Színesebb mezőgazdaságot!

Szegélyek, fasorok, erdősávok

A hatalmas, gyommentes szántók csak a gazdának hasznosak, a mezőgazdasági területekhez kötődő élővilágnak és az erre kíváncsi embereknek nem. Pedig a területalapú támogatás elvileg azért járna, hogy a mezőgazdasági termelők szép, egészséges vidéki környezetet hozzanak létre és tartsanak fenn, mindenki örömére és hasznára.

Az ezredfordulóig kósza hírként jutott el hozzánk, hogy Nyugat-Európában drámaian megfogyatkoztak az agrárterületekhez kötődő állatok, még az olyan közönséges fajok is, mint a házi és mezei veréb. Másfél évtizeddel a csatlakozásunk után sajnos ez ugyanígy a mindennapjaink részévé vált: folyamatosan ritkul több tucatnyi, korábban közönséges szántóföldi növény, rovar, madár és emlős. Az unió ezt az állapotot próbálja orvosolni a „zöldítésnek” nevezett intézkedéscsomaggal.

A zöldítés szükségességét a gazdák zöme elismeri, de igyekszik a lehető legköltséghatékonyabban teljesíteni a feltételeket; ökológiai jelentőségű területként (EFA) például tízből kilencen pillangóstelepítést, ugart vagy másodvetést jelölnek be. Ezek ökológiai haszna megkérdőjelezhetetlen, csakhogy a táj nem ezektől lesz színesebb és változatosabb, hanem a fáktól, bokrosoktól, vizes élőhelyektől, gyepsávoktól, azaz attól, amit a zöldítés tájképi elemeknek nevez.

Ilyenek a – nevükkel ellentétben nem a kunok, hanem sokkal korábbi nomád népek által emelt – kunhalmok, a gémeskutak, a magányos fák, facsoportok, fás sávok, illetve a füves táblaszélek, mezsgyék. Utóbbiakon a botanikusok nemegyszer bukkantak már védett növényritkaságokra: ezek a néha évszázados múltra visszatekintő, pár méter széles gyepes-bokros csíkok képesek megőrizni a táj eredeti növényzetét. Vigyázzunk ezekre, hogy a gyerekeink gyerekei is csatangolhassanak a szántóink széli, rájuk méretezett „vadonban”.

Nemrég kikerült a tájképi elemek közül a vizes árok. A támogatott melioráció idején nagyon sok ilyen létesült az országban, aztán az eltelt évtizedek során a természet visszahódította őket, így most sok élőlénynek nyújtanak búvó- vagy fészkelőhelyet akkor is, ha szárazak (mezei nyúl, cigánycsuk, sordély), megtelve pedig még vízi fajokat is a szántók közé csábítanak (kétéltűek, vízisikló, nádi énekesek). A makacs szántóföldi belvízfoltokat is érdemes lenne az évenkénti totózás helyett (Elsüllyed? Nem süllyed? Kiszórjam? Ne szórjam? Le lehet aratni? Befullad, miután kikelt?) visszaadni a természetnek, és gyönyörködni az ott felbukkanó állatokban.

Sokcélú segítőtárs: az erdősáv

Megdöbbentő, hogy manapság mennyit hallani az aszályos időszakokra való felkészülésről, új telepítésű mezővédő erdősávot pedig jóformán sehol nem látunk (inkább a meglevők kivágása zajlik). Pedig régóta közismert a szántóföldek közötti 15-20 méter széles erdősávok jótékony hatása (Ángyán et al., 2003). Ezek megakadályozzák a deflációt és a szélverést, csökkentik a párolgást, fokozzák a talajnedvességet és a harmatképződést, segítenek megőrizni és a talajba vezetni a lehulló csapadékot. A vizsgálatok az erdősávok mellett 5-30, átlagosan 10% termésnövekedést jeleztek, mégpedig a fák magasságának legfeljebb huszonötszörösét kitevő távolságig (azaz egy öt méter magas faállomány a szántóföld 125 méter széles sávjában hat kedvezően). Elgondolkodtató, hogy különösen a nagytáblás, intenzív agrárvidékeinken (pl. Hajdúhát, Mezőföld, stb.) egy egyszeri beruházással mennyi probléma lenne orvosolható. A fent említett talajvédelmi és vízháztartási előnyök, illetve az ebből eredő termésnövekedés csak egy a sok közül. Az erdősávok rovarfaunája a beporzásban (földi méhek, poszméhek) és a biológiai növényvédelemben (fürkészdarazsak, ragadozó bogarak, fátyolkák) egyaránt részt vesz (Szarvas, 2010). A mezei pocok felszaporodása idején korántsem mellékes, hogy vannak-e olyan fák, ahol egerészölyv, az elhagyott varjú- és szarkafészkekben erdei fülesbagoly és vörös vércse költhet.


