fbpx

MezőHír – 2012-04 – április

Írta: Szerkesztőség - 2012 április 02.

 

 

Kedves Olvasó!

Annak idején – mint minden év – az 1997-es esztendő is hozott egy-két “érdekes” újdonságot, fordulatot Magyarország számára. Tavasszal például máris kitört a Postabank-pánik; de hogy pozitív változást is mondjunk: még korábban, január 1-jétől például korlátozás nélkül vásárolhatott mindenki valutát, ekkor szűnt meg az ún. “turistakeret”.

Az említett év tavaszán ezek mellett történt egy ennél kisebb jelentőségű esemény is, ami azonban a mi életünkben és – remélhetőleg sokak véleménye szerint – a hazai mezőgazdasági szereplők számára is mindenképpen fontos mozzanat volt: elindítottuk lapunkat – talán sokan emlékeznek, akkor még Mezőgazdasági Hirdető néven.

Amíg az első szám 20 oldalon, a borító kivételével fekete-fehér kivitelben jelent meg, addigra napjainkban a MezőHír havi terjedelme többször a 160-180-oldalt is eléri. A kezdetben csak Bács-Kiskun, később pedig még néhány környező megye agrárlapja aztán a következő másfél évtized alatt országos terjesztésű, átfogó tartalmú színes magazinná vált, amely több kutatás alapján is a piacvezető mezőgazdasági havilap ma Magyarországon. Küzdelmes, színes és eredményes másfél évtized van tehát mögöttünk, aminek eredményeit jól esik egy kicsit külön is ízlelgetni.

Ezért a következő hónapokban – hangsúlyozottan: a szokásos igényes tájékoztatás mellett! – a 15 éves születésnap kapcsán több meglepetéssel is készülünk az Önök részére! Most csak annyit árulhatok el mindezekről, hogy érdemes lesz minden számot kézbe venni, átnézni, és a nagyobb agrárkiállításokon felkeresni a MezőHír standját! Májusi számunkban és a hódmezővásárhelyi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokon úgyis minden kiderül!

Addig azonban még rengeteg tennivalójuk akad Önöknek is, nekünk is. Az aktuális tavasz munkákhoz és a jó starthoz mi most több mint 160 oldalnyi, értékes tartalmat kínáló újságot állítottunk össze Önöknek, kár, hogy az elméleti ismeretek mellé a megfelelő csapadék nagyon hiányzik – és ezt sajnos még mi sem tudjuk biztosítani…

Mindenesetre a – remélhetőleg átmeneti – kedvezőtlen körülmények ellenére kívánom, hogy legyen sikeres a következő hónap, ami Önök előtt áll, és ne feledjék: májusban fény derül a MezőHír 15 éves születésnapi terveire!