A kutya hallása



A kutya, hasonlóan a többi élőlényhez, érzékszervei segítségével észleli környezetét, felfogja az onnan származó ingereket, és reagál rájuk. Így szerzi tapasztalatainak jelentős részét. A kutya az orrával szagol, fülével hall, a szemével lát, a nyelvével ízlel, a bőrével pedig tapint, sőt érzi a meleget-hideget és a fájdalmat is. A fülével nemcsak hall, de közvetíti az egyensúlyérzetét, így a hallása testének térbeli helyzetéről is tájékoztatja.

Az érzékszervek három részből állnak:

Az ingert felfogó- és ingerületté alakító idegvégkészülékből ezek az érzékszervek (orr, szem, fül, stb.),

– az ingerületet vezető idegből,

– az agyban lévő érzékelőközpontból.

Mindezek együttműködése adja az érzékelést. Valamennyi érzékszerv csak a jellegének megfelelő ingert fogja fel. Az érzékelések különböző erősségűek. Néha az ingerküszöb alatt maradnak, vagyis nem észlelhetők, néha annyira erősek, hogy az ebnek adott esetben fájdalmat okoznak. Az érzékelő receptorok általában kémiai, fizikai ingereket vesznek fel, amelyek az idegrostokon keresztül a központi idegrendszer felé haladó ingerületté alakulnak át.

A különböző ingerek jellege szerint az érzékszerveket:

vegyi (szagló- és ízlelőszervekre),

fényérző (látószervre),

mechanikai szervekre (halló-, egyensúlyérzékelő-, valamint bőr érzékszervekre) oszthatjuk.

A reakció egyre kevésbé hangsúlyozott, ha az inger állandó, tehát leginkább az új inger váltja ki a tevékenységet. A kutya például nyugodtan fekszik a ház ajtaja előtt, az utcán elhaladó forgalom számára teljesen közömbös, oda sem figyel. Ehhez már hozzászokott, egészen addig, amíg egy kutya vagy egy macska nem halad el előtte. Nem látja az állatot, de szagára rögtön reagál. Érdeklődése azonnal feléled, és figyelni kezd.

Hasonló a helyzet a mozgással. A kutya élénk érdeklődést tanúsít a mozgás iránt, s távolról felismer mindenfajta mozgó élőlényt vagy tárgyat. Bár sokan feltételezik azt, hogy nagy távolságban a kutya nem lát részleteket, a gazda viszont igen jól tudja, hogy 100 méter távolságról felismeri az ismerőst, feltehetően a járásáról. Hasonlóan ehhez több méter távolságból képes megkülönböztetni valakinek a testszagát a többiekétől. A hangreakció is jó példa erre. A kutya egész nap hallja a ház előtt elhaladó gépkocsik zaját, mégis izgalomba jön, ha észleli a gazda autójának motorhangját.

Amikor a kutya szaglásával, hallásával, látásával foglalkozunk legegyszerűbb, ha abból indulunk ki, mit várhatunk tőle, mennyire különböznek ezek az érzékelések az emberétől? Ilyenkor figyelünk fel arra, hogy számos tekintetben felettünk áll, mégpedig bizonyos érzékelésekben, s ugyanakkor nem vagyunk egy kategóriában, ami az ész használatát illeti. Lehetséges, hogy mindazoktól a tulajdonságoktól megfosztjuk a kutyát, amelyekkel az emberi képzelet ruházta fel, de ugyanakkor igái képet nyerünk róla, s így könnyebben tudunk bánni vele.

Ahhoz, hogy megértsük viselkedését, meg kell tudnunk, hogy hogyan értelmez és cselekszik az érzékeléseinek segítségével. Amennyiben összehasonlítjuk ezt a viselkedést az emberével, ez segítségünkre lesz a kutya jobb megértésében.

Higgadt megfontolás után nem állíthatjuk, hogy a kutya racionális lény. Viselkedése olyan, hogy számunkra egyéniséget mutat, s legalább annyi különböző egyéniséget ismerünk, mint emberit. Két egyforma egyéniségű kutya nem létezik!

Észlel olyan hangokat is, amelyeket az emberi fül nem hall

A szaglás után a kutya legfejlettebb érzékelése a hallása. A hallás más érzékelésekhez viszonyítva különféle élességben fejlődött ki a különböző fajták egyedeinél, s gyengül az előrehaladó korral, akárcsak a látás. A tevékeny eb viselkedése mindig azt tanúsítja, hogy akusztikailag is érzékeli a környezetét. A kutyák közötti társas kapcsolatok mindenekelőtt hangok kibocsátásán alapulnak, s életük számos mozzanata is, így vagy úgy, ugyancsak függenek a hallástól.

