A baromfi köldökgyulladása (ún. kelésgyengesége)

A kikelt naposcsibék válogatása alkalmával az egyedek bizonyos, esetenként jelentős, százalékában adódnak olyanok, amelyeknek a köldöknyílása a kelés idejére nem záródott be, hanem különböző okok miatt nyitott állapotban maradt. Az ilyen naposbaromfit „kelésgyengének” minősítik és kiselejtezik.

Kiváltó okok, elősegítő tényezők

Az embrionális fejlődés során a baromfi a fejlődéséhez szükséges tápanyagokat és energiát a szikanyagaiból nyeri. A tyúkfaj csibéinek keltetése során a folyamat 18. napjáig a sziktömlő az embrió testüregén kívül helyezkedik el, de a keltetés 19. napjára be kell húzódnia a testüregbe a magzati burkok belső rétegeinek, a has és a láb izomzatának összehúzódásai folytán. Ez a folyamat a sziktömlő speciális szöveti szerkezete folytán a viszonylag kisméretű köldöknyíláson keresztül rövid idő alatt megtörténik. Ekkor a köldöknyílás bezárul, és ezt követően megtörténik a szik anyagainak teljes felszívódása, a szik pedig az epésbélhez csatlakozó kis nyél formájában látható csupán.

A szik lassú és hiányos visszahúzódása, vagyis visszamaradása a napos baromfi minőségének megítélése szempontjából igen kedvezőtlen jelenség. A sziknek a keltetés folyamán történő hiányos felszívódása következtében a napos baromfi vitalitása csökken, és a nyitott köldöknyíláson keresztül a környezetből baktériumok hatolhatnak át a szikhártyán a napos állat testüregébe, és ott súlyos, gyakran elhulláshoz vezető folyamatokat alakíthatnak ki.

A köldök tökéletlen és késedelmes záródásában, a sziktömlő késedelmes és tökéletlen felszívódásában, a köldökgyulladásban, vagyis az ún. „kelésgyengeség”-ben nem fertőző és fertőző okok játszanak szerepet. Itt kívánjuk megjegyezni, hogy a külföldi szakirodalomban a kelésgyengeség kifejezés ismeretlen. Ott az általunk kelésgyengeségnek nevezett kórképet köldökgyulladásnak nevezik.

A köldökgyulladás kialakulásának folyamatában a tenyészállomány tartási, takarmányozási hibái is szerephez jutnak azáltal, hogy ezek negatívan befolyásolják a tenyésztojás minőségét, a szik tápanyag- és ellenanyag-tartalmát. A fiatal és idős tenyészállomány által termelt tojásokból származó naposállatok között is viszonylag kis mennyiségű és az összetételében nem kielégítő szik következtében magas a szik retenciójának és következményes fertőződésének aránya.

Az állományok számára kedvezőtlen tartási viszonyok, az istálló hiányos, nem kielégítő szellőztetése, nem megfelelő hőmérséklete, a légtér magas károsgáz- és portartalma, a rossz minőségű alom, a szakszerűtlenül kezelt tojófészkek, a nem elegendő etető- és itatóhosszúság, a rossz minőségű ivóvíz, a vitaminokban szegény, az aminosav-garnitúra szempontjából nem kielégítő vagy fehérjehiányos takarmány etetése ronthatja a tenyésztojás biológiai minőségét és a szik összetételét, ami negatívan befolyásolhatja a köldöknyílás záródását, vagyis az. ún. kelésgyenge egyedek számát.

Kiemelten járul hozzá a köldökgyulladás kialakulásához a tojáskezelési higiénia minden, még kismértékű hiányossága is.

A tojás a tyúk testhőmérsékletén kerül a külvilágra, és héjának felületére a petevezetőből származó különböző kórokozók tapadnak. A tojófészekből további kórokozók kerülnek a tojás héjára, a fészekbe helyezett alom, illetve a fészek padozatára helyezett matrac higiéniai állapotának megfelelő mértékben.

