A baromfikolera

Ez a fertőző kór valamennyi madárfaj többnyire heveny, ritkábban idült módon lezajló, baktérium okozta betegsége. A járvány fellobbanásával – a baromfiállományba történő behurcolást követően – hajlamosító tényezők hatására lehet számítani.

Ugyanez, a baromfikolerát okozó baktérium játszik szerepet a szarvasmarha és bivaly vérzéses vérfertőzésében, a szarvasmarha, kiskérődzők és a nyulak (légzőszervi) pasteurellózisában, valamint a sertések torzító orrgyulladásában is.

Történet, előfordulás

A betegség kórokozóját a híres francia orvosról, Luis Pasteur-ről nevezték el, aki – vakcinakészítés céljából – húslevesben tenyésztette, majd a kórokozó gyengítésével, betegítőképességének csökkentésére irányuló kísérleteket végzett.

A baromfikolera a mérsékelt és meleg égövben széles körben, a hideg övben csak szórványosan fordul elő. Elsősorban kislétszámú, háztáji baromfiállományokat és a vadon élő madarakat betegíti meg.

Kóroktan

A betegséget a Pasteurella multocida nevű baktérium különböző virulenciájú (betegítőképességű) törzsei okozzák.

A törzsek egy része burkos, amely burok hialuronsav összetevője gátolja a gazdaszervezet falósejtjeinek tevékenységét, így elősegítik a szervezetben való szóródásukat. A vizibaromfi és a pulyka fogékonyabbak, a tyúkalkatúak kevésbé, de a fogékonyság az életkor előrehaladtával egyre fokozódik.

Jóllehet a kórokozót a szokványos fertőtlenítő szerek, a szárazság, ill. a nagy meleg elpusztítja, a baktériumok a madárhullákban és a nedves alomban mégis hónapokig képesek túlélni.

Járványtan, kórfejlődés

A fogékony madarak baktériumhordozó társaiktól történő fertőződése közvetlenül vagy közvetett úton következik be.

Az állatokba közvetve elsősorban ragályfogó tárgyak, vándormadarak, telepi rágcsálók, más állatok, stb. testrészei, illetve természetes vagy mesterséges vizek közvetítésével kerül be a baktérium, de a fertőződés takarmánnyal, ivóvízzel is bekövetkezhet. Gyakori jelenség, hogy stresszhatásokra (hirtelen időjárás-változás, hideg, párás időjárás, szállítás, tolltépés, stb.) a kórokozót tünetmentesen hordozó állomány több-kevesebb egyede hevenyen vagy idülten megbetegszik.

A szájon át (esetleg belégzéssel, a bőr és nyálkahártyák sérülésein vagy a kötőhártyán át) bekerülő baktériumok a felső és alsó légutakban elszaporodnak, betörnek a véráramba, és a zsigeri szervekben szétszóródnak. Az igazi problémát valójában nem is az élő baktériumsejtek, hanem a szervezet nem specifikus védekezőreakciója következtében elpusztuló baktérumsejtekből kiszabaduló toxinok (ún. endotoxinok) okozzák, mert ezek a baktériummérgek testszerte károsítják a vérereket, ill. toxikus sokkot (a vérkeringés gyors, progresszív összeomlása) okoznak.

Tünetek

A növendék- és felnőtt állományokban a kórokozó betegítőképességétől, az állományt érő stresszhatás mértékétől függően a betegség 2-5 napos lappangás után túlhevenyen, hevenyen vagy elhúzódóan zajlik le.

Túlheveny esetekben a madarak gyorsan, jellemző tünetek kifejlődése nélkül hullanak el.

Heveny esetben étvágytalanság, bágyadtság, a tojáshozam csökkenése, cikákolás (tüsszögés), hasmenés, orrfolyás, nehezített légzés, olykor a szemek gennyes gyulladása, ill. a bőrfüggelékek elkékülése tapasztalható. Közvetlenül az elhullás előtt az erős levertség, a görcsök és az erőteljesen megemelkedett légzésszám a jellemző. A betegség klasszikus formájánál a járvány valósággal „robban az állományban”, azaz rövid idő alatt nagyszámú állat betegszik meg, ill. pusztul el. Az elhullás akár 30-50%-os mértékű is lehet.

