fbpx

Tudással, kitartással, szakmai alázattal…

Írta: Szerkesztőség - 2015 március 06.

Kellemes orgánumú, halk szavú, meleg tekintetű, törékeny alkatú asszony, aki a mezőgazdasági munka olyan szegmensét választotta, amelyben zömében férfiak dolgoznak. Végtelen szorgalommal és kitartással megharcolt hosszú éveken át azért, hogy elfogadják, hogy szakmai munkáját elismerjék. Mindemellett két – ma már felnőtt – fiú édesanyja, aki a családban viselt terhei mellett a szakmai munkájában is nagyot alkotott.

Olyan növényorvos Görgényi Imréné (60) – Anna asszony –, aki a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara Kiváló Növényorvosa „arany gyűrű” kitüntetésben részesült a közelmúltban, és aki ma is közel 6 000 ha növényvédelmi felügyeletét látja el, ún. táblaszintű munkával.

Kérdezhetnék, hogyan jut mégis ideje a családra és a családi gazdaságuk elméleti-szakmai irányítására, amellett, hogy háziasszony is? – Nos, a válasz kiderül az alábbi beszélgetésből…

Jó volt gyereknek lenni

A Komárom megyei Súron született – amely megítélése szerint talán a világ egyik legszebb faluja –, a Bakony-alján, Csatka szomszédságában. Gyerekként gyakran adódott feladatuk a csatkai búcsúban, ahol egyházi ünnepi zászlókkal gyalogoltak, a tömeg vezetése közben. A hely ma is történelmi, hiszen évszázadokon keresztül emberek ezrei zarándokoltak az Irgalmasság Anyjához, míg 1962-ben a veszprémi püspökség hivatalosan is elismerte zarándokhelyként, és engedélyezte a búcsújárásokat.

A kegyhely főbúcsúja a Mária-napi búcsú, szeptember 8-án, Kisboldogasszony ünnepén van. Ilyenkor sokan zarándokolnak a kegytemplomba, ahol a szentmiséket a magyaron kívül német és cigány nyelven is tartják, a hazai cigányság országos jelentőségű kegyhelyévé vált templomban. A látogatottság azonban alábbhagyott, pedig volt mikor tízezrek zarándokoltak ide.

 

Két diplomával és egy-egy bőrönddel kezdték az életet…

 

Mindez sok tekintetben meghatározó élmény és esemény volt Erdélyi Anna számára is, akinek a szülei mindketten kilencgyerekes családokból származtak. Nehéz körülmények között éltek mindannyian Súron, ahol a szeretet és a munka volt az igazi összetartó erő. Édesapja a Kisbéri ÁG-ban dolgozott kétkezi munkásként, édesanyja többnyire otthon állt helyt, majd munkát vállalt a helyi szövetkezetben.

Súri otthonukban mindig voltak állatok, gondozott konyhakert és szőlő. Mert ez szőlős vidék volt, ahol az emberek szívesen használták ki a déli lejtők alkalmasságát szőlőtermesztésre és persze jófajta borkészítésre.

A 60-as évek elején indult meg a kukorica „hungazinos” gyomirtása, ami alaposan megkönnyítette a munkákat; az addigi kapálás helyett a gyerekek is nagyobb lendülettel vállalták a munkát, mert csak tőszám beállítást kellett végezni.

Természetesen faluhelyen a gyerekek – így Anna is – szívesen dolgoztak nyaranta a mezőgazdaságban. Ő maga nagyon szerette a paraszti munkát, és a természetet. Aztán Kisbérre a gimnáziumba ment továbbtanulni, ahol latin szakon végzett. Humán beállítottságú volt, de nagyon kedvelte a kémiát, aminek később nagyon nagy hasznát vette.

Akkori tervei szerint pedagógusi pályára vágyott, és Egerbe készült a tanárképzőbe, biológia-kémia szakra. Ez a szak azonban abban az évben ilyen párosításban nem indult, így a kémiatanára sugallatára jelentkezett Keszthelyre, az egyetemre, ahol a növényvédő üzemmérnöki képzés első évfolyama kezdődött. Nagy örömére felvették, de nyaranta kötelességének érezte, hogy Súron, a tsz-nél dolgozzon, hol az irodában, hol a szárítónál, ahol éppen szükség volt rá. Szakdolgozatát is ott írta, természetesen a kukorica gyomirtásáról. 1975-ben szerzett diplomát, és hamarosan munkába is állt.

