Pluhár István köztiszteletben álló személy, és tekintélye van azon a kis településen, ahol hetvennégy évvel ezelőtt látta meg a napvilágot. Mint mondja, gyerekkorában ez nem is volt annyira kis puszta, mintegy ötszázan lakták – ma már csak ennek a fele, mintegy kétszázötven a lakói száma. Aki nem érezte jól magát, az családjával együtt már régen elköltözött innen.
Régen Sárhatvannak hívták, aztán Hatvanpuszta lett, most pedig jó két évtizede ismét Sárhatvan van kiírva a dél-mezőföldi település helységnévtáblájára. Az itt élőknek szinte mindegy a név, csak fejlődjön a település – mondja Pluhár István (74), aki két ciklusban is volt önkormányzati képviselő, s hét évvel ezelőtt egészségügyi okok miatt mondott le a sárbogárdi önkormányzati tisztségről. Ő volt egyébként a városi képviselők között a legidősebb, lévén akkor is már hatvanhét éves, és egyénileg választották meg a sárhatvaniak, nem pedig valamelyik pártlistán. Sokat tesz ma is azért, hogy a Sárbogárd külvárosának aposztrofált Sárhatvan, az egykori Zichy uradalom, majdan pedig Szávozd Emil által megvásárolt földek későbbi lakói, kárpótoltjai megtalálják boldogulásukat a településen. Szávozd Emil – aki 1911-ben szerzett birtokot Sárhatvanban – volt az, aki elhunyt fia emlékére 1923-ban építtette a falu szélén szabadon álló, centrális terű, félköríves szentélyzáródású, homlokzati tornyos, csodálatos neobarokk templomot, amely ma is a falu ékessége, egyetlen nevezetessége…
Pluhár István: Ez a kiváló búza most nem kell senkinek
Gazdamúlttal a jelenben
Pluhár István gazdálkodó családból származik. Három nővére mellett az egyetlen fiúgyerek volt, akit erdészeti iskolába írattak a szülei, Sopronba. Amikor visszajött, először a helyi, majd a pusztaegresivel egyesült téesz-ben kezdett dolgozni. A bognármesterség vonzotta, hiszen akkor még bőven akadt igazítanivaló munka a fogatok körül. Aztán hat-hét év elteltével, amikor a gépek felé tolódott az érdeklődése, akkor a gépészetet is kitanulta, így aztán nem nagyon volt olyan szakterülete a szövetkezeti munkának, amiben nem volt kompetens. Először üzemegység-vezető lett Sárhatvanban, majd a 3.500 ha-os tsz műszaki vezetőjévé lépett elő. A családtagok – korábban könyvelőként dolgozó felesége és fia -már korábban kiváltak a szövetkezetből, de Pluhár István, elsősorban becsületből, a végsőkig kitartott. 42 évet dolgozott a szövetkezeti szektorban, elegendő tapasztalatot szerzett ahhoz, hogy utána nagy biztonsággal vezesse saját családi gazdaságát. Lelkesedése, szakmai érdeklődése jottányit sem csökkent az évek előrehaladtával, és ma is teljesen naprakész a mezőgazdaság dolgaiban. Fiával és unokájával együtt a három generációs gazdaság motorja, aki nélkül komoly döntés nem is születik.
Jól kihasználják az adottságokat
A két családi gazdaságban a családtagok közül Pluhár István és felesége, Pluhárné Reng Babika, valamint fiuk, Ifj. Pluhár István (47) és felesége, valamint az ő fiuk, Pluhár Tamás (23) – aki másodéves levelező hallgató Gödöllőn – dolgozik tevőlegesen a két alkalmazott mellett. Pluhár István felel a növénytermesztés szakmai részéért, a fia a gépészetért, a műszaki háttér biztosításáért, hiszen végzettsége is erre jogosítja. Példaértékű a munkamegosztás a családi ház melletti és mögötti mintegy 9 ha saját terület egy részét kitevő telephelyen. Egymást érik a gazdasági épületek – műhely, gépszín, 1.200 m2-es terménytároló -, amelyeket most éppen egy 1.000 m2 alapterületű, saját kivitelezésben épülő terménytárolóval bővítenék. A mezőgazdasági holtidőszak kiválóan alkalmas az ilyen munka elvégzésére, a födém és tartószerkezet hegesztésére, a támfalak megépítésére, és most éppen a padozat betonozása következik – mutatja Pluhár István, miközben kalauzol a telephelyen. Közben elmondja, hogy átlagosan 30 Ak-ás, kifejezetten jó vízgazdálkodású csernozjomos barna erdő talaj okon gazdálkodnak, kicsit magasabban fekvő területeken, a Sárvíz és a Malom csatorna rétláp talajainak kötött szintjéhez képest. Ennek megfelelően a termésszintek az országos átlagok felett alakulnak, de leginkábba piac szabályozza, hogy mit termeljen a gazda – mondja ifj. Pluhár István. Most például ott áll a magtárban az idei búza – amely