Fegyelmező természet



December közepén kiadós hóesés formájában megkaptuk a természet ajándékát. Ráadásul nem azonnal elolvadó pár hópihét, hanem kiadós mínuszokkal óvott vastag paplant. Utcán és téren akadt is vele dolgunk.

Ilyenkor nincs mese; amint eláll a hóesés, épkézláb ember ajtótól, lépcsőháztól kezdve a portája széléig hólapáttal a kezében nekilát utat törni magának és az éppen arra járóknak. A főbb utakon és tereken szükség van hókotrókra és hómunkásokra is szép számban. Fegyelmező ereje is van a dolognak: mindezt nem majd „amikor ráérünk” kell csinálni, hanem rögvest.

Tekintve, hogy éltem már tanyán, faluban, lakótelepen, belvárosban és kertvárosban is, megfigyelhettem jó néhány idevágó viselkedési formát. A 80 év körüli szomszédom mire a hóesést befejezetté nyilvánító utolsó pihe földet érne, azt már söprűvel, lapáttal, szóróhomokos vödörrel várja. Kivétel talán az este tíz és hajnali öt óra közötti időszak. Két házzal odébb látom, hogy hétvége lévén otthon van a család, de még délelőtt 11-kor is hóval fedett a bejárati ajtó küszöbe. Az előt-tük lévő utcai járdaszakaszon már kérgesre taposták a havat az arra járó gyalogosok. Ott is marad szépen, hogy a nappali olvadást követő lefagyás jégpályává tegye. Jobb esetben órák, napok múlva maximum az fordult elő, hogy egy kis homokkal felszórták.

Ha két porta közé nyúlfarknyi senki földje ékelődik be, az szintén érdekes megfigyelésre ad alkalmat. Van, aki annyira komolyan veszi a helyrajzi szám szentségét, még véletlenül sem kavircolna át a hólapátjával egy centit sem, bár az ő gyereke, édesanyja is kénytelen a házuktól pár méterre lévő porhóban beavatni a jobb sorsra érdemes cipőjét, vagy csúszkálni az alkalmi jégpályán. Ez a helyzet csak akkor nem alakul ki, ha az idős szomszédasszonyait kímélő szakállas fiatalembernek a fél utcányi hókotrást jelentő karitatív programja után még erre is marad ideje, energiája.

A jóból is megárt

Talán kicsit nosztalgikusan a természet ajándékának neveztem az imént a téllel együtt járó hóesést és a csipkedő mínuszokat. A helyzet azonban ennél összetettebb. A mínusz 20 fok körüli hidegrekordért, a megbénult közlekedésért én sem lelkesedem. Bár hideg és extrém időszakok itt-ott és akkor-akkor mindig is előfordultak, mióta világ a világ. Szerencsére személyes tapasztalatom erre nincs, így a Magyar Nemzet Online december 20-ai híradására támaszkodom. „A hóviharok és a rendkívül lehűlés eddig 19 ember életét követelte Európában, ahol jelentős területeken bénult meg a közúti, a vasúti és a légi közlekedés. A repülők kontinensszerte „odafagytak” a földhöz. Amerika keleti partvidékével is elbánt a tél.

Legalább 15-en fagytak meg Lengyelországban, ahogy a hőmérséklet megkezdte fagypont alatti mélyrepülését. Németország egyes területein -33 fokot mértek. A repülőjáratok jó részét törölték, a vasúti összeköttetés és a közúti forgalom is akadozik. … A rendkívüli hideg még a sokat látott svájciak számára is tudott újdonsággal szolgálni: Helvécia ’Szibériájában’, la Brévine-ben -34,2 fokot mértek.

Mindeközben irtózatos erejű hóviharok döngetik Amerika keleti partvidékét, ahol a hóréteg vastagsága New York környékén eléri a 41 centimétert. Washingtonban szokatlan méretű hótorlaszok bénítják a fővárost.

A csúcson kell?

Sportolóknak szokás tanácsolni, hogy a csúcson kell, a csúcson érdemes abbahagyni. Az érdeklődés középpontjában szereplő ’klímacsúcs’ eredményeit tekintve még nem tart itt. Most mégis véget ért. „A koppenhágai ENSZ klímakonferencia a vártnál jóval szerényebb eredménnyel zárult; a 193 delegáció egy új nemzetközi szerződés elfogadása helyett mindössze tudomásul vett egy kevés konkrétumot tartalmazó, két és fél oldalas politikai nyilatkozatot. Az ENSZ vezető tisztségviselői hangsúlyozzák, hogy a Koppenhágai egyezmény címet viselő dokumentum alapján tovább folytatódhat a munka, és a következő, 2010-es mexikóvárosi klímakonferencián megalkothatják az éghajlatvédelmi harcot szabályozó, kötelező jogi érvénnyel bíró szerződést.

A klímavédelmi harc konkrétan a globális üvegházgáz-kibocsátás nagymértékű csökkentését jelenti, célja pedig az, hogy az általános felmelegedés ne haladja meg a 2 Celsius fokot. 2015-ben ismét át kell tekinteni a kérdést, és meg kell vizsgálni, hogy lehetségese még szigorúbban, a kis szigetállamok igényeinek megfelelően 1,5 Celsius fokban korlátozni az általános felmelegedést – áll a javaslatban.

