A kétévenként megrendezett EuroTier DLG kiállításon aranyéremmel jutalmazzák az innovatív fejlesztéseket.
Ezüstérmet kapnak azok a már ismert technikai megoldások, amelyek részleteikben a legjobbak.
Az elmúlt évben 260 nevezés érkezett a DLG-re, amelyekből 36-ot díjaztak. Rövid szöveges bemutatóval jelentkezünk most, közölve az indoklásokat is; – a későbbiekben egyes részletekre külön is visszatérünk.
A három aranyérem
Fordulékony – kompakt – függőleges
Önjáró, 2.45 m magas, alacsony építésű takarmánykiosztó kocsik már korábban is ismertek voltak számunkra. Mégis, mi az, ami a Mayer Tittmoning függőleges kiosztó kocsit az 1. helyre sorolta, és amiért aranyérmet kapott? Elsősorban a háromkerekű járószerkezet megoldás, amely mellett a 12 m3-es tartály könnyen feltölthető, és a falközi silóban nagyon kis helyen meg tud fordulni. Hátramenetben a mozgás veszélyessége már a múlté! További előny a nagyon keskeny hátsó keréktávolság, amely lehetővé teszi a mozgást akadályozó takarmánykupacok közötti közlekedést. A jármű számára elegendő 3 méter szélességű út, könnyű a takarmányasztalhoz való közelítés.
Kézi PC az istállókba
A Bernhard Mannebeck cég által továbbfejlesztett, por- és vízálló Pocket-PC szintén aranyérmet kapott. Az indokolás: Az istállókban alkalmazható kézi terminál pontos kézi állatazonosítást tesz lehetővé a jeladóktól felvett adatok segítségével, ezen kívül a különböző irányítási (management) programokkal kommunikálni tud, ami várhatóan még hosszú ideig egyedülálló megoldás a szakmában.
Nézz a szemembe, kicsikém!
Aranyérmet kapott az Agrosom cég az “Optibrand Rendszer”-ért. Ez egy biometriai állatazonosító rendszer, amelynek kifejlesztése és működése azon a felismerésen alapul, hogy a kérődzők szemének érrendszere összetéveszthetetlenül egyedi és állandó. Ezzel egyidejűleg a berendezés hiánytalanul feljegyzi a dokumentációban a napot, az órát és az állat tartózkodási helyét. Az állattartó gazda további adatokat is kézhez kap az elvégzendő szervezési munkáihoz, például a megtermékenyítéssel vagy a körmözéssel kapcsolatos teendők időpontját – viszszanyúlva egészen az egyedi takarmányozásig.
A harminchárom ezüstérem
Biogáz
- Az előtárolás nélküli szilárd istállótrágya a biogáz-előállító berendezésbe adagolható a csigás adagolóval felszerelt a Börger, illetve a Vogelsang cégek által gyártott szivattyúkkal. Mindkét gép közvetlenül szállítóvezetékkel kiszolgálható.
- Újfajta hígtrágya szétválasztó rendszert mutatott be (pl. biogáz berendezésekhez) a Weda Damman és Westerkamp cég, amelynél a szűrőtömlőn sűrített levegőt nyomnak át.
Sertéstartás
- A Big Dutchman cég bemutatott a nedves-etetési rendszeréhez egy szabadon függesztett csővezetéket, amely a takarmány habosodása miatt szükségessé váló javítási munkákat kiküszöböli. Ugyancsak újdonság a műanyag szigetelő, amelyik a sertésfiaztató kutricákban a kocák alá rakott, csúszásmentes padozattal együtt jól használható.
- Ezüstérmet kapott a Bürkert Fluid Control Systems premix adagolója, amely a premixadagolásról és a nedvességtartalomról ad pontos tájékoztatást.
- A Ziel-Abegg és a Big Dutchman cégek közös fejlesztése az a szellőzőrendszer, amelyik nagy kilépőlevegő-sebességet enged meg, következésképpen a messze szóró vízporlasztó rendszert felesleges magasan elhelyezni.
