A becslések szerint a bortermelés 2012-ben nem éri majd el a 2,5 millió hektolitert, ami a közepesnél kisebb mennyiséget jelent – mondta Horváth Csaba, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának (HNT) főtitkára szerdán Budapesten, a XXXIII. Országos Borverseny díjkiosztó ünnepségén.
Végleges termésbecslés az idei évben még nem készült, mivel a szőlőtőkék a virágzás kezdetén vannak. A hideg napok azonban előreláthatóan jelentősen befolyásolják majd a szőlőtermést, így a várható bormennyiséget is.
A főtitkár példaként említette, hogy a Kunsági borvidéken – amely az ország termő szőlőterületének mintegy a harmada – ebben az évben a fagyok miatt a várható termés a szokásos harmada. A májusi esők ugyanakkor több helyen is sokat enyhítettek az aszályon. Megjegyezte: az alacsonyabb belföldi mennyiség a behozatal emelkedését hozhatja. A múlt évben az import mintegy 800 ezer hektoliter volt.
MTI.
-
Friss
- Betilthatnák a kerti veteményest
- Kadmiummal szennyezett rizst találtak Dél-Kínában
- XI. Axiál Gépkezelői Olimpia
- Gazdafórum Fegyverneken
- A dohánytermékek uniós szabályozásáról tárgyaltak
- Növények napja
- Rekordsiló Kaposváron
- Támadhatnak a levéltetvek, gyümölcslegyek, molyok.
- Biotermékek, új szabályozás
- Konferenciát tartottak Jászapátiban a méhészek
