fbpx

Amikor nem látni az erdőtől a fát

Írta: Szerkesztőség - 2014 december 18.

Tegyük fel, adott egy fiatal fiú és adott a föld, megvan a mezőgazdaság iránti érdeklődés, sok-sok örömteli nyári munkaélmény és természetesen jelen van a tudásszomj is. Mindezek mellett azt feltételezhetnénk, hogy az említett fiatalember pályaválasztása teljesen egyértelmű lesz. Csakhogy az élet gyakran tartogat meglepetéseket, s az olykor magától értetődő döntés helyett nagy vargabetűket kell megtenni, míg végre célt érünk.

Vitai Lászlót (29) már egészen fiatalon megérintette a gazdálkodói lét színes világa. Nagyapja mellett, akivel együtt járták a birtokot, szívta magába a vidék, a föld munkás légkörét, amelyben kifejezetten jól érezte magát, azonban mindezek ellenére a mezőgazdaságtól távoli kitérők jellemezték életútját.

 

 

– Amikor elkezdtük a beszélgetést, világosan kitűnt, mennyire ennek a szakmának élsz, szinte együtt lélegzel vele, és mégis évek teltek el, mire „felnőttél” a feladathoz. Hol kezdődött minden?

– Valóban több plusz kört, kanyart tettem, mire megtaláltam az igazi célt. Minden állomás és kitérő tanított valamit, ami segített érett, céltudatos férfivá válnom, aki ma már jól veszi az akadályokat.

Minden a dédszülői földekkel kezdődött. Nagyapám bérelte annak idején a szüleitől a 40-50 hektárnyi területet, azon gazdálkodott, de a tsz-ben 8-900 ha föld igazgatása tartozott hozzá.

Mivel egy izgága fiú voltam, sosem tudtam megülni a fenekemen, szinte az egész nyarat mellette töltöttem. Beleláttam a különböző munkafolyamatokba, megismerhettem a tevékenységek zömét.

Mikor már nagyobbacska lettem, kinevezett aratás idejére vízhordónak. Volt egy munkaeszközöm, egy sokat megért BMX kerékpár, azzal jártam a szomjas dolgozók között. Szerettem a munkásokkal egy levegőt szívni, együtt enni velük. Statisztikát vezettem, melyik kombájn hányszor ürített, jegyzeteltem és szívtam magamba az életet. Édesanyám fehér gyerekként engedett el reggelente, és estére egy koromfekete fiút kapott vissza, akit alig tudott kisikálni a szutyokból. Sosem ment a tanulás rovására a gazdálkodósdi, mindig jó tanuló voltam. Már akkor tudtam, hogy ezt szeretném csinálni.

 

A napraforgó néhány leveles állapotában jégeső pusztított, amelynek már nyoma sincsen, szépen regenerálódott az állomány

 

– Ha tisztában voltál vele, hogy mit jelent akkor számodra a mezőgazdaság, miért követték mégis a határozott elképzelést más irányú döntések?

– Erre magam sem tudok felelni. Sokáig kerestem a kérdésre a válaszokat, de nem találtam értelmeset. Talán magának az életnek kellett megedzenie, hogy eljussak odáig, ahol most tartok.

Talán ott kezdődött ezeknek a kanyaroknak a sora, amikor egy mezőgazdasági versenyen általános iskolai osztálytársaim unszolására sokadmagammal indultam, és meglepetésemre első helyezést értem el. Azonnali felvételi lehetőségem lett volna az agrárpályára, de ehelyett gimnáziumba mentem, és rendőr tagozaton tanultam küzdősportokat és rendészeti alapismereteket.

– A felsőoktatási intézmény választása már a valódi céljaidat szolgálta?

– Nem, még mindig csak a kanyarokról tudok beszámolni. S bár kitűnővel érettségiztem, de ennek ellenére mégsem éreztem magamban annyi tudást, hogy jó eredménnyel induljak egy agráregyetemi felvételin.

Teljesen más jellegű iskolába sikerült bejutnom, a nyíregyházi egészségügyi főiskola ügyvitel-szervezési szakán folytathattam tanulmányokat. Rövid időn belül azonban rájöttem, ezt a szakmát nem nekem találták ki, küzdöttem kitartóan, de a második évre már teljesen kiégtem, és otthagytam a sulit.

 

A 180 nm-es fedett tárolóban kapnak helyet a gépeink, hogy jó műszaki állapotukat sokáig megőrizzék

 

– Mit szóltak a szüleid, akik addig mindenben támogattak, a döntésedhez?