- A vemhes kocák takarmányozási feltételeihez – akár egyedi, akár csoportos tartásban – ad új technikát a Hölscher és Leuschner cég, amihez egy új képfeldolgozási program tartozik.
- A Möller Agrarklima – Steuerungen (Szabályozástechnika) és az Universitat Hohenheim által közösen kidolgozott rendszer alkalmas a sertésfiaztatókból kimenő levegő CO2-tartalma alapján az istállószellőzés szabályozására.
- Egy ténylegesen munkatakarékos, és a munkatársak részére megfelelő és biztonságos munkafeltételeket kínáló, a mesterséges megtermékenyítéshez a kanoknál a fedeztetőállásban a nagyobb helyet biztosító megoldás a Genes Diffusion cégtől.
- Ezüstéremmel díjazták azt az ISO-Bus-Technik rendszert, amely a belkereskedelemben alkalmazható a gyártókról szükséges adattovábbítás megoldásához. A cégek: Howema, Agrocom Agrarsysteme, Stuhl Regelsysteme, Tewe – Elektronic, Weda Damman és Westerkamp, illetve a Meyer – Lohne.
- Új szoftvert fejlesztett ki a Consulting Company Hoffrogge és Döhrung cég a hízósertés és kocatartás feladatainak megkönnyítésére; – a program az állatok mozgás- és hőmérsékletváltozásainak adatait regisztrálja.
Szarvasmarhatartás
- A nagysúlyú borjútartásban a gyors tejelválasztás fázisa, illetve a megbetegedés korai felismerése megoldható a Förster-Technik cég vízellenőrző rendszerével.
- Egy Pocket-PC-hez kapcsolódó, a körmözést szolgáló programmal együtt jelentkeztek a következő cégek: Genossenschaft Klauenpfleger Sachsen, Vereinigte Informationsysteme Tierhaltung, dsp-Agrosoft, Landwirtschaftskammer Hannover. A kidolgozott szoftver és különösképpen az egyedi szemrevételezés alapján a körmözés kézben tartható és üzemszerűen elvégezhető.
- A tőgyegészség javítását biztosítja az IFU-Diagnostic Systems egy előfejő edény elhelyezésével, a beépített elektromos vezetőképesség-mérő adatainak felhasználásával.
- A Menno Chemie cég által bemutatott fertőtlenítő anyag az első, amely a kereskedelemben szabadon kapható, hatása laboratóriumi körülmények között elsődlegesen bizonyított.
Baromfitartás
- Jól megvilágított volier, villogás nélküli lámpák; az élettartamuk az 50 000 üzemórát is eléri – a 24 voltos világító rendszer a Maxled cég fejlesztése.
Új tojáscsomagoló gépet fejlesztett ki a Staalkat cég, ami alacsony képzettségű munkaerő mellett is nagyfokú higiéniát biztosít.
- Egy sokrétűen szabályozható itatóvályú és itatórendszer a többszintes, mélyalmos csibetartáshoz a Salmet cég fejlesztésében.
- A kakasok mellehúsából automatikus filékészítés, kézimunka nélküli csontozással – a Mey Food Processing Technology ajánlásával.
- Az első mechanikus szárazszűrő tisztításhoz ajánl megoldást a Big Dutchman cég. Az ezüstérem a mobil állatmérlegért is jár, amit az ülőrúdba integrálva építettek be a tojóházakban.
Egyebek
- Egy kompakt, a közvetlen tejértékesítéshez használható egyszeri pasztőröző automatát mutatott be a Förster-Technik cég.
- Nagyon könnyen mozgatható a gabonatároló épületekben az Agrotel cég által gyártott, gyorsan áthelyezhető, elemekből összerakható támfal, ami 3 m magasságig készül.
Dr. Kocsis Sándor
Ez a cikk a MezőHír 2005/01 – januári számában jelent meg.
Hasonló téma:


