A VOGEL-NOOT ekék áttekintése



Mostani cikkünkben az ekeválasztást szeretnénk megkönnyíteni, s a szántási főszezon közeledtével a VOGEL-NOOT ekék néhány műszaki részletét szeretnénk megismertetni az olvasókkal.

A mosonmagyaróvári gyárban a megalapítása óta eltelt mintegy 17 év óta évente átlag 4000 db eke készül, 200-230 magyar alkalmazott közreműködésével. A gyárban elkészített ekék darabszámát természetesen nagyban befolyásolja a váltvaforgató és ágyekék aránya, illetve hogy hány ekefejjel szerelik a munkaeszközöket. A VOGEL-NOOT-nál az ekeprogram a már említettek szerint a váltvaforgató és az ágyekékből áll.

Az ágyekék iránti kereslet az utóbbi években teljesen visszaesett, és szinte csak Kelet-Európából érkezik rájuk jelentősebb megrendelés, ezért ezek jellemzőit most nem részletezzük.

A váltvaforgató ekékből függesztett ekéket 2-től 6 vasú kivitelig, illetve féligfüggesztett ekéket 5-től 12 vasúig gyárt a VOGEL-NOOT.

A függesztett ekék az erőgép-kategóriák szerint vannak 6 csoportba osztva. Fontos az ekerendelésnél az alkalmazandó erőgép megadása, hiszen ennek megfelelően történik a munkaeszköz szilárdsági méretezése.

A VOGEL-NOOT függesztett ekéinek csoportosítása:

  • LM 80 LE-ig – 2- és 3-vasú kivitelben,
  • M 120 LE-ig – 2-, 3- és 4-vasú kivitelben,
  • XM 140 LE-ig – 3-, 4- és 5-vasú kivitelben,
  • XMS175 LE-ig – 3-, 4-, 5- és 6-vasú kivitelben,
  • XS 260 LE-ig – 3-, 4-, 5- és 6-vasú kivitelben,
  • XS-Pro 280 LE-ig – 3-, 4-, 5- és 6-vasú kivitelben.

A féligfüggesztett ekék csoportosítása:

  • Hektor 300 LE-ig – 5-, 6-, 7-, 8- és 9-vasú kivitelben,
  • Heros 400 LE-ig – 7-12-vasú kivitelben.

Kép

Az ekék a csoportoknak megfelelően különböző gerendellyel szereltek. A függesztett ekéknél a legkisebb LM kategória 120x80 mm-es, míg a legnagyobb, XS-Pro kategória 150×200 mm-es gerendellyel rendelkezik alaphelyzetben, amely az egyik legnagyobb gerendelyméret a függesztett ekék között a piacon. A gerendelyméretnek megfelelően változik az ekeszár mérete is. A legnagyobb XS-Pro ekéknél alkalmazott ekeszár például 36×90 mm-es.

Az ekék megválasztásánál ügyelni kell az ekefejosztásra és a gerendelymagasságra is, a megfelelő átömlési keresztmetszet érdekében. Az előbbi a VOGEL-NOOT-nál eketípusonként minimális eltéréssel 850, 950, 1050 és 1150 mm lehet, míg az utóbbi 72 és 90 cm között, több lépcsőben rendelhető.

Az eketípus kiválasztását a kormánylemez kiválasztásával kell folytatni. Az eltérő talajviszonyok természetesen eltérő kormánylemezformát kívánnak. Hazánkban, a talajkötöttségtől függően, a jól alkalmazható kormánylemezek 3-4 fajtára korlátozódnak. Évről évre növekszik a réselt kormánylemezes változat piaci aránya, amelynek alkalmazásával könnyebb vontathatóság, költségkímélőbb alkatrész-gazdálkodás és jobb minőségű szántás valósítható meg. A teli kormánylemezes változatból a kötött területeken a WY, a laza területekre az UN kormánylemez vált be hazánkban a legjobban.

