fbpx

Friss kutatási adatok a mezőgazdasági termelők információszerzési szokásainak változásairól

Írta: Szerkesztőség - 2014 november 01.

A hazai gazdálkodók rendszeresen gyűjtenek szakmai információkat e-mailben kapott ingyenes hírlevelekből is, a személyes kapcsolatok mellett. E két csatorna használatát az internetes agrárportálok és a nyomtatott mezőgazdasági szaklapok követik a rendszeresen, illetve gyakran használt információforrások között.

A gazdálkodók 61%-a már az internetes agrárfórumot is rendszeresen-gyakran használja a szakmai kérdések megválaszolása céljából. Ez az érték 3 százalékpontos emelkedést mutat a tavalyi eredményekhez viszonyítva. Ezzel szemben számottevő mértékben csökkent a nyomtatott tájékoztatók (pl. gyártói prospektus, szórólap) jelentősége: egy év távlatában vizsgálva -3 százalékpontos, 2012-vel összehasonlítva pedig már -14 százalékpontos a változás. Az utóbbi három év eredményeit összehasonlítva, nagymértékű csökkenés tapasztalható a szakmai rendezvényen, kiállításon és bemutatón szerzett szakmai információk területén is (-9 százalékpontos a változás).

A mezőgazdasági termelést jövedelemszerzés céljából folytató gazdálkodók információszerzési szokásait és jövőre vonatkozó terveit vizsgáló AgroStratéga felmérés 2012-ben 1.198 fő, 2013-ban 1.180 fő, 2014-ben pedig 1.460 fő ágazati döntéshozó megkérdezésén alapult. A minta a mezőgazdaságilag hasznosított terület közel 90%-át művelő mintegy 180 ezer gazdálkodó egységet reprezentálja.

Idei felmérésünket a vezető mezőgazdasági szaklapok és portálok egyre bővülő köre mellett a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége(AGRYA) és a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) is segítette azzal, hogy a kutatás meghívóját eljuttatta tagjai számára.

Partnereink közreműködését ez úton is köszönjük!

A válaszadók négyötöde mindhárom felmérés esetében döntéshozó, további 12-17%-uk döntés befolyásoló a különféle alapanyagok (vetőmag, műtrágya, növényvédő szer) és gép, eszköz beszerzésében, továbbá a termény értékesítésében; ugyanakkor a válaszadók mindegyike döntéshozó vagy döntés befolyásoló legalább egy szakterületen. Tehát az alapanyag és gép, alkatrész beszerzési illetve a terményértékesítési döntésben minden válaszadó részt vesz. A válaszadók közel fele önállóan hozza meg a beszerzési és értékesítési döntéseket, további egyharmaduk mások megkérdezése után dönt.

A gazdálkodók szakmai tartalom és hitelesség szempontjából is értékelték az általuk használt információforrásokat. A 4-fokozatú skálán 1 = egyáltalán nem megfelelő, 2 = inkább nem megfelelő, 3 = inkább megfelelő, 4 = teljes mértékben megfelelő. 0 pontot kaptak a „nem használom” válaszok, melyek nem kerültek bele az értékelésbe.

A gazdálkodók idei értékelése alapján szakmai tartalom és hitelesség szempontjából továbbra is vezet a szakkönyv, majd az ismerős, kolléga, szaktanácsadó és a szakmai rendezvények, kiállítások, bemutatók következnek. Ezeket a nyomtatott szaklapok és az agrárportálok követik fej-fej mellett. Tartalom és hitelesség szempontjából a legkevésbé értékelik a rádiós agrárműsorokat és a postai úton érkezett hírlevelet, kiadványt. Fontos megjegyezni viszont, hogy még ezek is a pozitív tartományban vannak, tehát egyértelműen értékkel bíró információhordozók. A tavalyi adatokkal összehasonlítva elmondható, hogy a gazdálkodók lényegében sem tartalom, sem hitelesség szempontjából nem változtattak korábbi véleményükön akkor, amikor a szakmai információforrásokat értékelték.

A felmérésben résztvevők többsége továbbra is aktívnak tekinthető a virtuális világban. Az e-mailt naponta használók aránya 71% (ez 3 százalékpontos növekedés az egy évvel korábbi adathoz képest), a világhálót pedig 84%-uk keresi fel minden nap (ez 2 százalékpontos emelkedést mutat a tavalyi adattal összehasonlítva).

Az okostelefont használó gazdák aránya ugrásszerűen, 25%-kal emelkedett 2013-hoz képest: 36%-ról 45%-ra növekedett. Legnagyobb mértékben azonban a táblagépek használata változott: 2013-ban a gazdák 9%-a, míg 2014-ben 14%-a használt táblagépet, ami 56%-os növekedést jelent. Ezzel párhuzamosan, de közel sem ilyen mértékben csökkent az asztali számítógépek (77%-ról 72%-ra) és a GPS használata (40%-ról 34%-ra). A hordozható számítógépek használatának aránya közel azonos maradt (2013-ban 56%, 2014-ben pedig 55%).

A hivatásszerűen gazdálkodók 63%-a legalább egyszer vásárolt már gépet és/vagy alkatrészt az interneten keresztül, ezen belül 17%-uk rendszeres online vásárló. Emellett 57%-uk értékesített már használt gépet és/vagy alkatrészt az interneten.

Így továbbra is érvényes az a megállapítás, hogy az agráriumban az online kommunikáció erősödése mellett az online kereskedelem is terjedőben van.

Minden válaszadónknak köszönjük, hogy részt vett a mezőgazdasági termelést jövedelemszerzési céllal folytatók információszerzési szokásait feltérképező, országos AgroStratéga felmérésben! Aktív közreműködésükre a jövőben is számítunk.

Pólya Árpád – Varanka Mariann

www.agrostratega.blog.hu