A magányos fák minden évszakban fontos színezőelemei a tájnak

Balra egy agrársivatag, jobbra egy sokkal változatosabb kultúrtáj

Az őshonos, mézelő és/vagy virágport adó fafajok (hárs, szil, juhar, fűz) segítik a repcében, napraforgóban oly fontos méheket, színesítik a nagyrészt három növényen alapuló magyar méhészkedés méhlegelő-kínálatát. Az erdősáv két szélére telepített sűrű bokrok kiváló apróvadélőhelyek (Faragó, 1997). Emellett pedig egy erdősáv olyan oázisa lehet egy kultúrsivatagnak, ahova erdei állatfajok is betelepülnek, színesítve, élővé varázsolva a végtelen szántók egyhangúságát. Ha csak a termésnövelés a cél, akkor törekedni kell a kissé horpadt profilra, a sűrű, de nem áthatolhatatlan, a szelet lelassító, de nem megtörő szerkezetre. Minden újabb erdősáv óriási nyereség, de ha már telepítünk, használjunk őshonos fafajokat. Különösen óvakodjunk olyan invazív fáktól, mint az ostorfa, az ezüstfa, és bizony mézelés ide, hungarikum oda, a fehér akácnál is van jobb választás. A termőhelyi viszonyok függvényében ilyenek lehetnek a hazai juhar-, kőris-, tölgy- és nyárfafajok, nedvesebb élőhelyen az éger és a füzek, míg a cserjeszintet bodza, vadrózsa, kökény, galagonya, kecskerágó alkothatja. A fentieket árnyalhatják az erdősáv esetleges további funkcióinak (pl. vadgazdálkodás, fatermelés, gyümölcsészet, méhészet) sajátos szempontjai.

Ökológiailag fontosak a fasorok és sövények is. Az Alföldön az öreg fasorok magas fái egyre gyakrabban hordozzák fokozottan védett ragadozók, elsősorban a parlagi sas méretes fészkét. Az Élőhelyfejlesztési célú nem termelő beruházások című legutóbbi pályázat egyik célprogramja kifejezetten az alacsony, legfeljebb 3 méter széles sövények telepítését támogatta (400 €/100 fm). A szóba jöhető cserjék listáján 25 őshonos faj van; a sövényt a tábla belsejében kell létrehozni, származási igazolással rendelkező szaporítóanyag alkalmazásával. Ezzel főleg hasznos rovarokat és énekesmadarakat csalhatunk a szántóra.

Kérdések és teendők

Vajon mi az oka, hogy minden termésnövelő innováció azonnal megjelenik nálunk is, de egy régóta ismert, tartós, évtizedeken át pozitívan ható egyszeri beruházáshoz, azaz az erdősáv-telepítéshez senkinek nincs kedve? Hogy lehet az, hogy a 200 évvel ezelőtti nagybirtokosok az akkori technikai színvonalon olyan gyönyörű fasorokat (és angolparkokat, arborétumokat, stb.) telepítettek, ma pedig mindenki fél az ültetés, ápolás és öntözés nehézségeitől? Ha minden földtulajdonos évente egy kis energiát szánna szántói környékének színesítésére (fa- és bokorültetés, pótlások elvégzése, stb.), hamarosan csodálatosan megszépülne a magyar vidék. Tegyünk ezért mindannyian!


Nagyon kell vigyázni a szántókba ékelődő oázisokra. Ezen a „szigeten” még százéves tölgyfa is van!

Felhasznált irodalom:

Ángyán J., Tardy J., Vajnáné Madarassy A. (2003): Védett és érzékeny természeti területek mezőgazdaságának alapjai.
Mezőgazda Kiadó, Budapest. pp. 625.
Faragó S. (1997): Élőhelyfejlesztés az apróvad-gazdálkodásban. Mezőgazda Kiadó, Budapest. pp. 356.
Szarvas P. (2010): Mezővédő erdősávok, fasorok jellemzése, ökológiai feltárása, kihatásai. Doktori értekezés. Debreceni Egyetem AMTC pp. 198.

SZERZŐ: KOVÁCS GERGELY KÁROLY

no