Élelmiszereink kártevői és az ellenük való védekezés

Címke: ,
Kategória: Egyéb

A raktári kártevők elleni védekezés fontosságát gazdasági kártételük, illetve egészségügyi jelentőségük egyaránt indokolja.

Az élelmiszerek tárolási helyén előforduló kártevők igen sok élelmet elfogyasztanak, de még többet szennyeznek be, fertőznek meg – alkalmatlanná téve azokat a felhasználásra -, és sokfajta – köztük igen súlyos – betegséget is terjesztenek. Főleg a helytelen vagy hosszabb ideig tartó tárolás alatt fertőznek. A károsítás mértéke a kártevő fajától és a környezeti feltételektől, elsősorban a tárolás, raktározás módjától függ.

A raktári kártevő elnevezés valójában igen nagy számú és különféle rendszertani egységekbe tartozó fajok gyűjtőneve.

Ártalmuk és közegészségügyi jelentőségük szerint lehetnek:

1. élelmiszer-kártevők: ezek a fajok egész életüket a károsított terményben, élelmiszerben töltik. Ide tartoznak a bogarak (zsizsikek), élelmiszermolyok, élelmiszeratkák és a fonálférgek;

2. élelmiszer-látogatók: ezek a kártevők a terményt rendszeresen, minden nap látogatják, azzal táplálkoznak, de abban csak ritkán szaporodnak. Ezek, pl. a hangyák, legyek, csótányok, darazsak, tücsökfélék, fülbemászók, pikkelykék, ászkák, csigák;

3. rágcsálók: az ember környezetében élő emlősök. Életfeltételeiket mind a raktárban, mind a lakásban megtalálják. Pl. házi egér, vándorpatkány, házi patkány;

4. környezeti kártevők: ezek az ízeltlábúak a lakásban fordulnak elő, de különféle szerves anyagokban, állati termékek tárolóhelyein is élnek.

Gazdasági szempontból az első és a harmadik csoportba tartozók a legjelentősebbek. Mivel a különféle bogarak s molyok lárvaállapotban az élelmiszerekben élnek, ezzel annak részleges vagy teljes megsemmisülését okozzák. A mennyiségi veszteség a rágásokból, valamint az ennek következtében fellépő másodlagos romlásból, penészedésből ered.

A rágcsálók által okozott kár is az elfogyasztott táplálék sokszorosa. A készlet 10-20%-ának megrágása után a többi már annyira szennyezett, hogy emberi fogyasztásra alkalmatlan. A patkányok szívesen nyúlnak az emberi élelmiszerhez. Ha hozzájutnak, garázdálkodnak benne. Főleg az értékesebb élelmiszert pusztítják, mint hús, tojás, hal, dió, stb. A beton és a keményfém kivételével minden anyagot megrágnak. Fészkelésükkel, túrásukkal sokszor az épületek és közművek állagában okoznak kárt. A szigetelések átrágásával rövidzárlatot, s ezzel tüzet is okozhatnak. Az egerek az élelmen kívül a csomagolóanyagokban is kárt tesznek. Igen gyakran rágják meg a bőrt, textilt, papírárut.

Egészségügyi szempontból az élelmiszer-látogató rovarok azért veszélyesek, mert hulladékot, dögöket, szemetet, ürüléket is felkeresnek. A legyek, hangyák, csótányok számos gyomor-bélcsatornán terjedő megbetegedést terjesztenek, elsősorban azokat, ahol a kórokozó a széklettel ürül, pl. vérhas, hastífusz. Olyan baktériumokat, penészgombákat is vihetnek magukkal, amelyek az élelmiszerben elszaporodnak, s anyagcsere-termékeikkel mérgezik az embert. Az élelmiszer-kártevők egész életüket az élelmiszerben töltik. Undort keltenek ürülékükkel, elpusztult tetemeikkel. Elfogyasztva a szennyezett ételt, testváladékuk a bélcsatornába kerül, amivel kideríthetetlen okú bélfertőzést okoznak. Az általuk okozott ételmérgezés sok embert érinthet.

A rágcsálók, ugyanúgy, mint a rovarok, sokféle szennyezett helyet bejárnak, és a kórokozókat onnan hurcolják be az élelmiszerre, terményre. A patkány többek közt a rettegett pestist is terjesztette, de emellett több veszélyes megbetegedés gazdaállata, amelyek az emberre is átterjedhetnek, ilyen pl. az iszapláz, a lépfene, a veszettség, illetve különféle paraziták is terjednek ily módon, pl. a Trichinella spiralis nevű bélféreg. Az állatok között a baromfipestis és sertésorbánc betegségeit is közvetítik. Az egerek szervezetében lévő kórokozók (pl. Salmonella) nyállal, orrváladékkal, vizelettel és széklettel jutnak a külvilágba, így az élelmiszerek fertőzésével ételmérgezést idézhetnek elő.

