fbpx

Lemken gépek gyakorlati bemutatója Kondoroson

Írta: Szerkesztőség - 2014 szeptember 15.

Augusztus első hetében Békés megyében, a Kondorosi Magvető Zrt. területén egy nagyszabású szántóföldi gépbemutatóra hívta a gazdákat a Lemken Hungária Kft. és márkakereskedője, a KC Békés Kft.

A rendezvény szervezői abban a szerencsés helyzetben voltak, hogy a bemutatót megelőző napokban tomboló kiadós zivatarok ellenére a kiváló szerkezetű, nagy termőképességű kondorosi talajon sikerült minden gépet a gyakorlatban bemutatniuk.

Minden elfogultság nélkül elmondható, hogy a közel száz érdeklődő szakember az idei év egyik legjobban szervezett gyakorlati rendezvényén vehetett részt, ahol a gépek „élesben” történő bemutatkozása mellett a vendéglátók mindenre kiterjedő, széles körű szakmai információt nyújtottak a felvonultatott eszközökről. A Lemken Hungária Kft. képviseletében Szűcs Andor kelet-magyarországi régióvezető mutatta be a munkagépeket.

 

A Lemken talajművelő gépek sorát a Diamant 11 V 6L 100 félig függesztett váltva forgató eke nyitotta meg, amely réselt kormánylemezeivel a gabonatarlón az igen nedves talajkörülmények ellenére is kiváló munkát végzett.

A Diamant félig függesztett, váltva forgató ekével a LEMKEN kielégíti a nagyüzemek egyszerű kezeléssel és gazdaságossággal szemben támasztott igényeit. Az öt-kilenc ekefejes ekék nagy stabilitása megfelel a traktorok egyre nagyobb vonóerő-teljesítményének. A hárompont torony és a traktor közötti nagy szabad terület az akár 3 méter szélességű traktoroknál is 90 fok alákormányzási szöget biztosít. Ennek köszönhetően az eke rendkívül könnyen manőverezik, és nagy területteljesítménynél keskeny fordulókban is könnyen fordul.

A központi csavar kilazítása után ekefejenként négy különböző munkaszélesség állítható be könnyedén, 30 és 50 cm között. A két teleszkópos munkahenger az ekét 180 fokkal ütésmentesen forgatja el, a döntés pontos beállítását mindegyik oldalon külön kell elvégezni.

A nagy méretű önbeálló kerék minimálisra csökkenti szántásnál a talajnyomást, közúti szállításnál nagy sebességnél pedig a biztonságot és a stabilitás szolgálja.

A Lemken függesztett ekéket a Juwel-széria egyik tagja képviselte. A hagyományokhoz híven a LEMKEN GmbH & CO KG – gondolva a nagy szármaradvány-mennyiség miatt a szántást előtérbe helyező gazdálkodókra – a Juwel-sorozattal fokozatosan váltja fel az eddig is méltán sikeres Opal-sorozatot.

A gépek beállítása elsősorban a dombos, egyenetlen felszínű körülmények között gazdálkodó vállalkozások számára okozott folyamatos nehézségeket – különös tekintettel az eke függőleges beállítására. A True Control elnevezésű új fordításvezérléssel a LEMKEN szakított a hagyományos ütközőfejes átfordítással, mivel ennél az ekénél egy fordulásérzékelőre és egy kettős működésű hidraulika munkahengerre bízta az eke átfordítását. Ennek segítségével az eke dőlésszögének állítása gyorsan, precízen, egy nyomógomb segítségével a traktor fülkéjéből kényelmesen elvégezhető.

A bemutatón szereplő mindkét eke a Lemken több szakmai díjjal is elismert DuraMaxx réselt kormánylemezes ekefej-családjával volt szerelve. A DuraMaxx ekefejjel a Lemken egy olyan újszerű megoldást dobott a piacra, amellyel akár 50%-kal nagyobb élettartam érhető el.

Az új rögzítési konstrukciónak köszönhetően az ekék szempontjából különösen fontos kopási költségek hasonló mértékben csökkenthetőek, mint az átszerelési idő. Azzal, hogy az egyes eketest elemek furatok nélkül készülnek, jóval keményebb acél használható. Emellett a kormánylemez már nem az eke statikus szerkezetének része, úgyhogy a kopó alkatrészek teljes egészében elhasználhatók. Az új rögzítési módszernek köszönhetően rendkívüli kopásállósággal bíró szerszámacélokat tudnak a gyártás során alkalmazni, amelyek maximális keménységet és ennek eredményeként hosszú élettartamot garantálnak.

