fbpx

MezőHír – 2017-03 – március

Írta: Szerkesztőség - 2017 március 10.

 

 

Kedves Olvasó!

Kicsit rendhagyó módon készül most lapunk zárásakor a szokásos beköszöntő. Épp Párizsban, a SIMA agrárkiállításon járunk, standról standra, hogy megismerjük a cégek által vázolt fejlesztési irányokat; s most egy szabad félórában ezek közül próbálunk szemezgetni

A legfontosabb tanulság, hogy akárhogy igyekeznek ezt adott esetben támogatási vagy adminisztrációs eszközökkel visszafogni; a koncentráció megállíthatatlan: olyan nagy munkaszélességű, kapacitású gépeket mutatnak be a gyártók, amik bizony messze nem a családi és kisgazdaságok eszközei lesznek. Mindemellett a külföldi szakújságíró kollégák is megemlítik, hogy Európában szinte mindenhol csökken a birtokok száma, és nő az átlagmérete: így teljesen érthető, hogy a gépesítés is ebbe az irányba halad.

Legalább ennyire izgalmas kérdés a precíziós gazdálkodás helyzete, jövője. Hazánkban is két konferencia foglalkozott ezzel a témával az elmúlt hónapban – mindkettőről következő számunkban közlünk tudósítást –, és ez itt, Párizsban is többször terítékre került. Volt olyan világcég, amelynek a sajtótájékoztatóján csak erről volt szó… Itt elhangzott: véleményük szerint a gazdálkodók 20 százaléka készült fel a digitális kor adta lehetőségekre és kihívásokra, míg 80 százaléka még előtte áll a váltásnak. Kérdésünkre elmondták, hogy az említett adatok nem egzakt kutatások eredményei, hanem saját kollégáiktól származó információk a partnerkörről.

A számokon lehet vitatkozni, de az tény, hogy egy évtizeden belül egy korosztály végleg át fogja adni a stafétabotot azoknak a fiataloknak, akik már tudnak mit kezdeni a rengeteg beáramló információval, de még nem feltétlenül tudják, hogy az infók alapján adott esetben milyen agrotechnológiai döntéseket hozzanak. Mert a dolog kulcsa valahol itt van; az említett konferenciákon is az volt a fő kérdés: mire megyünk a rengeteg beáramló adattal?

Úgy gondolom, a következő években nagyon sok beállított és jól kiértékelt kísérletre, a szakmai műhelyek közötti érdemi párbeszédre lesz szükség, hogy a rengeteg izgalmas technológiai fejlesztés valóban a jobb és eredményesebb termelést szolgálja, s ne váljon öncélúvá.

Áprilisi találkozásunkig lapunk átolvasásához hasznos időtöltést, a gazdálkodáshoz pedig jó szezonkezdő időjárást kívánok!

Üdvözlettel: Fodor Mihály főszerkesztő