 

Kínálkozott a lehetőség, hogy növényvédelmi szaktanácsadóként is saját társasága keretein – tevékenységi körén – belül dolgozhasson

 

Nehezebb volt, mint gondolta

Friss diplomásként egy Dráva-menti kis település szövetkezetének állásajánlatát fogadták el a férjével – akivel az egyetem után házasodtak össze – Vízváron, ott ugyanis mindketten státuszt és persze szolgálati lakást is kaptak. Két diplomával és egy-egy bőrönddel kezdték az életet – meséli Anna asszony –, hiszen, finoman szólva sem voltak nagyon eleresztve, anyagi értelemben. De ez nem számított akkor, mert belevetették magukat a munkába, próbálták kamatoztatni a tudásukat. Arra azonban ő sem számított, hogy igazából csak a növényvédős képesítése kellett igazán – ezt senki nem mondta a felvételkor –, női szakemberként ugyanis érezhetően nagyon nehezen fogadták el.

Hamarosan aztán az első fiúgyermekük is – 1976-ban – megszületett. Nem gondolták, hogy ez a munkahely valójában csak „ugródeszka” lesz, hiszen férje a Kaposvári Cukorgyárnál kapott Baranya megyei felügyelői állást, és váltaniuk kellett. Irány tehát Baranya, azon belül is Drávafok, ahol viszont kínálkozott növényvédői állás. A második fiuk itt született – 1980-ban –, ami után adódtak bizonyos szakma-féltékenységi villongások. Drávafokon egyébként komoly növényvédelmi szakmai munka folyt, nagyon pontosan kellett tervezni és rendelni a növényvédő szereket, amiben természetesen főszerepet vállalt.

Amikor kismamaként hiányzott a munkából, akkor viszont hatalmas zavar és tanácstalanság támadt. Olyannyira, hogy a főagronómus – aki a női munkaerőt nem sokra becsülte – üzent a férjétől, hogy legyen szíves visszajönni, és kézbe venni a növényvédős ügyeket. Ehhez még a bérét is megemelte annyival, amennyi a gyerekdajka honoráriuma volt. Ez volt az első olyan komoly elégtétel számára, amiből érezte, hogy a tudása és munkája alapján végre, lassan elfogadják. Igaz, hogy kellett rá várni jó pár évet, de ez mégis nagyon jóleső érzés volt…

 

2011-ben a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara részéről a „Kiváló növényorvos” címet kapta

 

Végre az otthonukban

1985-ig tartott ez a munka, amikor Szentlőrincen építkezni kezdtek egy barátjuk invitálására, akinek nem volt az ikerház építéshez partnere. Az új otthon természetesen azt jelentette, hogy az akkor már négytagú család hamarosan Szentlőrincre költözött.

Anna asszony a Szentlőrinci ÁG-ban helyezkedett el – akkor már a további két év „rátanulással” megszerzett növényvédő mérnöki diplomával –, központ agronómusként, és tápanyag-gazdálkodási célfeladattal. Nagyon szerette a növényvédelmi munkát, annak is a gyakorlati részét a szántóföldön, a különböző kultúrákban. Géptanból jelessel végzett, így a porozó és permetezőgépek működését és beállításait is pontosan ismerte, mégis volt úgy, hogy időnként a háttérbe állították.

Sokáig úgy tűnt, hogy az ÁG nyugodt hely, ahol kiegyensúlyozott szakmai munkát lehet végezni, de a rendszerváltás időszaka után hamarosan „leamortizálódott” a gazdaság. Ekkorra már itt is nagyon jó volt Anna asszony szakmai megítélése, így nem volt akadálya annak, hogy a szomszédos Szentlőrinci tsz-be kerüljön át. Sajnos, vagy szerencsére (utólag gondolva) a kárpótlás időszaka következett, amikor a szövetkezet 6 000 ha területéből csak a harmada maradt, ami miatt nem kellett két növényvédős. Természetesen – ahogyan az lenni szokott a szakmában – a nő nem kellett, és eléggé tapintatlan módszerekkel láttatták be vele, hogy nincs elég státusz, így aztán ismét munka után nézhetett, mert 1992 decemberében önszántából felmondott…

Új időszámítás kezdődött

A munkanélküliek sanyarú kenyerét – különösen azokban a rendszerváltás utáni években – nem sokáig kellett ennie, mert elszegődött a cukorrépa kampányba, szezonális felvásárlónak. Közben a családtagok összedugták a fejüket, és azt találták ki, hogy a részarány-tulajdonban kapott földjük mellé vásárolnak még a „szabadpiacon” – hiszen akkor sok hozzá nem értő kínált eladásra földet –, és nekilátnak gazdálkodni.

Anna asszony a vásárláskor a férjének is adta a praktikus tanácsokat, hogy hol és milyen földre érdemes ajánlatot tenni. A földhöz való kötődésük már akkor is példa értékű volt, de az a párbeszéd, ami a földvásárlásaikat megelőzte, talán másoknak is mintául szolgálhat. Anna asszony bölcsessége szerint, amikor elérkezett az idő, olyan helyen kellett földet venni megtakarított pénzükön, hogy az műút mellett legyen, ne álljon meg rajta a víz, és – növényvédelmi megfontolásból – erdő se legyen a közelben. Ezt a tanácsot a férje megfogadta, alapfeltételként kezelte, és hosszas, türelmes keresgélés után teljesítette is. Ezért ma sokkal könnyebben gazdálkodnak másoknál, mert földjeikkel kevesebb a gond, kiszámíthatóbb a gazdálkodás.

El is kezdték 30 ha-on, miközben Anna asszony számára kínálkozott a lehetőség, hogy növényvédelmi szaktanácsadóként is saját társasága keretein – tevékenységi körén – belül dolgozhasson. Kötelezővé vált ugyanis a kisgazdaságok számára is a növényvédő mérnök alkalmazása, illetve a szerhasználathoz a jóváhagyása. Mivel sokan ismerték, így sok jelentkező volt a munkájára, és ez volt az igazi szakmai elismerés, egy komoly elégtétel az elmúlt bő 15 év nagyüzemi keserűségei után. Végre kibontakozhatott, nem utasították indokolatlanul mások – gyakran a sokkal kevesebb ismerettel és még kevesebb lelkiismerettel rendelkező – férfi kollégák mögé…

Új privát munkakörében nagyon hamar megtalálták a szövetkezetek, és persze egyre nagyobb számban a 40-50 ha-os kistermelők a munkaajánlataikkal. Mindemellett az otthoni egyre növekvő gazdaság ügyei, a háztartás és a gyerekekről való gondoskodás igazán gazdag programot jelentett nap mint nap számára. Mindez azonban nem okozott gondot azért, mert nyugodt légkörben, jó időbeosztással mindent képes volt elvégezni. A szakmai kiteljesedés kárpótolta őt mindenért, talán még a múlt sérelmeiért is…

A munka öröme

Görgényi Ani – ahogyan a megyében és a környékben ismerik – immár húsz éve gyakorolja azt a szakmát/hivatást teljes szabadság mellett, amit igazán szeret. Nem tagadja, hogy komoly pedagógiai munkát is végzett ez idő alatt, mert ami kötelező, azt az emberek általában nem fogadják jól. A növényvédő szakembernek viszont be kellett bizonyítani a gyakorlatban egy év alatt – nagy önfegyelemmel és szakmai magyarázattal –, hogy mi miért van és miért fontos a növényvédelemben.

Amikor jöttek az eredmények, amikor gyommentes és egészséges volt a szója, vagy a kukorica, akkor értették meg igazán, hogy miért kell a felkészült – nem a kísérletező – szakember a növényvédelemhez. Új kuncsaftok is így érkeztek, amikor már látták a haszonnövények kultúrállapotát, ami után ők is akarták, igényelték a szakmai segítséget.

