fbpx

A SAATEN-UNION tovább erősíti kiemelkedő képességű újgenerációs hibridrepcéi kínálatát

Írta: Szerkesztőség - 2010 június 10.

A hazai növénytermesztés korszerű vetésszerkezetének kialakításában mára már elvitathatatlanul meghatározó szerephez jutott az őszi káposztarepce, nemcsak jövedelmező termeszthetősége miatt, hanem a következő évi őszi kalászosok legjobb előveteményeként is.

 

A nehezen előrejelezhető piaci és időjárási körülmények között döntő szempont az elérhető legmagasabb termés és a nagy termésbiztonság. A SAATEN-UNION ilyen helyzetben elsősorban a hibridek termesztését javasolja a termelőknek; ezek nagyobb termőképessége, jobb stressztűrése és termésstabilitása, jobb tápanyaghasznosító-képessége, nagyobb kelésbiztonsága és szélesebb vetésidő-intervalluma olyan agronómiai előnyök összességét testesíti meg, amely a magasabb vetőmagköltség figyelembevételével is egyértelmű jövedelemtöbbletet biztosít a fajtákkal szemben.

A világ első restaurált hibridrepcéinek állami elismerése 1995-ben a SAATEN-UNION nemesítőinek nevéhez fűződött. Az azóta eltelt időszak egyértelmű tendenciája, hogy a hibridrepcék egyre nagyobb területet foglalnak el a vetésterületből Európa-szerte, miközben termésfölényüket valamennyi régióban és valamennyi évjáratban igazolták.

A hibridrepcék hazai elterjedése is felülmúlta a kezdeti várakozásokat, és napjainkban a vetésterület döntő hányadán ezek szerepelnek. Magyarországi elterjedésükhöz meghatározó módon járult hozzá a SAATEN-UNION, nemcsak a folyamatos termékfejlesztéssel, hanem a legújabb termesztéstechnológiai elemek megismertetésével. Széles hibridportfóliónk megteremtette annak a lehetőségét, hogy minden repcetermesztő megtalálhassa a körülményeihez, igényeihez, technológiájához leginkább megfelelő hibridet.

A SAATEN-UNION az elmúlt évben a klasszikusnak számító hibridjei mellett az ABAKUS, a ROHAN, valamint a MERANO hibridekkel egy olyan új generáció bevezetését kezdte el, amellyel magasabb hozamok és olajbonifikáció, nagyobb termésbiztonság, összességében pedig magasabb jövedelmezőség elérése vált lehetővé. Ezek a hibridek valódi genetikai újdonságot képviselnek, mivel olyan nemesítési programokból születtek, amelyekben teljesen különválik az apai és – anyai vonalak fejlesztése. Az újabb anyavonalak megjelenése mellett az új apavonalakkal történő keresztezések nagyságrendje is számottevően megnőtt. Ráadásul a SAATEN-UNION az egyedüli nemesítőház, amely egyidejűleg több hibridrendszert is alkalmaz – a fejlesztéseiben. Ezáltal olyan széles – genetikai sokszínűség jelenik meg hibridjeink tulajdonságaiban, amelyekre – eddig nem volt példa. Az újgenerációs hibridek közös tulajdonsága az általuk képviselt új termésszint. A ROHAN már a 2006-os hivatalos kísérletekben is kiemelkedett rel. 105,7% magtermésével és rel. 112%-os olajtermésével. Az ABAKUS – a 2006-2008-as vizsgálati időszak legmagasabb magtermését és olajtermését elérő hibridjelöltje volt a közép-t érésűek hivatalos fajtakísérleteiben.

Persze a gyakorlatban, „éles körülmények között” nem csak az számít, hogy milyen termésre képes a hibrid a kis-parcellán. Döntő jelentőségű, hogy az új generáció hibridjeiben a kiemelkedő termőképesség és magas olajtartalom mellett a meghatározó agronómiai tulajdonságok – kezdeti fejlődés erőssége, télállóság, koraiság, állóképesség, gombabetegségekkel szembeni ellenállóképesség, valamint a könnyű, gyors és veszteségektől mentes betakaríthatóság – olyan egyedülálló kombinációját sikerült rögzíteni, amelyek döntően hozzájárulnak a termésbiztonság és jövedelmezőség növeléséhez, a legnehezebb körülmények között is.

A sikeres repcetermesztők számára nem kérdés a nemesítés kínálta genetikai előrehaladás előnyeinek folyamatos kiaknázása. Számukra kínál új lehetőségeket az új hibridgeneráció bővülése a VISBY és ARKASO hibridekkel. A VISBY az elmúlt két évben Németországban – az európai repcetermesztés fellegvárában – rendkívüli népszerűségre tett szert: piacra kerülésének első évében, 2008-ban a legnagyobb területen termesztett hibriddé vált, majd rá egy évre, 2009 őszén megduplázódott a vetésterülete. A hivatalos fajtakísérletekben 2008-ban és 2009-ben 118 kísérleti helyszínen rel. 108%-os terméseredményt produkált úgy, hogy 112 helyszínen ért el 100% feletti terméseredményt. A hazai fajtakísérletekben sem érte be kevesseb-bel tavaly: 107,4%-os magtermése és 110,7%-os olajtermése igazolja a magyar viszonyok közötti kiváló adaptációs képességét; – ez a rendkívüli termésstabilitás a VISBY sikerének alapja. A legkülönbözőbb talajféleségekhez éppúgy kiválóan alkalmazkodik, mint a szűk vagy optimális vetésforgókhoz, az extenzív vagy intenzív technológiához, valamint a szokásos és a megkésett vetésidőhöz is. Kiváló állóképességének, javított poligénikus fómatoleranciájának köszönhetően egyenletesen korán, magas ezermagtömeggel érik be. Betakarítása könnyen, gyorsan, veszteségektől mentesen végezhető el.

Az ARKASO szintén kiváló erényeket csillogtatott a korai hibridek hivatalos fajtakísérleteiben: 8 kísérleti hely átlagában 4,65 t/ha átlagtermése 46% feletti olajtartalommal párosult. Az ARKASO a sikeres termeszthetőséget megalapozó valamennyi tényező tekintetében kimagasló tulajdonságokkal rendelkezik. Rendkívül erőteljes gyökérzete, kiemelkedő vitalitása biztosítja a zavarmentes őszi fejlődést. Mulcsvetés, aszály vagy könnyű talajok esetében is meggyőző teljesítményt mutat az ARKASO stresszhelyzetekben. Erőteljes növényszerkezete képes a tápanyagok és a nedvesség hatékony tárolására, gyökérzete kiválóan alkalmazkodik nehéz körülményekhez, nehéz talajadottságok esetén is kiváló tápanyaghasznosulást biztosít.

Minden termelő számára – legyen bár maximalista, minimalista, optimista, pesszimista vagy éppen meggyőződéses fajtahasználó – a több termés, a nagyobb termésbiztonság mellett a nagyobb jövedelmezőség lehetőségét teremti meg a SAATEN-UNION új-generációs hibridjeinek alkalmazása 2010-ben is.

Blum Zoltán