fbpx

Ünnepélyes kombájnátadás Belvárdgyulán

Írta: Szerkesztőség - 2018 július 22.

Az AXIÁL Kft. a kétezer-ötszázadik, Magyarországon értékesített kombájnt adta át a Belvárdgyulai Zrt.-nek. A Baranya megyei településen működő vállalkozás ezzel a 25. CLAAS kombájnját vehette birtokba.

A Belvárdgyulai Szövetkezet első két CLAAS betakarítógépét – két hegyi kombájnt – 1982 júniusában vásárolta, amik nem csak Belvárdgyulán, de Magyarországon is az első ilyen gépeket jelentették. Ez volt az első lépés a kelet-európai géppark akkor kezdődő cseréjében. A vetési zöld kombájnokkal olyan elégedett volt a belvárdgyulai vállalkozás, hogy most, 36 évvel később a jogutód továbbra is márkahű, s a gazdaságban kizárólag CLAAS kombájnok dolgoznak.


Trunk Mihály, az AXIÁL CLAAS Gépüzletágának igazgatója (balról) átadja a 2500. Magyarországon értékesített kombájn kulcsát Reich Attila gépkezelőnek.Mellette Szűcs Imre, a Belvárdgyulai Zrt. igazgatóság elnöke és Wilhelm József vezérigazgató

Az ünnepélyes átadáson a Belvárdgyulai Zrt. képviselői, Wilhelm József vezérigazgató és Szűcs Imre, az igazgatóság elnöke, termelési igazgató mellett beszédet mondott a CLAAS képviseletében érkezett Bernd Hoffmann, aki 22 éven keresztül Magyarország CLAAS országfelelőse volt, Dirk Bergmann, a CLAAS Csoport termékmarketing vezetője, Jörg Sudhoff, közép-európai értékesítésért felelős régióigazgató, valamint az AXIÁL Kft. képviseletében Trunk Mihály, CLAAS Gépüzletág-igazgató. Bernd Hoffmann, aki először 1971-ben érkezett hazánkba, egy 40 DOMINATOR-ból álló szállítmány ügyeit intézni, elmondta, hogy a magyarországi CLAAS-forgalmazást magának Helmut Claasnak köszönhetjük. Az ő víziója, az akkori mezőgazdasági szakemberek és kormányzat közös munkájának eredményeképpen kerültek az 1970-es évek elején a CLAAS gépek a magyar piacra. A CLAAS és a Belvárdgyulai Zrt. gyakorlatilag a CLAAS magyarországi megjelenése óta kapcsolatban állnak. Az együttműködés mára már olyan szoros lett, hogy az összes kombájnos CLAAS katalógusban található Belvárdgyula környékén készült kép.

A sikeres közös együttműködés köszöneteként a CLAAS képviselői a legmagasabb szintről érkezett üdvözletet fejezték ki mind a Belvárdgyula Zrt., mind az AXIÁL Kft. képviselőinek, s többek között Helmut Claas által saját kezűleg aláírt kombájnmakettet, illetve oklevelet nyújtottak át. A Belvárdgyula Zrt. vezetősége nem csak a CLAAS és az AXIÁL képviselőinek adott ajándékokat az együttműködés elismeréseként, de saját, régóta a cégnél tevékenykedő dolgozóit is elismerésben részesítette.

A beszédek sorát Trunk Mihály, az AXIÁL Kft. CLAAS Gépüzletágának igazgatója zárta. Szavaiból a résztvevők megtudhatták, hogy a 2500 kombájn 41%-os piaci részesedést, s ezzel piacvezető pozíciót jelent hazánkban. Bár kezdetben Magyarország a MEGA-k hazája volt, mostanra már a LEXION kombájnok túlsúlya a meghatározó piacunkon. Ez nem véletlen, hiszen az olyan professzionális mezőgazdasággal foglalkozó cégeknek, mint például a Belvárdgyulai Zrt. is, már ilyen csúcstechnikára van szüksége, a betakarítás során a lehető legnagyobb teljesítményt, hatékonyságot kell elérni.

Az ünnepség zárásaként Trunk Mihály üzletág-igazgató átadta az AXIÁL Kft. ajándékait, illetve a Belvárdgyulai Zrt. 25. CLAAS kombájnjának kulcsait.

SZERZŐ: VM