fbpx

MezőHír – 2016-10 – október

Írta: Szerkesztőség - 2016 október 10.

Kedves Olvasó!

 

Az egyik szemünk sír, a másik nevet, legalább is ha az ágazathoz kapcsolódó pályázati források adta lehetőségekre gondolunk. Sír, mert az aktuális hírek szerint felfüggeszti a Miniszterelnökség a kisméretű terménytárolók, -szárítók és -tisztítók építésére, korszerűsítésére kiírt pályázatot. A nagyon népszerű pályázat felfüggesztését a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt rendelte az Irányító Hatóság. Tájékoztatásuk szerint a 19,68 milliárd forint keretösszegű pályázatra eddig több mint 30 milliárd forint igény érkezett. A mezőgazdasági termelők és csoportjaik 2016. augusztus 5-től kezdhették meg támogatási kérelmeik benyújtását, és mire lapunk októberi száma az olvasókhoz jut, addigra lejár a beadások október 5-ei határideje.

A másik szemünk viszont nevethet, hisz az MTI híradása alapján az ősszel újabb pályázati dömping várható a Vidékfejlesztési programban. Az év végéig közel 200 milliárd forint keretre jelennek meg kiírások.

A 2014-2020 közötti programban 1 300 milliárd forint áll rendelkezésre, ebből 900 milliárd forintnyit már meghirdettek. A Miniszterelnökség agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára, Kis Miklós Zsolt elmondta, hogy a beérkezett pályázatok azt mutatják: jól mérték fel a pályázati területeket, mivel a kiírások többségnél túljelentkezés jellemző. Jelentős érdeklődés mutatkozik a vidékfejlesztési pályázatokon az állattartó telepek korszerűsítésére, az élelmiszer-ipari, a borászati, a kertészeti területek fejlesztésére. Az államtitkár szerint a pályázatok értékelését felgyorsítják, létrejött az értékelőrendszer, rendelkezésre áll az informatikai háttér, ezért érdemi előrelépésre lehet számítani az elbírálásokban. Emellett küszöbön áll – a tervek szerint szeptember 30-ig meg is történik – az agrárkörnyezet-gazdálkodási 40 milliárd forintnyi keretének kiírása.

A kertészeti gépbeszerzésre 18 milliárd forint kerettel jelenik meg a felhívás; a pályázó árbevétele 75 százalékának a kertészethez kell kötődnie, miközben a kiírók szeretnének minél több kis és közepes családi gazdaságot elérni. A fiatal gazdák induló támogatására 38 milliárd forint keretet szánnak, az önkormányzatok a szilárd burkolattal nem rendelkező, a mezőgazdaságot segítő utak fejlesztésére 18 milliárd forintra pályázhatnak. A helyi termékek értékesítését szolgáló piacok fejlesztésére 12 milliárd forint áll rendelkezésre, a hosszú távon működő termelői csoportok, szervezetek létrehozását 26 milliárd forint értékű pályázaton támogatják. Kiemelt terület még ezek mellett az erdészet, az agrárinnováció is.

A néhány rövid, bár annál inkább zsebbevágó hír kiemelése után nem marad más, mint hogy kegyes időjárást, jó felvásárlási árakat, a friss MezőHír elolvasásához pedig hasznos időtöltést kívánjak!

Üdvözlettel: Fodor Mihály főszerkesztő