A napraforgó-termesztés dilemmái

Címke: , , , , ,
Kategória: Egyéb

Az elmúlt évben itthon 338.000 ha-on, a korábbinál kisebb termőterületen termesztettek napraforgót.

A termésátlag valamelyest nőtt, de még mindig nem érte el a 2 t/ha mennyiséget. A gyakorló napraforgó-termelők már évekkel ezelőtt azt bizonygatták, hogy a nyereséggel kecsegtető termés eléréséhez 2 tonna feletti eredményre van szükség, egyébként a termelés veszteséges. A helyzet évről évre annyiban módosul, hogy az agrárolló nyílásával, az input anyagok árának növekedésével ez az érték mára a 2,2 tonnát is elérte. Nyilván senki sem akar napraforgót termelni csak azért, hogy az árbevétel a költségeket fedezze, hanem minden termelő értelemszerűen és profitorientált módon a lehető legnagyobb mértékű nyereség elérésére törekszik. Ehhez az állam az agrártámogatások 2002. évi rendje szerint – az olajos növényekről szóló fejezetben leírtak alapján – a 300 ha alatti termelők esetében támogatást nyújt, sőt a családi gazdaságok még további földalapú támogatásban is részesülhetnek.

Döntést hozni is nehéz

Napraforgó-termesztésbe csak az a termelő fogjon, aki tisztában van a várható költségekkel, ismeri a talajait – azok „előéletét” -, a növénybetegségeket és kártevőket. Csak azért senki ne vessen, mert a fagykár következtében kipusztult repce, vagy az őszi kalászos helyett nincs jobb ötlete. A napraforgót a szakemberek nem minden termelői réteg számára ajánlják, különösen ha a gazdálkodó nem rendelkezik megfelelő nagyságú területtel. A napraforgó kifejezetten nagyüzemi növény, amelyet önmaga után négy, de inkább öt évig semmiképp sem javasolt vetni, a fertőzésveszély miatt. Azt is tudni kell, hogy a napraforgó nagyon igényes a talajra, csak a tápanyaggal jól feltöltött területeken remélhető jó termés.

A gyakorlott gazda már bizonyára megtapasztalta, hogy ez a növény példátlan mértékben zsarolja a talajt, ami ezért a következő kultúra alá is nagyon gazdag tápanyag-visszapótlást igényel. A napraforgó után a legkörültekintőbb betakarítás mellett is nagy mérvű árvakelésre lehet számítani a következő három – de különösen a második – évben. Az árvakelésű napraforgó viszont igen makacs gyomnak minősül, amelyet csak nagyon drága szerekkel (pl. Lontrel) lehet más kultúrákból kiirtani. Az utóbbi évtizedekben az is bebizonyosodott, hogy a napraforgót 20 ha alatti területen nagyon nagy kockázattal lehet csak jól termelni, mert ebben az esetben már jelentős akadályokba ütközik a légi úton történő növényvédelem, illetve a deszikkálás. Vannak évjáratok, amikor a gombás fertőzésveszély és a csapadékos kora őszi időjárás miatt a napraforgó védelme és leszárítása helikopteres kezelés nélkül megoldhatatlan, ennek hiányában pedig jelentősen csökken a termésmennyiség, és lényegesen elhúzódik a betakarítás.

Költséges és kockázatos

Az alábbi összehasonlító táblázat két ipari és két alternatív növény költség-hozam viszonyait mutatja be, természetesen a teljesség és az abszolút pontosság igénye nélkül, átlagos évjáratban.

A költségelemzésből látható, hogy amíg az alternatív növények elővetemény-hatása számottevő segítség a gazdálkodó számára, addig a napraforgónak főként a zsaroló hatása érvényesül, és a vetésváltás anyagi gondjait növeli.

Az előzetes információk szerint az elmúlt évihez képest idén a napraforgó vetésterülete mintegy 15-20%-al növekszik. A termelői kedv élénkülése nyilván a korai kedvező árindikációnak és a szerződésekben ajánlott finanszírozási összegeknek köszönhető. Természetesen a kedvezőnek tűnő feltételek miatt sokak számára nagyon kedvező a napraforgó termesztés optikája, a tenyészidőszak alatt azonban számos költséges technológiai és nem várt növényvédelmi szempontot is figyelembe kell venni. Ritka az az évjárat, amikor minden körülmény kedvez a növénynek, ezért termesztése mindig nagy kockázattal jár. Ezt azért kell megemlíteni, mert a vetésterület növekedésének ténye néha a tömegpszichózis elvén működik. Minél több helyen olvasható a napraforgóvetésre felszólító biztatás, annál többen vetnek. Az idei évben vélhetően az őszi kalászosok területének csökkenése, a repce közepesen sikeres telelése és a kukorica-vetésterület visszaszorulása miatt is több lesz a napraforgóvetés. Ennél talán szerencsésebb lenne, ha inkább az olyan, lassan feledésbe merülő fehérjehordozó növények kerülnének vissza a köztermesztésbe, mint például a borsó, vagy a csillagfürt, amelyek köztudottan jó nitrogénmegkötő elővetemény-növények is. Ehhez azonban a támogatási rendszer és a fehérjeprogram további felülvizsgálatára lenne szükség.

