A kutyák közötti rangsor kialakulása

Címke: ,
Kategória: Háziállat

A farkasfalkában vagy a kutyacsoportban, továbbá a legtöbb olyan helyzetben, ahol két egyed együtt él, egyikük többnyire uralkodó helyzetbe kerül. A rangsor nem szükségképpen fejezodik ki a mindennapi életben, annál inkább megnyilvánul bizonyos különleges szituációkban.

A farkas az év nagy részében társas életet él a falkán belül. Az esztendő többi részében vagy kifejezett „családi”, netán elvonult, magános életet folytat. Ez természetesen azzal jár, hogy a farkas ösztönös magatartásainak egyaránt alkalmazkodnia kell a falka-, a családi és a magános élethez. A zsákmányolás különböző módjai ugyanis szigorú követelmények elé állítják a farkas veleszületett magatartását, egyszersmind tanulási képességét is. Az aranysakál, továbbá a dingó és az úgynevezett „pária kutya”, amelyeket általában a házieb leszármazói-nak tartanak (noha néhányan a kutya ősének vélik őket) csoportos, családos és magános életet egyaránt folytat.

Az alábbi elgondolások tehát még akkor is érvényesek lennének, ha netalán nem a farkas volna a házikutya őse. A különböző egyedek közötti rangsor mind a kutyánál, mind pedig a farkasnál többféleképpen dőlhet el. Olykor kemény küzdelmek eredményeként, néha viszont minden különösebb harc nélkül, „simán” kialakul a világos, egyértelmű rangsor.

A csoportban a rangelső egyed uralja a csoport többi tagját

A kutyák között a „ranglista” többnyire harc nélkül jön létre. Nyílt, kemény összeütközésekre általában nem különösebben agresszív természetű egyedeknél elsősorban olyankor kerül sor, amikor a kanok a tüzelő szuka kegyeiért versengenek. Az egymást is-merő kutyák között viszont a kapcsolatok különféle megnyilatkozások – magamutogatások – eredményeként alakulnak ki. A rangsor ily módon olyan összeütközések során keletkezik, melyeknél nehéz különbséget tenni a játék és az enyhe agresszió rövid – azt is mondhatnánk – pillanatnyi kitörései között. A barátság egyébként sokszor csupán abból áll, hogy nem vesznek egymásról tudomást, vagy – ha véletlenül találkoznak – heves, boldog farokcsóválás és néhány másodpercnyi szimatolás után különböző irányba távoznak. Ám ez a barátság intenzív játékot is eredményezhet.

Lényegében egyébként teljesen mindegy, hogy két vagy több kutya között a rangsor minden tényleges konfliktus nélkül vagy közvetlen összecsapások révén alakul ki, az eredmény rendszerint ugyanaz! Kivételes helyzetet élveznek a szukák és a kölykök; ezek olyan szociális tiltásokat váltanak ki, amelyek következtében a szuka magasabb rangúvá válik, mint a vele egyenlő, sőt nála nagyobb, erősebb kan.

A rangsorviták az alomtársak között már 5-6 hetes korban megkezdődhetnek játékos harcok formájában, de ilyenkor még verekedés közben sem sebzik meg egymást. A háborúskodás persze meglehetősen lármásan folyik: dühödt morgások, ugatások, panaszos kiáltások közepette. A harcias fajták (foxterrier, dobermann, boxer, chow-chow) 7-8 hetes kölykei között viszont már elég sűrűn előfordulhat olyan küzdelem is, amelyben fájdalmat okoznak egymásnak. Gyakran úgy megrázzák egymást, hogy a gyengébb idegzetű gazdában megfagy a vér. Ezekben a verekedésekben tulajdonképpen már a hatalmi rangsor, a fölé- és alárendeltség kialakításának kezdeteit fedezhetjük fel. A kölykökben eleinte csupán a készségek működnek, magát a harc technikáját a magamutogató rítusok „szabályait” sok-sok összecsapásban kell finomítaniuk, tökélyre vinniük.

A felnőtt kutyák között a legtöbbször már az ismerkedés, az üdvözlés szertartása kezdetén, a puszta „fellépés” alapján tisztázódik a rangsor kérdése. Az is előfordulhat persze, hogy egy-egy kutyacsoportban az uralkodó pozíció annyira csábító, hogy nyílt háborúskodásba kezdenek érte. Azok a leírások, amelyekben például a szánhúzó kutyák a vezető pozícióért harcolnak, semmi esetre sem tekinthetők pusztán a képzelet szüleményének. Az a tény, hogy az uralkodó kutya halad elöl a fogatban, olyan előny, amelyért érdemes megküzdeni.

