Jó tudni – az istállótrágyáról

Címke: , , ,
Kategória: Egyéb

Az állattartás elkerülhetetlen mellékterméke a szerves trágya, amelynek egyik legnagyobb mennyiségben keletkező formája az istállótrágya (almos trágya).

Az istállótrágya az állati anyagcseretermékeknek (bélsárnak és vizeletnek), valamint az almozáshoz felhasznált anyagnak a különböző arányú keveréke. Az állattenyésztésnek ez a mellékterméke már az ókor óta alapvető tápanyagforrása volt a növénytermesztésnek, és a világ jelentős részén még napjainkban is az.

Az almos trágyának az istállóból kikerült, továbbkezelt anyagát a magyar mezőgazdaság is jól ismerte, és nagy becsben tartotta évszázadokon keresztül. A 60-as évek végétől a műtrágyák egyre nagyobb teret hódítottak a tápanyag-utánpótlásban, ami a 80-as évekre csúcsosodott ki. A rendszerváltást követően megváltozott tápanyag-gazdálkodási szemlélet, valamint az állatállomány drasztikus csökkenése felére vetette vissza az istállótrágya-felhasználást. A műtrágya-felhasználás is visszaesett a 60-as évek szintjére. Az egyoldalúvá vált, zömében nitrogénre korlátozódó tápanyagpótlás az utóbbi évtizedben kimerítette talajaink tápanyagtőkéjének nagy részét, emiatt csökkent azok tápanyag-szolgáltató képessége és humusztartalma, az egyoldalú nitrogén műtrágyázás ugyanis segíti a humusz lebontását.

Az állattartás során természetes folyamatok következtében különböző minőségű és mennyiségű istállótrágya keletkezik, amelynek elhelyezése a tulajdonviszonyok megváltozása miatt sokszor nehéz feladatot jelent. A szakszerűen kezelt és tárolt istállótrágya nem hulladék, hanem az érési folyamat után a talajba visszajuttatva tápanyag-visszapótlásként hasznosul.

Magyarországon a nagyüzemi állattartó telepek többsége a 60-as és 70-es években létesült, és nem fordítottak gondot a trágyatároló helyek szakszerű, környezetkímélő kialakítására. Napjainkban a még üzemelő telepek esetében ez jelenti a legnagyobb gondot, ugyanis több évtized alatt a trágyatároló hely és közvetlen környezete jelentős nitrátszennyezést kapott. Ezt a helyzetet a környezetvédelmi állapotrögzítés is alátámasztotta, amelyet az EU-s nitrát direktíva végrehajtása során kellett elvégezni az állattartó telepeken. Az ezzel kapcsolatos teendőket a kormány 49/2001.(IV. 3.) rendelete szabályozza, amelynek idevonatkozó rendelkezéseire a későbbiekben még visszatérünk.

A trágyát az üzemben trágyaszérűn vagy trágyatelepen gyűjtik össze, és a kiszórás kezdetéig itt tárolják. A tárolási idő alatt úgy kellene kezelni a trágyát, hogy a tápanyagveszteség minimális legyen, a trágya az érés folyamán pedig megfelelő minőséget érjen el. A tárolás során legnagyobb mértékben a trágya szárazanyag- és nitrogéntartalma megy veszendőbe, amely veszteség 30-60%-ot is elérhet. A trágya kezelése során a cél az, hogy ezt a veszteséget minél alacsonyabb szintre szorítsuk le, és a veszteség helyett meginduljon az alom és az ürülék tápanyagainak feltáródása, amit – mint folyamatot – a talaj mikroorganizmusai majd befejeznek.

A kisüzemi, munkaigényes trágyakezelés a nagyüzemivel szemben kisebb veszteséget produkál, de kézi munkaigénye miatt a nagy állattartó telepeken ez a módszer nem alkalmazható. A gyakorlatban kialakult nagyüzemi technológia is képes megfelelő minőségű istállótrágya előállítására. A trágya összetétele telepenként változik, de – tájékoztató jelleggel – az alábbi táblázatban közöljük a MÉM-NAK vizsgálatait, amelyek egységes, 75% víztartalmú trágyára vonatkoznak.

