fbpx

Bayer légyott Hajdúszoboszlón

Írta: Szerkesztőség - 2010 július 10.

A Bayer CropScience több állomásos, országos bemutatókörútjának talán a legmostohább időjárási körülmények között, Hajdúszoboszlón sorra kerülő eseményén vettünk részt lapunk képviseletében. Szerencsére az érdeklődők nem ijedtek meg az esőtől és a bemutató parcellákat övező sártól, így gyakorlatilag várakozás feletti látogatói létszámmal zajlott a rendezvény.

 

A Bayer munkatársai ráadásul mindent megtettek azért, hogy a kísérletek megtekintését biztosítsák; ennek jegyében a közlekedőutak szalmával való feltöltése után szinte komfortosnak nevezhettük a körülményeket. Szerencsére ezt az igyekezetet az égiek is értékelték, és a parcellák bejárása során csak minimális esőt kaptak az érdeklődők.

Michael Landbeck, a Bayer CropScience ügyvezető igazgatója és Matyasovszki István marketing és fejlesztési igazgató üdvözölte az érdeklődőket, s egyben elismerésüket és köszönetüket is kifejezték a látogatók elhivatottságáért.

A növényvédelmi eredmények bemutatása mellett a Légyott lehetőséget adott a Bayer egyéb tevékenységeinek – például az állatgyógyászathoz és az egészségügyhöz kapcsolódó üzletágak – megismertetésére is. Matyasovszki István azonban a rendezvény fő célkitűzésére visszakanyarodva elmondta: növényvédelmi kísérleteiket több éve meghatározott elvek alapján úgy állítják be, hogy az üzemi tevékenységnek megfelelő méreteket és kezelési módokat és gépeket használnak, így a kapott eredmények a mindennapi munka során közvetlenül hasznosíthatók. A Légyotton a négy legfontosabb szántóföldi kultúrára összpontosítottak, így a kalászos gabona, a repce, a napraforgó és a kukorica növényvédelmével kapcsolatos Bayer-megoldásokat ismertették. Ezen belül részint a jelenleg piacon lévő legjobb Bayer-kínálatot tekintették át, de az eseményen a következő 1-2 évben engedélyezésre kerülő készítmények is bemutatkozási lehetőséget kaptak. A legtöbb újdonságot a kalászosokban felhasználható gombaölő szerek között találhattuk.

Kalászosok

Farády László, a Bayer CropScience kalászos marketing menedzsere külön felhívta a figyelmet két új fungicidre, a Falcon Pro-ra és a Zantarára. A Falcon Pro a Falcon új változata, mely protiokonazolt is tartalmaz. A Zantara az első készítmény, mely az új karboxamidot, a bixafén-t fogja tartalmazni. A Zantara 2012-ben kerül piacra. Az új hatóanyag hosszú hatástartammal rendelkezik, gombaölő szerepe mellett kiváló élettani hatással is bír. A szakma egyöntetű véleménye alapján ezek az új hatóanyagok a stobilurin készítményeket váltják fel a közeli jövőben. Farády László kifejtette még, hogy a mostani időjárási körülmények között, ami az elmúlt időszakot meghatározta, kiemelten fontos a fuzáriózis elleni védelem. Aki jelenleg – akár még a virágzást követően is – nem védekezik, annak, különösen kukorica előveteménye esetén, szinte biztosan számolnia kell állománya megbetegedésével. A Bayer termékei, a Falcon és a Prosaro, képesek akár 3-4 nappal a fertőzés létrejötte után is megállítani a betegség terjedését. A készítményekben lévő tebukonazol hatóanyagnak ugyanis kuratív, gyógyító hatása is van.

Repce

Csorba Csaba és Borbély Béla a repcével kapcsolatos információkat osztotta meg a hallgatósággal. A kísérleti parcella vetőmagjait a legújabb csávázószerükkel, az Elladoval készítették elő, amely tavaly ősztől van forgalomban. Hatóanyagai biztosítják, hogy az eddigiekhez képest jóval alacsonyabb vetőmagmennyiségekkel vetett korszerű repcefajták és -hibridek is már a kelés pillanatától védve legyenek, mind a talajból támadó, mind pedig a kifejlett leveleket károsító kártevők ellen. Az Ellado a repce fejlődésének kezdeti szakaszában nyújt védelmet, s hatékonysága kiterjed az ősszel a talajban károsító drótférgekre, a kifejlődő szárat, levelet károsító repcebolhára és a repcedarázs álhernyójára is.

Regulátor tekintetében a Folicur Solo-val kezelték a területeket; ez a széles hatásspektrumú készítmény őszi káposztarepcében jelentős növekedésszabályozó hatással rendelkezik. Optimális esetben őszi és tavaszi kezelés is ajánlott a termékkel. Előbbi javítja a télállóságot, csökkenti a fagykárt, az utóbbi pedig eredményes a tavasszal fellépő betegségek ellen; növeli a szárszilárdságot, serkenti az oldalhajtások képződését, és segíti az egyöntetű virágzást.