 

A friss szántáson a bemutatón a Saphir 7/300 DS-B mechanikus vetőgépből és Zirkon 8/300 forgóboronából álló vetőgép-kombináció munkáját is tanulmányozhatták a vendégek, amely egység soronként tömörítőkerékkel, illetve művelőút-automatikával is rendelkezik; utóbbit az Easy Tronic vezérlőegység működteti. Háromféle adagolókerék-változat közül választhatunk (Conti Plus, Mono Plus, Mega Plus), a különböző vetőmagféleségeknek megfelelően. Az adagolókerekek könnyen, gyorsan cserélhetők a hatszögletű vetőtengelyen, az adagolókerék-ház pedig hosszú élettartamú, kopásálló műanyagból készült.

 

A tarlóápolás gépeit a Karat 9 KUA nehézkultivátor és a Rubin 9 rövidtárcsa képviselte. Az intenzív művelést végző Lemken Karat 9 KUA sorozatú szántóföldi nehézkultivátoron a három sorban elhelyezett kettős biztosítású kapák és a nagy keretmagasság garantálja a gép nagy átömlési keresztmetszetét, amely lehetővé teszi, hogy az eszköz nagy szártömeggel borított kukoricatarlón is tökéletesen dolgozzon.

 

A hátsó lezáróhenger súlya, rögtörő- és visszatömörítő-képessége kiváló lezárást biztosít. Alapkivitelben 15-30 cm munkamélység-tartományban dolgozik, de sekélyebb műveléshez is felszerelhető kapákkal.

Az új gyorscserélő rendszerrel szerelt kapák túlterhelés-biztosítása standard kivitelben itt is nyírócsapos, de automatikus spirálrugós kivitel is kérhető. A félig függesztett változat alapfelszereltségben hidraulikus mélységállítással rendelkezik, az egyenletes talajkövetést a keret két szélén elhelyezett tám kerekek segítik elő.

A Rubin 9 rövidtárcsát aligha kell már bemutatni a hazai gazdásodóknak, hiszen az ekék mellett hazánkban talán ezek a gyakorlatban legelismertebb, legnépszerűbb Lemken talajművelő eszközök, így ez a modell ma már a rövidtárcsák hazai piacán meghatározó szereplő.

A robusztus kialakítású Rubin 9 rövidtárcsa tárcsánként spirálrugós terhelésű felfüggesztéssel rendelkezik. A tárcsalaponként 135 kg terhelésű, 620 mm átmérőjű, 6 mm vastag, robusztus csipkés tárcsalapoknak és a nagy (80 cm) gerendelymagasságnak köszönhetően az eszköz még az igen jelentős mennyiségű szármaradvánnyal borított tarlón is kiváló munkát végzett.

A Rubin tárcsa nagyméretű, kiváló szögállású tárcsalapjaival könnyedén tartható a megfelelő munkamélység, a művelőelemek aláforgató hatása pedig a bemutatón is mindenkit meggyőzött.

A demó gép érkezésének időbeli eltolódása miatt sajnos a bemutató alkalmával csak elméleti információkat kaphattunk még az új Rubin 12 rövidtárcsacsaládról, de aki vette a fáradságot, és ellátogatott az egy héttel később Hajdúböszörményben rendezett Nagy Talajművelő Show-ra, az már új Rubin-széria egyik tagjával testközelből, munka közben találkozhatott.

 

A felvonultatott Lemken munkagépek sorát a Primus 35 vontatott szántóföldi permetező bemutatkozása zárta.

A Primus permetezőgépcsalád három tagból áll, 2 400, 3 300, 4 400 literes vegyszertartállyal, 250 literes tisztavizes tartállyal, teljesen automatikus vezérlésű TeeJet monitorral, 2×160 liter/perc teljesítményű szivattyúval, továbbá vegyszerbemosó injektorral rendelkezik. A 15-33 m munkaszélességű, és különféle csukási móddal rendelkező szórókeretek a különböző szakaszolási változatokkal mindenféle körülmény között lehetővé teszik a permetezőgép használatát. A szórókeret Z-profilú kialakítása optimális csavarodási képességet mutat, valamint védelmet nyújt a károsodás ellen. Minden vezeték, illetve a szakaszoló szelepek (opció) védett helyen, a keret vázában vannak elhelyezve. A nagy szivattyúteljesítmény biztosítja a gyors, 10-15 perces feltöltési folyamatot, a vegyszer jó elkeverését és a berendezés alapos tisztíthatóságát.

FI