Reng Zoltán, a Hungrana vezetője a hazai agrárium nagy reményeiről és kihívásairól

- Szeretem, hogy „kitesszük az asztalra”a problémát

Mindenki nyer azzal, ha Magyarország növeli az üzemanyagokba kevert etanol arányát: a nemzetgazdaság, a feldolgozóipar és a kukoricatermelő gazdaságok. A Hungrana-vezető Reng Zoltán szerint a magyar agráriumban „hihetetlen nagy potenciál” van, de ennek kiaknázásához a generációváltástól várt modernizációra van szükség – különben nyakunkra hágnak a konkurensek és a klímaváltozás.

Nagy potenciál – egy komoly gáttal

– Az önéletrajzában nyíltan említi, hogy egy kis felkészületlenség miatt, két ponttal csúszott le a BME építészmérnöki karáról, és végül így lett vállalatvezető. Arra gondoltam, azok beszélnek így önmagukról, akiknek van elég önbizalmuk az őszinteséghez, és tudják magukról, hogy úgyis elérik azt a célt vagy sikert, amire vágynak. Egyetért ezzel a vázlatos jellemrajzzal?

– Igen, mert tényleg az volt a szándékom ezzel a közléssel, hogy megmutassam, milyen út vezetett erre a pályára, és megmutassam azt is, hogy kevés kell az életben a változáshoz, de akkor is jól alakulhatnak a dolgok, ha nem éppen úgy történnek, ahogy terveztük.

– Középületeket vagy magánházakat tervezett volna?

– Az mindegy volt: jó házakat, mert már kiskoromtól művészember akartam lenni. De végül úgy alakult, hogy nem az lettem, és nagyon jó, hogy így történt, mert az Ybl-főiskolán és aztán a CEU-n rájöttem, hogy a gazdaságirányítás, a menedzsment, a szervezés sokkal jobban érdekel, mint az „álmodozás”. És lám, tíz éve a mezőgazdasághoz sodródtam, amit nem gondoltam volna, és nemhogy nem bánom, hanem nagyon is szeretem.

– Semmi családi előzmény?

– Semmi, ha csak annyi nem, hogy édesanyám nagyszüleit, akik kulákok voltak, kisemmizték annak idején.

– Mit szeret a mezőgazdaságban?

– Elsősorban azt a hihetetlen nagy potenciált, ami még ma is benne van. A következő évekre, évtizedekre nagyon komoly jövője lehet; nagy sikerekre hivatott ez az ágazat – és valóban elérhető eredményekre gondolok. A másik az, hogy ebben a szektorban is alkotunk, csak ez nem egy ház, ami évekig épül, és legalább évtizedekig fennáll, hanem itt évente megújulunk, együtt élünk a folyamatosan változó természettel.

– Előfordul, de azért nem gyakori, hogy valaki urbánus származású emberként, ráadásul egy óriásvállalat vezetőjeként, nyilván kellő időt monitorok előtt és tárgyalókban töltve ilyen közelséget érezzen a vidék agráréletével...

– Nekem pedig minden nap fontos, hogy kellő időt töltsek a gazdák körében, a gazdaságokban, hogy érezzem a természet és a termelés valóságát, lüktetését. Szeretem a vidéki emberek közelségét, mert ott még sokkal inkább él az egyenes, kertelés nélküli, őszinte beszéd: az a hagyomány, hogy „kitesszük az asztalra” a lényeget. Én is ilyen vagyok: nem szeretem hátulról kerülgetni a problémát. A természet közelségét és a vidéki létet pedig mindig is szerettem, ma is legalább olyan jól érzem magam vidéken, mint nagyvárosokban. Ezért is szeretek vadászni.

– Ha félretesszük a „termelési riportok” kincstári optimizmusát, nyilvánvaló, hogy a magyar mezőgazdaság nagyon súlyos problémákkal áll szemben. Akár a klímaváltozást, akár az ukrán-orosz és „-isztán-államok” agrártermelését, a hatékony termelés hiányát, akár a generációváltást vagy az EU-támogatásoktól való függést nézzük, azt látjuk, hogy mindenről csak beszélünk, de nem lépünk előre. Ön viszont, akárcsak például Gyuricza Csaba, a NAIK főigazgatója, aki nemrég egy rövid távú nagy fejlődés lehetőségét írta le egy cikkben, optimista. Miért?

– Én is olvastam Csaba barátom cikkét, és egyetértek vele, még ha az időbeni távlatokban talán el is tér kicsit a véleményünk. Azért vagyok optimista, mert egyre inkább azt látom, hogy ha kissé lassan is, de terjednek a korszerű technológiák és eszközök, mind több gazda tartja fontosnak a tudása bővítését. A legfőbb probléma az, hogy még mindig van egy olyan réteg, amelyik úgy gondolkozik, hogy ami jól működött az elmúlt harminc évben, az jó lesz most is. Ez ma már komoly gátja a fejlődésnek.


Van egy-két ágazat – a sertés- vagy a tejágazat ilyen –, ahol nehéz jó számokat produkálni, de általában van pénz és jövedelmezőség, még ha elsősorban az EU-támogatások révén születnek is ezek a jó eredmények

– Ez inkább gátja, mint a kitettségünk vagy a tőkehiány?

