Meddig csökken a hazai burgonyaágazat jelentősége?

Címke: ,
Kategória: Növénytermesztés

A hazai áruburgonya-termőterület ma mintegy 23.000 ha, aminek átlagos termése nagyjából az ország szükségletének kevéssel több, mint felére elegendő.

A fennmaradó mennyiséget értelemszerűen importból kell pótolni, ahogyan azt a fogyasztók tapasztalják is a kiszerelt burgonya zacskójának vagy hálójának feliratain. A tény, miszerint a szaporítóterület 240 ha, pedig még ennél is lehangolóbb, hiszen tíz évvel ezelőtt ez több mint a tízszerese volt a mostaninak. A jelenlegi szaporítóterület termése a hazai burgonya-vetésterület mindössze 8%-ára biztosít fémzárolt vetőgumót, a többi importból érkezik. Ez a tapasztalati szám természetesen a hivatalosan bejelentett szaporítóterületekből számolható ki, de akkor sem sokkal jobb a helyzet, ha tudjuk, hogy a nagy burgonyatermesztő gazdaságok saját részükre, költségkímélés érdekében szaporítanak az igényeiknek megfelelő mennyiséget. Összességében az ágazat gondjait hűen tükrözik a fenti számadatok, amelyek mögött iszonyatos küzdelem, meg nem értés és az összefogás hiánya húzódik meg. A hazai termőhelyi viszonyok, a felhalmozódott termelői gyakorlat és tapasztalat nem indokolná a termelés ilyen mértékű visszaesését és az alapanyagok tekintetében a kiszolgáltatottságot, bár a termelési költségek drasztikus emelkedése, a gépesítés és a hűtőtárolási beruházások, valamint a piac hektikussága igen nagy kihívást és komoly kockázatokat rejt magában, ami miatt sokan befejezték a burgonyázást. A hazai burgonyatermesztés talán egyik legnagyobb elkötelezettje Varga György – a berzencei Solanum Kft. ügyvezető igazgatója -, akivel a közelmúltban általa szervezett burgonya-fajtabemutató tapasztalatait értékeltük ki, miközben a személyes véleményét sem rejtette véka alá. Meggyőződése, hogy a magyar földben helye van a burgonyának, és fel lehetne emelni az egyre lejjebb csúszó ágazatot, ha ezt a mára megmaradt termelők egységesen akarnák…

A sárga héjú burgonya Ukrajnában kedvelt

– Ön hosszú évek óta többször is felemelte szavát a hazai burgonyaágazat megmentése érdekében, de >úgy tűnik, gondolkodásban és tettekben sem sikerült egységesíteni a termelői kört. Azt régóta tudjuk, hogy egy ilyen költségigényes növény esetében nem elég „csak” termelni. A munkát és a piacot is alaposan meg kell szervezni ahhoz, hogy siker koronázza a hatalmas kockázatokkal járó termelést. Ez nem mindig sikerül, de mi hiányzik ahhoz, hogy a sajnálatos erodálódási folyamat megforduljon?

– A hazai burgonyaágazat olyan kevés szereplőssé vált, hogy már mindenki ismer mindenkit. Azt gondolná az ember, hogy ebből következik az egyetértés, a cél érdekében történő közös cselekvés. Itt, Berzencén tízegynéhány évvel ezelőtt ülték körül a kollégák a vendégház nagy asztalát, ahol elvi megegyezés született arról, hogy a nagy forgalmazókkal/kereskedőkkel szemben csak nagy tételben kínáló termelői közösség lehet eredményes. Személyesen fel is vállaltam, hogy a két nagy manipuláló-csomagoló, országos integráló bázis egyikét, a dunántúlit – a másik az Alföldön lett volna – személyesen felkarolnám, a helyét kijelölnénk, és elindulhatna végre valami annak érdekében, hogy az értékesítés, a piacra jutás biztonságos legyen. A biztonság azt jelentette volna, hogy csak ez a két szervezet állna szemben a multinacionális cégekkel. Lajoskomárom hajlott is a szerepre, ahol megfelelő infrastrukturális adottságok és az akarat is együtt volt egy esetleges induláshoz. Mire valami alakult volna, akkora viszont az asztalnál ülő burgonyatermelők – akik elvi támogatásukat hangoztatták – szinte mindegyike különböző kifogásokkal állt elő, hogy most éppen miért nem aktuális a belépésük egy ilyen integrációba. Nos, a helyzet azóta is változatlan, ki-ki maga viszi a bőrét, illetve áruját a vásárra, több-kevesebb sikerrel. A megoldást tehát mindenki ismeri, mégis várat magára az összefogás, ami a kérdésben megfogalmazott nyilvánvaló ágazati eróziónak az okozója. Személyes érintettség miatt aligha vádolhattak, hiszen akkoriban csak vetőgumó-előállítás folyt a gazdaságban, áruburgonya-termesztés nem, tehát kizárólag a hazai burgonyatermesztés zuhanásának megállítása és a folyamat megfordítása lett volna a cél. Azóta is elhangzik az egyetlen és üdvözítő megoldás ilyenolyan formában szinte minden szakmai fórumon, de nem történik előrelépés. Hangsúlyozom, nem kevesebb, mint tíz év óta tart a kötélhúzás, amibe már belefáradtam. Félreértés ne essék, nincs nálam a bölcsek köve, sajnos, de a józan paraszti ész sok mindentől megvédte volna a burgonyatermesztőket…