– Nem túlságosan örültek, és nehezen tolerálták a ballépésemet, sőt beláttam én is, hogy a magam lábán kell megállnom. Volt ebben jókora dac és „csak azért is megmutatom, hogy képes vagyok egyedül is”-érzés. Így a „kanászodós” időszakomat már önállóan töltöttem Nyíregyházán, albérletben.

Sikerült munkát találnom, így egy áramszolgáltató cég diszpécsereként dolgoztam 5 évet. Közben azt vettem észre, hogy minden hozzám érkező ügyféllel már csak a mezőgazdaságról beszélgetek, így hasított belém a nagy felismerés: mit is keresek én itt, miközben mindig az agrárpálya iránt volt meg a valódi érdeklődésem? A diszpécseri munka idején minden nyáron a mezőgazdasági csúcsszezonra időzítettem a szabadságaimat, és ilyenkor itthon segédkeztem.

– Milyen méretek jellemezték ekkor a gazdaságot?

– Nagyapám 1994-ben indította a megörökölt 40-50 hektárral a gazdálkodást, akkor még gépesítés nélkül. Később egy 82-es MTZ-vel, tárcsával, ekével, pótkocsival egészült ki a vállalkozás. Időközben édesapám is bekapcsolódott a tevékenységbe. Eleinte csak a rendőri állása mellett, majd idővel főállásban folytathatta a tevékenységet.

A területek mérete a folyamatos bővülésnek köszönhetően 170 ha-ra gyarapodott. Gépesítés terén is sokat fejlődtünk. A hétvégéket és a nyári időszakot itthon töltöttem munkával, és folyamatosan érlelődött bennem a vágy egy ilyen feladatra.

– Mit tettél, mikor felismerted a pályaválasztási tévedésedet?

– Édesanyám „lelki vonalon” igyekezett meggyőzni, hogy tele ambícióval, tudással, hozzáértéssel és energiával csakis itthon a helyem, de magam szintén beláttam, nagyapám és édesapám emberfeletti munkájukat hosszú távon nem képesek egyedül cipelni. Ezért 5 év irodai munka után, sok élettapasztalattal gyarapodva végleg hazatértem.

– Egy 25 éves fiatalember előtt még nyitva állnak a továbbtanulás kapui. Kihasználtad ezt a lehetőséget, hogy ismét tanulj?

– A tudásszomjam mindig is megvolt, ezért a családi vállalkozásba történő integrálódásommal egy időben a tanulás vágya ismét megfogalmazódott bennem. Első lépésként ezüstkalászos és aranykalászos gazdaképzőt végeztem el, majd a zöldkönyves képzést, s mindezek után a gyöngyösi Károly Róbert Főiskola mérnök szakára vettek fel, levelező szakra.

A jó tanulmányi eredményemnek köszönhetően államilag finanszírozott képzésen volt lehetőségem részt venni. A gyakorlatot már saját gazdaságunkban tudtam lefolytatni, a szakdolgozati témára történő felkészülésben is ez adott elég gyakorlati tapasztalatot.

 

Három generáció a vállalkozásban

 

– Egy háromgenerációs vállalkozás vagytok. A szekér csak akkor tud előrelendülni, ha mindenki egy irányba húzza. Nálatok ez meg tud valósulni?

– Természetesen az alaptermészetünkből és talán a generációk közötti különbségekből is következik, hogy más és más ember vagyunk, önálló elképzeléssel és gondolatokkal, amik természetszerűleg súrlódásokat is okoznak. De mindegyikből tanulunk, és az irányt ismerve hajtjuk a kerekeket előre.

Nagyapámtól tanultam a szervezési és anyagiakra vonatkozó teendők eredményes lebonyolítását, míg édesapámnak a gépek megszerettetésében és a technikai ismeretek átadásában volt oroszlánrésze. Tulajdonképpen kettejük között, mint egy híd vagy kapocs szerepelek. Nyitott vagyok az újra, figyelem a szaksajtót. Minden innovatív kérdést megbeszélünk, és ha úgy látjuk, hogy érdemes vele foglalkozni, akkor először egy kis darab földön tudjuk azt kipróbálni.

– Milyenek a sajószögedi földek? Milyen kultúrával tudtok foglalkozni?

