Az értelem a fontos!

Címke: ,
Kategória: Háziállat

A szakszerű és céltudatos kutyatenyésztés különféle szempontok figyelembevételére készteti az embert, hiszen a tenyészpárok kiválasztásánál nemcsak küllemük értékelése, származásuk (illetőleg vérbeli összeillőségük) tanulmányozása, hanem belső tulajdonságaik (tanulékonyság, ragasz kodás, engedelmesség, stb.) ismerete, valamint az utóbbiak öröklődését elő segítő okok alapos mérlegelése is nagyon lényeges.

Az élővilág fejlődése a természet szüntelen változásának következménye. Az eltérő fajok, valamint az azokon belüli változatok létrejötte az élő és élettelen környezet kölcsönhatásával magyarázható. A háziállatok, pl. a kutyák között igen nagy a változatosság, ami abból ered, hogy az ember – tudatos tenyésztéssel – a szándékának legmegfelelőbb változatokat alakította ki és tenyésztette. A vadon élő állatfajok között a természet irányítja a kiválogatódást (szelekciót), ezért ott az alkalmatlanok nem szaporodnak tovább, ellenben azok maradnak fenn, amelyek tulajdonságai – az adott külső körülmények között – a legkedvezőbbek az életben maradáshoz.

A kutyák esetében nemigen lehet szó természetes szelekcióról, hiszen náluk az ember végzi el ezt a válogatást. Szerencsére ez nem vezetett a faj erőteljes hanyatláshoz, mivel a tenyésztők többsége tudatában volt (és reménykedem, hogy van is!) annak, hogy az egészséges életre való tenyésztés éppen olyan lényeges, ha nem lényegesebb, mint a küllemi szempontok. Ma már az öröklődés számos részletére fény derült. Ismert, hogy az ivarsejtek kromoszómakészlete közvetíti nemzedékről nemzedékre az ősök és utódaik közötti hasonlatosságokat, az azonos reakcióválaszra való képességet. Az utód létrehozásában mindkét szülő ivarsejtjei egyformán fontos szerepet játszanak. Tény, hogy rokontenyésztésnél a kutyák típusa javulhat, de közben alkatuk gyengül. Természetesen a tenyésztés során súlyt kell helyeznünk a küllemi tulajdonságokra, így például hibás fejű szukához típusos fejű kant eresszünk, de az még nem elég, hogy a kan típusos fejű legyen, hanem olyan családból származzon, ahol az ősök is a fej típusosságával tűntek ki. Ugyanez áll a különféle küllemi tulajdonságokra, a színre, a szőrre, egyéb jellemzőkre.

Előbb-utóbb megtanulja, mit tehet és mit nem

Külső adottságai mellett kedvencünk belső tulajdonságokkal is rendelkezik, amelyek nem tisztán ösztönösek, hanem magasabb eredetűek. Azt, hogy a spontán megnyilvánulásokon túl mutatkozó készség valóban értelemnek tekinthető-e, mutatja az a körülmény, hogy a jellemvonások egyedenként változóak, ezért az egyik eb könnyebben, gyorsabban tanul, sőt magasabb szintig képezhető, mint a másik. A kívánatos vonások fejleszthetők, a hely telenek pedig kedvező irányba terelhetők. A gazda feladata ezeknek az adottságoknak a fejlesztése, hiszen a tenyésztésnél – a küllem mellett – a belső értékek is rendkívül lényegesek.

Amikor a kölyök reagálni kezd a látókörébe kerülő élőlényekre, elérte élete döntő szakaszának kezdetét. Az ismételt találkozások során alakulnak ki azok a tulajdonságok, amelyek hűségessé és barátságossá teszik. A kölyök fogékony az emberi hatásokra, de fogékony az anyja, alomtestvérei és a környezetében található más kutyákkal kapcsolatos élményekre is. Miben áll ez a hatás, amelyet az etológia szocializálódásnak nevez? Leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a szocializál-ódás olyan visszafordíthatatlan tanulási folyamat, amelynek következményeképp a kölyök elkezdi a közösségi életéhez szükséges ösztönös tevékenységet a saját fajára és környezete tárgyaira vonatkozóan.