A fogásszélesség alaphelyzetben 4 lépcsőben állítható, de elérhető az ún. Vario kialakítás is, amely fokozatmentes fogásszélesség-állítást tesz lehetővé. Hazánkban ez a kialakítás még nemigen terjedt el, de mindenképpen növekszik iránta az érdeklődés. Előnye leginkább a dombvidékes területeken mutatkozik meg, de az alaktalan vagy oszlopokkal, fákkal tagozott táblákon is érdemes ezt használni.

Az ekék széles körű használhatóságát a toldható gerendelyes változat is elősegíti. Az ekék – a későbbi erőgépváltást átgondolva – toldat-előkészítéssel is rendelhetőek. így adott esetben nem szükséges a teljes munkaeszköz cseréje, csupán a toldatot kell beszerezni. Fontos azonban, hogy a maximális teljesítményhatárt be kell tartani, a hosszú távú üzemeltetés biztonsága érdekében.

Kép

A függesztett ekéknél 4 ekevastól ajánlott a szállítási támkerék rendelése, ugyanis a közúti és még inkább a földutakon történő szállítások alkalmával komoly mértékű dinamikus erőhatások érhetik a munkaeszközt, ami nagymértékben csökkenthető a támkerék alkalmazásával. A VO-GEL-NOOT széles választékkal áll a partnerei rendelkezésére, így pontosan kiválasztható a megfelelő tám-kerékméret, akár a legnagyobb kategóriához ajánlott ø680×250 mm-es, duplaszárú kerékváltozatig. A késő őszi nedvesebb időjárás miatt ajánlott a sárkaparóval felszerelt változatot megrendelni, és a biztonságos közúti szállítást elősegítő közúti világítás sem elhanyagolható.

Az optimális minőségű munka eléréséhez, a megfelelő aláforgatáshoz nagy segítség a beforgató lemez, illetve a trágyabeforgató használata. A legújabb fejlesztésű trágyabeforgatók helyzete 3 dimenzióban állítható. A mélység és gerendelytől való távolság mellett a hajítási szög is változtatható. Az új típusú trágyabeforgatóval tökéletesen alkalmazkodhatunk a talajviszonyokhoz, a leforgatandó zöldtömeghez, illetve az ekén található kormánylemez formájához is. Nem mindegy ugyanis, hogy hosszan csavart, nyújtott vagy éppen rövidebb kormánylemezzel szereljük fel az elő-hántót.

Az ekevasakra a VOGEL-NOOT 3-fajta változatot kínál partnereinek. A hagyományos szántóvas mellett a vésőorros – vagy orrbetétes -, valamint az igazi VOGEL-NOOT-külön-legesség, a szeletelőkéses ekevas is elérhető. Az utóbbi alkalmazásánál a felszín jóval egyenletesebbé válik, így könnyebb lesz utána az elmunkálás.

A kopórészeknél ma már kizárólag a saját fejlesztésű ©plus hőkezelésű alkatrészeket alkalmazzuk. Ezeknél a típusoknál a kopóoldal a hozzáadott szénnek köszönhetően igen nagy keménységű, míg a hátoldal viszonylag puha és ezáltal rugalmas marad.

Kép

Az ekék opciós felszerelési lehetősége igen széles, amelyből a szán-táselmunkálót sem lehet kihagyni. A VOGEL-NOOT packer vontatott kivitelű, aminek a hátránya talán a szállításkor mutatkozik, hiszen ezt ki kell vinni a szántóföldre, ami azonban a fronthidraulikával szerelt traktorok esetében könnyen kivitelezhető. Előnye mindenképpen a megfelelő súly, ami a kötött talajokon elengedhetetlen. A két sorban elhelyezett öntvénygyűrűk 700 vagy 800 mm-es átmérővel rendelkeznek. A tisztítólánc az alapfelszerelés része.

Kép

A fenti felsorolásokból is látszik, hogy a megfelelő eke kiválasztása nem is olyan egyszerű, mint ahogy azt sokan gondolják. A beruházás előtt ezért érdemes akár a gyári szakembereket is megkeresni, akik készséggel állnak mindenki rendelkezésére.

Gazsi Zsolt


Ez a cikk a GÉPmax 2010/10 - októberi számában jelent meg.