Csak azt látni, hogy kis integrációk jönnek létre, egymás árai alá megyünk, magyar módra, rontjuk egymás piacát, de nagy lépésre senki nem hajlandó, egészen addig, amíg csak két termelő marad, akik talán majd képesek lesznek megegyezni egy közös ügy érdekében…

Egy tő alatt termett 1 kg körüli sárga héjú burgonya, amelyet sajnos a magyar fogyasztó nem keres

– A nagy integráció helyett marad tehát a kicsi, az Önök által szervezett, ami feltételezhetően eredményes. Sikerül-e tovább terjeszkedni, bővülni a későbbiek során, bevonni másokat is az ügy érdekében?

– Természetesen nem lehet megállni, és várni valamire vagy valaki segítségére. Nagyobb ágazatoknak sem jut, hát miért éppen a burgonya részesedne támogatásban? Az idén – két hazai partnerünknél – úgy Bugyin, mint Mórahalmon már tisztáztuk, hogy azok a termelők számíthatnak az áruburgonya biztos felvásárlására, akik a vetőgumót Berzencétől veszik. Ezeken a partnerkapcsolatokon keresztül lépünk előre, és ezt konkrétan a termeltetésen túl a csomagolás jelenti. Az értékesítés gondja egyébként minden évben másként jelentkezik, az árharcot meg kell vívni, éppen ezért előbb-utóbb a kis szállítási távolságra lévő szomszédos országok termelőivel is szinkronba kell kerülnünk, mert ott is ugyanezek a gondok. Mi Szlovákiában találtunk partnereket, akik fogadják a vetőgumót, és az áruburgonyát Bugyira szállítják majd be értékesítésre, csomagolásra. Nem engedhetjük meg magunknak tehát, hogy ne szerveződjünk, hogy ne terjeszkedjünk. Ahhoz túlságosan szeretem személy szerint is a burgonyatermesztést, hogy egy szakmai életpálya eddigi eredményét feladjam. Szomorúan látom, hogy az új burgonya-kínálatban izraeli, marokkói, algériai burgonyát kínálnak időnként, amelyek minősége meg sem közelíti a magyar új burgonyáét. A Mórahalmon, Balástyán termelt és kiszerelt – május derekán piacra kerülő – újburgonya önmagáért beszél. A magyar fogyasztó figyelmét erre kell felhívni, jóllehet ma minden termék esetében meglehetősen árcentrikus vásárlás folyik. Összességében úgy érzem, hogy jó úton járunk a szervezésben, a szakmai munkában Berzencén, ahol az idén 54 fajta – ebből 7 magyar – kísérletben történő termesztésével, megfigyelésével rendbe tesszük a fajtakérdést. Gazdasági értelemben véve a legjobb termőképességgel, élettani és kórtani mutatókkal rendelkező fajták maradhatnak csak termesztésben, és ezt mi döntjük el. A magas költségszint miatt nem lehet szántóföldi méretekben kísérletezgetni, ott már biztosra kell menni. A Solanum Kft. burgonya-vetésterülete 240 ha, amiből 90 ha a szaporítás. A szaporításba olyan fajták kerülnek be, amikre van igény a hazai és külföldi termelők részéről, amelyek rezisztensek, és termőképességük is kiváló. Erőfeszítéseinknek köszönhetően sikerült a határokat is átlépni, így Szlovákia mellett Románia és Ukrajna – ahol kizárólag a sárga fajtákat kedvelik – is felvevőpiac lett, és az ottani fogyasztói elvárásoknak megfelelően kell fajtát szolgáltatni a feljövőben lévő és ígéretes partnerség keretében.

– A burgonya szakmai kérdései nem szorulnak-e túlságosan háttérbe az egyéb szervezeti kérdések és piacot előnyösen befolyásoló szervezőtevékenység mellett?