Fontos, hogy megfelelő időben (6-8. hetes korban) vigyük haza a kiskutyát, mert ez az az időszak, amikor elképesztő kíváncsisággal fedezi fel a környezetét, miközben teljesíti az öröklött, valamint az anyjától tanult szabályokat. Kezdetben ne követeljünk túl sokat tőle, fordítsuk arra ezt a kevés időt, hogy beilleszkedhessen új otthonába. Amikor megszokta környezetét, az ember-kutya kapcsolat csaknem segítség nélkül kialakul. A későbbiek során mindenképp hasznos, ha hagyjuk, hogy a kölyök kitombolja magát, így egészségesen, erőteljesen fejlődik, és csak a serdülőkor betöltése után kezdjük el a kiképzését.

Azok a szokások, amelyeket a kiskutya magától szed fel, blokkolhatják a tanulását, így ez nagyon nehézzé vagy teljesen lehetetlenné teszi a későbbi kiképzését. Három „vagylagos” hipotézist lehet felállítani a korai tanítást illetően:

1. bármilyen élmény bármikor azonos hatást gyakorol a kutyára,

2. fiatal korban jobb az eredmény, mint később,

3. van egy adott szenzitív szakasz, amikor a legnagyobb sikert lehet elérni.

A gazdák többnyire a harmadik alternatívát választják. Nem is túl régen még nem tudtuk, hogy mikorra tehetőek ezek a szenzitív időszakok, és milyen fontossággal bírnak. Ma már többet tudunk erről. Például azt, hogy a kölyök 21. napos kora alatt nem képes tanulni, illetve hogy az ember és kutya kapcsolatának kiépítésére a harmadik szenzitív periódus (49-től 84 napos korig) a legalkalmasabb, amikor a kölyöknél kialakult vonzódás meghatározza az egész kapcsolatát az emberekkel, és egy életre befolyással van az irányítására. Ez idő alatt a tanulási vágya jelentős, egész tudása ekkor alapozódik meg. A 2. és 3. szenzitív periódus alatt kivánatos a sok egyéni foglalkozás, hogy kialakuljon a kutya karaktere. Ilyenkor a tanítás többnyire játékos formában, pl. apportozással történik. Törekedjünk arra, hogy előbb-utóbb saját akaratából vesse alá magát irányításunknak! Soha annyira nem tudjuk magunkhoz kötni a kutyát, mint a 2. és a 3. szenzitív periódusban.

Az örömmel dolgozó kutya mindig a legtöbbet teljesíti

Amennyiben az okítás során erőszakkal és kényszerrel próbálunk előrehaladni, rossz úton járunk. Biztosabb eredményt ígér az a módszer, amikor lassan, ügyesen használjuk ki a fiatal egyedben rejlő ösztönöket. Az erőszak félelmet, kedvtelenséget vált ki, s kedvencünk velünk szemben érzett bizalma óriási kárt szenved. Helyte len bánásmóddal néhány nap alatt a leg jobb egyedet is tönkretehetjük. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy szeretettel végezzük a kiképzést! Sokkal jobb, ha oly kor-olykor elnézünk egy hibát, mintha durván megtorolunk minden kis vét ket, mert tanítványunk ezt soha nem felejti el!

Játékossága magában hordozza azt a lehetőséget, hogy nagyobb fáradság nélkül hajtassunk végre vele csaknem minden alapvető gyakorlatot (engedelmesség, apportozás, stb.). Az apportozás képessége már a 8-10. hetes korban megvan kedvencünkben, nagyon fontos, hogy meg is tartsuk ezt a készségét. E vonzalom kihasználása, illetve serkentése a nevelés, valamint a kiképzés tekintetében semmiképpen sem jelent játékos okítást. A játékos készsége arra ösztönzi, hogy kezdetben könnyűszerrel hajtsa végre azt, amit tőle kívánunk. Kizárólag fokozatosan alkalmazhatjuk az enyhe kényszert kutyánkkal szemben, és csak akkor, ha már felismerte azt, hogy mit várunk tőle. Egyetlen kutya sohasem fogja kifogástalanul végrehajtani az összes gyakorlatot, egy bizonyos területen azonban csaknem mindegyikük tud valami meglepőt teljesíteni.

