Hogyan készítsünk tápanyag-gazdálkodási tervet?

Címke: ,
Kategória: Egyéb

Az Agrár-Környezetvédelmi Program kapcsán egyre többet hallunk a tápanyag-gazdálkodási terv fogalmáról.

Jó néhányan azonban talán nem is tudják, hogy mit is takar pontosan ez a fogalom. A tápanyag-gazdálkodási terv megvalósítása nem más, mint hogy a tervezett trágyaanyagok felhasználásánál a termeszteni kívánt növény fajlagos tápanyagigényét szinkronba hozzuk a talaj természetes tápanyag-szolgáltató képességével. Ehhez figyelembe vesszük a korábbi évek termesztéstechnológiáját és agrokémiai gyakorlatát. Az így kiszámolt trágyaigény (felhasználása esetén) tápanyag-ellátottság szempontjából optimális feltételeket teremt a termeszteni kívánt növény számára.

Egy ilyen tervet kis odafigyeléssel könnyen lehet készíteni, ha a megfelelő szakirodalmi adatok és táblázatok rendelkezésre állnak. Azt azonban tudni kell, hogy azok a számítási metódusok, amelyek mindenki számára (díjmentesen) hozzáférhetőek, mára már részben elavultnak tekinthetők. Ezek már több évtizedes mérőszámok, amelyek a szocialista tervgazdálkodás közgazdasági viszonyaihoz alkalmazva készültek. Akkoriban egészen más volt a mezőgazdaság helyzete (lényegesen alacsonyabb energia- és egyéb inputárak), és ezen számítási metodikák feltöltő trágyázáshoz kialakított szorzószámai a mezőgazdaság jelenlegi viszonyai között nehezen értelmezhetőek.

Léteznek továbbá olyan külföldi algoritmusok, amelyek a helyszíni mérésekre (gyorstesztek, kofferek) támaszkodnak. Ezek az eszközök arra tökéletesen megfelelnek, hogy a talajaink aktuális helyzetéről tájékozódjunk, arra azonban a helyszíni mérések pontatlanságából adódóan nem alkalmasak, hogy stratégiai döntéseket alapozzunk rájuk. A másik nagy hátrányuk az említett gyors módszereknek, hogy az általuk alkalmazott kivonószerek által kapott eredmények a Magyarországon kidolgozott algoritmusokban nem értelmezhetőek. Ezt elvileg ki lehetne küszöbölni azzal, hogy a mérési módszerekkel együtt átvesszük a Nyugat-Európában kidolgozott algoritmusokat is. Ezzel csupán az a gond, hogy ezek a számítási módok nem a mi éghajlatunk alatt fejlődött talajok agrokémiai sajátosságaira lettek megalkotva, ezért a magyar viszonyok közötti felhasználásuk rendkívül félrevezető.

Léteznek természetesen olyan rendszerek is, amelyek kielégítik a mai környezetkímélő, költségtakarékos szemléleteket is, ezek azonban nem nyíltvégűek, az adófizető állampolgárok számára csak komoly anyagi áldozatok árán hozzáférhetőek.

Akik maguk szeretnék elkészíteni a tápanyag-gazdálkodási tervüket, azoknak nyújt segítséget ez a cikk, ami lépésről lépésre haladva mutat be egy nyíltvégű számítási metodikát, amihez a szükséges táblázatok és alapinformációk a Füleky György által szerkesztett Tápanyag-gazdálkodás című tankönyvből származnak. Arra azonban mindenképp szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy a legmodernebb, legdrágább trágyaszámítási metódusok sem érnek egy lyukas garast sem, ha azok a laboreredmények, amelyek a számítás alapját képezik, nem megfelelően gyűjtött (a területet jól reprezentáló) átlagmintákból származnak, vagy ha a laborvizsgálatokat nem megfelelően végezték el. A mintavétel helyes gyakorlatáról mindenki tájékozódhat a Mezőhír 2004. júliusi számában megjelent cikkünkben. Ha valaki idő vagy energia híján a mintavételt nem tudja szabályszerűen elvégezni, abban az esetben mindenképp ajánlatosabb egy erre szakosodott céget megbízni ezeknek a munkálatoknak az elvégzésével.

