MezőHír – 2017-05 – május

Kategória: Mezőhír


Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.


Kedves Olvasó!

Lapzárásunk idején gőzerővel készülnek a kiállítók a XXIV. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok szakkiállításra. Bár májusi számunk a rendezvény után kerül terjesztésre, a növénytermesztési és állattenyésztési termékdíj pályázatok nyerteseit a lapban található cikkünkben részletesebben bemutatjuk.

A magunk részéről kíváncsian várjuk a seregszemlét, hisz itt a kiemelt piaci szereplőkkel és olvasóinkkal is személyes beszélgetésekre nyílik lehetőség, amelyekből egy jó összképet tudunk majd összeállítani a mezőgazdaság, azon belül is kiemelten az állattenyésztés aktuális helyzetéről. Ha a statisztikai adatokat nézzük, a KSH legfrissebb számai szerint az élő állatok termelői árszintje 7,7, az állati termékeké 9,4 százalékkal emelkedett. A vágósertés ára 20 százalékkal nőtt, a baromfi ára pedig 1,7 százalékkal esett. Az előző évi mennyiség felét sem érte el a vágóliba és -kacsa piacra került mennyisége, természetesen a madárinfluenza miatt, az áruk ennek megfelelően 9,7, illetve 5,5 százalékkal nőtt. A tej felvásárlási ára 14 százalékkal emelkedett. Emellett azonban csökkent a vágómarha, a juh és a pulyka ára, valamint olcsóbb lett a tojás és a méz is tavaly februárhoz képest. Persze ezek a statisztikai adatok csak az érem egyik oldalát jelentik, kiállítási tapasztalatainkról következő számunkban részletesen beszámolunk majd.

Ha a növénytermesztés idei évindítását nézzük, akkor nem mehetünk el az áprilisi havazás és fagyok káros hatásai mellett. A szőlők, gyümölcsösök egyértelműen kárvallottjai a nem túl szokványos időjárásnak, de a szántóföldi kultúrákban is jelentős károk keletkezhettek. Jelenleg is tart még ezek részletes felmérése.

De hogy egy kuriózum is kerüljön a bevezető végére, április 11-12-én a Väderstad beállította az új rekordot a 24 óra alatt elvetett legtöbb hektár tekintetében. Az új világrekord 502,05 ha, amelyet nagy precizitással és átlagban 20 km/h sebességgel vetett el a Väderstad Tempo L szemenkénti vetőgépe. A Väderstad Tempo L 16 Enying külterületén, Ágostonpusztán állította be az új világrekordot, az Enyingi Agrár Zrt. területén. A vetőgépet egy Case IH Magnum CVX 380 traktor húzta. 24 óra alatt két szomszédos tábla lett elvetve két különböző típusú vetőmaggal és mikrogranulátummal. A vetőmag és a peszticid mellett műtrágya is kijuttatásra került. A világrekord beállítása során a vetési pontosságot, valamint a kukoricaállomány későbbi fejlődését a Szent István Egyetem gödöllői Gépészmérnöki Karának munkatársai felügyelték.

A rövid bevezető után májusi számunk átolvasásához hasznos időtöltést kívánok, és bízom abban, hogy az időjárás az áprilisihoz hasonló nagy kilengéseket májusban már nem fog produkálni!

Üdvözlettel:Fodor Mihály főszerkesztő


Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-zBF

-=oOo=-