A betegség idült lefolyása soványodással, hasmenéssel (a bélsár az esetleges bélbeli fekélyek miatt vércsíkos is lehet), a has teriméjének növekedésével, az ízületek megduzzadásával, ill. ízületgyulladással, a középfül gyulladása miatt csavart nyaktartással és ún. lebenybetegséggel jár. A lebenybetegség az áll-lebenyek vizenyős, fájdalmas megduzzadását, majd bennük elhalásos gócok képződését jelenti.

A fiatal csirke- és pulykaállományoknál gyakran csak étvágytalanság, egyensúlyzavar, csavart nyaktartás és sántikálás figyelhető meg.

Kórbonctan

A túlheveny esetek kórbonctani képe teljesen negatív. Heveny lezajlás esetén van idő a vérérfal-károsodások következtében kialakuló vérzésekre. Ilyenkor a savóshártyák alatt, az izmok között és a bélfalban is vérzések láthatók, a savós- és nyálkahártyákat a vérfehérjék kiválásából kialakuló álhártyák borítják. A májban szürkésvörös tűszúrásnyi-gombostűfejnyi vérzéses-elhalásos gócok alakulnak ki. A tüdők duzzadtak, vérbőek, tapintatuk olykor gumiszerű. A vékonybél nyálkahártyája sötétvörös, felületét nyálkás béltartalom fedi.

Az idült elváltozásokra a máj lencsényi elhalásos gócai, a hasűri savóshártyákra kirakódó fibrin- (a vérből kivált) lemezek, a nagyízületek szeptikus gyulladása jellemző. A kiterjedt hashártyagyulladást gyakran kíséri petefészek-gyulladás is. A koponyacsontok orr-melléküregeiben és az ízületekben szürke, sajtos-törmelékes anyag halmozódik fel.

A járványtani kép, a klinikai tünetek és kórbonctani elváltozások alapján a betegség általában megállapítható, kétség esetén intézeti diagnosztikai vizsgálattal biztosan igazolható.

Gyógykezelés

A beteg állomány itatásos gyógykezelését minél hamarabb el kell kezdeni, a kórokozó ellen – tapasztalat szerint – hatékony kemoterapeutikummal vagy antibiotikummal. Erre a célra a potenciált szulfonamidok, a harmadik generációs cefalosporinok, az aminopenicillinek, a fluorokinolonok, esetleg tetraciklinek általában jól beválnak, de helyesebb antibiogram (előzetes antibiotikum rezisztencia-vizsgálat), valamint az antibiotikumok élelmezés-egészségügyi várakozási idejét, hatásmódját, stb. is mérlegelve választani.

Védekezés, megelőzés

Mivel a betegség tojáson keresztül nem terjed, a baromfikolera elleni általános védekezés kulcsa a higiénés szabályok következetes betartása, a ragályfogó tárgyak fertőtlenítése, ill. megsemmisítése, rágcsálóirtás, az egyéb (potenciális) baktériumhordozó állatok távoltartása, a fogadóistállók alapos fertőtlenítése, azaz a behurcolás megakadályozása.

A specifikus védekezés eszközei az elölt baktériumot vagy annak kivonatát tartalmazó alumínium-hidroxiddal vagy olajjal adjuvált (fokozott hatékonyságú) vakcinák. A 8-10 hetes korban kezdett, majd 2-3 hét múlva ismételt vakcinázással a tömeges veszteséget meg lehet ugyan előzni, de szórványos megbetegedésekkel még a megfelelően vakcinázott állományokban is számolni kell. Mivel a vakcinák típusspecifikus védelmet adnak (a vakcinatörzzsel megegyező törzsek ellen van csak teljes védelem), ezért az ún. telepspecifikus (az adott tartási helyen előforduló baktériumtörzsnek megfelelő típusú) vakcina nagyobb sikerrel kecsegtet.

Közegészségügyi jelentőség

A baromfikolera kórokozója emberben (húsevők karmolása, harapása kapcsán) alkalmanként helyi gyulladást, gennyesedéssel járó sebfertőzést, kivételesen légzőszervi fertőzést is okozhat.

Dr. Szalka Ágoston

Ez a cikk a MezőHír 2004/03 - márciusi számában jelent meg.