Kivezető út a tejágazati válságból



Ez év márciusában sorra jelentek meg azok a jogszabályok, amelyek alapján előbb az év közepén, később az év végétől jelentős támogatáshoz juthatnak a hazai tejtermelők.

Talán nem is kellene részletezni, hogy milyen okok váltották ki e szabályok megszületését, hiszen a mára kialakult helyzet következményeit nemcsak a tejtermelők érzik saját bőrükön, de a fogyasztók is tisztában vannak a tarthatatlanságával. Tavaly a tej alacsony átvételi ára miatt tiltakoztak a gazdák, teljes joggal, hiszen a tej önköltségét sem érte el a felvásárlási ára. Nyilvánvalóvá vált, hogy az Európai Unió túl sok tejet termel, s ennek következtében csökken folyamatosan a felvásárlási ár. Brüsszelnek az éves hazai termelés legalább tízszeresével kellene csökkentenie az előállított tej mennyiségét ahhoz, hogy egyensúlyba kerüljön a kereslet és a kínálat az egységes piacon, s ismét megérje a gazdáknak tejet termelniük. Kérdés, hogy a tejkvóta 2015-ös eltörlése után melyik tagország lesz az áldozat, és melyik a nyertes, hol csökken és hol növekszik a termelés. A tagországok addig is igyekeznek különböző praktikákkal tartani az elért pozíciójukat. A brüsszeli reformok hatására 2009-re a tej korábbi felvásárlási árai megfeleződtek, és Európa minden országában nagy veszteség keletkezett a tehenészetekben. Az árak a tavaly ősztől kezdődő kisebb áremelkedés ellenére még mindig nem fedezik a termelők költségeit, ezért szükség van a támogatásokra.

Rendeletben rögzítve

Az egyik most megjelent rendelet egy másik uniós, vagyis a 73/2009/EK tanácsi rendelet 68. cikkelye alapján biztosít támogatási lehetőséget. A támogatás alapja a 2009/2010. kvótaév alatt értékesített tej mennyisége. A támogatás mértéke a 2013-as nemzeti támogatási felső határ 3,5%-ának termeléshez kötött formában történő kifizetése, amely 46,2 millió euró, és amely összeg a tejágazatban kerül felhasználásra. Ez nagyjából 6-7 forintnyi támogatást jelent tejkilogrammonként a termelők számára. Sajnos, mivel a támogatás utófinanszírozott, a pénzt a termelők 2010 decemberétől kaphatják kézhez.

Egy másik rendeletnek, amely tejkilogrammonként 50-60 fillér uniós támogatást biztosít, alapja az a brüsszeli döntés, miszerint a közösségi költségvetésből a 27 tagországban összesen 300 millió eurót fordíthatnak a tejtermelők megsegítésére. Magyarországnak 3,5 millió euró jutott; ezt a pénzt ez év közepéig kell kifizetni.

Nagyobb tétel lesz az az összeg, amelyet állatjóléti támogatások formájában lehet majd igényelni. Az unió tavaly döntött arról, hogy gazdaságélénkítő csomag részeként Magyarország 48,3 millió eurót használhat fel a közösség keretéből erre a célra. E jogcímekre azok a tehenészetek pályázhatnak, amelyek elmaradott vagy hátrányos helyzetű térségben dolgoznak, illetve a telephelyük úgynevezett nitrátérzékeny területen található. Mivel az 50 tehénnél többet tartó gazdaságok automatikusan az utóbbi körbe sorolódnak, ezért ezek mind pályázhatnak. A lényeg az, hogy egy adott állapothoz képest kell vállalni az állatjóléti beavatkozásokat, fejlesztéseket, amelyek alapján átlagosan 6-7 forint tejkilogrammonkénti támogatás igényelhető. Az erről szóló rendelet áprilisban láthat napvilágot, s 2011 első félévében fizetik a támogatást.

Emellett pedig ebben az évben továbbra is a korábban megszokott SAPS-rendszer szerint kaphatnak -nagyjából 8 forint tejkilogrammonkénti – támogatást a tejtermelők. Azoknak a mezőgazdasági termelőknek, akik még nem vették igénybe, egyszeri kifizetésként 15 ezer euró erejéig állami támogatás folyósítható, 2010 végéig. Ez vállalkozásonként csak egy alkalommal nyújtható.

Ha a fent említett támogatásokat -amelyek 20-22 forintot is jelenthetnek tejkilogrammonként – lehívják a termelők, és még valamelyest a felvásárlási árak is növekednek, úgy az ágazat ráléphet arra az útra, amelyik kivezeti a jelenlegi válságból.

A fő tejtermékexportőr országok és régiók közül az Európai Unióban termelik a legdrágább tejet a világon.