A termőhelyi kategória meghatározása

Ez az első és egyben legnehezebb – legelmélyültebb talajtani és agrokémiai ismereteket igénylő – fejezet a növényi tápanyagszámításban. A későbbiekben utalunk a hat fő termőhelyi kategóriára, de ezeken belül is számtalan változat és átmenet is fellelhető, akár egy falu határán belül is. Sajnos, egy átmeneti talaj esetében nagyon nehéz megítélni, hogy mely termőhelyi kategória agrokémiai folyamatai jellemzik leginkább.

Első lépésben meg kell néznünk, hogy talajaink milyen termőhelyi kategóriába tartoznak. Hat kategóriát különböztetünk meg, és ezek óriási jelentőségűek, hiszen e nélkül nem lehet pontosan megállapítani az ellátottsági kategóriákat, ami a számítás alapját képezi. Tudniillik ugyanaz a humusz-, felvehető foszfor-, káliumtartalom különböző termőhelyi kategóriák esetében – az eltérő talajfizikai és kémiai tulajdonságokból adódó változatos tápanyag-dinamika miatt – egészen más ellátottsági értékeket ad. Ahhoz, hogy a termőhelyi besorolást megfelelően el tudjuk végezni, legalább a főbb talajtípusok ismerete elengedhetetlen. Ehhez azonban nem elegendő, ha utánanézünk, hogy adott település határa mely talajtípusba tartozik, hanem mindenképp helyszíni meghatározásra van szükség, hiszen még egyes határrészek között is jelentős különbség lehet a talajtípusok vonatkozásában. A talajtípusok elkülönítésében nyújt segítséget a Mezőhír 2003. nov.-dec.-i számában megjelent cikksorozatunk.

I. Mezőségi talajok.

II. Erdőtalajok.

III. Kötött réti talajok.

IV. Laza és homoktalajok.

V. Szikes talajok.

VI. Sekély termőrétegű, sík vagy erősen lejtős, erodált és heterogén talajok.

Példánkban a Magyarországot leginkább jellemző mezőségi talajtípust vesszük alapul, ami az I. termőhelyi kategóriába tartozik.

Az ellátottsági kategóriák meghatározása

Második lépésként következik az ellátottsági kategóriák meghatározása a humusz, a foszfor és a kálium esetében, ehhez elengedhetetlen a laboreredmények ismerete is. A megfelelő információkat ismerve az ellátottsági kategóriák az 1., a 2. és a 3. táblázatból egyszerűen kikereshetőek.

Humusz: 3,5%

Szénsavas mész: 3%

Kötöttség (KA): 44

pH: 7,2

P2O5 (ppm) 210

K2O (ppm) 280

A táblázatból a termőhelyi kategóriák, valamint az Arany-féle kötöttségi szám és a szénsavasmész-tartalom ismeretében a mi példánk esetében

a humusz (3,5%): jó

a foszfor: (210 ppm) jó

a kálium: (280 ppm) jó ellátottsági kategóriákba került.

A növény terméshozamának megtervezése

A következő lépés a várható termésmennyiség meghatározása, amihez a 4. táblázat nyújt segítséget A táblázatból a különböző növények várható terméseredményét olvashatjuk ki, a hat termőhelyi kategória szerint. A táblázatból kiolvasott terméseredmények azonban csak tájékoztató jellegűek, hiszen ebben az esetben a gazdálkodó több éves, évtizedes tapasztalatai nélkülözhetetlenek a várható terméseredmények becslésében.

