A növénytermesztés biztonsága



Máris szinte hallom a fülemben csengeni a termelői kiigazítást a cím elolvastán – a belvízveszélyes területeken, a gyenge termőképességű térségekben gazdálkodók vagy a finanszírozásban nem részesülők részéről. Gondolom, úgy javítanák szívük szerint, hogy: a növénytermesztés bizonytalansága.

Van is ebben igazság – hiszen sok mindent el lehet mondani az elmúlt évek gyakorlata alapján a termelésről, csak azt nem, hogy biztonságos volt. Ha volt termés, akkor nem kellett, vagy csak nagyon alacsony áron akadt rá vevő. Ha meg nem termett elég, akkor az éghajlati vagy finanszírozási okokból adódott, és csak felesleges erőfeszítést, sok költséget okozott, árbevételt meg alig hozott. Természetesen egy a kiszámítható időjárással összefüggő kiegyensúlyozott termésszint és egy ugyancsak kiegyensúlyozott felvevőpiac jelentene biztonságot. No, ez nem lesz mostanában, különösen azért nem, mert az időjárás nyilvánvaló változásai és az ehhez való alkalmazkodás is tőkeigényes folyamat lenne. Tőke pedig a legtöbb helyen nincs, mert nem forog a termény, nincs kereslet az állatra, a tejre, következésképpen a költségek, a kamatok szinte teljes egészében elviszik az árbevételt. Nem csoda hát, ha kedvét szegi a termelőknek a sikertelenség, az uniós öt-letezés, a támogatási rendszer átalakítása és minden olyan kezdeményezés, ami talán egy fejlett mezőgazdasággal rendelkező országban jelent csak előrelépést. Egy felzárkózó, illetve felzárkózni akaró országban – mint a miénk – a termelők szeretnének ugyan felzárkózni, de a gazdaság általános helyzete és az ebből eredő intézkedések ezt mégsem teszik lehetővé. Lassan a verseny, a felzárkózás kifejezések is feledésbe merülnek, hiszen komolytalanná váltak, kiüresedtek. Ma már mindenki tudja, hogy sem 2013-ra, sem utána nem jön létre az idilli állapot, amit a csatlakozás évében célul tűztek ki a tárgyalások kimenetelével elégedett tárgyalóbiztosok. Ki kell mondani – amit a válság is alátámasztott és megerősített -, hogy a lemaradásunk belátható időn belül behozhatatlan; a szemléleti különbségek, a termelési folyamatok szervezettségi színvonala, a támogatások mértéke és egyéb szakmai tényezők miatt…

Nagyarányú belvízi elöntés főként a Tisza, a Berettyó és a Körösök mentén fordul elő

A belvíz csak tetézi a gondokat

Többszörösen sújtja a magyar gazdákat a belvíz és az árvíz, ami az idei télen kialakult, és amit a klímaváltozás velejárójaként emlegetnek. A tönkrement termés miatt bevételkiesést szenvednek el a termelők, ráadásul évente hektáronként kilencszáz, ezer forintot kell a védekezésre kifizetniük, miközben a vízelvezető csatornákat nem hozták rendbe. A legtöbb helyen védhető lenne a telelő vetés a belvíztől, de a vízitársulatok munkájának akadályoztatása nem tette lehetővé a vízelvezető árkok tisztítását. A vízgazdálkodási társulások 2002-ben, az Orbán-kormány idején kaptak utoljára pénzt a működésükre, azóta egyetlen fillért sem láttak. Ennek következtében az

elvezető csatornák jelentős része olyan állapotban van, hogy még szivattyúval sem lehet elvezetni belőlük a vizet. Amíg az állam is hozzátette a vállalását a költségekhez, addig a földtulajdonosok is fizették becsülettel a társulati hozzájárulást. Mire fegyelem alakult ki e téren, akkorra az állam „kiszállt”, és ezzel morálisan is tönkretette az akkorra kialakult „véd- és dacszövetséget”. Az eredmény most jól látszik, mert az egyre gyakoribb téli árhullámok, a talajvízszint-emelkedés, a fagyott földön elszivárogni nem tudó csapadékvíz elvezetése létkérdés az ősziek termésbiztonsága szempontjából.

Jelenleg a belvízprobléma jól érzékelhető, hiszen a földek egy részén szemmel láthatóan kipusztultak a vetések, ami tetemes kárt jelent, miközben lehetetlenné teszi a gazdálkodást a közeljövőben, ráadásul az uniós területalapú támogatások lehívását is megakadályozza. Ezért az érdekképviseletek részéről egyre gyakrabban hangzik el a felszólítás az agrártárca és a kormány felé a sürgős és határozott intézkedések megtételére.

