Védetté vált a kalocsai paprika és a szőregi rózsatő

Címke: , , , , ,
Kategória: Agrostratéga

Az Európai Bizottság 2012 júliusában a „Kalocsai fűszerpaprika őrlemény” és a „Szőregi rózsatő” elnevezéseket jegyezte be az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába. A jó hírek kapcsán folytatjuk márkavédelemmel foglalkozó sorozatunkat.

Az Európai Bizottság jelenleg 1 138 bejegyzett elnevezést tart nyilván. A nyilvántartásba vétel, azon túl, hogy védelmet biztosít az elnevezés használatával való visszaélések ellen, az azonos közösségi szimbólum révén beazonosíthatóvá és a köztudatban is egyenértékűvé teheti a hazai termékeket más tagállamok híres termékeivel.

Tavaly márciusi híradásunk óta 50 új bejegyzés született. Az elmúlt egy év változásainak részleteiről egy következő cikkben adunk majd hírt. Most inkább ismerkedjünk meg közelebbről is azzal a két hagyományos magyar termékkel, amelyekre eddig is büszkék voltunk.

Kalocsai paprika

A fűszerpaprika Magyarországon és Kalocsán mintegy 500 éve ismert növény, több mint 300 éve termelt növényi kultúra. A „Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény” – e patinás fűszer – 150 éve kereskedelmi cikk és 100 éve márkázott exporttermék.

A Kalocsa környéki paprikatermelés kezdetére vonatkozóan kevés írásos adatunk van, ezekből azonban minden kétséget kizáróan megállapítható, hogy az 1700-as évek első évtizedeiben, a kalocsai tájkörzetben már több községben foglalkoztak paprikatermeléssel. Az 1800-as évek körül a települések nagy részében már virágzó paprikatermelés folyt. A XIX. század második felében a Kalocsa környéki, Dunamenti községekben már mindenütt nagy mennyiségben termeltek paprikát, amely akkor vált igazán kereskedelmi cikké, miután a távolabbi régiók is megszerették a fűszert. A fogyasztással a termelés-feldolgozás is állandóan fokozódott. 1861-ben Kalocsán már három kőpárral dolgozó malom őrölte a paprikát. A malmok száma 1900-ban Kalocsa vidékén elérte a hármat, 12 kőpárral. Az első paprikaszárító 1880-ban létesült. A későbbi években (1880-1890) Fajszon kívül már Bátyán és Faddon is jelentős számú szárazmalom működött. Ugyanekkor a Dunán is több vízi paprikamalom volt üzemben.

A századfordulón a magyar paprika már jelentős kereskedelmi cikk volt. Az akkor virágzásban levő szabadkereskedelmi rendszerben a termelést, a feldolgozást, az őrlést és a kereskedelmet semmiféle állami beavatkozás vagy rendszabályozás nem korlátozta. A magyar termékek természetes felvevőpiaca a Monarchia területe volt. A beültetett terület ekkor már 4 000-6 000 kataszteri holdra rúghatott, a kivitel 1901-ben csaknem 600 tonnát tett ki. Kalocsán 1917-ben létesítették a Vegykísérleti és Paprikakísérleti Állomást. Az új intézmény segített a Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény minőségének emelésében, a szakszerű nemesítőmunkában, és a termelőknek nyújtott hasznos tanácsok mellett a paprikatermelés is nagyobb arányúvá tudott fejlődni. A kalocsai Vegykísérleti Állomás kísérleti telepein termelték ki az úgynevezett kalocsai „nemes”, valamint csípősségmentes paprikát.

1922-ben jelent meg a paprika minősítését szabályozó miniszteri rendelet, és megszületett az első Paprikaminősítési Szabályzat. Az 1890/1934. M.E. számú alaprendelet Szeged és Kalocsa környékét „zárt területnek” nyilvánította. A fűszerpaprika termelését ettől kezdve engedélyhez kötötték. A második világháború előtt és alatt e körzetekben folyt a fűszerpaprika termesztése.

A háború után kb. 4 000-5 000 hektárra terjedt ki a termőterület. Az export újraindulásával, gyors növekedésével újabb területeket kellett a termelésbe vonni. Az 50-es években a termőterületek 20-25%-a a hagyományos termőterületeken kívülre került. A termőterület ekkor 6 000-7 000 hektár körül alakult. Az 1960-as években alakultak meg a termelőszövetkezetek, amelyek tovább folytatták a kialakult területeken a fűszerpaprika termeltetését.