euro-minőségű, éppen hogy a malmi határán mozog -, de ez most nem érdekli a kereskedőket. Nem elég kedves növény a búza, de a vetésváltási gyakorlat miatt mégis szükség van rá. Pluhár István őszintén megvallja, hogy nem is fordítottak akkora gondot a búzatechnológiára, mert érződött, hogy ez a növény csak szerény nyereségre képes. Ha a piac megváltozik, magasabb áron lehet nagy biztonsággal eladni, akkor biztosan visszatér a termelői kedv. Mert akárhogyan is van, azért a búza csak a kenyérgabona, és a vetésváltásban betöltött szerepe nélkülözhetetlen. Kár, hogy a malomipar és a kereskedők a sok felesleges paraméter vizsgálatával korábban elvették a termelők kedvét, különösen, amikor jó termés mutatkozott. Talán most fordulat következik a jövedelmezőségében, és ez látszani fog az őszi vetésterület növekedésében is. Ezzel szemben a kukoricánál – amiből 10 t/ ha feletti termések követik egymást nagy biztonsággal és a piaca is jobb -nem kell rábeszélni senkit a vetésre itt a környékben, mert jobb növény lett a búzánál, és a jövedelemviszonyai is biztosabbak. Ehhez a termésszinthez nem kell nagyon magas költségekkel sem dolgozni, persze ami jár a növénynek, azt természetesen megkapja…
Kereskedni kell jobban
A múlt évi értékesítési gyakorlat is jó tanulópénz volt, amikor a kukoricát 30.000 Ft/t-val kötötték le, aztán a szabadpiacon nagyon hamar 50-60.000 Ft/t körülire emelkedett az ár. Hát éppen ezért vált sürgőssé a terménytároló építése, mert ekkora árkülönbségek mellett már érdemes a tárolással foglalkozni, és emelt áron értékesíteni – mondja Ifj. Pluhár István, okulva a tavalyi példán. A szerződéskötések időpontját is nagyon meg kell gondolni, persze a régi, kialakult kereskedelmi partnerséget is tiszteletben tartva. Mert a régi partnert ismeretlen, új szereplőre cserélni rövidlátó magatartásra vall. A messziről jött ember azt mond, amit akar, és nem biztos, hogy végelszámolásnál mindent kifizet. Nagyon dörzsölt kereskedők bukkannak fel, és kihasználják a gazdaember jóindulatát vagy hiszékenységét. Ennek véget kell vetni a törvény betűjével, és persze mindenkinek a maga portáján is óvatosnak, akár gyanakvónak kell lennie.
A kukorica, napraforgó, búza alkotta vetésterület az exponált piaci növényeket foglalja magában, ami a megfontolt kereskedés fontosságára irányítja rá a figyelmet. Nem elég jó minőségben és megfelelő mennyiségben termelni, az árut ezután jól kell eladni, és erre egyre nagyobb gondot kell fordítani -mondják egybehangzóan a családi gazdák. Arról sem feledkeznek meg, hogy a sajnálatosan megszűnt cukorrépatermesztést méltassák néhány szóval, hiszen hosszú éveken keresztül sikeresen termelték ezt a kultúrát. Dolgozni ugyan sokat kellett vele, de cserébe a 70 t/ha termés sem volt ritka. A gépsor is megvolt hozzá, amit azóta fel kellett számolniuk, de nosztalgiával gondolnak vissza rá, meg különösen a cukorrépa után hagyott termékeny földekre…
A nélkülözhetetlen mobil szárítók egyike
A gépesítés színvonala jó
Ahol két gépész is van a gazdaságban – apa és fia -, ott nem lehet megalkuvás a gépek dolgában. 2002-től kezdve a McCormick vette át az erőgépeknél a vezető szerepet, amelyekből egy 100, egy 175 és egy 210 LE-s teljesít szolgálatot elsősorban a szántások és a vetések munkáinál, mellettük pedig öt különböző korú MTZ végzi a kiegészítő és ápolási munkákat. Az erőgépek megkülönböztetett bánásmódban részesülnek, fedél alatt állnak és szakemberek keze alatt dolgoznak, így remélhetőleg hosszú életűek lesznek. Ezt segíti elő, hogy a földek is mintegy 2 km-es körzeten belül találhatók, így a szállítási feladat és a vonulás egyaránt elviselhető csekély költséggel és a gépek szempontjából kíméletesen megoldható.
A munkák szakszerű elvégzéséhez az Univer Penta Társaság szakembereinek szaktanácsadási segítségét vették igénybe, és a talajmunkához legoptimálisabban alkalmazható gépek beszerzésében is kikérték a tanácsukat. Az előző AKG-ban részt vettek, de az új pályázattal nem sikerült bekerülni, amit Pluhár István nagyon nehezményez. Mint mondja, így megszakadt egy folyamat, ami nagyon szépen elősegítette a talajtermékenység megőrzését, és persze hiányzik az a támogatás, amivel ez ma is fenntartható lenne.