A tojás megtojása pillanatától kezdve folyamatosan lehűl környezete hőmérsékletére, és e folyamattal párhuzamosan tömege összehúzódik, kialakul a légkamra, és bizonyos mértékű vákuum keletkezik. Ez a vákuum alkalmas arra, hogy a héjra tapadt kórokozók egy részét a pórusokon keresztül beszippantsa a tojás belsejébe, de vannak csillós baktériumok is, mint pl. az E. coli vagy a salmonellák, amelyek csillóik segítségével is át tudnak hatolni a tojás héján. Ezáltal megtörténik a tojás belsejének fertőződése. A tojásokat tehát a lehető legrövidebb idő alatt el kell távolítani a fertőzött környezetből, és mihamarabb fertőtleníteni szükséges, mert a héj felületére tapadt kórokozók 15%-a 15 perc alatt, 21 %-a 30 perc alatt, 25%-a 60 perc alatt, 33%-a 24 óra alatt behatol a tojás belsejébe. Sokkal nagyobb eséllyel hatolnak át a kórokozók a tojás héján, ha a héj felületét trágya szennyezi, és a szennyeződést a kutikula felsértése árán távolították el, vagy ha a tojást az alomról szedték fel. Ez az oka annak, hogy sem a szennyezett (és megtisztított), sem az alomra tojt tojást nem szabad keltetni.

A tojás azonban nemcsak a héj felületén keresztül fertőződhet, hanem bizonyos kórokozók a petefészekből, germinatív úton jutnak a tojásba vagy a petevezetőből a tojásfehérje kialakulása során történik meg fertőződése (Salmonellák, Mycoplasmák, E. coli, Staphylococcusok, csirke anémia vírus, AE vírusa stb.).

A tojásba bármely úton bejutott kórokozók behatolnak a szikhólyagba, és ott kiváló táptalajra találván jelentős mértékben elszaporodnak. Szaporodásuk és anyagcseréjük során különböző toxinokat termelnek, amelyek gyengítik és károsítják az embrió szervezetét, aminek következtében a szik tartalma csak vontatottan szívódik fel, sőt, a szik anyagait a kórokozók el is bontják. Így az embrió fejlődése lelassul, súlya a kelés időpontjára nem éri el a fajra, fajtára jellemző sztenderdet, sőt, a sziktömlő sem húzódik vissza kellő mértékben a testüregbe, de a köldök is nyitva marad, részben azért, mert a köldökgyűrűre is átterjed a gyulladás, ami ödémával járva beszűkíti azt, de záródását a sziktömlő még ott lévő nyele is gátolja.

Meg kell jegyezni, hogy a sziktömlő tökéletlen visszahúzódása a pulyka keltetése során nagyobb mértékben fordul elő, mint a csirkénél.

A fertőzött tojások egy részénél, főként azoknál, amelyeket nem agreszszív kórokozók fertőztek meg vagy amelyek csak csekély számú kórokozóval fertőződtek vagy amelyekben a kórokozók csak kismértékben szaporodtak el, megtörténik, hogy a sziktömlő behúzódik a hasüregbe, a köldök pedig többé-kevésbé jól záródik. Az ilyen egyedeknél a sziktömlő nem fog tökéletesen felszívódni, 4-5 napos korában is mogyorónyi, cseresznyényi képletként marad meg, és fertőzöttségének mértékétől függően hosszabb, rövidebb idő alatt elpusztítja a napos állatot, de legalább is akadályozza fejlődését.

A keltetési technológia hibás végrehajtása is lehetőséget nyújt a köldökfertőzés kialakulására.

Amennyiben a keltetőtér hőmérséklete a keltetés kezdetén túl alacsony vagy nem egyenletes, vagy a keltetés utolsó harmadában túlmelegszik, szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy a köldök rosszul záródik, és a szik sem szívódik fel a megfelelő ütemben és mértékben. Ugyanakkor a keltetőtér túl magas páratartalma az előkeltetés időszakában is akadályozza a köldök záródását.

Minthogy a keltetőgépben – különösen hiányos higiéniai viszonyok között – számos baktériumfaj nagyszámú egyede lehet jelen, a keltetéstechnológiai hiányosságok következtében nyitott köldökön keresztül megtörténhet a kelő baromfi fertőződése. A köldökfertőzést leggyakrabban okozó baktériumok között tarthatjuk számon a baromfitífusz kórokozóit és más Salmonellákat, a Sataphylococcus aureus-t, a Clostridium fajokat, az Enterococcusokat, a Pseudomonasokat és a leggyakrabban kimutatott kórokozót, az E. colit, de más baktériumok is előidézhetnek köldökfertőzést, sőt, a fertőzésben többféle kórokozó is szerepelhet.

A kórokozók az esetek többségében behatolnak az állatok sziktömlőjébe, ahol tovább szaporodhatnak, és a sziktömlő vénás rendszere segítségével eljutnak a napos állat különböző szerveibe, vagyis vérfertőzést okoznak.

A köldökfertőzés leggyakrabban a bújótálcákon és a későbbi tárolás során következik be, de – amennyiben azokat az egyedeket, amelyeknek köldöke nem zárt, és sziktömlőjük hiányosan szívódott fel, a telepre szállítás előtt nem selejtezik ki – nincs kizárva, hogy a fertőződés a szállítás során vagy az istállóban fog bekövetkezni.