A kutya nagy pontossággal lokalizálja azt az irányt, ahonnan a hang származik. A hangforrás felé fordítja a fejét, mégpedig úgy, hogy a hang azonos erővel érje mindkét fülét, pillantását pedig arra felé szegezi, amerről a hang érkezik. Amennyiben nem sikerül megpillantania a hangot adó dolgot, és nem tudja legyőzni kíváncsiságát sem, ide-oda billenti fejét, s ily módon pontosan tájékozódik a hang eredetéről.

Kép

A hangforrás meghatározásában a kutya magasan túlszárnyal minket, embereket. Ha az eb körül képzeletbeli kört rajzolunk, és azt beosztjuk 360 fokra, 5 foknyi pontossággal képes lokalizálni a hangot, vagyis ötször-tíz-szer pontosabban, mint mi. Laboratóriumi vizsgálatokkal kimutatták, hogy a kutya képes megkülönböztetni olyan hangforrásokat is, amelyek a kísérleti állatokhoz viszonyítva csupán egy foknyi távolságra vannak egymástól -azonban ez a csodálatos helymeghatározóképesség-szint csökken, ahogyan a hangfrekvencia emelkedik.

Ismert, hogy a hangok különböznek egymástól magasságban, erősségben és hangszínben. Nagy általánosságban a hanghullám rezgésszáma határozza meg a hang magasságát. Minél nagyobb a rezgésszám, annál magasabb hangot hallunk. A hang erőssége a levegőrezgés kilengéseitől függ. A magas hangok erősebbnek, áthatóbbnak tűnnek, mint a mélyek.

A kutya hall minden olyan erősségű és frekvenciájú hangot, amelyet a normál emberi fül észlel, sőt még azokat is, amelyek a hallási tartományunkon már kívül esnek. Az emberi fül frekvenciamegkülönböztető képességének felső határa másodpercenként 16-18 ezer rezgés között van. A kutya könnyedén meghall még 30-40 ezer, sőt egyes források szerint 70-100 ezer rezgést is másodpercenként. Ez kissé túlzásnak tűnik, de az kétségtelen, hogy a kutya észlel olyan hangokat is, amelyeket az emberi fül nem. Ilyenek például az ultrahangok birodalmába tartozó akusztikai jelenségek

Ugyanaz a lárma hangosabban sokkal nagyobb reakciót vált ki, mint halkan. Igaz, általában arra tanítják a kutyát, hogy lehetőleg a halk hangokra (vagy legalább azokra is) reagáljon, de amikor leköti valami a figyelmét, bizony nagyobb intenzitású hangra van szükség az észre térítéséhez. Minden tenyésztő (aki több kutyát tart) tudja, mennyire hiábavaló próbálkozás halk hangon véget vetni az időnként meg-megújuló üvöltő koncertnek. Egy hangos, éles „csend!” kiáltás viszont a képzett kutyáknál azonnal kiváltja a kívánt hatást.

A szánhúzó kutyák például, amelyek értik az ostorcsattogás hangját, gyorsan reagálnak a hangos pattintásra. Egy híres utazó leírása szerint egyszer, amikor szánhúzó kutyákkal járt valahol a sarkvidék közelében, általános verekedés tört ki a kutyák közözz, amely, ha nem sikerült volna idejében elfojtani, emberre és állatra nézve egyaránt tragikusan végződhetett volna. Ám egyetlen hangos ostorpattintás elég volt ahhoz, hogy a veszettül marakodó ebek abbahagyják a küzdelmet. A történethez persze hozzátartozik az is, hogy ezeket a kutyákat megtanították, mit jelent az ostorcsapás fájdalma.

Nemcsak halljuk, érezzük is a hangos hangot. E tekintetben az ember és a kutya körülbelül azonos képességekkel rendelkezik. Azok, akik már hallották, tudják, hogy légvédelmi sziréna hangja mennyire fülsértő, és a hátgerincben is érezhető. Egyesek például azt állítják, hogy a kutya szenved olyan emberi füllel nem érzékelhető hangoktól, amelyeket a tévékészülék bocsát ki. A tapasztalat azonban ezt a feltevést nem igazolta egyértelműen. A kutya általában nyugodtan hever a működő készülék közelében, és nehezen képzelhető el, hogy az valamilyen komolyabb kárt okozna hallásában.

Ha az érzékelések fontossági sorrendjét akarjuk megállapítani, akkor a kutyánál ez a következő: szaglás, hallás, látás. Ez természetesen elméleti sorrend, hiszen a valóságban a kutya egyszerre használja valamennyi érzékét.


Ez a cikk a MezőHír 2010/08 - augusztusi számában jelent meg.