Az etetési kísérletek bizonyították a bábolnaiak ígéreteit!

Lénárt Ferenc és családja 1988-ban a félegyházi vásárban vett 5 malacot, akkor még saját célra. A rendszerváltás után azonban sikerült földeket vásárolniuk lakóhelyük közelében. Az ott megtermelt gabonát hasznosítani akarták, így jött az ötlet, hogy bővítsék a sertésállományt.

- Hogyan folytatódott a gazdaság fejlesztése? – kérdeztük a gazdálkodótól.

- A későbbi fialásból megtartottunk két kocát, amelyek szaporulatait már értékesítésre neveltük. Egyre több kocát állítottunk be, így elértük a mai állapotot, amikor is évi 200-250 nagysúlyú sertést hízlalunk fel az óljainkban.

- Mióta etetnek bábolnai takarmányt, melyik bábolnai termékeket vásárolja?

- Korábban egy konkurens cég koncentrátumait etettük, amelyekkel abban az időben egyre több minőségi probléma adódott. 2002 tavaszán betoppant hozzánk a Bábolna Takarmányipari Kft. területi képviselője. Végighallgattuk, és döntöttünk. A beltartalmi és árbeli különbség csábító volt. A kezdeti etetési kísérletek már igazolták a Prémium koncentrátummal kapcsolatos ígéreteket. A Prémium süldő-hízó koncentrátum mellett malac korukban a BF-20 tejporos malactakarmányt adjuk az állatoknak.

- Miért döntött a bábolnai termékek mellett, mik a tapasztalatai?

- A Bábolna Takarmány volt az a gyártó, aki a jó minőség mellett megfelelő áron kínálta termékeit, illetve szaktanácsadással segíti munkánkat. A koncentrátum minősége állandó, beltartalma, színe és aromája nem változik. Az állatok nyugodtak, és a bábolnai termékek etetésével jobb súlygyarapodást értünk el. A következő szállításnál is ugyanaz a minőség biztosított. A szállítás rugalmassága szintén kedvező számunkra.

- Hogyan eteti a termékeket?

- A recept alapján koncentrátummal összekevert gabonát önetetőről kapják az állatok, és emellett természetesen mindig friss, tiszta ivóvíz van a számukra biztosítva.

- Milyen az állomány egészségi állapota?

- Erre röviden csak annyit mondhatok: hozzánk nem jár állatorvos.

- Milyen termelési eredményekről számolhatnak be?

- A tavalyi évben 205 hízót adtunk le, miközben mindössze 2 darabos elhullási veszteséggel kellett számolnunk. 12 hónaposan 200-210 kg-ot érnek el a hízóink, ehhez a súlyhoz átlagosan 7 mázsa bekevert takarmányt használtak el.

- Mi a véleménye a cég akcióiról?

- A koncentrátumokon pontok találhatóak, amelyek gyűjtésével több ajándék is igényelhető. Ez mindenképpen plusz lehetőséget jelent, hiszen a pontgyűjtés akár egy mikrohullámú sütőhöz is hozzásegíthet bennünket. Az akció folyamatos, nem kell semmi mást tennünk, csak gyűjteni a pontokat. Az időszakonkénti akciók is jól jönnek, mint például a most induló, és az év végéig tartó Prémium-fűszer akció, biztos, hogy igényelni fogok néhány csomaggal!

- Mik a tervei a jövőben?

- Egyre több üzletkötő keresett fel bennünket az utóbbi időben, azzal, hogy az általuk ajánlott termékeket etessük. A Prémium koncentrátummal nagyon meg vagyunk elégedve, ezért nem váltottunk. A minőség és az ár tekintetében is összhangot találtunk, ami különösen fontos volt a közelmúltban minden sertéstartót érintő, nyomott felvásárlási árak ismeretében.

A Prémium koncentrátummal kedvezőbb hízlalási eredményeket értünk el.

A szomszédos területen építjük az új ólat, amely 20 koca és szaporulataik felnevelésére lesz alkalmas.

(x)Bábolna Takarmányipar Kft.


Ez a cikk a MezőHír 2004/09 – szeptemberi számában jelent meg.

Hasonló téma:

  1. „Maximálisan meg vagyok elégedve a Prémiummal!”
  2. „Szerencsésnek mondhatom magam, önetetőt nyertem!”
  3. „Állandó, elégedett vásárlója vagyok a bábolnai termékeknek!”
  4. „Örülök, hogy a Prémiumot etethetem!”
  5. A Prémiumhoz nem kell fehérjepótlás!
  6. „Petroviczéktól csak minőségi árut kap!”
  7. Szántóföldi kísérletek a Szigetközben – Őszi búza gyomirtási kísérlet
  8. „A bábolnai takarmány nálam már bizonyított!”
  9. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
  10. Bábolnai Nemzetközi Gazdanapok
Címkék: ,