Kép

Kitekintés a tej világpiacára

Az EU tejtermelésének mintegy 10-15%-át exportálják harmadik országokba, s ezt Brüsszel csak a Kereskedelmi Világszervezet (WTO) által gyakran kritizált exporttámogatások (adófizetői pénzek) segítségével képes realizálni. Az EU-n kívül három nagy exportőr ország, régió uralja a nemzetközi piacot: Ausztrália és Új-Zéland, az Egyesült Államok és Argentína. Ezek az országok olcsóbban állítják elő a tejet, mint az uniós gazdák, és egymással küzdenek az importra szoruló országok képzeletbeli tortájának 70%-áért. További probléma a tejtermékexporttal, hogy nincs meghatározó felvevőpiac, hanem nagyon sok ország importál tejterméket kisebb mennyiségben. Kína és India sem komoly importőr, ráadásul kivételes tempóban emelkedik az éves tejtermelése. Ha valaki a kínai és az indiai felvevőpiacban bízik, az vélhetően téved; ezek az országok ugyanis a tej és tejtermékek fogyasztásában már ma is 95%-ban önellátók, tejtermékfogyasztásuk pedig belső termelésük növekedésével párhuzamosan emelkedik. Nem zárható ki továbbá az sem, hogy India a közeljövőben akár tejtermékexportőrként is megjelenik a globális piacon. Az új-zélandi és ausztráliai termelők – akik 90%-ban exportra termelnek – határozzák meg a világpiaci árat, amely jóval alatta van az uniós átlagárnak. Ilyen feltételek mellett nem szabad a közösségnek ekkora volumenben exportra tejterméket termelnie, többletet felhalmoznia. Jelenleg mintegy 15%-kal többet termel az EU, mint amekkora a belső fogyasztása. A termelők arra várnak, hogy a másik kidőljön a sorból, de gyorsan senki sem adja meg magát, inkább erőteljesebben lobbizik Brüsszelben, hogy nagyobb exporttámogatáshoz jusson – a folyamatos intervenciós felvásárlás fenntartása mellett.

Az importpiac kicsi és széttagolt. A világ tejexportját négy régió határozza meg

A kvótarendszer megszűnése meglepetést okozhat

Az unió tejkvótája évi 150 millió tonna körül alakul, a többlet pedig ennek legalább a 10%-a, azaz 15 millió tonna. Nagy kérdés, hogy az unión belül mely tagországokban következik be a tejtermelés nagyobb mértékű csökkentése, elsősorban a kvóta megszűnése után (ma a kvótánál nincs átjárás tagországi határokon, csak a tej és tejtermék esetében). Magyarország mintegy 1,7 millió tonna tejet állít elő egy évben. Az EU előtt két lehetőség adódik: vagy olcsóbban állítja elő a tejet, vagy a többletet csökkenti, hiszen az unió egyelőre, az exporttámogatás mellett, még magas védővámokkal is védi a közös piacot az olcsóbb, tengerentúli tejtermékekkel szemben. Ma elsősorban a többlettermelés és a csökkenő tejtermékfogyasztás miatt alacsony a tej felvásárlási ára, ha azonban az unió csaknem annyit termelne, mint amennyit elfogyaszt, akkor helyreállhatna a kereslet-kínálat egyensúlya, mert a külpiac közvetítené a termelői árakat az uniós tejtermelőkhöz. Így a tej átvételi ára a mindenkori termelési átlagköltséghez igazodna. A tejkvóta vagyonértékű jog, így ha a termelő kvótát akar venni, akkor növeli a termelési költségét (a tejkvóta ára 0,1-1,5 euró között mozog literenként). A kvóta az átlagosnál magasabb termelői költséggel dolgozó tejtermelőt szinte mindaddig a termelésben tartja, ameddig a kvótát nem adja át az alacsonyabb költséggel dolgozó tejtermelőnek. A kvótarendszer öt év múlva megszűnik, így valószínűsíthető, hogy például a holland vagy német gazda hazánkba jön tejet termelni, hiszen olcsóbban lesz képes tejet előállítani, mivel hozza a saját genetikájú állatállományt, a gazdaságos technológiát, a termőföld és a takarmány pedig nálunk eleve olcsóbb.

A kvótarendszer eltörlésekor vesztesek lehetünk

Magyarország az uniós csatlakozása óta még soha nem tudta kihasználni a rendelkezésre álló kvótáját; az elmúlt években 15%-kal termeltünk kevesebb tejet, mint amennyit feldolgozásra és közvetlen értékesítésre előállíthattunk volna. Magyarországi feldolgozásra legfeljebb évi 1,3 millió tonnát termel a magyar mezőgazdaság; külföldre kerül mintegy 2-300.000 tonna, a fennmaradó részt pedig helyben, közvetlenül értékesítik a gazdák. Hazánk azért nem tud annyi tejet előállítani, mint amennyit a kvóta engedélyez, mert a tejtermelésünk egy része nem versenyképes. Az olasz tejtermelők jelenleg literenként 32 eurócentet kapnak a feldolgozóktól beszállítva, ami a szállítási költséggel korrigálva itthon ma 27 eurócent termelői árat jelent. Sok magyar tejtermelő nem elégedett ezzel, és kivár, hogy eladja-e a tejet ilyen áron, amely sok esetben még a hazai önköltséget sem fedezi. A magyar tejtermelők egyértelmű vesztesei lesznek a kvótarendszer megszűnésének, mert nem megfelelő a genetikai állomány, mert takarékoskodunk a takarmányon, vagyis a tej zsír- és fehérjetartalmán, ráadásul nincs lehetőség arra, hogy az állatokat hat hónapig a legelőn tartsuk, így mind a takarmányozás, mind az állat-egészségügyi és állománymenedzselési költségek egyértelműen magasabbak. Emellett a magyar tejtermelő ágazat egyik nagy problémája, hogy nincs intenzív gyepgazdálkodás, annak ellenére, hogy közel egymillió hektárnyi gyepnek nevezett terület található hazánkban, amely megfelelő öntözéses gazdálkodás mellett rét-legelőként hasznosítható lenne, hozzájárulva ezzel a hazai tejtermelés gazdaságosságának javításához. Az intenzív gyepgazdálkodás a fehérjeforrás jelentős részét is fedezné, az állatok is egészségesebbek lennének, tehát csökkenne a takarmány- és az állat-egészségügyi költség. A gyepgazdálkodás megteremtése emellett a több csapadékkal és nagyobb megművelt gyepterülettel bíró nyugati tagállamokkal szembeni hátrányunkat is csökkentené…

NZ.

Kép


Ez a cikk a MezőHír 2010/04 - áprilisi számában jelent meg.