Anna asszony korábban alapítója és vezetőségi tagja volt a Baranya megyei Növényvédő Mérnökök Egyesülete elnevezésű szervezetnek. Ez később kötelezően átalakult Növényvédő Mérnöki Kamarává, majd 2005-ben a Növényorvosi Kamara nevet vette fel. A cél az volt, hogy ezt a munkát – hasonlóan az állatorvosokéhoz – a növényorvos elnevezéssel elismertebbé, megbecsültebbé tegyék, és a fontosságát kifejezzék. Ő szívesebben használja a szaktanácsadó titulust, mert megszokta, de természetesen jogosult a növényorvos cím viselésére. Annál is inkább, mert 2001-ben megkapta a Baranya megyei Növényvédelmi Kamara részéről „Az év növényvédőse” megtisztelő címet, amelyet a kollégák szavazatai alapján ítéltek oda. 2011-ben pedig a Magyar Növényvédő Mérnöki és Növényorvosi Kamara részéről a „Kiváló növényorvos” címet kapta, egy aranygyűrű kíséretében.

Ezek a szakmai elismerések nagyon jól estek – mondja –, és további erőt adnak ahhoz, hogy tervei szerint a jövő évi 40. „szakmai évfordulóig” végezze ezt a csodálatos munkát. 2015 júliusában szeretne nyugdíjba vonulni, úgy, hogy legalább is lényegesen lecsökkenti a munkát, vagy hobbi szintre helyezi át. Ma is van 5 000 ha-os gazdasága, számos kisebb mellett, ahol nagyon felelősségteljesen kell dolgozni, a hatalmas értékre tekintettel. Aztán a levezető szakasz következik, sok más eddig elmaradt dolog pótlásával, családdal, unokákkal…

Folytatás generációváltással

Anna asszony elégedett embernek érzi magát, annak ellenére, hogy nőként nem mindig úgy élte meg a szakma szépségeit, ahogy férfitársai. Szakmai életpályája első felében sokáig érdemtelenül és méltatlanul hátrébb sorolták. Persze a sors igazságot szolgáltatott, és ehhez ő a tudást, a szorgalmat, a szakmai alázatot mellékelte. A számítását megtalálta a hivatásában, úgy emberileg, mint anyagilag. Nehezen indult a szakmai életpályája, de amióta szaktanácsadóként a „maga ura”, saját időbeosztással, azóta még a munkacsúcsok is elviselhetőbbek és minden nagyszerű lett.

Maga is úgy fogalmaz, hogy megérett szakmailag, emberileg, minden tekintetben, amit a környezete teljes mértékben elfogad. Bizalom árad feléje, mert nincs konfliktushelyzet, nincs egyáltalán károkozásból eredő szakmai vita. Ebből az következik, hogy akiket „szaktanácsol”, azok a kérésének megfelelően mindent elfogadnak. Mondhatni talán, hogy kevés nő van, aki a mezőgazdasági hivatásnak ebben a szegmensében – a növényvédelem területén – negyven éven keresztül ilyen alázattal és kitartással helytáll. Ezért látja igazolva, hogy helyes úton járt, amikor megharcolva ugyan, de kitartott eredeti elképzelése, szakmai küldetése mellett.

Az Erdélyi és Társa Kft.-ben – amely a család gazdasága – viszont lassan átrendeződés várható, mert a férje is, ő is szeretnének egy kicsit hátrább lépni, és Imre fiuknak átadni a gazdaságot, a növényvédelmi szakmai tevékenységet, hiszen ő is növényvédő szakmérnök, a szakma ismerője, aki eddig is belefolyt a gazdálkodás menetébe.

Anna asszony a férjét, Görgényi Imrét, aki általános szakra járt, az egyetem kezdetén ismerte meg. Első látásra szerelem volt, azon a bizonyos ismerkedési esten, amit az egyetem szervezett, és 1975-ben házasság lett belőle. Együtt kezdtek, és közösen küzdöttek meg az életben mindenért, amit sikerült elérniük. A hétköznapjaik néha ma is izgalommal telnek a gazdálkodás gondjai miatt, máskor örömteli pillanatokat élnek meg, hiszen három unokájuk van, akik „szállítják a boldogsághormonokat”. Maguk is akarják az unokákkal való foglalkozást – mondja Anna asszony –, mert nem szívesen mondana le arról a csodáról, amit a kicsikkel való együttlét jelent. Ezt nevezi a világ legjobb dolgának, ami mellett még szeretett hivatása, a növényvédelem is eltörpül…