Ennek alapján 10 tonna közepes minőségű istállótrágya 60 kg N, 35 kg P2O5, 60 kg K2O-nak megfelelő N-P-K-t tartalmaz. Ebből kiszámítható, hogy nitrátérzékeny területen az ilyen összetételű istállótrágyából 28 t/ha-nál többet nem szabad kiszórni. Ebből következően, de nem csak nitrátérzékeny területen, kiszórás előtt érdemes a trágya beltartalmát laboratóriumban megvizsgáltatni, a szakszerű tápanyag-gazdálkodás érdekében is.

A trágyakezelés ún. mellékterméke a trágyalé, amelyet össze kell gyűjteni egy tároló aknába, és külön kell kijuttatni az elhelyező területre, lehetőleg rövid időn belül, vagy pedig vissza kell öntözni a trágyaszarvasra. Ellenkező esetben a talajon elfolyva és azon átszivárogva szennyezheti a talajvizet, a felszíni vízfolyásokat, a tavakat, a folyókat.

Az előbb említetteken kívül még két jelentősebb trágyakezelési eljárást is ismerünk. Az egyik a mélyalmos megoldás, amelyet csak juhok, növendékmarhák és csikók tartásánál alkalmaznak. Ennél a megoldásnál az állatok alá bőséges almot adnak, amelyet az ürülékkel együtt az állatok tömörre taposnak.

A metános trágyaerjesztés a biogázgyártás alapja, amely eljárás során a trágyát zárt térben a levegő kizárásával erjesztik, és a folyamat során metángáz képződik, amelyet fűtésre lehet használni. Ez az eljárás nagyon költséges, ezért napjainkig nem nagyon terjedt el, de energiaszegény világunkban teret hódíthat.

Az utóbbi említett két trágyakezelési eljárásnál a trágya beltartalmi veszteségei minimálisak, az így képződött trágyát azonban a kijuttatás után azonnal be kell szántani, a jelentős veszteségek elkerülése érdekében.

Minden negatív tendencia ellenére a megfelelően kezelt és tárolt istállótrágya a növénytermesztés és a talaj számára nagy jelentőséggel bír. A növénytermesztés oldaláról nézve, a költséges kijuttatás ellenére egy elhúzódó (általában két évvel számolunk, a harmadik év hatása tápanyag szempontjából elhanyagolható) hatástartalmú tápanyagpótlást jelent, amelyet esetenként csak kis mennyiségű műtrágyával kell kiegészíteni.

A talaj oldaláról vizsgálva az istállótrágya jótékony hatása még sokoldalúbb. A szervesanyag-utánpótlás mellett javítja a talaj kémiai-fizikai-vízgadálkodási tulajdonságait, lazítja szerkezetét, élénkíti a talajéletet, mivel könnyen bontható szervesanyag-tartalma a mikroorganizmusok tápláléka, nehezen bomló szervesanyagai révén a humuszanyagok mennyisége is pozitív irányban változik. Serkentő anyagokat, hormonokat tartalmaz, amelyek elősegítik a növények fejlődését, növekedését. Az istállótrágya kijuttatásával visszakerül a talajba a terméssel elvitt mikroelemek jelentős mennyisége.

Laza talajon a szerves anyag gyorsan, kötött talajon lassabban bomlik. A talaj savanyú kémhatása is lassítja a bomlást.

Almos trágya legnagyobb mennyiségben szarvasmarhatelepeken keletkezik, emellett ló-, juh- és esetenként sertéstrágya is kijuttatásra kerül ebben a formában.

A szerves trágyák körében meg kell említeni a baromfitrágyát, amely nagyságrendileg ugyan jóval kisebb mennyiségben keletkezik, de tárolása és elhelyezése hasonló gondot okozhat, mint az istállótrágyáé.