A napos baromfi életének első néhány napján az elhullások túlnyomó többségéért a köldökgyulladás felelős.

A sziktömlő kelés utáni felszívódásának gyorsasága is szerepet játszik a sziktömlőgyulladás kialakulásában. A kelést követően a napos állatok sziktömlője még nem szívódott fel teljesen. Amennyiben ennek fölszívódása rendben zajlik, a kelést követő 50. órában a kelés utáni tömegének felére-harmadára kell csökkennie, és teljesnek mondható felszívódása csak a kelést követő 90-100. óra után, 3,5-4 napos korban következik be. Amennyiben a naposbaromfit nem megfelelő környezeti feltételek között telepítik (magas hőmérséklet, alacsony relatív páratartalom, szűkös ivóvízellátás, nem megfelelő összetételű takarmány, zsúfoltság, stb.), vagyis az állományt élete első időszakában stresszhatások érik, a sziktömlő felszívódásának üteme lelassul, esetleg le is áll. A fel nem szívódott sziktömlő akár az állat élete végéig is kimutatható, és csak szerencsés esetben nem fertőződik meg az állat élete során különféle kórokozókkal, amelyek akár elhullást is okozhatnak.

Klinikai tünetek

A köldökgyulladásos napos állatok aluszékonyak, bágyadtak, borzoltak, pihéjük sokszor csapzott. Esetenként idegrendszeri tünetek is mutatkoznak, bizonytalan mozgás vagy többszöri elesés, esetleg remegés formájában. A köldökgyulladásos baromfi hasa nagy, szinte lóg, és puha tapintatú. Köldöke nyitott vagy hiányosan záródott, környezete a köldökből ürülő váladéktól nedves. Az állományban sok egyednek hasmenése van, és gyakori, hogy az ürülék a végbélnyílás körül vagy az alatt beszárad, ami elzárhatja a végbélnyílást, akadályozva ezzel a normális bélsárürítést. Ezt a jelenséget azonban a túl magas környezeti hőmérséklet is kiválthatja. A köldökgyulladásban szenvedő napos állat testmérete és testtömege kisebb, mint egészséges társaié. Az ilyen állomány hőigénye magasabb, ezért egyedei összecsoportosulnak, rendszerint a hőforrás közelében. Az étvágytalanság jellemzően észlelhető az állományon. Az erős csipogás is jellemző a köldökgyulladásos állományra.

Amennyiben az útihullák száma megnövekszik, ez felhívja a figyelmet a köldökgyulladásos egyedek nagyobb arányára. A beteg és így legyengült egyedek nem viselik el a szállítással járó stresszhatásokat, és már a szállítás ideje alatt, főként, ha a szállítójármű klimatizálása nem megfelelő, elpusztulnak. Az ilyen állományban a telepítést követő 1-3. napon is nagymértékű elhullás alakulhat ki.

A köldökgyulladás miatt a naposbaromfi-állományban életük első 7-10. napja alatt alakul ki az elhullás, amelynek viszonylag jellegzetes lefolyása van. Az elhullások már akár az első, de a második napon mindenképpen elkezdődnek, majd 2-3 nap alatt, vagyis a nevelés 3-4-5. napján elérik a maximumot, és ezt követően a 10., több szerző szerint a 14. napra megszűnnek. Amennyiben a keltetőben a köldökgyulladás, illetve a nyitott köldök szempontjából nagyon szigorúan megválogatják az állományt, a kisebb mértéke mellett az elhullás maximuma 1-2 nappal később alakul ki.

A köldökgyulladásban szenvedő napos egyedek majdnem mindegyike elpusztul. A kevés túlélő pedig visszamarad a fejlődésben, és a nevelés idején, gyenge ellenálló-képessége miatt, szórványosan elhullik.

Kórbonctani elváltozások

A kelésgyengeségben elhullott egyedeknél feltűnő a köldök nyitottsága vagy hiányos zártsága, ill. a köldök bezárulása során keletkező pörk megléte a köldöknyílás felett. Jellemző még a köldök körüli csapzott, esetleg még nedves pihe, sőt, esetenként a köldöknyílás körül pihéktől fosztott, enyhén kivörösödött terület is látható.

Leginkább szembetűnő azonban, hogy a bőr eltávolítása után a köldöknyílás környéke duzzadt, vizenyősen beszűrődött, borvörös színű, esetenként szürkés-vöröses árnyalatú.