– A termőföldjeink adottságai kifejezetten jók, viszont nagyon kötöttek, és sajnos nagy veszélyforrás a rendkívül alacsony csapadékmennyiség. Egy-egy nagyobb aszály idején akár 2-3 cm széles, 15-20 cm mély barázdák, repedések is keletkeznek a földek felszínén. A talajmunkálatok során elengedhetetlen munkafolyamat a lezárás, hogy a nedvességet bent tudjuk tartani. De még ez sem elegendő, olykor csak várjuk az esőt, mint a Messiást.

A termesztett növények körében jellemzően az alapkultúrák szerepelnek: kukorica, napraforgó, őszi búza, árpa. Ha egy helyi összefogással az öntözőrendszer kiépítését meg tudnánk valósítani, akkor a csemegekukorica és a borsó is bekerülhetne termesztett kultúrák közé.

A termésátlagok is az évről évre változó csapadékeloszlást tükrözik vissza, így volt már büszkeségnek számító 11 tonnás kukoricánk, de rossz évben előfordult 4 tonnás termés is. Repcével ezen a környéken egyáltalán nem érdemes foglalkozni, mert az egyre aszályosabbá váló klíma miatt a vetés során szükséges nedvessség többnyire hiányzik. Próbálkozások már voltak, de eredményekről nem számolhatok be.

Értékesíteni a környékbeli malmokba tudunk, ugyanott, ahol már nagyapám idején is jó kapcsolatot tudtak a rokonaim kiépíteni. A termények 1/3-1/4 részére kötünk csak szerződést, a többivel akár kicsit kivárni is lehet.

Az árpát a takarmánykeverőknek adjuk el.

– A gépesítés terén milyen szinten álltok? Hogyan kezelitek az innováció kérdését?

– Mindig ésszel próbálunk fejleszteni, és igyekszünk hitel nélkül megvalósítani a legtöbb beruházást. A gépeink zöme pályázat és önerős vásárlás útján került a birtokunkba, és több használt géppel is rendelkezünk.

Fontos a gépeink állapotmegóvása, és mindent meg is teszünk ezért. Szárazon tudjuk őket tartani egy nemrégiben felépült, 180 nm-es fedett tárolószínben. Gyakorlatilag a legtöbb munkafolyamathoz megfelelő eszközzel rendelkezünk, folyamatosan tudjuk bővíteni a gépparkot.

Az innováció kérdéskörébe tartoznak a különböző kísérleteink, amelyeket kisebb parcellán tesztelünk, s ha beválik és eredményesen szerepel az adott szer, azt beépítjük a termesztési folyamatokba. Ilyen megfontolás szerint kezdtük el 7 éve a baktériumtrágyát alkalmazni, de a nagyfokú szárazság miatt nem minden évben úgy fejti ki hatását, ahogy azt elvárhatnánk tőle.

– Véleményed szerint miben rejlik egy mezőgazdasági vállalkozás sikerének a kulcsa?

– Azt gondolom a környékbeli gazdákkal való jó együttműködés mindenképpen alapfeltétel. Az összefogásban és egymás segítésében sok erő rejlik. Örülök, hogy ezen a környéken ez megvalósul, és a folyamatos kommunikáció hatására előre tudunk haladni, működik a kölcsönösség. Együtt nagyok lehetünk.

Növényvédelmi kérdésekben Győrfi János szaktanácsadó kolléga nevét említeném, aki évek óta ellát bennünket hasznos információval, így ezt a tevékenységet is egy fontos tényezőként emelném ki. A főiskolai „bandával” is tartom a kapcsolatot, szakmai kérdésekben és eredményekben is egyeztetünk.

A csapadékot folyamatosan mérjük, illetve talajvizsgálatot is folytatunk, hogy megismerjük a talajokat, hiszen csak így tudjuk, pontosan, mire is van szükségük. Azzal etetjük, amit kér a föld, se többet se kevesebbet nem adunk. Ez is az eredményes termelés része kell, hogy legyen.

– Igazán nagyszerű, hogy végre sok kitérő után megérkeztél a célba. Hogyan összegeznéd az eltelt időt?

– Minden állomásra szükség volt, hogy azzá váljak, aki most vagyok. Valóban felnőttem a feladathoz és kiteljesedem a munkámban. S ha a jelenlegi párom személyében egy szerető feleség is áll majd mellettem, és lesz gyermekünk, még inkább motiválva fogom érezni magam.

S ami a legfontosabb: alázattal kell közelíteni mindenhez, tisztelni kell a múltat és becsülni a jövőt!