fbpx

Új kihívások és bevált gyakorlatok ősszel a repcében

Írta: Szerkesztőség - 2014 augusztus 07.

Az egyre szélsőségesebb időjárás miatt hol az enyhe ősz, hol a kemény tél teszi próbára növényeinket. Ráadásul idén új kihívást jelent a neonikotinoid típusú rovarölő csávázószerek használatának ideiglenes felfüggesztése is. Ez alapjaiban változtatja meg az őszi rovarkártevők elleni védekezés stratégiáját.

Bárhogyan alakul is az őszi repcevédelmi szezon, valószínűleg a rovarkártevők elleni védelemé lesz az idei főszerep. Az inszekticidet (is) tartalmazó csávázószerek kényszerű mellőzése miatt szinte biztosan elkerülhetetlenné válik a repcetáblák rendszeres, akár napi szintű bejárása, főként a kelő, szikleveles és néhány lomblevél páros állapotban.

A repcebolha éppen ekkor tud komoly károkat okozni az asszimilációs felület csökkentésével, továbbá a sebzésekből adódó vízveszteség által. A károsított táblák növényzete a fejlődésben visszamarad, súlyos esetben tőpusztulás is előfordulhat. A kártevő folyamatos betelepülése – és a rovarölő csávázószerek folyamatos védelmének hiánya – miatt többszöri védekezésre lehet szükség. Célszerű felszívódó, hosszabb hatással rendelkező készítményt választani kombinációs partnerként a szokásos piretroid hatóanyag mellé.

A kis káposztalégy lárvái a repce gyökérzetét, jellemzően a gyökérnyakat és a főgyökeret károsítják. A repcenövények a fejlődésben visszamaradnak, a rágások nyomán rothadási folyamatok indulhatnak be, de akár tőpusztulás is lehet a károsítás eredménye. Mivel a nyüvek a talajban, a gyökér belsejébe rágják be magukat, tökéletes vegyszeres védekezési lehetőség – a rovarölő szeres csávázáson kívül – nemigen van ellenük. A kártevő elleni védekezéshez mindenesetre felszívódó, lehetőleg gázosodó készítményt válasszunk, de a várhatóan kártétellel fenyegető táblák esetében a rovarölő szeres talajfertőtlenítést se zárjuk ki!

A repcedarázs kora ősszel megjelenő álhernyói a szikleveles, vagy néhány lombleveles növényeken táplálkoznak. Mivel a kártevő fénykedvelő, a kezdetben szürke, később fekete lárvákat könnyű észrevenni a leveleken. Jellegzetes kárképéről, a karéjozó rágásnyomról is felismerhető jelenléte. Védekezni ellene a fiatal lárvák megjelenésekor, a repce fejlődését még nem veszélyeztető, alacsony kártételi szintnél javasolt.

Sumi Alfa 5 EC

A Sumi Alfa egy bevált, széles hatásspektrumú rovarölő szer márka. Megbízható, ugyanakkor költségtakarékos megoldás a repce rovarkártevői ellen. Dózisa repcedarázs és repcefénybogár ellen 0,2 l/ha, repcebecő-ormányos ellen pedig 0,3 l/ha.

Kaiso Plusz technológiai csomag

A jól ismert piretroid és szerves foszforsav-észter kombináció tankkeverékben. A lambda-cihalotrin hatóanyagot tartalmazó Kaiso EG és a klórpirifosz hatóanyagú Cyren EC együtt még megbízhatóbb védelmet nyújt a repce legveszélyesebb rovarkártevői ellen. Imágók és lárvák ellen egyaránt. A kombinációban a Cyren EC biztosítja a tartós hatást. Igen jól gázosodik, melynek köszönhetően olyan helyekre is eljut, ahova a kontakt piretroid hatóanyag esetleg nem.

A két rovarölő szer együtt is beszerezhető, így áruk még kedvezőbb. A technológiai csomag tartalma 5 kg Kaiso E G + 20 liter Cyren EC, ami 33 hektár kezelésére alkalmas.

Mystic 250 EC – regulátor és gombaölő szer egyben

Amennyiben hosszan tartó, enyhe és csapadékos ősz következik, a repce már az ősz folyamán szárba indulhat, ami a kifagyás esélyét ugrásszerűen megnöveli. A repce biztonságos átteleléséhez szükséges a 8–10 leveles tőlevélrózsás állapot, a 25–30 centiméteres gyökérhosszúság és az 1 centiméteres gyökérnyak vastagság. Az állomány szárbaindulásának szabályozása ezért – a többi technológiai elem mellett – szintén kulcskérdés.