A sziktömlő a baromfi korához mérten rendkívül nagy, tartalma hígan folyó, aranysárga vagy zöldes színű. A szik bűzös vagy legalább is jellegzetes szagú. Bizonyos esetekben a fel nem szívódott sziktömlő az epésbél és a középbél csatlakozása közelébe helyeződik.

A köldökgyulladásban elpusztult baromfi mája rendellenes színű, gyakran szürkés-sárga vagy okkersárga. Az epehólyag telt, nagy és feszes. A tüdő bővérű, a vese sötétbarna és duzzadt.

A sziktömlő megrepedése esetén a fertőzött tartalma szétfolyik a testüregben, és hashártyagyulladást okoz, amelyet kórbonctanilag meg lehet állapítani. Gyakori, hogy az egészséges csibe viszonylag kis sziktömlője is megreped, ha a kloaka-szexálás műveletét durván végzik.

A köldökgyulladás gyógykezelése, megelőzésének lehetőségei

A köldökgyulladásban elhullott egyedekből számos, különböző baktériumfaj mutatható ki, így kézenfekvőnek tűnik, hogy antibiotikus kezeléssel a beteg állomány gyógyítható.

A gyakorlati tapasztalatok azonban azt mutatják, hogy mire a bakteriológiai vizsgálat eredménye alapján hatékonynak minősített antibiotikummal a kezelést meg lehet kezdeni, addigra az állományban a köldökfertőzés következményei oly mértékben előrehaladhatnak, hogy csak igen kevés egyed gyógyul meg a megkezdett kezelés hatására. Az is csökkenti a kezelés sikerességét, hogy míg a köldökgyulladás kiváltásában – legalábbis az esetek egy részében – több baktériumfajjal történt kevert fertőzés zajlik, koránt sem biztos, hogy a legtöbbször kimutatott E. coli antibiotikum-érzékenysége azonos a fertőzésben szereplő más baktériumok antibiotikum-érzékenységével. Azt is meg lehet kockáztatni, hogy még a több hullából kimutatott azonos fajhoz tartozó baktériumok antibiotikum-érzékenysége is különbözhet.

Mindezek azonban nem azt jelentik, hogy a köldökgyulladás ellen szükségtelen antibiotikumos kezelést végezni. A gyakran nagymértékű naposkori elhullás, a köldökgyulladás esetén keletkező jelentős kiesés csökkentése érdekében mindenképpen szükséges gyógykezelést végezni.

Hogy a gyógykezelés a napos állományokban minél hatékonyabb lehessen, az elhullott egyedeket haladéktalanul intézetbe kell küldeni, hogy köldökgyulladás esetén a kitenyésztett kórokozó antibiotikum-érzékenységét mielőbb meg lehessen ismerni, és a kezelést ennek alapján haladéktalanul el lehessen kezdeni. Ezért a legalkalmasabb megoldás az útihullák ilyen céllal történő intézeti vizsgálatra küldése.

Amennyiben a célzott terápiához szükséges antibiotikum-érzékenységi teszt eredménye csak késedelmesen válik ismertté, abban az esetben szabad valamely hatékonynak remélt antibiotikummal a kezelést elkezdeni, de az eredmények ismertté válása után azonnal a laboratórium által érzékenynek minősített antibiotikum adagolására kell áttérni, hacsak a találomra alkalmazott szer érzékenységét a laboratórium nem állapította meg.

Az antibiotikum-kezelést mindig a szer teljes terápiás dózisával és a maximális ideig kell folytatni.

Minthogy a kialakult köldökgyulladás okozta károk gyógyszeres kezelés útján történő kiküszöbölésének jelentős korlátai vannak, a betegség megelőzésére kell koncentrálni.

Ennek kapcsán a baromfitartás és -termelés egész vertikumában nagy súlyt kell helyezni azoknak a járványvédelmi és állathigiéniai eljárásoknak a szigorú megtartására, amelyeket a betegségek elleni általános védekezés szabályai foglalnak össze.

Ezek részletezése ennek a folyóiratnak a korábbi számaiban már megtörtént, ezért itt csupán megemlítjük, hogy a baromfitartás és -takarmányozás technológiáját; a tenyésztojások gyűjtése, kezelése, a keltetés és a keltető, a napos baromfi szállítása során a tárgyi és személyi higiénia előírásait meg kell tartani, sőt, gondoskodni kell arról is, hogy a letelepített naposcsibék fogadási körülményei is optimálisak legyenek.

A köldökgyulladás megítélése

A köldökgyulladás a baromfi embrionális fejlődése során keletkező olyan megbetegedés, amely visszavezethető azokra a higiéniai hiányosságokra, amelyek a tenyésztojás termelése során a tenyészállományban, illetve a tenyésztojások keltetése folyamán állnak fenn. Így a köldökfertőzés a szülőállományról a keltetőn keresztül átvihető az utódállományra, az utódállományban viszont a fertőzés horizontálisan már csak igen kis mértékben terjed.

