fbpx

Egyre többen választják a DuPont Pioneer repcehibrideket

Írta: Szerkesztőség - 2015 július 03.

A DuPont Pioneer repcehibridek ma már elmaradhatatlan részesei a repcetermesztésnek. Magyarországon a Kleffmann piackutató cég szerint 2014-ről 2015-re 16%-ról 20%-ra növekedett a DuPont Pioneer repcehibridek aránya. Ez az eredmény egy tudatos nemesítési stratégiának köszönhető, amelynek része a méltán népszerű Pioneer MAXIMUS® repcehibrid portfólió, vagy az Európában elsőként bevezetett két repcénk Clearfield® technológiával. A 2015-ös évre is jönnek az új innovatív, még nagyobb termőképességű hibridek.

A Pioneer 2006-ban vezette be első repcéit Magyarországon, és mára a hibridpiac meghatározó szereplője lett. Sikerünk egyik titka, hogy elsők voltunk, akik kizárólag hibridek nemesítésre tértek át. Ennek is köszönhető, hogy elsőként tudtunk hibridet ajánlani a Clearfield® technológiába, vagy hogy a féltörpe repcék piacán egyértelmű a vezető szerepünk.

A Clearfield® gyomirtási technológiával termeszthető hibrideket 2011-ben elsőként vezette be a DuPont Pioneer Bulgáriában és Magyarországon. Azok a termelők, akik a jól ismert PX111 CL-t, és a PT200 CL-t már korábban kipróbálták, teljes elégedettségükről tudnak beszámolni. A termékkört tovább bővítjük a PT228 CL hibriddel, amely egy hagyományos magas hibrid, nagy termőképességgel és korai érésidővel.

A Pioneer MAXIMUS® repcehibridek vetésterülete az alábbi előnyeiknek köszönhetően évről évre nő:

  • Extra termőképesség és jövedelmezőség
  • Extra széles vetési optimum
  • Extra előny a növényvédelemben (kisebb taposási kár)
  • Extra télállóság
  • Extra állóképesség
  • Extra hatékonyság a betakarításban

A Pioneer MAXIMUS® repcehibrid termékkörben eddig a PR44D06-os volt a bajnok. Termőképességének köszönhetően a második legnagyobb területen termesztett hibridrepce hazánkban. Az elmúlt években, mind az üzemi, mind pedig a kísérleti táblákon a legnagyobb termést érte el. A PR44D06 azonban most új kihívóra talált. Az új PX113, már nagyobb termőképességgel, jobb agronómiai és kórtani tulajdonságokkal büszkélkedhet! A PX113 kísérleti eredménye látható az 1-es számú ábrán, a legnagyobb termést érte el a Pioneer MAXIMUS® repcehibridek között.

A hagyományos hibridek csoportjában a PR46W21 és a PR46W14 a két jól ismert hibridünk. E két hibrid mellé kerül bevezetésre az új PT234, mely termőképességben egy jelentős előrelépést mutat a korábbi generációhoz képest. Termékfejlesztési kísérleteinkben első helyen szerepelve 4-6%-kal múlta felül a hagyományos repcehibridek kísérleti átlagát.

Válasszon kínálatunkból, szeretnénk mi is az Ön sikerének részesei lenni!

Pioneer Hi-Bred Magyarország Kft.