A születésnapi ünnepségsorozat folytatódik - 45 éves a legnagyobb hazai mezőgazdasági integrátor

Ez a cím papírra vetve csak egy mondat, de a KITE Zrt. és az ez idő alatt vele bármikor is kapcsolatba került mezőgazdasági szereplők számára a tapasztalatok, tények és az érzelmek széles tárházát jelenti. 45 év közös, néhol verejtékes, néhol örömteli munkáját, amely nagyban hozzájárult ahhoz, hogy ma a magyar mezőgazdasági termelés innovatív lehetőségekkel felvértezve nézhessen szembe a jövő kihívásaival.

Ebből az aspektusból nézve tehát már nemcsak egy születésnapot, hanem ennek a közel fél évszázadnak az eredményeit ünnepeltük közösen a KITE Zrt. tulajdonosi körével, vezetőségével és az üzleti partnereikkel 2018. április 13-án a budavári Hilton Hotelben.


Szabó Levente, a KITE Zrt. vezérigazgatója

Az 1973 óta töretlenül fejlődő társaság a kezdetekben még egyesület, majd egyesülés, ma pedig már részvénytársaság formájában igyekszik megfelelni annak a vezérelvnek, amelyet a kilenc alapító szövetkezet célul tűzött ki maga elé, vagyis hogy a világon mindenkor fellelhető legmodernebb technológiát hozza be az országba, és adaptálja azt a partnergazdaságaiba. Mindezt a KITE Zrt. vezérigazgatójától, Szabó Leventétől hallhattuk, aki egy rövid történelmi visszatekintés után számolt be arról, hogy mik a KITE Zrt. mai céljai.

Visszatekintés

A történelmi visszatekintés 1972-ben indult, amikor Szabó István – az innovatív fejlesztések eredményeként a mezőgazdasági berkekben méltán elismert – nádudvari Vörös Csillag Termelőszövetkezet vezetője az akkori döntéshozóknál, Fehér Lajosnál és Dimény Imrénél kijárta, hogy az Állami Gazdaságok által létrehozott termelési rendszerek után, először és egyedülálló módon a szövetkezetek is alapíthassanak termelési rendszert, melyet Kukorica és Iparinövény Termelési Együttműködés néven jegyeztek be az év decemberében. A nádudvari termelőszövetkezeten belül önállóan működő KITE Zrt.-t összesen 9 alapító gazdaság hozta létre azzal a céllal, hogy a tudomány és a technika területén képződött eredmények felhasználásával, azok magyarországi adaptálásával hatékonyabb és jövedelmezőbb mezőgazdasági termelést valósítsanak meg. Így indult el 45 évvel ezelőtt mintegy 15 ezer ha rendszerbe vont területen a KITE Zrt., amelynek fő feladatai a következők voltak:

‑Az egységes technológiai irányelvek kidolgozása, illetve az ebbe illeszthető gépek, növényvédő szerek és vetőmagok kiválasztása és beszerzése. ‑Konszignációs raktár létesítése, az alkatrész-utánpótlás megszervezése, a gépek üzemeltetéséhez szükséges szervizháttér biztosítása.

‑A végtermékek értékesítésének megszervezése, termelési tapasztalatok összegyűjtése, alkalmazása és szaktanácsadás.

‑Az oktatás és a továbbképzés biztosítása.

A szerveződés sikerét mutatja, hogy 1976-ra a rendszerbe vont terület nagysága meghaladta a 330 ezer ha-t, és a gazdaságok száma elérte a 264-et. Ez utóbbiak fejlesztését különböző programokkal segítette a KITE Zrt.. 1981-84 között bonyolították le az Intenzív Gabonatermesztési Programot, melynek keretein belül a csatlakozó gazdaságok hektáronként – búza esetében 1 t, kukorica esetében pedig 1,7 t – terméstöbbletet vállaltak a nyugati gépek beszerzéséhez szükséges devizakeret biztosítása érdekében.

1986 és 1992 között a KITE Zrt.önálló fejlesztési programot hirdetett Szuper Intenzív Kukoricatermelési (SZIK) program néven, ahol a gazdaságok 4 t terméstöbbletet vállaltak hektáronként. Ezen program keretein belül 60 ezer ha-ral növekedett az öntözött terület nagysága, amit 255 lineár öntözőberendezés telepítésével sikerült biztosítani. A lemaradó gazdaságok felzárkóztatására Géphasznosítási Társaságot hoztak létre azzal a céllal, hogy az önerővel nem rendelkező termelők gépkölcsönzés formájában jussanak hozzá a legmodernebb technológiát képviselő rendszerekhez.