Az őrleményt a Kalocsai tájkörzetben termesztett, felálló és csüngő termésállású, hosszúkás termésű fajtákból állítják elő. Ezek a genetikai alapokat megőrző fajták a több mint száz éve folyó nemesítési munkának köszönhetően kiválóan alkalmazkodtak a térség talajához és éghajlatához, ugyanis nemesítésük folyamatában felhasználták az e körzetben egy évszázad alatt kialakult eredeti ízt, zamatot, színt adó fűszerpaprika-populációt. Az őrleményt az őrlést követően hűvös kamrában egy éjszakára kiterítették, ekkor a levegő nedvességtartalmából az őrlemény felvette a megfelelő mennyiségű vizet. A hagyományos paraszti feldolgozás e lépésén alapul az előállítás mai technológiájában alkalmazott kondicionálás művelete. Ugyanakkor a kalocsai fűszerpaprika-termő tájkörzet kialakulásában nem csak a helyben felhalmozódott szaktudás, hanem a talaj és a klíma is jelentős szerepet játszott.

A Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény termelése elsősorban a Duna és a Duna-völgyi főcsatorna közötti területen helyezkedik el, és terjeszkedik a Tisza ártere felé. A térség a Duna- és Tisza-völgye termelési tájkörzetének középső övezetében, döntően a Duna öntéstalaján fekszik. Ezt kíséri a Duna-Tisza közi és a dunaföldvári homokhát, valamint az észak-bácskai löszhát. A Duna és Tisza menti területek meghatározó talajtípusai a réti öntéstalajok, illetve annak változatai, amit kelet felé haladva a kistérség középső övezetében réti csernozjom vált fel, a tájkörzet keleti szegélyének meghatározó talajtípusai pedig a szoloncsák-szolonyeces talajok.

Mivel a paprika döntően helyrevetéssel kerül a talajba, már csírázáskor magasabb hőmérsékletet igényel, amit a térség gyorsan felmelegedő talajai biztosítanak a számára. A paprika érzékeny továbbá a talaj kémhatására is (a gyengén lúgos, 7,2-8,2 pH értékű talajokon fejlődik megfelelően), a tápanyagokat pedig könnyen felvehető formában igényli, ezért a terület középkötött, könnyen felmelegedő, gyengén lúgos, döntően közömbös kémhatású talajai ideálisak a számára. Mivel a Duna és Tisza lösz- és homokhátain kialakult öntéstalajok talajtani jellemzőikben nagyon hasonlóak, az 1970-es években – kalocsai fajtákkal és technológiával – a szolnoki (mezőhéki) mikrokörzet felé bővült a nyersanyagtermelő bázis.

A kalocsai tájkörzetben a tenyészidőszak középhőmérséklete 17,5-18,0 oC körül alakul. Jóllehet a fűszerpaprika-őrlemény minőségét jelentősen befolyásoló napfényes órák száma a tenyészidőszak alatt a teljes körzetben eléri az 1 500 órát, de a fűszerpaprika a térség éghajlati viszonyai között sohasem tud úgy beérni, mint a sok napfényt élvező országokban: a paprikabogyónak így szedéskor mindig marad cukortartalma. E cukortartalom egy része és a bogyó fehérjetartalma között létrejövő kondenzációs reakció, a cukortartalom szárítás és őrlés alatti karamellizációja, továbbá a magból származó növényi olaj alakítja ki a „Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény”-re jellemző mély színt, valamint az édeskés, gyümölcsös, a pentaton (édes, savanyú, sós, keserű, csípős) ízharmóniát tükröző ízt.

Aki nyomon követi a különböző népszerű külföldi televíziós főzőműsorokat, rendszeresen tanúja lehet a magyar fűszerpaprika dicséretének. Világhírű séfek konyháiban kiemelt helyen tartják, és mindig nagy elismeréssel szólnak róla. Legutóbb épp Jamie Oliver áradozott róla, de nem ő az egyetlen, akitől azt hallottam, egy magára valamit is adó séf mindig magyar paprikát használ, ha gyönyörű piros színt és fantasztikus ízt szeretne. Hát kell ennél jobb reklám?

