A sertés csülökbetegségei

A sertés csülökbetegségeként a csülök túlzott kopását, a csülökrepedést, a panaritiumot és a rongyostalpúságot szoktuk megnevezni.

A csülökbetegségek tünetei a csülök kopásának mértékének és jellegének megfelelően változhatnak. Nem mindegy, hogy a hatás mindössze mechanikai vagy már károsodások, vérzések is találhatók a csülkön, esetleg baktériumos szövődmény, gennyes irhagyulladás alakult ki.

A csülkök túlzott kopását önálló kórformaként is értelmezhetjük, de minden további csülökbetegségnek is az alapja lehet. A folyamat lényege az, hogy a csülökszaru kopása gyorsabb, mint a növekedése.

A csülök túlzott kopásának fő oka a zárt tartás, a szalmának, mint alomanyagnak a hiánya és a rücskös, egyenetlen, kemény padozat, amely a csülökszarut pár hónap alatt képes oly mértékben lekoptatni és elvékonyítani, hogy az már az ujjunkkal is könynyedén benyomható lesz.

A csülkök túlzott kopására az állat mozgása hívja fel a figyelmünket. A túlzottan kopott csülkű állat sokat fekszik, a felállás során ügyetlennek tűnik, a fájó lába akár 20-30 cm-t is előrecsúszik. Járás közben tipeg, hátulsó végtagjait a szokásosnál jobban a hasa alá helyezi, nehezen, „kötötten” jár, gyakrabban ül le. Mozgása szemmel láthatóan fájdalmas. Ha a kopás mértéke több lábon is nagyfokú, az állat szétterpesztett hátulsó lábakkal jár, csúszkál. A csülök túlzott kopását fokozza a sertés fekvési szokása, miután fekvéskor lábaival gyakorta kaszáló mozgást végez, ekkor az alul lévő lábak csülkeinek oldalszaruját a padozathoz súrolja. A csülök eleje (hegyfali része) egészen csonkává lekophat. Ha az állat csülökszaruja repedt, vérfoltos, gyulladt, akkor súlyos, megterheléses sántaságról beszélünk. Ebben az esetben a tüneteket már étvágytalanság, láz és a kondíció romlása kíséri. A csülök túlzott kopása idősebb, nagyobb súlyú tenyészsertéseknél a leggyakoribb, de igen rossz padozatú telepeken növendék és hízóállatoknál is előfordulhat.

A betegség megelőzése érdekében alapvető az állat csülkeit védő padozat kialakítása. Lehetőség szerint almozzunk, az állatok pihenőterére betonburkolatot ne tegyünk. Betont legfeljebb a kifutó, az etetőtér és a trágyafolyosó burkolására alkalmazzunk. Ha más megoldás nincs, a meglévő beton burkolatra terítsünk 2-4 centiméter aszfaltot, amelyet száradás előtt rovátkázzunk be. Az aszfalt lejtése 3%-nál ne legyen nagyobb. Előnyös, ha a beton és az aszfalt közé hőszigetelő anyagot helyezünk. Ha el akarjuk érni, hogy az aszfalt nyáron ne olvadjon meg, de túl kemény se legyen, akkor 20-25% bitumenhez 75-80% homokot, sódert adagoljunk.

A betegség jelentkezése esetén, vagyis ha az állományban rossz mozgású, letérdelő, csúszkálós vagy lábait emelgető állatot látunk, az különítsük el, tegyük bőséges alomra, vizsgáljuk meg, és ha a csülkön sérülést látunk, azt fertőtlenítsük le. A kereskedelmi forgalomban nagy választékban kaphatók köröm- és csülökápoló kenőcsök, spray-k. Súlyosabb esetben kérjük ki az állatorvos tanácsát! Gondos kezelés esetén a szaru 2-3 hét alatt regenerálódik. A betegség megelőzésének fontos kritériuma a jó padozathigiénia, továbbá hogy a tenyészállatok lábvégeit legalább havonta egyszer fertőtlenítsük. Biztosítsunk az állatoknak minél több mozgást! Ne feledkezzünk meg a szakszerű takarmányozásról. A nagyobb mennyiségű kalcium (Ca) és Zn keményíti, nagyobb mennyiségű foszfor pedig puhítja a szaruanyagot. Minél nagyobb a szaruanyag Ca:P aránya, annál keményebb a szaru. A Zn hiánya gátolja a keratinképződést a csülökszaruban. A keményebb csülökszaru ellenállóbb a betegségeket előidéző kórokozókkal szemben. A hibás végtagállású, „papucstalpú” disznókat zárjuk ki a tenyésztésből!