1989-ben életbe lépett az új Gazdasági Törvény, melynek megfelelően az együttműködés egyesüléssé alakult át. Ezen gazdasági forma sajátossága volt az egyetemleges felelősség, vagyis az egyesülés tagjai a saját vagyonukkal feleltek a KITE Zrt.működéséért. Az egyesülési forma megszűnése után 1992-ben részvénytársasággá alakult, amelyhez szükség volt az alapító gazdaságok vagyoni hozzájárulására, így 1992 év végére mintegy 553 millió Ft lett a jegyzett tőke nagysága. A kereskedelmi tevékenységet segítve elindult az alközponti hálózat kiépítése és az üzletágak megalakítása. 1995-ben a vállalat belekerült egy adósságcsapdába, ugyanis a bankhitel-konszolidáció időszakában a KITÉ-t finanszírozó bankok felmondták a hiteleket. Rövid bizonytalan időszak után azonban sikerült új finanszírozókat találni. A második krízis 2008-ban következik majd be, amikor is az olajos növények terménypiaca összezuhan, 12 milliárd Ft veszteséget okozva ezzel a KITÉ-nek. Ebből 8 milliárdot a hosszú évek tartalékaiból visszapótolnak, a további nehézségeket pedig a partnergazdaságok lojális hozzáállásának köszönhetően sikerül megoldani.

2004-ben részt vettek az Olajos Növény és Pannonbúza Termelési Csoportok létrehozásában abból a célból, hogy a terménytároló kapacitások növelését állami támogatás mellett lehessen megvalósítani. A gazdaságok számára a másik előnyt az jelentette, hogy a Termelési Csoportokon keresztül történő értékesítés után árbevétel-arányosan további támogatáshoz jutottak.

Zártkörű részvénytársasággá 2006-ban alakult át a KITE Zrt., hiszen akkor már komoly akvizíciós célponttá vált. És így érkezünk el a jelen korba, amikor kijelenthető, hogy a KITE Zrt. alapításakor megfogalmazott célok és alapelvek nemcsak időtállók, de helytállók is egyben. Hiszen a jelenkor elvárásainak és a jövő követelményeinek való megfelelés azt mondatja velünk, hogy ma is szükség van egy olyan rendszerszemléletű integrátorra, aki a tudomány és a technika területén létrejött eredmények felhasználásával, innovatív megoldásaival, a különböző területeken elszigetelten jelen lévő fejlesztések rendszerbe foglalásával képes létrehozni és működtetni egy olyan komplex rendszert, amely nagy felületre kiterjeszthető, folyamatosan fejleszthető, könnyen alkalmazható, felhasználóbarát, és minden ágazatra és azon belül minden technológiai beavatkozásra értelmezhető. Mindemellett a múlt értékeire támaszkodva, a kontinuitás elvén a kooperáló partnerekkel együtt hosszú távon fenntartható, környezettudatos, hatékony, eredményes és versenyképes mezőgazdasági termelést biztosít. Ehhez nyújt biztos hátteret a KITE Zrt. tulajdonosa, Dr. Csányi Sándor, aki elkötelezett híve az innovációnak, és kész biztosítani a fejlesztéshez szükséges forrásokat is. A fentieket mi sem bizonyítja jobban, minthogy a KITE Zrt. az elmúlt 5 évben realizált eredményét teljes mértékben a jövőt formáló bővítésekre, fejlesztésekre, termék-, tevékenység- és piaci innovációkra fordította.

Egyre szélesedő tevékenységi kör

Annak érdekében, hogy meg tudjon felelni a mai kor elvárásainak, valamint az elmúlt negyvenöt év hagyományaival és az ez idő alatt megszerzett tudással és tapasztalatokkal felvértezve szolgálhassa a mezőgazdaságot az elkövetkezendő időszakban is, folyamatosan bővíti és szélesíti tevékenységeinek és szolgáltatásainak tárházát, legyen az gyümölcsfaiskola, mezőgazdasági biztosítás-közvetítés, gépbérleti lehetőség, vagy a most reneszánszát élő szaktanácsadási rendszer, amely a precíziós gazdálkodás elterjesztését és alkalmazását segíti, de szólhatunk akár a külföldi terjeszkedésről is. Ez utóbbiakról a KITE Zrt. tulajdonosa, dr. Csányi Sándor számolt be a jelenlévőknek.

A nagyszabású ünnepség közel 300 vendége között helyet kaptak azok az üzleti partnerek, akik a kezdetektől jelen voltak a KITE Zrt. életében, vagy az idők során csatlakoztak az integrátorhoz. A legrégebbi partner, az idén a traktorgyártásának 100 éves évfordulóját ünneplő John Deere képviselője, Christoph Wigger is szót kapott a pulpituson, aki elmondta, hogy a gyártó életében jelentőségteljes ez a 45 év, amely egy olyan értékesítőhöz köti, aki, köszönhetően annak a kutatási és fejlesztési tevékenységnek, ami egyedülálló a maga nemében, mindent megtesz azért, hogy egy egyedi, a magyarországi adottságokhoz adaptált rendszert építsen azokból a lehetőségekből, amelyeket a John Deere kínál minden értékesítő számára.


