Ember és kutya



A kutya hűsége mindig meghatja az embert, ám minden gazdának ápolnia kell ezt a tulajdonságot.

A gazda és a kutya közötti kapcsolat szoros, de az eb részéről sokkal erősebb. A kölyök azonban az emberi környezetben semmiféle új viselkedést nem fejleszt ki, csupán azt teszi, amit farkas ősei cselekedtek évezredeken keresztül. Ebben a kapcsolatban a kutya kizárólag az emberre reagál, falka-tag maradt, s mint ilyen, aláveti magát a falka társas törvényeinek. A ragaszkodás és a hűség azonban az emberrel szemben nyilvánul meg. Ez a kapcsolat annál előnyösebb mindkét fél számára, minél kevesebb emberi tulajdonsággal ruházzuk fel a kutyát.

Kép

A hűség a kutya legértékesebb tulajdonsága, hiszen ez teszi lehetővé a nevelését, kiképzését. Lényének minden idegszálával vonzódik az emberhez, aki mellett állandóan biztonságban érzi magát. A szakszerűtlen vagy rossz bánásmód, különösen a bántalmazás meglazítja, széttépi a bizalom kötelékét, sőt kérdé sessé teszi ember és kutya kapcsolatát! Minden szeretet mellett is igyekezni kell azonban biológiailag értelmezni a bizalom alapjait, egyúttal feltenni a kérdést: milyen belső mozgatóerők fűzik a kutyát a gazdájához?

A kutya őse a farkas, amely társas lény, és falkában él. A legerősebb egyed vezeti a csapatot, és a társas ösztön tartja össze őket a vadászatokon. Ugyanilyen társas ösztönt örökölt őseitől a kutya is. A farkas a távolságot, a kutya inkább az ember közelségét keresi. Emiatt szüksége van arra, hogy társaival kapcsolata legyen, és kezdeményezi is ezt. Amennyiben kutyák között erre nem kínálkozik alkalom, akkor ösztönszerűen falkatársának „pótlójaként” fogadja el gazdáját, s benne látja a falkavezért, akinek minden további nélkül alárendeli magát!

Azáltal, hogy a gazda eteti, gondozza, kettejük között bensőséges kapcsolat alakul ki. Amikor magára marad, elhagyatottnak érzi magát, mert létének központja az ember. Ragaszkodása nem olyan, mint az egyik ember hűsége a másikhoz, hanem ősi örökség, amelyet biológiai szempontból a falka-ösztönre lehet visszavezetni.

A hűség nem minden egyednél egyforma. A különbség örökölhető, de függhet a környezettől is. Gazdaváltás a felnőtt eb esetében – a rendkívül erős ragaszkodás miatt – sohasem zajlik le lelki megrázkódtatás nélkül, és gyakran több hétig is eltart, mire úgy ahogy megszokja új gazdáját.

Az, hogy a kutya felismeri volt gazdáját, ha szaglásközelségbe kerül, cáfolhatatlan tény! A viszontlátás különbözőképpen zajlik le. Bizonyos esetekben 2-3 év múlva is felismerheti gazdáját, és örömének farkcsóválással és felugrálással ad kifejezést, néha „összeomlik” a viszontlátás örömétől. Ugyanakkor a régi gazda felismerése nem jár szükségképpen hasonló megnyilvánulásokkal. Sőt! Előfordulhat olyan eset is, amikor volt tulajdonosával szemben, akihez egykor hűséges volt, ellenséges magatartást tanúsít.

Mi a hűség?

Van erre néhány elképzelés. Egyesek úgy vélik, hogy a kutya határozottan önző érdekből kél gazdája védelmére. Akihez tartozik, azt saját tulajdonaként tartja számon, ami az övé, és nem hagyja, hogy bárki elvegye tőle. Más oldalról pszichológiai fogalmakat vetnek fel, olyanokat, mint a képzettársítás vagy a feltételes reflex. Természetesen ezek a magyarázatok nem teljesen kielégítőek. Az emberhez való ragaszkodása nem szorítkozik csupán arra, hogy a kutya mindenkor teljesíti utasításait. Úgy látszik, hogy valamilyen örökölt tudat működik benne: bármit is kíván a gazdám, teljesítenem kell.

A kutya nem ismer erkölcsi normákat, jó és rossz számára nem létezik. Mégis ezekkel a fogalmakkal – amelyeket az erkölcstanból kölcsönözünk – jelöljük azt a viselkedését, amelyet, ha embernél I találkozunk ezzel, hasonló szavakkal határozunk meg. Mindez tulajdonképpen nem kifogásolható; mi mást tehetnénk a kutya jellemzésénél, minthogy olyan szavakkal próbáljuk leírni a jellemét, amelyeket az emberek világából kölcsönözhetünk.