A baromfitermelés, a napos baromfi ipari méretekben történő mesterséges keltetésének körülményei között a köldökgyulladás a napos állományok egyedeiben kisebb mértékben található meg. A tenyésztelepek és a keltetők feladata, hogy ennek az elváltozásnak a mértékét a lehető legkisebb szinten tartsák.

A fiatal baromfiállományokban fellépő köldökgyulladás annak a szülőállománynak a tartási, takarmányozási, tartástechnológiai hiányosságaira, tenyésztojásainak szakszerűtlenül végrehajtott gyűjtésére és kezelésére, valamint annak a keltetőnek a higiéniai hiányosságaira vezethető vissza, amelytől az állomány származik, illetve amelyből a telepítés helyére kiszállították. Az állomány fogadási körülményeinek helytelensége csak kismértékben járul hozzá a kórkép kialakulásához, inkább csak súlyosbítja a már a telepítés előtt kialakult folyamatot. Ebből következik, hogy a köldökgyulladás megítélése összetett kérdés, ami nagy szakmai felkészültséget igényel.

A fentiek miatt a tenyésztelep vagy a keltető az állomány 10 napos koráig szavatossággal tartozik a napos állományokban kialakult köldökgyulladásból fakadó károkért, beleértve az elhullás mellett a köldökfertőzött, de el nem hullott egyedek csökkent fejlődéséből adódó veszteségeit is, ami akkor mutatható ki, ha az első 10 napon bizonyítottan köldökgyulladásban nagymértékű elhullás alakult ki.

A hazai gyakorlatban kialakult szokás szerint a köldökgyulladásból eredő kiesések kompenzálására a keltetők a kihelyezett „fizető” létszám 2%-ának megfelelő számú egyedet pluszként, ingyen szokták szállítani. Ez azonban nem zárja ki szavatossági kötelezettségüket, annyit jelent csupán, hogy a szavatossági idő alatt intézeti vizsgálattal igazoltan köldökgyulladás következtében elhullott egyedek miatt kártérítésre csak akkor tarthat igényt, ha azok száma meghaladja a 2%-nak megfelelő létszámot; s akkor is csak a 2%-on felül eső egyedre kiterjedően. Könnyíti a helyzet megítélését, hogy a köldökgyulladás (kelésgyengeség) csak azoknál az egyedeknél állapítható meg, amelyeknek köldöknyílása nyitott, gyulladásos, és amelyeknél a sziktömlő felszívódása nem történt meg.

A köldökgyulladás főképp a szavatossági időn túli kompenzációjának a kérdése nagy körültekintést igényel, hiszen bizonyos esetekben az állományokat számos egyéb, más úton támadó kórokozó által történő fertőzés, tartási hibából fakadó stresszhatás érheti, amelyek más megvilágításba helyezhetik a szállító szavatossági kötelezettségét.

Talán ezért is kifogásolható állategészségügyi szempontból a 2%-os kompenzáció, mert ennek mértékéig a kiesést nem mindig veszik komolyan, és így súlyos fertőző betegség kerülhet figyelmen kívülre.

Amennyiben a köldökgyulladás mértéke a keltetőben, a napos baromfit fogadó gazdaságokban meghaladja az elfogadható mértéket, szigorú vizsgálatot kell végezni, amelynek ki kell terjednie az egész integráció technológiai rendjére, a szakmai fegyelemre, a higiéniai körülményekre, tehát minden olyan tényezőre, amely szerepet kaphat a köldökfertőzés kiváltásában. Mindig össze kell hasonlítani azoknak a fogadó telepeknek az elhullási és vizsgálati adatait, ahová a keltetőből napos baromfit szállítanak. Elengedhetetlen, hogy a naposbaromfi származása egyértelműen megállapítható legyen.

A felderített okokat a lehető legrövidebb idő alatt fel kell számolni, ami a tenyésztelepeknek és a keltetőnek egyaránt érdeke, mert a naposállományokat fogadó gazdaság csak jó minőségű baromfival tud gazdaságos termelést végezni. A köldökgyulladás okainak felderítése és felszámolása hosszabb időt igényelhet. Ezért is fontos a baromfitermelési integrációban a termelési technológia, a járványvédelmi és állathigiéniai viszonyok folyamatos ellenőrzése és a hiányosságok folytonos korrigálása.

Dr. Nagy Gyula

Ez a cikk a MezőHír 2004/02 - februári számában jelent meg.