Szőregi rózsatő

Öt Tisza-Maros-szögi településen: Szeged-Szőreg mellett Deszken, Tiszaszigeten, Újszentivánon és Kübekházán összesen 120 hektáron nevelik a nemzeti oltalmat 2004 óta élvező Szőregi rózsát. Magyarország ugyanebben az évben nyújtotta be az Európai Unió Bizottságához a földrajzi árujelzőre vonatkozó kérelmet, ezzel ez a termékünk várt a legtovább az uniós elismerésre. Végül a Bizottság nyáron jegyezte be a „Szőregi rózsatő” elnevezést az oltalom alatt álló eredetmegjelölések és földrajzi jelzések nyilvántartásába.

A „Szőregi rózsatő” különleges minősége egyrészt a termelés több mint száz éves múltra visszatekintő hagyományaiban, másrészt a földrajzi terület kiváló éghajlati és geológiai adottságaiban rejlik. A Szeged-szőregi tájon kezdetben Újszegeden indult el a rózsatermesztés, a rózsaoltványok és a vágott virágok piaci értékesítése a XIX. század vége felé. A szőregi rózsatermesztés története összefonódik a szegedi és az újszegedi termelés hagyományaival, illetve a kertészetek fejlődésével.

A szegedi faiskolákból kikerült fiatal szemzőmesterek Szőregen telepedtek le, kicsi, 400-800 négyszögöles telkeken külön, saját maguknak is kertészkedtek. Faiskolát létesítettek, és a kész oltványokat többnyire a munkaadó szegedi faiskolás megrendelésekkel együtt értékesítették. Az 1900-as évek elején megindult Szőregen egy új gazdasági ág, amelynek úttörői kivétel nélkül mind szegény, földnélküli bérlő parasztok, zsellérek, napszámosok voltak. A szőregi kiskertészek, mivel gyakorlati szakemberek voltak, munkájukat művészi tökélyre emelték. Miután saját szemzési munkájukat otthon elvégezték, elmentek messzi vidékre is szemezni, és munkájuk által tették híressé Szőreget. Később ez a kis csoport vált a tanítójává a jelenlegi kertészcsoportnak.

A szőregi rózsakultúra 1927-ben élte fénykorát. A kis faiskolák egymásra voltak utalva. Különösen az értékesítéssel voltak gondjaik, ezért 1936-ban megalakították első szövetkezetüket. 1938-ban a Szeged-szőregi faiskolák összes területe 350 hold volt, és 1 250 000 oltványt állítottak elő. A többi faiskola területe az országban 850 holdat tett ki, és ezek 2 040 000 oltványt termeltek.

A Szeged-szőregi faiskolákból az export már a 20. század első éveiben megindult. Az 1929-1931-es évek átlagát alapul véve az ország összes faiskolai exportjának 63,6%-át, azaz 587 000 oltványt a Szeged-szőregi faiskolák szolgáltatták, ami hűen tükrözi, hogy ezek a kis műhelyek milyen kitűnő oltványokat neveltek.

A termesztés hagyományai mellett a kiváló környezeti feltételek kötik a rózsatövet Szőreghez. Jó minőségű, ellenálló és erős rózsatövek előállításához ugyanis három környezeti feltétel szükséges: jó minőségű, tápanyagban gazdag talaj, megfelelő vízellátottság és kellő mennyiségű napsütés.

A rózsa a tápanyaggal jól ellátott, jó szerkezetű, középkötött mezőségi vályog-, valamint öntés és hordaléktalajon fejlődik legjobban. Ezeknek a feltételeknek kiválóan megfelel a Tisza és a Maros által bezárt terület, ahol a szövetkezet és tagjai a rózsatermesztést folytatják. Kedvező a talaj vízellátása is, biztosított az öntözési lehetőség, továbbá a vizek közelsége miatt optimális a relatív páratartalom is. Az éves átlagos csapadékmennyiség 580 mm.

A rózsatermesztés környezeti feltételei közül a legfontosabb a fény, mivel ez szolgáltatja a fotoszintézishez szükséges energiát. A rózsatő minőségét a napsütéses órák száma mellett nagyban befolyásolja a naphossz, a fényerősség, valamint a fényenergia. Szeged és környéke a napsütéses órák számát tekintve nagyon kedvező a rózsatermesztéshez, hiszen ez az érték 2100 óra, azaz meghaladja az országos átlagot.

Minden tényezőt összevetve megállapítható, hogy a termesztéshez szükséges feltételek Magyarország viszonylatában a legjobban Szőregen és környékén biztosítottak.

