Clearfield® technológia repcében – Egy kezeléssel az egy- és kétszikű gyomok ellen

Clearfield® technológia repcében  – Egy kezeléssel az egy- és kétszikű gyomok ellen

A repce virágzása minden bizonnyal szemet gyönyörködtető látvány még azok számára is, akiknek nem a mezőgazdaság a hivatásuk. Az aranyszínű táblák üde foltjai a tavaszi határnak. A termesztők is büszkén szemlélik repcetábláikat, reménykedve a bő termésben és a jó terményárban.

Azonban ha közelebb megyünk és jobban szemügyre vesszük a repcetáblákat, akár komoly különbségeket is láthatunk az állományok között. A tiszta repcetáblák mellett olyanokat is találunk, ahol a repcenövények között számos gyomnövény is zavartalanul fejlődik. Az elénk táruló kép azonnal elárulja az őszi gyomirtás sikerességét vagy sikertelenségét.

A repce esetében is fontos a gyomkonkurencia mielőbbi kiiktatása, hiszen a gyomnövények víz- és tápanyagelvonásuk révén jelentős termésveszteséget képesek okozni. A kívánt gyomirtási hatékonyság eléréséhez sok készítmény esetében bemosó csapadékra van szükség. Gyakori kérdés: mi lesz, ha a kellő csapadék elmarad vagy túl későn érkezik meg? A Clearfield® technológiát elsősorban azon repcetermesztőknek ajánljuk, akik el szeretnék kerülni a csapadék bizonytalanságából eredő gyomirtási kockázatokat. A Clearfield® technológia alkalmazása során ugyanis csak a gyomok fejlettségét kell figyelnünk, a repce fejlettségét teljesen figyelmen kívül hagyhatjuk. Ha a kétszikűek elérik a 2-4, az egyszikűek az 1-3 leveles fejlettséget, egy menetben védekezhetünk ellenük. Mivel a Clearfield® imazamox hatóanyagára minden fontosabb egy- és kétszikű repcegyomnövény érzékeny, levélen keresztül bejutva a gyomnövényekbe azok gyors és látványos pusztulását okozza. Ez a hatás független a lehullott csapadéktól, tehát szárazabb vagy csapadék nélküli körülmények között is működik. A Clearfield® másik hatóanyaga, a repcetermesztők által jól ismert és kedvelt metazaklór pedig a csapadék megérkezése után a talajhatást fogja biztosítani.


A kép bal oldala a Cleratop® + Dash® HC hatékonyságát mutatja széltippannal és búza-árvakeléssel erősen fertőzött területen

Ha a repce gyomnövényeiről beszélünk, akkor általában a legfontosabb kétszikű gyomok jutnak az eszünkbe, mint például a pipacs, az ebszékfű, a ragadós galaj, a pásztortáska, a sebforrasztó zsombor, az árvacsalán- és veronikafélék, a tyúkhúr vagy újabban a melegkedvelő T4-es gyomok. A Clearfield® technológiát rendszeresen használó termelők jól tudják, hogy ezen gyomfajok ellen a Clearfield® kiváló hatékonyságú. A gyomfajok közül azonban érdemes kiemelni az egyszikűeket is, melyek közül a leggyakrabban a különféle gabonafélék árvakelései fordulnak elő a repcevetésekben, de az ország egyes tájain gyakori a nagy széltippan, és helyenként az ecsetpázsit is gondot okozhat. A széles körben alkalmazott hagyományos gyomirtási technológiák alapvetően csak a magról kelő kétszikű gyomok ellen adnak védelmet, az egyszikűek ellen külön speciális egyszikűirtó készítményekre van szükség, amelyek általában külön kijuttatási menetet igényelnek. Ez pluszköltséget és időnként munkaszervezési nehézségeket is okoz. A Clearfield® technológia nemcsak hatékonyságában, de a gyomirtási költségek tekintetében is figyelmet érdemel. Ha összehasonlítjuk a Clearfield® + Dash® HC kombináció hektárköltségét a hagyományos technológiákkal, és azokhoz hozzáadjuk a további egyszikűirtó kezelés szer- és kijuttatási költségét, a Clearfield® + Dash® HC kombináció hektárköltsége az  esetek döntő többségében egyértelműen kedvezőbben alakul.

no