Az országban január közepén a belvízzel borított mintegy 100 ezer hektáros terület 50-60 százaléka szántó. A belvízi elöntés árt a már kikelt vetéseknek, károsítja a talaj szerkezetét, és a kezdődő tavaszi talajmunkákat is hátráltathatja. A januári belvíz országosan még nem okoz jelentősebb gondot a mezőgazdaságban, lokálisan azonban már súlyos a helyzet egyes régiókban, főként Békés, Csongrád, Heves, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Nagyarányú belvízi elöntés elsősorban a Tisza, a Berettyó és a Körösök mentén fordul elő. Persze nem tudni, hogy a tél és a kora tavasz még milyen további meglepetésekkel szolgál. A belvíz sújtotta gazdálkodóknak csak akkor van esélyük a védekezésre saját területükön, ha a vízügyi szervezetek a rendelkezésre álló kapacitásaikkal visszaemelik a vizet a természetes vízgyűjtőkbe, ami persze esetenként a folyók magas vízszintje miatt ütközhet nehézségekbe. A gazdák viszont a bajban – jól felfogott érdekükben – kárenyhítés okán annyit tehetnek, hogy tisztán tartják a vízelvezető árkokat. A mostani helyzetben azonban így is tartani kell attól, hogy kedvezőtlen időjárás – intenzív csapadék és egy esetleges gyors olvadás – esetén akár meg is duplázódik a belvizes területek jelenlegi nagysága az országban.

A belvíz a ribizliültetvényt sem kíméli

Emelkedő üzemanyagárak

Nem sok örömöt hozott az új esztendő a magyar gazdáknak egy másik tényező tekintetében sem, hiszen mindjárt az első napon életbe lépő jövedékiadó-változás 10%-kal emelte a benzin, 8%-kal a gázolaj köztehermér-tékét, így a benzin literenkénti adótartalma 109-ről 120 forintra emelkedett, a gázolajé pedig – csaknem hét forint emelkedéssel – 97,35 forintra ugrott. December utolsó hetétől számítva már harmadik hullámban emelték a gázolaj nagykereskedelmi árát, így az húsz forinttal kerül többe literenként, mint a két ünnep közötti időszakban. Ez elviselhetetlen teher a magyar gazdáknak, mert a gépesített mezőgazdasági termelésben több mint 30%-ot tesz ki a összes költségekből a gázolaj-felhasználás. Tovább növekszik ennek aránya – akár 50%-ig is – ott, ahol rendszeresen öntözőmotorok működnek, és más technikai hátteret igénylő intenzív technológia, illetve kiegészítő tevékenység is folyik.

Szembetűnő, hogy a magyar kormány már megint jóval nagyobb adóemelést hajtott végre, mint amennyit az Európai Unió ajánlott, ráadásul lehetőségünk lett volna az adómérték befagyasztására is, ahogyan például azt Lengyelország tette.

A cél ezzel a lépéssel nem lehetett más, mint egyértelműen a büdzsé bevételeinek növelése, hogy az adósságokat, a kiadásokat fedezni tudják. Ennek a népszerűtlen intézkedésnek a hatására élénkül persze a magánszférában a környező országokba irányuló benzinturizmus, csakhogy ez traktorral, kombájnnal kivitelezhetetlen. Felháborító, hogy Ausztriában már olcsóbb az üzemanyag, mint nálunk, miközben összehasonlíthatatlan egy osztrák és egy magyar gazda helyzete úgy a támogatások mértéke, mint a f-nanszírozása tekintetében.

Arról viszont nem hallani még január derekán semmit, hogy az adóemelést kompenzálva mennyivel növelik majd a jövedékiteher-visszatérítés mértékét. Az elmúlt év második felében lehetőségük volt a gazdáknak 72,4 forint visszatérítés igénylésére literenként úgy, hogy az adóemelés előtt 92 forint volt a jövedéki adó mértéke egy liter gázolaj esetében. Igaz, hektáronként legfeljebb kilencven liter üzemanyag után kérhették ezt a kompenzációt, miközben egy korszerűtlenebb géppark esetén száztíz liter gázolajat is felhasználtak egy hektár megművelésekor. így tehát már ezen is sokat buktak a gazdák, akik még többet veszítenek majd, ha a kormány nem növeli a visszatérítés mértékét. A gázolajé mellett ráadásul az energiaárak – az elektromos áramé, gázé – is tovább emelkednek az idén, ami újabb bőrt húz le a termelőkről.

Ahol lehet, már indul a fejtrágyázás - a technológiai színvonalból nem szabad engedni!

Mit hozhat az energiaár emelkedése?