Kötődés az emberhez

Az elmúlt két-három évtized kutatásainak eredményeképpen ma már elég sokat tudunk ennek az ősi társulásnak a lényegéről. Mindenféle legendával és mesével ellentétben az eb azért lett a háziasított állatok közül az ember legjobb barátja, mert nagyjából ugyanolyan kapcsolatokat alakít ki vele, mint a többi fajtársával. A fiatal kutya emberi környezetben sem fejleszt ki különösebb új viselkedésformákat, csak pontosan azt cselekszi, mint amit farkas ősei tettek évezredeken keresztül. A különbség csupán az, hogy ebben a kapcsolatban kizárólag az emberre és nem más állatokra reagál.

Tekintet nélkül arra, hogy az emberrel kialakult szoros kapcsolata során mennyit változott, a kutya alapvetően falkaállat maradt. S mint ilyennek, alá kell vetnie magát azoknak a társas viselkedési törvényeknek, amelyek a különböző életkori, nemi és fizikai tényezőktől függenek. A csoportosan tartott kutyák között mindig van egy „vezér”, és azt követik lefelé haladó sorrendben a többiek, egészen a legkisebbig és leggyengébbig. A falka törvényei szigorúak; a gyengékkel nem foglalkoznak. Ha például verekedés közben egy kutya súlyosan megsérül, a többiek nekirontanak a harcképtelen egyednek, és nagyon csúnyán helybenhagyják, előfordul, hogy széttépik verekedés közben. Ez az ösztön még a kedvencként tartott ebeknél is olyan erős, hogy a súlyos sebet kapott kutya üvöltésének hallatára a környékbéli ebek a helyszínre rohannak, hogy ők is belemarhassanak a sebesültbe.

Az ember-kutya kapcsolat lényegében azonos (de legalábbis nagyon hasonló) a vezérkutya és a falkatag viszonyával, azzal a különbséggel, hogy itt a ragaszkodás és a hűség az ember iránt nyilvánul meg. Vagyis: ezt a kapcsolatot a kutya hűsége és engedelmességre való törekvése motiválja. Az is igaz viszont, hogy amíg legalább egyszer nem kerül sor „nézeteltérésre” az ember és a kutya között, amelynek során a gazda nem tudatta félreérthetetlenül az ebbel, ki az úr a házban, addig nem nagyon beszélhetünk helyesen kialakított kapcsolatról.

A kutya-gazda viszonylatban az összeszokásnak, vagyis a kapcsolatfelvételnek korán kell megtörténnie. Az öt-héthetes korban szocializált kutyáknál alakul ki a legszorosabb kötelék az emberrel. Amint a kölyök „szellemi képességei” kifejlődnek, elkezdi megkülönböztetni a számára előnyöset a hátrányostól. Neveléssel, kiképzéssel termé szetesen sokkal egyszerűbb rávezetni arra, hogy mi helyes és mi nem, hiszen könnyebb megelőzni a hibákat, mint később kijavítani. Az a kutya, amellyel hathetes korában kezdenek el fokozatosan foglalkozni, négyhónapos korára engedelmes lesz, addigra elsajátítja a tanulás tudományát, és ezt a képességét élete végéig fejleszteni lehet. Egyébként elsősorban az különbözteti meg a képzett kutyát a többi társától, hogy megteszi, amit a gazdája kíván tőle, s amit csinál, azt szívesen csinálja.

A tanulás alapjai: ismétlés, következetesség, jutal mazás és szükség esetén enyhe büntetés. És mindenekelőtt: a kölcsö nös szeretetre épülő jó kapcsolat. Ez a kapcsolat pedig annál egészsége sebb és annál örömtelibb mind az ember, mind a kutya számára, minél kevesebb emberi tulajdonsággal ruházzuk fel kedvencünket. Mindazok a kedves történetek, filmek, regények, amelyekben a kutyának emberi értelme van, az írói képzelet szüleményei.

Aki mindenáron hinni akar ezeknek a meséknek, ám tegye. De az ilyen emiber soha nem válik olyan jó gazdává, mintha józan ésszel gondolkodna, és a valóság talaján állva igyekezne megérteni kutyáját. Igaz, a kutya viselkedése olykor rendkívül vonzó, érdekes, eredeti, nem is tagadhatjuk: van egyénisége. Két egyforma eb nem létezik. Ám érett megfontolással nem mondhatjuk, hogy kedvencünk gondolkodó lény. Legyen , bármennyire is értelmes, kedves, ragaszkodó, egy másik világban él: a szagok, a mozgás és az érzelmek világában! Jó, ha ezt tudomásul vesszük, és azt várjuk el tőle, amit valóban nyújthat: hasznos és bizonyos mértékig pótolhatatlan tevékenységet (rendőr- kutyák, vadászkutyák, nyájőrzők, szánhúzók, stb.), kellemes szabadidőtöltést, : sportolási lehetőséget, kikapcsolódást, egy kedves lény társaságát. És még l vala mit: hűséget, ragaszkodást, méghozzá minden mennyiségben!


Ez a cikk a MezőHír 2010/05 - májusi számában jelent meg.