fbpx

Világrekorderek vagyunk, de emelhetjük a lécet

Írta: Kohout Zoltán - 2019 február 26.

Magyarország nemcsak az Európai Unió, hanem a világ leghatékonyabb napraforgó-termesztő országa is egyben – de most úgy tűnik, még van hová növelni a teljesítményt.

Csökken a terület, nő a mennyiség

A 1,5-1,9 tonnás hektáronkénti világátlaggal szemben Magyarországon az utóbbi években rendre elérik vagy megközelítik a 3 tonnás mértéket – ez nemcsak a kontinensünkön, hanem a globális termelés tekintetében is világrekord. Bár a megfigyelők idén a napraforgó-vetésterület kismértékű csökkenésére számítanak, ez az összmennyiséget vélhetően nem fogja magával húzni, mert a hektáronkénti termésátlag tovább növelhető.

5 tonna lett, maradhat…?!

A Syngenta egyik szakértője arra számít, hogy idén kiegyenlítettebb termésátlagok születnek, mint a korábbi években, a kedvező időjárás pedig újabb rekordokat eredményezhet a napraforgótermésben. Ácsné Szekeres Dóra szerint már most is vannak olyan hibridek, amelyek nagyüzemi körülmények között 5 tonnát megközelítő termésmennyiséget produkáltak hektáronként. Kitért arra is, hogy az elmúlt évben az időjárás megnehezítette a mezőgazdasági munkákat: a vízzel telített talaj miatt a tavaszi növénykultúrákat – köztük a napraforgót – is később tudták elvetni. Az állományok heterogének voltak és gyomosabbak, mint a korábbi években. A nyári hónapokban az időjárás kedvezett a napraforgónak, az állományok szépek és egészségesek voltak. A növényvédelem során a gombafertőzésekre kellett figyelmet fordítani.