fbpx

Rendszerváltós területnagysággal is sikerült a búzabravúr

Írta: Gönczi Krisztina - 2021 augusztus 04.

A KSH számait még nem látjuk, de a sajtóközlemények alapján a búza össztermése elérte az 5 millió tonnás lélektani határt, holott minden esély megvolt rá, hogy 10 éves mélypontra süllyedjen. Ugyanis utoljára a rendszerváltáskor volt ilyen kicsi a növény termőterülete. A magas átlagtermés és ár miatt idén a búza akár a kukoricánál is több jövedelmet hozhat.

 

búzaaratás
Végül minden sikerült (Fotó: Horizont Média

 

Két rekordos év egymás után

A bravúrhoz az kellett, hogy a búza termésátlaga a valaha mért legjobb eredményt hozza, a termésátlaga 5,9 t/h lett. (Az Agrárkamara június végi becslése pontosnak bizonyult.) A kiváló 2017-es év átlagát (5,43 t/ha) is túlszárnyaltuk idén. A termőterület a nyilatkozatok alapján 850 ezer hektár alá esett. A sajtóközlemények igazolták azt a várakozásunkat, hogy a szemek a viaszéréskor érkező hőség hatására megszorulnak, idejekorán befejezték a telítődésüket. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnöke, Petőházi Tamás szerint „az idei gabona kisebb szemű és tömegű a korábbi évekhez képest”. Képzeljük, mi lett volna, ha még ki is telnek a szemek! A búzánál korábban elvetett és betakarított árpa esetén 6,45 t/ha-os országos átlag született.

Pedig már az ősz is rendkívüli körülmények között indult. Ahogy azt megírtuk, a termőterület nagy részén csak november-decemberben sikerült elvetni a búzát, részint a kukorica elhúzódó betakarítása miatt (tavaly ez a növény állított be mindenkori termésrekordot), részint az október közepén érkező esők okán. A meleg tél azonban kedvezett a növény fejlődésének és tulajdonképpen szerencsénk volt a hideg és száraz tavasszal is. Igaz, hogy a növények 2-3 hetes visszamaradásban voltak júniusra, viszont sem rovarok, sem gombák nem károsították őket. Ha a viaszérés vége nem csúszik bele a nyári kánikulába, akár 6 tonnás országos átlag is lehetett volna belőle.

 

Megindult az inputok áremelkedése

Petőházi Tamás a termelők nehézségei közül kiemelte a műtrágya, a növényvédők és a vetőmagok drágulását, valamint a mezőgazdasági munkaerőhiányt. Feldman Zsolt, az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a gabona iránti kereslet jelentős, és a mostani árszintek várhatóan a következő hónapokban is fennmaradnak, a piaci viszonyok tehát kedveznek a termelőknek.

A tavasszal nagy mennyiségben felhasznált nitrogénműtrágyák ára valójában csak a második negyedéveb lódult meg, ezen belül is júniusban volt a legnagyobb árugrás. A Mezőhír úgy tapasztalta, hogy a tavaszi fejtrágyázást még a tavaly, olcsón beszerzett készletekkel oldották meg a gazdák, a növényvédőszerek pedig átlagban csak az infláció mértékével drágultak. Az árpa ára tavaly aratás után 44 ezer forint volt tonnánként, majd decemberre 54 ezerre emelkedett. A malmi búza ára ugyanekkor 53 ezerről 65 ezerre nőtt. Most nagyjából 50 ezer az árpa és 69 ezer a búza tonnánkénti ára. Hattonnás átlagokkal számolva hektáronként 100-180 ezer forint hasznot lehet idén realizálni e két növénnyel a technológia intenzitásától függően. Ez normál évjáratban csak a kukoricával volna lehetséges.

 

kukorica
Július végére „kisimultak” a levelek, de az aszály nyomot hagyott (fotó: Gönczi Krisztina)

 

Rosszabb kilátások a kukoricára

Apropó: kukorica. Mostanra a műtrágyaárak már átlagosan 30-35 százalékkal magasabbak, mint tavaly ilyenkor, eközben a szép reményű kukorica megszenvedte a virágzáskor érkező aszályt. A termésbecslések Magyarország esetében a tavalyi eredményhez képest romlást jósolnak. Elnézve a heterogén, közepesen termékenyült állományokat, erre valóban nagy az esély, bár a megérkező esők sokat javítottak a helyzeten. A kukorica tavaly novemberben 56 ezer forintot ért, most 65 ezerre becsüli a jövendő értékét a piac. Az inputárak növekedése miatt 7,5 tonnás országos átlag mellett ez nagyjából 100-120 ezer forintos jövedelmet jelentene hektáronként, és 8 tonnás átlagok mellett érné el a növény a búzáéhoz mérhető pénzügyi eredményt. 2016 óta csak egyszer fordult elő, hogy nem hozta a kukorica ezt az átlagot. Kíváncsian várjuk, most is így lesz-e.