– Kétségtelen, hogy ezt a három szempontot együtt kell kezelni, és azt lehet mondani, hogy Berzencén éppen ezért a burgonyának van alárendelve sok minden más, hosszú évek óta. A fajtakísérleteknek óriási szerepük van, hiszen a már említett idei 54 fajta azonos időben történő elkülönített ültetése, azonos időbeni növényvédelmi kezelése, növényápolása és végül pontos felszedése adhat csak alkalmat a legfontosabb értékmérő tulajdonságok objektív megítélésére. A tenyészidőszakban is sok érdekességet lehet megfigyelni a fajták között, de az idén a fitoftóra betegség a leginkább figyelemre méltó. A fajtákat szemlélve kiválóan látni a rezisztenciát, illetve az erős fogékonyságot, mert az idei időjárás abszolút hajlamosított a betegség megjelenésére. Nagyon fontos a fajták közötti értékrend megállapítása, mert csak így ajánlható nyugodt szívvel, felelősen a szaporítóanyag a partnereknek. Természetesen a saját termelési és üzleti érdekeinket is maximálisan szavatolják a fajta-összehasonlító kísérletek eredményei. Nem véletlenszerű, hogy éppen a korai vagy kései fajták közül melyek foglalják el a vetésterületet a gazdaságon belül, hiszen a tisztes, jó áron történő értékesítés alapja a kedvelt formával bíró, szép színű és húsú burgonya. Ezt a fajtakísérleti összehasonlító munkát nem sokan vállalják fel az országban, de Berzencén minden évben bárki megtekintheti az eredményeket, és hasznos információkkal távozhat. Ezekre a fontos szakmai kérdésekre időt kell szánni, mert e nélkül a hazai burgonyatermesztés talán még rosszabb állapotban lenne. Nagyon nehéz szakmai feladat – különösen a kései fajták esetében – a választás, mert nagyon nagy a kötésszám, és nem biztos, hogy a növény ki tudja nevelni – elsősorban a vízhiány miatt – szeptember végéig. Sok ilyen típusú szakmai kérdéssel kell foglalkozni, hogy egy fajtát hitelesen ajánlhasson az ember a partnerének, amikor vetőgumót ad el. A vízhiány egyébként egyre aggasztóbb a burgonyatermesztés szempontjából, aminek oka részben a globális felmelegedésben keresendő, s ami ellen nem csak a burgonya érdekében, de tenni kell valami érdemit az öntözés terén…

– Mennyire nehezítik a konzervatív magyar fogyasztói szokások a burgonyatermesztés megújulását, illetve mekkora kihívást jelent e szokások befolyásolása, megváltoztatása?

– Nagyon nehezen változik bármi is a nagy érdektelenségben, már ami idehaza a burgonyavásárlási szokásokat jellemzi. Mégis úgy tűnik, hogy talán valami megmozdult, talán érdekelni kezdte a feliratozás a burgonya kiszerelésén a vásárlókat. Az is megfigyelhető, hogy ugyanattól a szállítótól ugyanazt a fajtát viszik, mert kellemes főzési mutatók vagy ízanyagok jellemezték. Ez jó hír a szaporítónak és termelőknek egyaránt, mert végre van mihez alkalmazkodni. A mosatlan olcsó burgonya keletje viszont nagyobb, ugyanakkor sokszor csalódással jár a vásárlás, mert hibás a termék, nem jó az íze és így tovább. Szerencsés lenne és sokat segítene ez ügyben a mosott burgonya kizárólagos forgalmazása, hiszen akkor több objektív benyomást szerezhetne a vevő, de ez egyelőre nem reális elképzelés.

– Az áruburgonya-termesztés, de különösen a burgonyavetőgumószaporítás mára óriási termelési invesztíciót követel meg; nem véletlen hagyták abba éppen emiatt sokan a termelést. Számokkal kifejezve, hogy néz ki ma a burgonyatermelés ökonómiája?

– A költségek alakulását a termőhelyi adottságok és a termesztés intenzitása is befolyásolja. Berzence viszonylatában az árutermő-területen 35 tonna eladható burgonyát kell megtermelni ahhoz, hogy az átlagos termelési költségeket az ellenértéke fedezze. Ehhez a ténylegesen betakarított termésnek el kell érnie a 4-4,5 t/ha-t, és az értékesítési árnak a 40 Ft/kg-t. Különösen a 6-8 alkalommal, 20-25 mm víz kijuttatásával járó öntözés emeli meg a költségeket. Hektárra vetítve és évjárattól függően a költségszint 1,2-1,5 millió forint között van. Szakmai berkekben már elfogadott tény, hogy a burgonya „ötéves növény”. Ez azt jelenti, hogy csak ötéves átlagban szabad/lehet megvonni a termesztés mérlegét, mert olyan nagy a szórás egyes évjáratokban a termést, illetve a piaci viszonyokat illetően, hogy nem érdemes egy év után örülni vagy szomorkodni.