A következő táblázatban tájékoztató jelleggel közöljük néhány baromfiürülék összetétele:

A táblázatból kitűnik, hogy a baromfiürülék gazdagabb tápanyagokban, mint a szarvasmarha vagy a sertés ürüléke, így magasabb hatóanyag-tartalmú trágya készíthető belőle. Kijuttatás előtt ezeknek a szerves trágyáknak a beltartalmát is érdemes laboratóriumban bevizsgáltatni a tápanyagmérleg elkészítéséhez.

A baromfitrágyák viszonylag gyorsan bomlanak, ezért ezeket komposztáláshoz, vagy istállótrágyához hozzákeverve érdemes felhasználni.

A szerves trágya tárolásával és elhelyezésével kapcsolatban, az EU-jogszabályokkal harmonizálva, a hazai jogalkotás is egyre szigorúbb feltételeket szab a mezőgazdasági termelők számára, amelynek során a keletkező trágya mennyiségéről és elhelyezéséről szigorú bizonylati rend alapján kell számot adniuk a talajvédelmi hatóság és a környezetvédelmi felügyelőség felé.

Ennek alapját képezi a 49/2001. (IV. 3.) számú korm.rendelet, amely a vizek mezőgazdasági eredetű nitrátszennyezéssel szembeni védelméről szól.

Ebben a rendeletben meghatározza a jó mezőgazdasági gyakorlat elvét, amely alapján 170 kg/ha-ban korlátozza az egy hektárra kiadható nitrogén hatóanyag mennyiségét. Ez kötelező érvényű a rendeletben közzétett nitrátérzékeny területeken. Ez azt jelenti, hogy egy számosállat után, durván becsülve 0,7-1,3 hektár elhelyező területre van szükség.

2005. december 31-ig az alábbi előírásoknak kell eleget tenniük a már üzemelő vagy engedéllyel rendelkező almozásos telepeknek is:

– tilos a trágyalé, hígtrágya és a trágyatárolók csurgalékvizeinek bevezetése a vizekbe;

– állattartó telephez trágyatároló nem létesíthető felszíni víztől, más jogszabály által nem szabályozott ivóvíznyerőhelytől számított 100 méteren belül.

A rendelet a szerves trágya kijuttatásának idejét is korlátozza, ennek alapján tilos a trágya kijuttatása december 1. és február 15. között, valamint nem juttatható ki trágya fagyott, vízzel telített, összefüggő hótakaróval borított talajra. Trágya nem juttatható ki felszíni víztől, forrástól, emberi fogyasztásra, illetve állatok itatására szolgáló kúttól 10 m-es sávban.

A rendelet az istállótrágya-tároló kialakítását is szigorúan szabályozza. Az ennek megfelelő kialakítás jelentősen megterheli ugyan a telepek költségvetését, ám – a csupasz földön létesített trágyatárolók körüli több évtizedes állapotokat figyelembe véve – ez a beruházás mégis indokolt.

Ideiglenes trágyakazal, trágyaszarvas mezőgazdasági tábla szélén – legfeljebb két hónap időtartamra – olyan helyen alakítható ki szivárgás elleni védelem nélkül, ahol a talajvíz legmagasabb szintje 1,5 méter alatt van (alföldi viszonylatban a mély vonulatok egyértelműen kizárandók), ill. nincs felszíni víz 100 méteren belül. Ezeknek az előírásoknak a betartására érdemes odafigyelni, kiküszöbölve ezzel a talajvédelmi és környezetvédelmi hatósággal szembeni konfliktust.

Különösen nitrátérzékeny területeken érdemes az istállótrágya beltartalmi ismeretében talajvizsgálaton alapuló tápanyag-gazdálkodási szaktanácsot készíttetni, így az illetékes szakhatóságok felé az érzékeny terület tápanyagforgalma dokumentálható.

Vajdulák MiklósAgrofil-SZMI EC.

Ez a cikk a MezőHír 2005/08 - augusztusi számában jelent meg.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-n1

-=oOo=-