MezőHír – 2011-07 – július


Kedves Olvasó!

Fodor Mihály

Rendkívül színes, mozgalmas időszakot hagytunk magunk mögött az elmúlt hónapokban – s ennek kapcsán nemcsak arra a számtalan rendezvényre gondolok, amelyre a termelőket és a sajtó képviselőit is várták elsősorban az inputanyagokat gyártó, forgalmazó cégek júniusban, hanem a termés várható nagyságrendje és az érte járó bevétel becslésének kapcsán is igaz a bevezető állítás. Az előadásokon és később a személyes beszélgetéseken is élénken folyt ugyanis a termés- és árlatolgatás, ez a betakarítás előtt teljesen természetes “össznépi játék”. S mint a mostani, friss számunkban megjelent cikkekből is látszik, az árakkal kapcsolatos alapvető optimizmus mellett azért elég nagy szórással becsülik a szakemberek is a kalászosok lehetséges termésmennyiségét, s nincs ez másként a repcénél sem. Mindenestre hamarosan vége a találgatások időszakának, hisz a betakarítás után a mérleg és a beltartalmi értékeket vizsgáló műszerek már objektív képet mutatnak az eredményekről, és az is kiderül, hogy pontosan mennyiért kel el a portéka – ha valaki még nem kötötte volna le a termését előzetesen.

Ha már a repcét említettük; nagy öröm számunkra, hogy szokásunkhoz híven idén újra repcetermesztési melléklettel szolgálunk olvasóinknak! Az elmúlt évek sikernövényével kapcsolatban sok értékes tudnivalót, technológiai ajánlást, növényvédelmi és vetőmag-választási tanácsot találhatnak az erről szóló 56 oldalon, és minden bizonnyal a sikeres repcetermesztők szakmai fogásait is érdemes megismerni!

Persze, sok egyéb fontos információ található még lapunkban ezeken kívül is -így a munkacsúcsok után, részint pihenésként, részint pedig a következő időszak tervezése kapcsán érdemes lesz majd átböngészni újságunkat. Ehhez hasznos időtöltést, a folyamatban lévő fontos munkákhoz pedig megfelelő időjárást és jó eredményeket kívánunk!

Üdvözlettel:

Fodor Mihályfőszerkesztő


Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.


Hasonló téma:

  1. MezőHír – 2010-07 – július
  2. MezőHír – 2011-01 – január
  3. MezőHír – 2009-06 – július
  4. MezőHír – 2009-07 – július
  5. MezőHír – 2011-05 – május
  6. MezőHír – 2011-03 – március
  7. MezőHír – 2011-06 – június
  8. MezőHír – 2011-04 – április
  9. MezőHír – 2011-02 – február
  10. MezőHír – 2010-06 – június