Favorizált új hibridek

Két olyan szempontról is szólunk, amelyek az utóbbi időben vagy egyáltalán nem, vagy éppen akár lényegesen is befolyásolhatják a terméseredményeket. Az egyik a fajta kérdése, ami lassan olyan lesz, mint a repce esetében, amelynél már rég nem ezen múlik a megfelelő termés. Kifutó fajtával is születik gazdaságon belüli rekordtermés, és az új fajta is okozhat csalódást. Ma a hazai forgalomban lévő elismert napraforgófajták száma a százat is meghaladja, ennek ellenére a termésátlag országosan nem éri el a 2 tonnát hektáronként. A bemutatókon hódító új hibridek természetesen – a kiváló marketingmunka eredményeképp – azonnal vásárlásra ingerlik a termelők egy részét. A hozamok növelésének reményében termelt „menő” fajták – figyelmen kívül hagyva az adaptációs szempontokat – azonban nem mindig tudnak elég jól teljesíteni. A hibridek reakciói az eltérő termőhelyi és „kiszolgálási” viszonyokra sok helyen csak közepes eredménnyel válaszolnak. A csúcsfajtákat ki kell szolgálni tápanyaggal, nem szabad hagyni a termőhely elgyomosodását, mert a növény sokkal érzékenyebb ezekre az anomáliákra. A szokásos kalászos elővetemény vegyszeres gyomirtása, a tarló szintén vegyszeres gyomirtása már a napraforgóvetés előkészülete jegyében kell hogy megtörténjen. Az őszi mélyszántás elvégzése pedig olyan recept, ami az évelő tarackosokat és rhizómásokat közvetve „meríti ki” azáltal, hogy gyökereiket a felszínre hozva azokat a fagyok megsemmisítik. Vigyázat, kukorica után vetett napraforgónál az atrazin-maradék összegződhet a napraforgó gyomirtásnál használt triazinok hatásával, és ez az érzékeny hibrideknél tőpusztulást okozhat! Érdemes tehát ilyen esetben talajvizsgálatot végeztetni, mielőtt a fajta hibájára gyanakodnánk!

Változó piaci kilátások

A napraforgó ára soha nem logikus, egyszerű elméletek mentén születik meg, és meglehetősen nagy a bizonytalanság és szórás az ajánlatok között. A „hazai” feldolgozóipar, miután a gyárakat felszámolta, csak Martfűn dolgozza fel a napraforgót, és ott sem a teljes kapacitásnak megfelelő mennyiségben. A Cereol Rt. ennek ellenére meghatározó szerepet játszik a megtermelt napraforgó felvásárlásában, és árai mindenképpen irányadóak. A világpiaci tendenciáktól azonban sem ők, sem az exportőrök nem tudnak és nem is térhetnek el. Amíg az argentin termés mennyisége nem látható tisztán, addig az európai kereskedők sem szívesen döntenek, hisz áraikat a dél-amerikai ország termelése évek óta alapvetően befolyásolja. Ugyancsak meghatározó az európai – különösen a kelet-európai – vetésterület és termés mennyisége, amit csak májusban lehet pontosan tudni. A múlt év végén, sőt, még januárban is úgy tűnt, hogy az idén jelentős áremelkedéssel lehet számolni, hiszen 67-68.000 Ft/t árról lehetett hallani. Ez február végére már jelentősen – 6-7.000 Ft/t-val – csökkent, és a magyar tőzsde is 63.000 Ft-on jegyzi a napraforgót októberi szállításra, ami, mint tudjuk, a költségek levonása után – távolságtól függően – a termelő telephelyén már csak 60-61.000 Ft/tonnás árat jelent.

A magyar termés mintegy felét, 300.000 tonnát idehaza dolgoznak fel, a többi osztrák és – zömmel – a német olajgyárakba megy. A magyar termés általában magas olajtartalma miatt keresett, és kedvező évjáratokban hamarabb érik, mint a környező országokban. Ezért a német olajgyárak előszeretettel részesítik előnyben a szeptember 15-ig berakható szállítmányokat, amiért jobb árat is hajlandók fizetni. Természetesen ez attól is függ, hogy a magyar kereskedők mennyire bátran kötik a szerződéseket. A megkötött szállítási szerződés nagyon sok kockázatot rejt magában termelési zavarok esetén, de jelentős profittal is kecsegtethet.

Az ármozgások februártól egészen novemberig kiszámíthatatlanok, ezért a kereskedők – akiknek a száma egyre csökken, a megmaradók viszont egyre nagyobb piaci befolyásra tesznek szert – gyakran választanak kevertáras módszert, ami a kockázatokat mérsékeli. A hazai termelők nem minden esetben látják és ismerik az exportőrök munkáját, így szakmai gondjaikkal sincsenek tisztában. Ugyanis a külföldre forgalmazók sorsa sem mindig irigylésre méltó, kiváltképp az erősödő ukrán, lengyel, román stb. „ellenfelek” keltette piaci verseny miatt. Mindezzel szemben a nyugat-európai napraforgó-termesztés – a keleti növekedés hatására, nagyon bölcs meggondolásból – egyre inkább kezd visszaszorulni. Nyugaton már nem csak felismerték, de gyakorolják is az ökológiai szemléletet. Úgy gondolkodnak, hogy zsarolják csak a földjeiket a „feltörekvő országok”, miközben ők praktikusan a fenntartható gazdálkodás irányába mozdulnak el, okszerűen megválogatva az általuk vetett növényeket, melyeknek termesztését zöldhatár-programokkal is kiegészítik.

Nagy Zoltán

Ez a cikk a MezőHír 2002/03 - márciusi számában jelent meg.



%d blogger ezt szereti:
http://wp.me/p6OYBQ-bI

-=oOo=-