A védekezés alapelvei:

A védekezés eredményességét meghatározza a helyes módszer kiválasztása, amit csak a kártevő életmódjának ismeretében tehetünk meg.

A károsító fajára, búvóhelyére leggyakrabban csak a helyszínen található különféle rágási, pusztítási nyomokból lehet következtetni. Az ízeltlábúak jelenlétére utalhat ürülékük, lárvájuk bőre, bábtokjuk, petehéjuk, szövedékeik. Egy-egy példány megtalálása nagyban megkönnyíti az azonosítást. A fertőzöttség mértékét mintavétel utáni további vizsgálatokkal kell megállapítani. Ilyen pl. a rostálás, a röntgensugaras átvilágítás, a melegítéses eljárás vagy a mikroszkópos vizsgálat. A rágcsálók jelenlétét könnyű felfedezni, de pontos mennyiségi adatokat nehéz szerezni. Néhány módszer alkalmas a tájékozódásra. Ilyen pl. a rágás- és ürüléknyom-vizsgálat, a búvóhelyek megtekintése, a próbaetetés.

A védekezés két fogalmat takar. Az egyik a megelőzés, a másik az elszaporodott kártevők kiirtása.

Védekezési módszerek

1. Mechanikai eljárások: ezeket a megelőzésben is kiterjedten használják. Ilyen a:

• hálózás – a szellőzés miatt nyitott nyílászárókon megfelelő méretű hálót alkalmazzunk, így a rovarok betelepedését megakadályozzuk;

• takarítás: – a rendszeres takarítás, a rend gátolja a kártevők elszaporodását. Különösen fontos a hasadékok, zugok, repedések tisztántartása;

• elrekesztés – nagymértékben csökkenti a kártevők mozgását, ha a nyílászárók tökéletesen zárnak. Az ajtók alját célszerű 30 cm-es magasságig bádoggal borítani, a csatornákat, szellőzőnyílásokat ráccsal ellátni. A rágcsálólukakat üvegszilánkos habarccsal be kell tömni;

• szellőztetés – a tárolt gabona nedvességtartalmát minél hamarabb alacsony értékre kell állítani, ezzel egyes kártevők életfeltételeit rontjuk. A megfelelő nedvességtartalmat szárítással, forgatással, mozgatással, szellőztetéssel érjük el;

• rostálás – a módszer hátránya, hogy a mag belsejében lévő, illetve a maggal azonos méretű kártevő így nem távolítható el. A kirostált rostaaljat égetéssel meg kell semmisíteni;

• átválogatás – a terményeket, ha lehet, át kell válogatni, és a sérült, penészes, rothadó terményrészt el kell távolítani.

2. Fizikai eljárások:

• csapda – a különféle szín-, fény-, hang-, szaghatáson alapuló rovarcsapdák részben a kártevők felfedezésére alkalmasak, valamint az első megtelepedett példányokat megfogva az elszaporodást is megelőzik. A rágcsálókat különféle nyaktilós, valamint élve fogó ketreces vagy ragasztós csapdákkal fogjuk;

• a hőmérséklet – a termény hőkezelésével és fagyasztásával is elölhetők a bennük lévő kártevők. A rovarok 50 °C-on néhány percig bírják csak, tehát nem kell hosszú ideig magas hőfokot alkalmazni.

3. Biológiai eljárások: ezek a módszerek a kártevők életmódjának és a környezeti igényeiknek, szokásaiknak ismeretén alapulnak; valamint az élő és élettelen környezeti tényezők változtatásával igyekeznek csökkenteni azok számát.

A búvó- és szaporodóhelyek megszüntetése jól alkalmazható. A sima, repedésmentes fal, hézagmentes padozat, a csővezetékek gondos szigetelése gyakran hatásos.

A hőmérséklet és páratartalom megváltoztatása a rovarok ellen az egyik leghatásosabb védekezési mód.

A természetes ellenségek használata a legrégebbi biológiai módszer. A patkány ellen a vadászgörény és a kutya, az egér ellen pedig a macska használata közismert, nagy számú kártevő megsemmisítésére azonban ez nem alkalmas. A kártevőket pusztító paraziták, fürkészlegyek és mikroszkopikus gombák, baktériumok felhasználásával azonban eredményesen lehet védekezni.

4. Vegyi eljárások

A rendelkezésre álló módszerek közül igen gyakran alkalmazott módszer. A gerinctelen állatok ellen különféle porozó, ködképző és permetező szerek állnak rendelkezésre, míg a rágcsálók ellen mérgező anyagot tartalmazó csalétkek használata gyakori. Üzemi tárolók, raktárak mentesítésére speciális cégek szakosodtak, akik nagy gondossággal és körültekintéssel pusztítják el a kártevőket.

Szabó Tibor

Ez a cikk a MezőHír 2005/02 - februári számában jelent meg.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-jt

-=oOo=-