A kutya vad őseitől örökölte a falkaösztönt, a közösségi hajlamot, de a harc árán kialakult rangsort is. A falka élén a falkavezető áll, s minden tag engedelmeskedik neki. A falkavezető eb helyére utóbb az ember került, s amennyiben helyt akarunk állni, képesnek kell lennünk arra, hogy engedelmességre késztessük kedvencünket. Tanulja meg, hogy sok mindenről lemondjon, ami számunkra nemkívánatos, és teljesítsen mindent, amit akarunk. Semmi sem olyan fontos, mint az engedelmesség.

Miként az ember, akképpen a kutya is érez szeretetet, gyűlöletet, barátságot, sőt kedvetlenséget is. Ebből adódik az, hogy ha meg akarjuk tartani a munka iránt tanúsított örömét, nem szabad olyan kellemetlen érzést (veréssel) keltenünk, amelyre azonnal visz-szaemlékezik, mihelyt a gyakorlat végrehajtását kívánjuk meg tőle. Csaknem minden eb szívesen tanul és hajtja végre azt, amit akarunk. Míg kedvencünk mindig arra törekszik, hogy megértsen minket, használjuk fel életünk legalább egy kis részét arra, hogy mi is megértsük őt, s csak ekkor fogjuk kedvelni, és így látunk benne értékes élőlényt. Ezek után többé igaztalanul nem bántjuk őt.

A kutya nem olyan teremtmény, mint az ember, aki beszélőképességgel van felruházva, de nem is gépezet vagy automata, hanem érző lény. Nem tudja, hogy mi a jó és mi a rossz; érzi azonban az örömöt, a bánatot, a vidámságot, fájdalmat, akárcsak mi. Hibái is vannak, mint mindenkinek. Hamar felismeri, vajon a javát akarjuk-e? Belevésődik, ha veszélyben mellette maradunk. Minthogy régen a falka legerősebbjének engedelmeskedett, így gazdája is csak akkor imponál neki, ha féken tudja tartani őt. Ennélfogva nem helyes, amikor egy gyenge idegrendszerű ember igen önérzetes ebet tart.

Ha olykor elnézzük egy-egy hibáját, jobb eredményt érünk el

A dicséret és az enyhe büntetés az alap a kutya nevelésében

A titok nyitja a dicséret és a dorgálás helyes alkalmazásában rejlik. A dicsérettel és a feddéssel tartsunk mértéket! Nem szükséges, hogy az eb minden teljesítményéért jutalomban részesüljön ahhoz, hogy a jó és rossz fogalma tisztázódjék előtte. Nem feltétlenül helytálló tehát az a felfogás, miszerint a kutyának az ínyencfalat formájában adott dicséret a legmagasabb elismerés bizonyítéka. Valamely felmutatott teljesítményéért – kezdetben legalább is – barátságos hangsúllyal ejtett „Jól van!” összegzéssel jutalmazzuk. Fontos, hogy minden gyakorlattal töltött óra után jó egyetértésben legyünk vele.

Az előre meg állapított feladatok ismétlésével rögzítsük a tanultakat! Tanítás közben tapasztalhatjuk a dicséret és a jó munkáért adott jutalom ösztönző erejét. Ezek nagyobb eredményekre sarkallják, és minél nagyobb az ösztönzés, annál nagyobb a tanítvány szorgalma. Amikor jól végzi feladatát, jutalomban, ha rosszul, elnéző helyreigazításban részesítsük! Ezzel kapcsolatosan a kutya természete olyan tényező, amelyet a gazdának egy másodpercre sem szabad szem elől tévesztenie. Van ugyanis olyan egyed, amelyiket állandóan figyelmeztetni kell, míg a másiknak enyhe bánásmódra és bátorításra van szüksége. A kiképzés alatt – eltekintve a vezényszavaktól – le hetőleg minél keveseb bet beszéljünk!

A jó szó és az odafigyelés számára a legnagyobb jutalom

Kedvencünk nem ismeri az emberi értelemben vett erkölcsöt, ennélfogva állatpszichológiailag nem is helyes fenyítésről, dicséretről beszélni. Már annyira hozzászoktunk azonban a kutya emberiesítéséhez, hogy számunkra ezek a kifejezésmódok egészen magától értetődőknek tűnnek. Ez a felfogás önmagában nem is ártalmas, azonban minden gazda vésse az eszébe: nem szabad olyan valamiért megfenyíteni a tanítványát, ami előzőleg mint tiltott dolog nem vált előtte ismeretessé. Vannak hallatlanul sértődékeny és haragtartó kutyák, amelyikek az egyszeri ütést sem felejtik el soha. Náluk a „pfuj” vagy a „szégyelld magad” szavakkal többet érünk el.