A drasztikus üzemanyagár-emelés egyértelműen árfelhajtó tényező, így majd az élelmiszerek is nagymértékben drágulnak. A magasabb üzemanyagárakat ugyanis a fuvarozók, a kamionosok is kénytelenek lesznek ellentételezni, így a szállítási költségekkel együtt az árak is emelkednek.

Akár 5%-kal is drágulhatnak az élelmiszerek, de sokak szerint áprilistól jön az igazi hidegzuhany, mert addig épül be igazán az energiaár és az üzemanyagköltség a kereskedelmi árakba, és feltehetően minden termék megdrágulhat majd. A jelentős élelmiszerár-emelkedés ugyanakkor egyáltalán nem jelenti azt, hogy több marad majd a gazdák zsebében. A felvásárlási áraikban ők ugyanis képtelenek lesznek érvényesíteni az adó- és energiaárak miatti pluszköltségeiket, ugyanakkor a termesztéstechnológia nem szenvedhet kárt. Mindez a nyereség rovására megy majd, ha lesz egyáltalán nyereség egy kiszámíthatatlan termelési folyamatban.

Az élelmiszerek drágulása persze a fogyasztókat is tovább sújtja. A kereslet és a vásárlóerő már tavaly is jól érzékelhetően visszaesett, éppen ezért félő, hogy ez is tovább nehezíti a termelők és az élelmiszeripar helyzetét. Ugyanakkor az ellenőrzések elmaradását kihasználva folyamatosan érkezik be az országba a silány, ám olcsó importtermékek sora. így a hazai termékek kismértékű drágulása azt is jelenti egyben, hogy – pénzhiány miatt – még kevesebb minőségi magyar terméket vesznek a vásárlók, és a sokszor rossz minőségű importáru kerül a bevásárlókocsikba, elsősorban a létminimum környékén és alatta élő családok asztalára. Ennek következményei beláthatatlanok az egészségtelen táplálkozás, az immunbetegségek megjelenése és terjedése, az általános közegészségügyi helyzet szempontjából. A kormány e tekintetben egyáltalán nem következetes, összefüggéseiben nem akarja látni a folyamatokat; a jövedékiadó-emelés, az élelmiszer-drágulás és annak hozadékának összefüggéseit. A döntéshozók környezetében bizonyára sem kis- és középméretű gazdálkodók, sem létminimum környékén lévő családok nincsenek, de a hatástanulmányok készítői – ha egyáltalán készül ilyen – sem rendelkeznek kellő rálátással a kialakult helyzetre.

Mit és mennyiért termeljenek?

Miután az év eleji energiasokkon túlvannak a termelők, és belvíz sem sújtja őket, akkor jön a mit termeljünk az idén? kérdése. Az utóbbi években ez nem egy könnyen eldönthető dilemma, hiszen az árak nem megfelelőek, és szerződések is csak kevés termeltetővel köttetnek – általában árak nélkül vagy irányárakkal. Az ősziek sorsa január végén még csak nem is sejthető, a tavasziak közül pedig a kukorica, napraforgó, kevés cukorrépa és alternatív növény vethető. Kuriózumnövények nem nagyon akadnak, ún. pénzes növények meg még kevésbé. Színtelen lett a növénytermesztési paletta, érdektelenekké váltak mára a korábban aktív külföldi partnerek, kereskedők, megrendelők is. A válság hatásai még javában érződnek; visszaesett a fogyasztás, a kereskedelem, készleteket őriznek tőlünk nyugatra és keletre is. Ennek hozadéka, hogy a termelői szférában a tervezhetőség élménye marad el igazából, ami pedig a téli időszak egyik igazi csemegéje lenne. Nem adják egymásnak a kilincset a termeltetők, a kereskedők a termelői telephelyeken, nem hozzák-viszik a híreket, ami olyan kellemes megnyugvással töltött el korábban mindenkit a szakmában, mondván: pezsgés van, amiből mindig származhat valami jó. Most egykedvűség, panasz, pénzhiány, alultervezés jellemzi az irodák csendjében a sok helyen már csökkent szakgárdával végzett munkát. Persze örök optimisták is vannak szerencsére, akik abban bíznak, hogy fellendülés kezdődik a gazdasági életben a 2010-es év második felében. Hátha így lesz; ezért érdemes mozgósítani az utolsó tartalékokat is, és nem szabad jottányit sem engedni a növénytermesztési technológiából; a költségeket okosan elosztva mindenre rá kell szánni a pénzt. A magas termésszint, a jó minőségű termés mégis csak fedezetet, alapot, biztonságot jelentene ahhoz a bizonyos kibontakozáshoz, konjunktúrához, amelynek, ha be is következik, csak az lehet majd részese, akinek lesz mivel beszállnia ebbe a várva várt kedvező folyamatba…

NZ.


Ez a cikk a MezőHír 2010/02 - februári számában jelent meg.