A domesztikáció körülményei között a kutyák természetesen nem annyira csoportállatok, mint a farkasok. Az ember nem tartja csoportokban a kutyákat, a domesztikálás különben is gyengítette a csoportalkotó magatartást. A legtöbb kutyát arra használják, hogy vadászatnál, pásztorkodásnál, házőrzésnél, stb. egyedül, legfeljebb egy-két egyed társaságában dolgozzék. Ennélfogva az erős csoportalkotási hajlamnak nincs semmiféle szelekciós előnye. Ráadásul a szuka gyakori nemi ciklusa (évente kétszeri tüzelés – szemben a farkasnál ismert évi eggyel) és a rohamos nemi érés – rendszerint egy év, míg a farkasnál két-három esztendő – azt eredményezte, hogy a kutya „éves ciklusában” – és egész életében – kevesebb idő és tér jut a társas életnek, mint a farkasnál. Ennek ellenére a kutyánál is megtalálhatók mindazok a magatartásminták, amelyek a farkas szociális kapcsolatait jellemzik.

A csoportban a rangelső egyedre azt mondjuk, hogy uralja a csoport többi tagját. Az uralás (domináció) és az uraló (domináns) kifejezések az etológiában egyszerűen az alá- és fölérendeltség, vagyis lényegében a gyengeség és az erő ellentétét jelentik. A rangsorban következő egyed uralja valamennyi többi társát – a legerősebbet kivéve – és így tovább lefelé, bizonyos kivételekkel. A felnőtt, normális temperamentumú kutyáknál a követ-kező természeti szabályok érvényesülnek a társas dominációban:

– A nagytermetű kutya uralja a kisebbet.

– A teljesen kifejlődött kutyának domináns szerepe van az azonos erős-ségű, de fiatal, éretlen kölyökkel szemben.

– A szuka uralkodik a kan felett.

Mindezek azonban csak alaptételek, és a gyakorlatban nagyon sok a szabályt erősítő kivétel. A kutya temperamentuma, a rossz (vagy inkább rámenős) vérmérséklet, az erőszakos-ság, a játékosság, a csoportalkotási hajlandóság, a gyávaság, a félénkség gyakran sokkal nagyobb jelentőségű, mint a testalkat. Megtörténhet, hogy a fiatal, tapasztalatlan kutya egy-egy összecsapás hatására magasabbra jut a rangsorban, mintsem ereje engedné, pusztán azért, mert az idősebb és erő-sebb kutyát az agresszív magatartás elriasztja attól, hogy megpróbálja féken tartani az idegen és ritkán látott szomszédot. A látszólag ijesztő és vad összecsapásoknak fura módon nagyobb a füstjük, mint a lángjuk. Sokszor az akár percekig tartó szörnyű hörgések, morgások közepette lezajló verekedések után alig találunk a kutyán néhány felületi horzsolást, harapást, ugyanis számos olyan speciális ösztöncselekvés szabályozza az ebek nézeteltéréseit, amely konfliktusos helyzetekben csökkenti a verekedés veszélyét, a harc során visszatartja az ebeket attól, hogy egymást súlyosan megsebesítsék.

A kutyacsoportokon belüli rangsorral foglalkozó kutatások – amelyek tárgya elsősorban egy-egy alom vagy elválasztott kiskutya volt – azt mutatták, hogy a rangsornak korántsem kell egyenes vonalúnak lennie. Rendszerint akad egy kutya, amelyik kétséget kizáróan uralja a csoport valamennyi tagját, és ugyancsak van egy olyan egyed, amely felett viszont a csoport összes többi tagja zsarnokoskodik. A középső kategóriákban azonban gyakran előfordul, hogy a szerencse dönti el a rangsort. A rangsor – kialakulása után – rendszerint hosszú ideig változatlan marad. A már kiforrott sorrend megváltoztatásához merőben új tényezők érvényesülése szükséges, hacsak nem arról van szó, hogy egyes egyedek életkoruk miatt kiesnek a versenyből.

Dr. Szinák János

Ez a cikk a MezőHír 2009/11 - november-decemberi számában jelent meg.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-4t

-=oOo=-