Takarékosan bánjunk a fenyítéssel; csak valamely nemkívánatos cselekedettel kapcsolatosan büntessünk! Sohase alkalmazzunk büntetést, ha nem vagyunk biztosak abban, hogy kutyánk is felismeri annak célját. Egy elkövetett csínytevés utólagos büntetésével kapcsolatosan pedig a legtöbb esetben nem várhatjuk el tőle azt, hogy megértse annak okát. A kezdő jegyezze meg: nagyon fontoljuk meg a kényszer alkalmazását mindaddig, amíg nem tanultuk meg azt biztosan alkalmazni. Amikor nem tudjuk rávenni a kutyát egy feladat végrehajtására, akkor rendkívül helytelen dolog megütni. Többnyire a gazda érdemelné ki azt a verést, amelyben a kutya részesül. Valahányszor azonban a helybenhagyás helyett az engedelmességi gyakorlatok bizonyos mennyiségével büntetünk, akkor kedvencünk tudatába véssük főlényünket.

Sajnos nem minden kutya „normális”; néhány közülük jellembeli sérüléssel rendelkezik, a genetikai faktorok vagy a fejlődésük alatti helytelen bánásmód következményeként. Mit jelent a „normális” vagy a „zavarodott”, ha kutyáknál használjuk e kifejezéseket? Öröklött tényezők idézhetik elő az egy-egy kutyánál előforduló jellembeli hiányosságokat, de sokkal gyakoribb okai ennek a negatív környezeti hatások, valamint a kölyökkori nem megfelelő nevelés. Az ezek következményeként jelentkező helytelen viszonyulás különbözőképpen mutatkozhat meg aztán a gyakorlatban, de leggyakrabban „túlreagálás” formájában érhető tetten. Tipikus, ilyen megnyilvánulások: a mértéktelen agresszivitás, túlérzékenység (különösen hangokra), félénkség, ingerlékenység. Az ilyen, a normálistól eltérő viselkedés számos okból fakadhat; nemcsak a háttér és az életkörülmények, de a következetes kiképzés, valamint a helyes bánásmód is befolyásolja a kutya pszichés egészségét.

Az egészséges idegrendszerű egyed stabil, kiegyensúlyozott természettel rendelkezik, s minden körülmény között normálisan viselkedik – vagyis mindig azoknak az alapelveknek megfelelően reagál, amelyeket a tapasztalás és a nevelés útján szívott magába.

Dr. Szinák János





Több mint kutya

Dr. Szinák János és Dr. Zsolnay Miklós Több mint kutya című könyve minden kutyát kedvelő ember számára olyan bedekker, mely megismerteti mindazzal a kinológiai tudással, amellyel érdemes tisztában lenni. Bárki, akinek kutyája van, annak nem kell értékes fajtatiszta kutyának lennie, csupáncsak legyen hűséges, ragaszkodó és éber!

Ez a tudományos ismeretterjesztő mű a kutyát ismerőnek is nyújthat ösztönzést, a laikusnak pedig összefoglaló felvilágosítással szolgál kedvencünk lényéről, értékéről, és mindenekelőtt rávezeti a helyes útra a kiválasztás, a felnevelés, és az okítás terén.

A kutya a leghűségesebb társunk, akiért felelősséggel tartozunk, de nem ember! Nem több és nem kevesebb: kutya, aki előbb-utóbb a család tagjává válik. Ahhoz azonban, hogy megismerjük igazi lényét, előítélet-mentesen kell foglalkoznunk származásával, testének felépítésével, élettanával, küllembírálatával, viselkedésével, tenyésztésével, örökléstanával, szaporodásbiológiájával, tartásával, táplálkozásával annak érdekében, hogy életfolyamatait megérthessük, és az így szerzett ismeretanyagot tartási, tenyésztési törekvéseink alapjaként kamatoztassuk.

Több mint kutya c. könyv itt megrendelhető!



Ez a cikk a MezőHír 2010/03 - márciusi számában jelent meg.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-52

-=oOo=-