A talaj munkákat is igyekeznek minőségi gépekkel végezni, de ragaszkodnak a forgatásos műveléshez. Ifj. Pluhár István szerint itt ezt szokták meg, eredményesnek hiszik a forgatást, és a könnyű talajokon a szántás – egyelőre ágyekékkel – vonóerőigénye is elviselhető anyagi terhet jelent. A kiváló eketípusok mellett a Farmét talajművelő gépek – kompaktor, kombinátor, tárcsa – nagyon jól teljesítenek. A vetéshez Amazoné gabonavetőgép és Gaspardo szemenkénti vetőgép, a növényvédelmi munkához pedig szintén egy Amazoné permetező áll rendelkezésre. Szépen összehangolt géppark ez, amely képes a feladatok időbeni ellátására. A szárítás is megoldott három olasz gyártmányú mobil szárítóval, így nem kell másra hagyatkozni, a betakarítással pedig nem kell megállni. A terményt saját Claas Mega kombájnnal takarítják be, de már egyáltalán nem szívesen mennek el bérmunkába. Sem aratni, sem egyéb mezőgazdasági munkára, mert kényes feladat lett ez, csekély nyereséggel, technikai értelemben esetenként sok veszteséggel. Elég a családi gazdaság 300 ha körüli nagyságrendje, annak szakszerű és pontos művelése, amely így a gépparkot is kíméli, nem beszélve arról hogy nem kell a munkákkal rohanni, be lehet szépen osztani – mondja Pluhár István
A talajtermékenység megtartása a cél
A föld nagy kincs a sárréti térségben, amelynek ára immár 2 millió Ft/ha körül mozog, ha egyáltalán van eladó. A múlt évben kezdett ugrásszerűen emelkedni az ár, bár akkor is 1-1,1 millió/ha körül volt, majd egy üzletkötés után már nem is mozdul erről a magas szintről. Éppen ezért a saját földeket nagyon megbecsülik Pluháréknál, de
a földbérletekkel is ugyanez a helyzet. Úgy művelik, mintha a sajátjuk lenne; mindent megadnak a sikeres termesztés és a talaj termékenységének fenntartása érdekében. Igyekeznek a munkákat optimális időben végezni, ehhez, ha kell, esetleg az egyik gazdatársukkal is “összedolgoznak”, kisegítik szükség szerint egymást. Nem titok, hogy a nagyapa szívesen lemondana a földről Tamás unokája javára, ha az a “Fiatal Gazda” pályázaton sikeresen venne részt, hiszen ez újabb anyagi lökést adhatna a gazdaság menetének. Közben mindannyian figyelik az állami földek felszabadításának esetleges lehetőségét, amire szívesen pályáznának. Annál is inkább, mert itt a térségben volna 1.500 ha, amiből akármennyi is jutna, azt nagyon megbecsülnék. Bíznak a becsületes elosztásban, és figyelik természetesen a pályázati lehetőséget. Többet elbírna a géppark és a szakmai felkészültség is, mint amennyit jelenleg művelnek – mondja ifj. Pluhár István – és már a terménytároló bővítése is egy ilyen “titkos célt” szolgál…
A generációs lépcső kötelez
A Pluhár család hosszú távon elkötelezte magát a mezőgazdasági termeléssel. Három generáció képviselőinek közös akarata olyan kohéziós erő, amit nem kezdhet ki a kedvezőtlen időjárás, a rossz termés – egyáltalában semmi. Pluhár István úgy fogalmaz, hogy a gyerekeibe belenevelte, a “munkától nem kell félni” szemléletet. Meggyőződéssel állítja, hogy értéket csak munkával lehet teremteni. Siratják sokan a magyar mezőgazdaságot, de ebből ezen a vidéken – hangsúlyozza – meg lehet élni. Persze gyakorlatiasnak kell lenni, járni kell a határt, ha kell, minden nap, hisz nagy kár származhat abból, ha a gazda nem megy keresztbe a földeken, és nem győződik meg az állomány egységes, egészséges állapotáról. Nagyon nagyot lehet tévedni, ha az ember túl kényelmes – mondja. Minden nap és minden napszakban mást és másként látni a növényállományban, és az is lehet, hogy azonnal kell cselekedni. A növény is igényli, hogy szemlézzék -erősíti meg ifj. Pluhár István a papa bölcsességeit -, éppen ezért jó néven veszik a több szem többet lát gyakorlat alkalmazását.
Családi egyetértésben
Mivel a családi vállalkozásban ma már a család mindhárom generációja részt vesz – példás egymásrautaltságban -, a napi kapcsolat adott. Pluhár István és felesége, Babika ugyanakkor két gyermekük után hat unoka nagyszülei, akik közül a többség nem a mezőgazdaság felé orientálódott ugyan, de az idő még sok mindenen igazíthat. Természetesen a velük való kapcsolattartás ugyanolyan szoros, és büszkék arra, hogy a gyerekek az élet más területein is tudnak boldogulni. Mindenki Pista bácsija – ahogyan a környezetében szólítják – azonban a mezőgazdasággal, a paraszti munkával van megbonthatatlan és örök barátságban. Éltetik a sikerek, erőt adnak az unokák, és az a felemelő érzés, hogy érdemes a gazdaságba invesztálni, mert azt minden körülmények között továbbviszik a gyerekek, és ezzel biztos boldogulásuk lesz az életben…
Nagy Zoltán
 |
Ez a cikk a
|
No related posts.