A John Deere részéről Christoph Wigger
köszöntötte a jubiláló céget

45 éves kapcsolat a világcéggel

Christoph Wigger beszédében kifejtette, hogy 1973-ban más volt a világ, másképp nézett ki a keleti világrész, és más lehetőségek adódtak Magyarország számára is. A John Deere-nek ebben a környezetben sikerült egy gyümölcsöző és ma már 45 éves üzleti kapcsolatot kiépítenie, amely jelentős szerepet játszott Magyarország mezőgazdaságának fejlődésében. A KITE Zrt. történelmében rengeteg mérföldkő volt, amely a mezőgazdasági termelés modernizálását hivatott szolgálni, és az ezek által jelzett út vezetett a vállalat mai vezető mezőgazdasági szerepéhez. Az akkori minimális gépértékesítési lehetőségek mellett innovatív nyugati technológiát hozott be az országba, és ebben partnere a John Deere volt. Köszönet illeti a KITE Zrt. vezetőségét és minden munkatársát az elmúlt 45 év nagyszerű együttműködéséért. Említésre méltó érdekesség, hogy a Deere családnak akkoriban számos kapcsolata volt Magyarországgal, hiszen nagyra értékelték a magyar lótenyésztést és annak hagyományait. Mrs. Deere-Hewitt nagy szerepet játszott abban, hogy kulturális, kereskedelmi hidak, valamint számos értékes barátság alakult ki Magyarország és az Egyesült Államok között.


Dr. Csányi Sándor, tulajdonos, KITE Zrt.

Visszatérve napjainkba, érdemes kiemelni a tulajdonos, Dr. Csányi Sándor elkötelezett munkáját, amellyel az elmúlt öt évben egy nagyon sikeres átalakítást tudott véghezvinni a KITÉ-ben. Egy olyan vezetőről van szó, aki a KITE Zrt. történelmi értékeire épít az innovációba és a jövőbe való befektetéseivel. Nagyra értékelendő és lenyűgöző az a szemléletmód, amellyel a KITÉ-t irányítja, és amely a John Deere számára kulcsfontosságú. A „Meg tudom csinálni!” elvre épülő vállalkozói szellem, a vevőközpontúság és az elkötelezettség olyan értékek, amelyeket a John Deere is képvisel. Nagyra értékelik a KITÉ-n belül eszközölt változtatásokat, felvillanyozó a tudat, hogy a cég tulajdonosának az innováció és a folyamatos fejlesztés a vezényszavai. A John Deere legfontosabb partnerei mindig azok voltak, akik professzionális szinten mérik fel a piacok igényeit, és foglalkoznak a kiemelt partnereikkel, valamint szenvedéllyel és hozzáértéssel szolgálják ki a vásárlóikat. A John Deere elkötelezett a KITE Zrt. felé, és az is érezhető, hogy ez viszont is igaz. A 45 éves együttműködés során a KITE Zrt. a „holnap kereskedőjévé” vált, ami a kölcsönös együttműködés szimbóluma. Emellett érdemes kiemelni, hogy a KITE Zrt. az „innováció világítótornya” a magyar mezőgazdasági piacon. Meglátogatva a központot és az alközpontokat az látható, hogy az agronómiai megoldásokhoz is a legnagyobb nyitottsággal közelednek. Nemcsak a mezőgazdasági gépeket, hanem a kulcsfontosságú inputanyagokat és az ezek tárolásához szükséges kapacitásokat is biztosítják. Az a szenvedélyes hozzáállás pedig, amely a precíziós gazdálkodásba vetett munkához fűzi őket, páratlan a maga nemében. A John Deere elnök vezérigazgatója, Sam Allen 2016 nyarán tett látogatása során egyértelműen megbizonyosodott arról, hogy a KITE Zrt. egy a világ élvonalába tartozó kereskedő, amely a legjobb minőségű szolgáltatást nyújtja a precíziós gazdálkodás terén, ami ma világtrend a modern termelésben. A KITÉ-t meglátogató amerikai delegációk is folyamatosan azzal szembesülnek, hogy a vállalat az innováció és a technológiai fejlesztés kiemelt képviselője.

Fontos szempont még a világcég számára, hogy a KITE Zrt. folyamatosan szívén viseli munkatársai fejlesztését és képzését, különösen a precíziós mezőgazdaság területén. Ezért érnek el kiemelkedő eredményeket a gépértékesítés és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások területén. A John Deere ajándéka a 45 éves születésnapra is ehhez az aspektushoz köthető, és a következő 45 év közös munkájának egyik alapkövét rakja le. A születésnap apropóján éppen 45 fiatal gépésztechnikus számára biztosítanak képzési lehetőséget Németországban és Magyarországon egyaránt.

SZERZŐ: FM

no