MezőHír – 2010-03 – március

Kategória: Mezőhír


Kedves Olvasó!

Fodor Mihály

Hosszú idő után újra igazi tél lepte meg az ország lakosságát, ami arra is alkalmat adott, hogy ráébredjünk: a vastag hótakaró már meglehetősen szokatlan látvány a magyarországi tájakon. Persze áldásos hatásai mellett márciusi számunk nyomdába adásakor azért a kedvezőtlen következményeivel is találkozhattunk, hisz egyre több helyen látni belvíz alatt álló táblákat, ráadásul a “szokásos” tavaszi árvizek még csak ezután jönnek. Így sajnos több helyen az őszi vetések pusztulásával is számolni kell, ami nem várt többletmunkát és be nem tervezett kiadásokat jelent a kevésbé szerencsés termelőknek – és akkor még nem beszéltünk a sok helyen az ingatlanokban keletkezett károkról…

Nemcsak ebben a tekintetben vegyes a kép; hiszen a tavaszi feladatokat, lehetőségeket tervező termelők is várnák nagyon a piac kedvező jelzéseit, a készletek jelentős mozdulását, az árak emelkedését – ezzel kapcsolatban azonban még nincs szó “hurráoptimizmusról”. Sőt, nagyon sok helyről hallani jelentős likviditási problémákról, néhol pedig már – mint például Borsodban – gazdatüntetések szervezése is elkezdődött. A fenti, elsősorban a piacot, intervenciót, AKG-s pályázatokat érintő kérdésekkel több cikkünk is foglalkozik.

Nincsenek tehát egyszerű helyzetben sem a termelők, sem az őket kiszolgáló cégek, s ebben a helyzetben nagyon felértékelődnek a többéves, adott esetben évtizedes kapcsolatok. Bizonytalansági faktorból enélkül is van épp elég Mindenesetre az inputanyaggyártókon, beszállítókon, kereskedőkön nem múlik semmi: szinte naponta tartanak szezon előtti partnertalálkozókat, várják a termelőket a különböző előadásokra, bemutatókra. Minden adott tehát az induláshoz – csak a bevételi oldal felé tekintve is látható lenne már valami kis fény az alagút végén…

Üdvözlettel:

Fodor Mihály főszerkesztő


Az online is olvasható cikkek listáját itt megtalálja.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-53

-=oOo=-