A vetőgumó-szaporítás helyzete ökonómiai szempontból pedig még ennél is kedvezőtlenebb képet mutat, nem véletlenül hagytak fel vele tömegesen a termelők. Az elit vetőgumó 1 ha-ra vetített költsége eléri az 1,5 millió Ft-ot, továbbá 1 millió Ft a termelési költség úgy, hogy az előbbi tételt már az előző év októberében kell fizetni. Ugyanakkor árbevétel csak tárgyév végén, de legtöbbször csak következő év májusáig realizálható. Azt is látni kell, hogy a vetőgumóra egyetlen fix vevő vagy előre aláírt szerződés sincs az ültetés időpontjában, tehát marad a remény és a bizalom mindamellett, hogy a kockázatok emiatt mérhetetlenül nagyok. És visszatérek a bizalomhoz, mert ezen múlik minden. A bizalom nem egy személyes megérzés, hanem – lefordítva „burgonyás nyelvre” – a termesztés- és tárolástechnológia együttes, magas szintű alkalmazása hosszú évek óta, amiben óriási szerep jut a hűtőtárolásnak! A konténeres hűtőtárolás szavatolja, hogy a szaporítóanyag friss marad, nem öregszik el, ami a legfontosabb értékmérő tulajdonság egyike. Erre nem sokan áldoztak az utóbbi években, ezért ők el is köszönhettek a szaporítóanyagpiactól…

A fogékony fajták lombját a védekezés ellenére tönkretette a fítftóra-fertőzés

– A sok ágazati gond mellett hogyan látja a hazai burgonyatermesztés jövőjét, hiszen az talán csak nem valós lehetőség, hogy teljesen megszűnjön a hazai burgonyatermesztés, illetve vetőgumó-szaporítás.

– Valóban nem szabad hagyni a hazai burgonyatermesztés megszűnését, de még a további sorvadását sem. Határozott elképzelések mentén kell folytatni a munkát. Folyamatosan kell keresni azokat a fajtákat, amelyek a magyar termőhelyi viszonyok mellett a leginkább jövedelmezően termelhetők, és a „végeredmény” találkozik a fogyasztók ízlésével. Nagyobb teret kell adni a korai fajták termesztésének -amelyek határozottan versenyképesek az importtal -, akár a kései fajták rovására is. A hazai termés semmiképpen sem elegendő a közellátáshoz, ezért az import behozatal nem váltható ki, és az éves teljesítés már piaci elvárás. Az országos 900.000 tonnás hazai burgonyafogyasztás kielégítése csak importtal lehetséges – ezt tudomásul kell vennünk -, de ezt nálunk jobban képesek megtermelni kései fajtákból a nagy burgonyatermelő országok. Továbbra sem szabad azonban levenni napirendről a hazai termelők két nagy integrációba történő bevonását, mert a piaci pozíció, a biztos és magasabb áron történő értékesítés csak így érhető el hosszú távon. Egyelőre aligha várható el a termelők számának növekedése – és ezzel az ágazati fellendülés is várat magára, hiszen a burgonyatermelésre berendezkedni óriási invesztíciót jelent, amelyet a jelenlegi gazdasági helyzetben nem tudnak felvállalni a termelők…

Engem a burgonya már „megfertőzött”, nem tudok, de nem is akarok ebből kigyógyulni, hiszen a szakmai munkásságom szinte teljesen ehhez a növényhez kötődik. Ameddig tehetem, az értelmes célokért dolgozom, amelyből az ágazat is képes profitálni. Nem az foglalkoztat, hogy mit nem lehet elérni, hogy melyik burgonyabetegségtől nem lehet előbbre lépni, sokkal inkább a kihívásoknak megfelelő megoldások megkeresésében hiszek. Minden ágazat küzd valami ellen, minden növénynek vannak váratlan kártevői vagy kórokozói, így a burgonyának is, de ettől nem állhat le a munka. Az áltudományos fejtegetéseket megkerülve, a realitások mentén kell megoldani a burgonyatermesztés hazai gondjait is, és ezért csak keveseknek van módjuk érdemben tenni valamit…

Nagy Zoltán

Ez a cikk a MezőHír 2009/08 - augusztusi számában jelent meg.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-3b

-=oOo=-