sokoldalúan felhasználható. Az önsúly és az ár azonban elég magas, a kezelés elsajátítása pedig az átlagnál valamivel hosszabb időt vesz igénybe.

(gp)

Kép

A német dlz-Agrarmagazin cikke alapján


Ez a cikk a GÉPmax 2010/10 - októberi számában jelent meg.





Ez a cikk a GÉPmax 2010/10 - októberi számában jelent meg.