A szőregi rózsatő termesztése tehát több mint száz éves múltra tekint vissza, és az országban egyedülálló hagyományokkal rendelkezik. A termesztés feltételei kiválóak, mind a talaj minőségének, mind a napsütéses órák számának, mind pedig az itt dolgozók szakértelmének köszönhetően. Az évszázados hagyományokat figyelembe véve kialakult egy olyan gyakorlati szakértelemmel rendelkező, többgenerációs réteg, amely a sikeres termesztés elengedhetetlen feltétele.

Széll Imre, a Szőregi Virág-Dísznövény ÁFÉSZ elnöke az uniós oltalmi bejegyzés kapcsán elmondta, az eredetvédelem a jövőben várhatóan növeli a vásárlók bizalmát a szőregi rózsatő iránt. A Szőregi rózsa külföldön is elismert, az évente megtermelt 4-5 millió tő többségét exportálják. Egy hektáron 70-80 ezer rózsatő nő, egy-egy évben összesen 120 hektáron nevelnek vad-, illetve nemes rózsát. A rózsatermesztésre használt terület nagysága ennél lényegesen nagyobb, mivel a megfelelő minőség eléréséhez egy adott parcellába csak négy-ötévente lehet rózsát ültetni.

Az ÁFÉSZ-nek 160 tagja van, így a rokonokat is beszámítva a szövetkezet révén a rózsatövek nevelése ezer ember számára teremt fő kereseti forrást vagy kiegészítő jövedelmet, összességében pedig mintegy háromszáz család foglalkozhat a tevékenységgel.

A Tisza-Maros-szögben megtermelt rózsatövek több mint 90 százalékát exportálják, Nagy-Britanniától Oroszországig, Norvégiától Libanonig. A rózsatövek ára a fajtától függ, s attól, szabad termesztésű vagy a nemesítők licencével védett rózsáról van-e szó. Az elnök elmondta, a kedvezőbb árú, szabad termesztésű rózsatöveket a nagy áruházláncok elsősorban vevőcsalogatóként használják, a licencdíj miatt drágább rózsafajtáknál azonban előfordul, hogy a polcár négy-ötszöröse a termelői árnak.

A hagyományos, júniusi szőregi rózsaünnepen a felvonulás hat kilométeres útvonalának és a felvonuláson részt vevő fogatok feldíszítéséhez százezernyi, a környék rózsakertészei által felajánlott rózsát használtak föl. 2012-ben a feketét választották az ünnep színévé. Ahogy a korábbi esztendőkben a fehér vagy a sárga rózsát igyekeztek a középpontba helyezni, most a különleges, feketébe hajló sötétvörös színű tearózsa hibridből, a Black Baccarrá-ból láthattak többet a látogatók a virágkötészeti bemutatón és a képzőművészeti alkotásokon.

Magam is nevelek rózsákat, köztük több Szőregi rózsatövet. Mindig elbűvölnek elegáns szépségükkel és illatukkal. Biztos vagyok benne, hogy idén is szaporítani fogom a gyűjteményemet, és valószínű, hogy a világhírű Black Baccara is köztük lesz.

Az új bejegyzések eredményeként az uniós nyilvántartás immár tucatnyi magyar földrajzi árujelzőt tartalmaz. A Kalocsai fűszerpaprika-őrlemény és a Szőregi rózsatő mellett a Magyar szürkemarhahús, az Alföldi kamillavirágzat, a Gönci kajszibarack, a Szegedi fűszerpaprika-őrlemény, a Szegedi (téli)szalámi, a Budapesti téliszalámi, a Csabai (vastag)kolbász és Gyulai (páros)kolbász, valamint a Hajdúsági torma és a Makói (vörös)hagyma szerepel a nyilvántartásban. Következő címvárományosunk a Tepertős pogácsa, ami Magyarországon elsőként kaphatja meg a Hagyományos Különleges Termék oltalmat. 2012 júniusában került közzétételre, és ha senki nem emel kifogást az Európai Bizottságnál ennek bejegyzése ellen, akkor remélhetőleg hamarosan újabb jó hírnek örvendhetünk.

Korábbi elemzéseinkben bemutattuk, hogy a márkázott termékek itthon és külföldön is előnyben vannak a többi termékkel szemben, valamint azt, hogy az élelmiszer-termelés és -feldolgozás területén a márkázás egyik módja az eredetmegjelölés, az oltalom alatt álló földrajzi jelzés használata lehet. Bízunk benne, hogy ez a fent említett tizenkét magyar védett termék esetében sem lesz ez másképpen.

Források: www.kormany.hu, www.mti.hu


Ez a cikk a MezőHír 2013/02 - februári számában jelent meg.




%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-ngh

-=oOo=-