A fajlagostápanyag-igény meghatározása

Amennyiben ismerjük a becsült terméseredményt is, ami a mi példánkban 10 tonna szemes kukoricát jelent, akkor mehetünk a következő stádiumra, a termeszteni kívánt növény fajlagostápanyag-igényének meghatározására, ami nem jelent mást, mint hogy mennyi tápanyag szükséges 1 tonna szemtermés eléréséhez. Mivel a termőhelyi kategóriát és az ellátottságot is ismerjük, nem nehéz a fajlagostápanyag-igény meghatározása az 5. táblázat segítségével. Nem kell mást tennünk, csak a megfelelő termőhelyi kategória sorát kiválasztva, az ellátottsági kategóriák alapján kikeressük a fajlagostápanyag-igényeinket (a nitrogénigény meghatározása során a humusztartalomból becsült nitrogénszolgáltató képességet vesszük alapul).

Ez a mi esetünkben

22 kg nitrogén (a humuszellátottság alapján)

11 kg foszfor

18 kg kálium hatóanyagigényt jelent szemterméstonnánként.

Az egy hektárra szükséges tápanyagigény

Ahhoz, hogy megkapjuk az egy hektárra szükséges tápanyagmennyiséget, nem kell mást tennünk, mint a kapott eredményeket felszoroznunk a becsült terméseredménnyel, így a hektáronkénti tápanyagigény a következőképen alakul:

220 kg nitrogén

110 kg foszfor

180 kg kálium.

Itt válik egyértelművé, hogy menynyire fontos a várható terméseredmény viszonylag pontos becslése, hiszen ha becslés helyett a vágyálmainkat fejezzük ki, akkor a kiszámított tápanyagigények semmi esetre sem nevezhetőek reálisnak.

Korrekció

A kiszámított tápanyagigény azonban gyakran nem a kijuttatandó tápanyagmennyiséget jelenti, a számított értéket ugyanis gyakran korrigálni kell, pl. az előveteménytől vagy egyéb agrotechnikai módoktól függően. A legfontosabb tényező, ami után mindenképp korrigálás szükséges, az istállótrágyázás, hiszen az istállótrágyázás esetében több éves tartamhatásról van szó. Hogy mennyivel lehet csökkenteni a kijuttatandó mennyiséget az egyes években, azt a 6. táblázatból olvashatjuk ki.

Példának okáért vegyünk alapul szója előveteményt, ebben az esetben, ha az elővetemény nem volt túl gyomos, a talaj jó kultúrállapotú volt, és legalább átlagos termést sikerült elérni, akkor a kijuttatandó nitrogén hatóanyag mennyiséget 30 kg-mal csökkenthetjük, amint az a 7. táblázatból is kitűnik.

Így a kijuttatandó éves hatóanyag-szükséglet következőképpen alakul:

Nitrogén 190 kg

Foszfor 110 kg

Kálium 180 kg

A műtrágya adaptáció elvégzése

Most, hogy már pontosan ismerjük, hogy mennyi hatóanyagot kell hektáronként kijuttatnunk, nincs más hátra, mint ezeket a hatóanyag-mennyiségeket műtrágyaféleségekre adaptálni. Azt ugyanis, hogy a tápanyag-utánpótlás során milyen műtrágyaféleséget használ valaki, sok szempont dönti el, pl.: a kijuttatásra rendelkezésre álló eszközök, a műtrágya ára, a szemcseösszetétele, a szállíthatósága, stb.

Először talán azt kell eldönteni, hogy mono vagy komplex műtrágyát kíván valaki felhasználni, aztán a következő kérdés, hogy szilárd műtrágyával vagy esetleg szuszpenziókkal kívánja-e a tápanyag-utánpótlást végezni? Kétségkívül mindegyiknek megvan a maga előnye és hátránya, míg például a mono műtrágyák esetében a kijuttatást több menetben kell végezni, vagy külön kell keverni a műtrágyaféleségeket, addig a komplexek egy menetben kijuttathatóak, viszont a tápanyag-gazdálkodási terv nehezebben követhető le velük. A szuszpenziók már oldott állapotban tartalmazzák a hatóanyagokat, ezért gyorsabb feltáródást eredményeznek, kijuttatásukhoz viszont speciális gépekre van szükség.

Németh Balázs – Lajos Mihály – Agrofil SzMI.

Ez a cikk a MezőHír 2005/01 - januári számában jelent meg.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-iZ

-=oOo=-