A repce 4–6 leveles fejlettségénél kipermetezett növekedésszabályozó készítmények hatására nemcsak a télállóság javul, hanem tavasszal több oldalhajtás is képződik. Az oldalhajtások számának növekedésével növekszik a becőszám, így a termés mennyisége emelkedik.

A Mystic 250EC az egyik leghatékonyabb felszívódó hatóanyagot, a tebukonazolt tartalmazó gombaölő szer és egyben növekedésszabályozó készítmény.

A Mystic 250 EC-t magas koncentráció és jó felszívódás jellemzi. Megbízható, ugyanakkor költségtakarékos megoldás a repce növekedésszabályozására és gombabetegségei ellen történő együttes védekezésre.

Az őszi Mystic 250 EC kezelés hatására az oldalhajtások száma akár 25–30%-kal növekedhet. Az ebből adódó terméstöbblet elérheti a 10–20%-ot is. A tavaszi kezelés tovább erősíti a repce gyökérzetét és növeli oldalhajtásainak számát. A regulátorhatás mellett mindkét esetben számíthatunk a Mystic 250 EC megbízható gombaölő hatására. Ezzel a levélen, száron és a becőn károsító gombabetegségek által okozott gazdasági kárt háríthatjuk el eredményesen.

Ősszel a repce 4–6 leveles állapotában, tavasszal az oldalhajtások képződésekor, illetve virágzás idején alkalmazható. Javasolt dózisa 0,75–1,0 l/ha. Ha a táblán található növények többsége négyleveles állapotban van és a kezelendő fajta vagy hibrid növekedési erélye gyenge illetve közepes, a Mystic 250 EC alacsonyabbik dózisát használjuk. Fejlettebb állomány és erőteljes növekedésű fajta vagy hibrid esetén a magasabbik dózissal kezeljünk.

Repce Plusz technológiai csomag

A repce technológiai csomag a Kaiso Plusz mellett egy fungicid és regulátorhatású készítményt, a Mystic 250 EC-t is tartalmazza.

A Repce Plusz technológiai csomag 5 kg Kaiso EG + 20 liter Cyren EC mellett tartalmaz még 30 l Mystic 250 EC-t is, ami 33 hektár kezelésére alkalmas.

Gramin – új, szuperszelektív egyszikűirtó

A csírázó repceállományok víz- és tápanyagfelvételét gátolják, a kelő repcét agresszíven elnyomják a kultúrnövénnyel együtt megjelenő gyomnövények. A gyomokkal versengő, azoknál kisebb egyedszámban kelő, fiatal repcenövények gyengén fejlődnek, a fényért folyó küzdelemben felnyurgulnak, és erőtlen gyökérzetet fejlesztenek. A gyenge állományok kitettebbek a téli időjárásnak, ezáltal megnő a kifagyás kockázata. A tavaszra megritkult, megviselt növények később regenerálódnak, kevesebb oldalelágazást fejlesztenek, ezzel teret adnak a tavaszi gyomosodásnak. Az elágazódások csökkenésével arányosan csökken a becőszám, ezáltal a hozam is.

A korábbinál alacsonyabb vetőmag norma, a ritkább térállás, a tápanyag-utánpótlás intenzívebbé válása és a hibridekben rejlő magasabb terméspotenciál egyértelműen az őszi gyomirtás mellett szól. A változékony kora őszi időjárás viszont a repce kelése után alkalmazható készítmények javára tolja el a mérleget. Ezekkel képesek vagyunk a legnagyobb termésveszteséget okozó gyomokat kiiktatni. Legnagyobb előnyük, hogy a hatás kialakulásához nincs szükségük bemosó csapadékra, a már kikelt gyomfajok ismeretében tudjuk megválasztani a legmegfelelőbb gyomirtó szert, továbbá a kezelés akkor végezhető, amikor a repce már biztonsággal kikelt.

A magról kelő fűfélék (pl. nagy széltippan, parlagi ecsetpázsit) mellett a gabona árvakelés és az évelő egyszikűek (pl. tarackbúza, fenyércirok) ellen alkalmazhatók repcében a szuperszelektív készítmények. Ilyen a Gramin, amely egy gyorsan felszívódó, levélen keresztül ható, rugalmas dózisú termék. Adagja gabona árvakelés ellen 0,4–0,6 l/ha, magról kelő fűfélék és gyökérváltáson átesett gabona árvakelés ellen 0,7–1,0 l/ha.

Farkas Ádám
termékfejlesztési vezető
Nufarm Hungária Kft.

www.nufarm.hu