Az egyezményben részes államoknak ’együttműködésre kell törekedniük, hogy a kibocsátás globális és nemzeti szinten is a lehető leghamarabb tetőzzön’, azaz minél hamarabb csökkenésnek induljon. A részes államok ugyanakkor ’elismerik, hogy a fejlődő országokban hosszabb idő elteltével következik be a tetőzés’, és figyelembe veszik, hogy ezekben az országokban elsőbbséget élvez a gazdasági növekedés és a szegénység elleni küzdelem.”

Megváltás, üzleti alapon

Tekintve, hogy a mezőgazdasági termelést és magát az életminőséget meghatározó tényezőről van szó, mindez nem hagyható ennyiben. Az Index portál vélemény rovatában erről Magyarósi Csaba elmélkedik.

„… Hogyan tudna egységes álláspontot kialakítani szegény és gazdag, fejlett és fejlődő, muszlim és keresztény, csigazabáló és az állatot saját belébe visszatöltő, ha mindannyian másképp látják, mindenkinek mást jelent ugyanaz a probléma? Főleg, hogy a globális felmelegedés nem is mindenkinek probléma: az oroszok pár évvel ezelőtt például még azt hangoztatták, hogy tulajdonképpen jól járnak vele, végre be tudják vetni banánnal az óriási, fagyott tundrát. … Addig viszont nem lesz előrelépés, amíg a klímaváltozás megállítása mellett elkötelezett államok rá nem kényszerítik gazdasági és politikai eszközökkel a kevésbé elkötelezetteket a helyes döntés meghozatalára. A mostani helyzet nem az udvariasságról, az egymás értékeinek az elfogadásáról, meg a ki kezdte előbbökről szól, hanem a bolygó jelenlegi állapotának fenntartásáról, az évmilliárdok alatt kialakult törékeny rendszer stabilizálásáról. Akinek nem tetszik, annak el lehet menni, van egy rakás másik égitest az univerzumban, amit tönkre lehet tenni. Ezt meg próbáljuk valahogy élhetőre pofozni, ha már sok millió közül éppen a Föld nevű döntött úgy, hogy parazitát növeszt magára.

Van persze másik lehetőség is, hiszen a gazdasági lobbi előbb-utóbb magától is kikényszerítheti a változást: egyre erősebbek az alternatívok, óriási üzlet van a szélerőművek, napelemek gyártásában, és miközben a kőolaj ára évtizedes távlatban egyértelműen nő, addig a tiszta versenytársak olcsóbbak lesznek. És valakiknek már ebben van a pénze. Ugyanolyan dörzsölt, pénzügyi manőverekre képes szivarozó üzletemberek ezek, mint akik az olajipar mögött állnak, ők is képesek bármikor megvédeni a milliárdjaikat. És egyre több milliárd ül azokban a szélerőműgyárakban, amik napról napra több hasznot hoznak valakiknek, akik pusztán üzleti alapon a világ megmentői lehetnek.”

Időskála

Ha valaki azt gondolná, hogy e témát alaposan körüljártuk és elégedetten hátradőlhetünk a kényelmes fotelunkban, akkor téved. A Népszabadság egyik korábbi számában megjelent cikk érdekes felvetéseket tartalmaz. „Mojib Latif, az egyik leghíresebb klímamodellező egy nemrégiben Svájcban tartott klímakonferencián bejelentette, hogy becslései szerint a következő néhány évben egy természetes lehűlési folyamat háttérbe szorítja az ember által okozott felmelegedést. Ez a lehűlés a légkörben és az észak-atlanti tengeráramlatokban megfigyelhető ciklikus változásoknak köszönhető.

A Meteorológiai Világszervezet vezetője James Murphy egyetért Latiffal, és kapcsolatot feltételez az Atlanti Meridionális Oszcilláció és az indiai monszunok, az atlanti-térség hurrikánjai és a sarkvidéki jég olvadása között. Úgy véli, az óceánok kulcsszerepet játszanak az éghajlat évtizedekben mérhető természetes változékonyságában.

Egy másik kedvelt klímaváltozással kapcsolatos nézetet pedig Vicky Pope kutató döntötte meg, amikor ugyanezen a konferencián kijelentette, hogy az elmúlt nyarak során tapasztalt drámai sarkvidéki jégolvadás is részben a természetes ciklusok változásának köszönhető, nem pedig a globális felmelegedésnek. Előzetes becslések szerint 2009-ben összességében sokkal kevesebb jég olvad el, mint 2007-ben vagy 2008-ban.

A konferencián elhangzott kijelentések azonban nem a legjobbkor jöttek. Az ENSZ Meteorológiai Világszervezete ugyanis azért hívta össze a kutatókat, hogy globális tervet állítsanak össze, hogyan lehet használható, rövid távú klimatikus előrejelzéseket készíteni különböző embercsoportok számára, szerte a világban. A kutatók azonban egyetértenek abban, hogy a rövid távú klimatikus előrejelzések kevésbé biztosak, mint azt korábban hitték. Volt, aki beismerte, hogy ilyen időskálán a természetes változékonyság legalább olyan fontos, mint a globális felmelegedésből adódó, hosszú távú változások. Vicky Pope szerint is sok szempontból könnyebb megmondani, mi várható a 2050-es években, mint jövőre.”

Ezek után nem marad más hátra: boldog új évet mindenkinek!

Tóth Szeles István


Ez a cikk a MezőHír 2010/01 - januári számában jelent meg.