Rovarölő szeres védekezés tekintetében a Decis Mega és a Biscaya készítményt említették meg. A Biscaya 3 dl-es dózisban akár légi, akár hidas traktoros kijuttatásnál legalább két hétig véd a beletelepült rovarkártevők ellen, oly módon, hogy az odaérkező méheket egyáltalán nem károsítja. Alacsony dózisa ellenére magas biológiai aktivitással és hosszú hatástartammal rendelkezik a repce szívó és rágó kártevői ellen. A készítmény integrált technológiában és AKG-célprogramban is használható. Deszikkálásra továbbra is a Zopp nevű készítményt ajánlja a Bayer, amelynek közvetlen hatása a szárra és a levelekre terjed ki, azokat fokozatosan szárítja le. A Zopp egyik fontos hatása, hogy a betakarítás megfelelő időzítését is elérhetjük vele.

Napraforgó

Kleofász Mátyás regisztrációs menedzser a Bayer napraforgó-termesztéssel kapcsolatos növényvédelmi megoldásait, új eredményeit ismertette az érdeklődőkkel. Gyomirtási teendőknél a cég a Héliosz Duo-t ajánlja a termelőknek. A Héliosz Duo gyűjtőcsomagolású gyomirtó permetezőszer két termékből áll; a két eltérő és egymást kölcsönösen erősítő hatásmechanizmus növeli a kombináció hatékonyságát és szélesíti a hatásspektrumát.

Rovarölőszeres védekezésre a repcénél már ismertetett Biscaya jó tulajdonságaira tért ki az előadó.

Gombabetegségek ellen egy termék, a Sfera található a portfolióban. A készítmény a zöld részek egészére kiterjedő, hosszú ideig tartó védelmet nyújt a betegségek ellen. Két hatóanyagának egymástól eltérő hatástípusa, egymást kiegészítő spektruma kimagasló gombaölő hatást, jó kuratív és preventív aktivitást eredményez a kórokozók ellen. Ezen felül a Sfera a strobilurinokra jellemzően jelentősen növeli a kultúrnövények termésmeny-nyiségét és javítja azok minőségét.

Deszikkálásra a Zopp nemcsak a korábban említett repcetechnológiában, hanem napraforgóban is jól bevált készítmény.

Kukorica

Nagy Lajos fejlesztési menedzser a Poncho és a Poncho Pro legfontosabb jellemzőit ismertette. A klotianidin – ami neonikotinoid hatóanyag – alkalmazásával a vetőmag és a belőle kikelő fatal növény is védettséget élvez a kukorica korai fejlődési szakaszában fellépő rovarkárosítók ellen. A Poncho dózisa 0,5 mg/szem, míg ez az érték a Poncho Pro esetén 1,25 mg/szem. Előbbi az általános talajlakó kártevők ellen, míg az amerikai kukoricabogár lárvája ellen az emelt dózis nyújt megfelelő védelmet.

A preemergensen gyomirtott parcellákon a látogatók a Merlin fexx és az Adengo hatását tekinthették meg. A Merlin fexx a magról kelő gyomnövények széles köre ellen hatékony. Az Adengo két különböző hatásmódú gyomirtó hatóanyaggal rendelkezik (izoxaflutol és tienkarbazon-metil), amelyek jól kiegészítik és erősítik egymást. Ennek eredménye a széles egy- és kétszikű gyomok elleni hatásspektrum, a kiemelkedő hatékonyság és a beépített rezisztenciavédelem. Mindkét hatóanyag hosszú hatástartamú, ezért az Adengo a kijuttatás utáni gyomkelés ellen is hatékony. Az új széfener a kukoricába talajon és levélen keresztül egyaránt felszívódva kiemelkedő szelektivitást biztosít a készítménynek.

Rikk István marketing menedzser a kukorica posztemergens gyomirtásáról tartott ismertetőt a kísérleti parcellák mellett.

A helyi gyomviszonyokhoz igazodva a Monsoon-t dikambával kombinálva juttatták ki. Erős kétszikűfertőzés esetén kiváló lehetőség a Mester Pack használata is. A Mester két hatóanyagot tartalmaz; a foramszulfuron kiemelkedő hatékonyságú az egynyári és évelő egyszikűek, valamint a legtöbb kétszikű ellen; a jodoszulfuron tovább fokozza ezt a hatást, a kétszikűek elleni hatásspektrumot pedig kiszélesíti. A Mester Pack 5 l Mero tapadásfokozót tartalmaz, a hatóanyagok gyorsabb felvétele érdekében.

A Laudis elsősorban a magról kelő egy- és kétszikű gyomnövények ellen alkalmazható. Hatását főként levélen és hajtáson keresztül felszívódva fejti ki, de megfelelően csapadékos években 4-5 hetes talajon keresztüli tartamhatást is tapasztaltak parlagfű, libatopfélék, disznóparéjfélék, kölesfajok, valamint selyemmályva ellen. Kiváló esőállósággal rendelkezik ez a készítmény: 1 órával a kezelés után gyomirtó hatása már garantált.

FM