Csülökrepedésnek azt a kórformát nevezzük, amikor a szaru megreped. Ha a csülök kiszárad rövidebb, keményebb, és rugalmatlanabb lesz, nem képes az állat súlyából adódó nyomóerőt elviselni, és a ráható erővonalak hatására megreped. A csülök túlnövése elősegíti a csülök megrepedését. A betegség általában alacsony páratartalmú, ugyanakkor magas külső hőmérsékletű tartási körülmények között felnőtt, nagyobb súlyú sertéseknél fordul elő, különösen akkor, ha a rendszeres csülökápolást elmulasztjuk.

A csülökrepedés jellemző tünetei, hogy az állat mozgáskor sántít, állás közben behajlított ízületekkel pihenteti a lábát, sokat tipeg, fekszik. A tenyészkanok nem szívesen vagy egyáltalán nem ugranak. Az elkülönített állatot megvizsgálva azt tapasztaljuk, hogy a csülök hegyfali pártaszélén folytonossági hiányok, repedések vannak, amelyekből, főleg nyomásra, vér, véres savó vagy genny ürül, továbbá a pártaszél meleg tapintatú, duzzadt, enyhébb nyomásra fájdalmas.

A repedéseken keresztül baktériumok jutnak a mélyebb részekbe, aminek következtébe csülökirha-gyulladás alakulhat ki. A betegség megelőzése érdekében ki kell küszöbölni a hajlamosító tényezőket, elsősorban a csülök kiszáradását, fokozott gondot kell fordítanunk a csülökápolásra és a padozat higiéniájára. Előnyös, ha a száraz padozatot néhány naponta fellocsoljuk, az egyedi rekeszekben lévő állatok csülkeit lepermetezzük, így a csülkök rugalmassága fenntartható. A betegség jelentkezése esetén enyhébb esetekben fertőtlenítő, puhító, csülökápoló kenőcsök használatával próbálkozhatunk, súlyosabb esetekben, különösen az állat bágyadtsága, étvágytalansága esetén állatorvos segítségét kell igénybe vennünk.

Sokszor a sertés összes gyulladásos lábvégbetegségét panaritiumnak nevezik, holott a panaritium a párta és a csülkök közötti bőrterület és a bőr alatti kötőszövet beszűrődését, genynyes gyulladását jelenti. (A párta a csülök elülső felülete fölötti, nem szaruval, hanem bőrrel fedett része.) A betegség kialakulásának alapvető oka az, hogy ezeken a területeken a szövetek ellenálló-képessége többnyire külső, traumás okok miatt lecsökken, és a felpuhult, kipállott, sérült bőrön keresztül a környezetből (általában a padozatról) ide gennykeltő baktériumok kerülnek, amelyek megtelepednek és elszaporodnak.

A betegség felnőtt korban gyakoribb, de bármilyen életkorban, ritkán még a malacoknál is előfordulhat. A betegséget mozgászavarok kísérik, amelyek az állat sántaságán át a teljes mozgásképtelenségig terjedhetnek.

A betegség jellemzője, hogy a pártaszél kivörösödött, duzzadt, a duzzanat a környezeténél melegebb tapintású, tapintásra érzékeny, fájdalmas, a csülkök egymástól a szabályosnál távolabb állnak. Ha a pártaszél vagy a párta tapintata tömötten rugalmas, esetleg hullámzó, akkor feltehető a tályogképződés, de gyakran találkozunk már feltört tályogokkal is, amit egyszerűbben gennyes csülöknek nevezünk.

A panaritium állatorvosi beavatkozást igényel. A szakember megérkezéséig a beteg állatot különítsük el, biztosítsunk részére tiszta, bőséges almot.

A rongyostalpúság a szakosított sertéstelepek egyik sűrűn előforduló csülökbetegsége. Alapvető oka a betonpadozat, a csülök sarokvánkosának fokozott terhelése, zúzódása, sérülése, aminek következtében a sarokvánkosok szaruja szakadozott, rongyolt, szaruhiányos, s az irhától elválik. A „szarurongyok” réseiben gyulladásos irhát találunk. A rongyostalpúság kialakulását elősegíti, ha a padozaton a trágyalé megáll, a trágyarács kitöredezett, a padozat lejtése nagyobb 3%-nál és ha a csülökszaru hegyfali része túlnőtt (hosszú köröm). A betegség főként öregebb, elnehezedett tenyészállatoknál fordul elő, de hízóknál is kialakulhat. A tünetek súlyossága attól függ, hogy a talpi szaruhiány mennyire kiterjedt, milyen mértékű az irharéteg gyulladása, vagy a kórokozó baktériumok hatására heveny, gennyes irhagyulladás alakult-e ki? Gennyes irhagyulladásnál a tünetek nagyfokúak, és a szövődmények is gyakoriak.

A betegség megelőzése érdekében elsősorban a hajlamosító okokat kell kiküszöbölni. Fontos a megfelelő padozat, a havonta egyszeri lábfürösztés 2%-os formalinnal, a tenyészállatok rendszeres, napi jártatása és a végtaghibás sertések tenyésztésből való kizárása.

(zsy)

Ez a cikk a MezőHír 2004/02 - februári számában jelent meg.