– Én nem érzek tőkehiányt a mezőgazdaságban, de természetesen olcsó hitelre szükség van minden iparágban.

Van egy-két ágazat – a sertés- vagy a tejágazat ilyen –, ahol nehéz jó számokat produkálni, de általában van pénz és jövedelmezőség, még ha elsősorban az EU-támogatások révén születnek is ezek a jó eredmények: a jó minőség, az exportképes termékek. Vannak komoly lemaradások is, például a zöldség-gyümölcstermesztés ilyen, ahol a nyáron volt is ebből feszültség. Például ilyen esetben nem szabad kerülgetni a lényeget. A lényeg pedig az, hogy ha a lengyelek kétszer annyit: 15 helyett 30 tonnát szüretelnek egy hektárról, plusz kiépítették azt a kiszolgáló-infrastruktúrát, ami a hatékony termeléshez, értékesítéshez, feldolgozáshoz kell, akkor nyilván egészen más árakat képesek elérni. Vagy ott van a kukorica, amivel mi is dolgozunk – ennél, bár van növekedés a terméshozamban a jó adottságú magyar földeken, mégsem érjük el a nyugat-európai átlagot...

Szóval, a következő generáció ambíciója, felkészültsége lesz a jövőben meghatározó. Mi például, a Hungrana részéről nagyon támogatjuk ezt a változást. A vállalatunk közvetlenül nem húz hasznot abból, hogy a magyar gazdák milyen termésátlaggal dolgoznak, de közvetetten nagyon fontos számunkra, hogy fórumot teremtsünk a tudáscserének, a korszerű ismeretek, technológiák terjesztésének.

– Kettő éve volt is némi feszültség ebből a Hungrana nagyszabású szakmai és partnertalálkozóján...

– Igen, egy szenvedélyes, fiatal szakember (aki egyébként egy évre rá az Év fiatal gazdája címet is megkapta) kiselőadásában kritikusan és némi hévvel érvelt a korszerűtlen eljárások leváltása, a drón- és más technológiák mellett. Idősebb kollégái persze számonkérték a stílusát. No, ezen kell túllendülnünk.

Van egy-két ágazat – a sertés- vagy a tejágazat ilyen –, ahol nehéz jó számokat produkálni, de általában van jövedelmezőség, még ha elsősorban az EU-támogatások révén születnek is a jó eredmények


2016-ban adták át a Hungrana takarmánypellet-előállító üzemét Szabadegyházán

Európában és „Isztániákban”

– A klímaváltozás legújabb kutatási jelentései szerint az összeomlás hamarabb és erősebb hatásokkal jön el, mint akár egy-két éve gondoltuk. Miután a kukorica éppen egy igen kitett növény, a Hungrana hogyan tud – fel tud-e egyáltalán – készülni erre?

– A jelenlegi gyár mai formájában nem lehet a technológiát átállítani más növényi alapanyagra. Azt tudjuk tenni, hogy felhangosítunk minden olyan hangot, amely sürgeti a felkészülést, ösztönzi a precíziós technológiákat, az öntözésfejlesztést, a gazdálkodói tudatosságot. Például azt, amit Gyuricza Csaba már két éve mond: hogy a mai Magyarországra a 70-es évek Bulgáriájával azonos klimatikus viszonyok húzódnak fel. Tetézve szélsőséges csapadékjárással és hőmérsékletekkel.

– De az öntözés terén végre-valahára talán tényleg megmozdul valami...

– Igen, de ezt is évek óta mondja minden szakmai forrás. Tudomásul kell venni, hogy a vidék jövedelemtermelő és népesség-megtartó képessége épp ilyen beruházásokon múlik. Ahol van öntözés, ott van hatékony termelés, ott van munkahely.

– Van, aki komoly fenyegetésnek tartja az ukrán, orosz és a volt szovjet „-isztán-államok” mezőgazdasági fejlődését, amiatt, hogy maholnap elárasztják a világot olcsó gabonával, gyümölccsel. Mások ezt alaptalan aggálynak tartják. Ön mit gondol?

– Szerintem ez igenis komoly fenyegetés. Nem feltétlenül azért, mert megjelenne nálunk például az orosz búza, hanem azért, mert ugyanazokra a piacokra szállítanak, ahová mi is. A logisztika ma már olyan fejlett, hogy nem gond az árut pár ezer kilométerre utaztatni. És ezek az államok nagyon jönnek fel; a hatalmas birtokok élén angol, francia, német szakemberek állnak, akik beviszik és megkövetelik a modern technológiákat és a fegyelmet, és nőnek is a termésátlagok, terjed a jövedelmező termelés. És mi történik eközben Európában? Csökken a termőföld területe, és az unió költségvetésének 40 százaléka az agrártámogatásokra megy el... Elég belegondolni, mi lenne e támogatások nélkül.

– Végül is akkor mitől olyan bizakodó...?

– Attól, hogy meggyőződésem szerint létezik az a tudás, hogy állni fogjuk a versenyt, és erősek maradunk a régióban. Híve vagyok a hazai feldolgozóiparnak is, mert talán éppen az említett kihívások értékelik fel a magyarországi élelmiszeralapanyag-feldolgozás jelentőségét. Elég egyértelmű, hogy ha a térségben nagy mértékű a konkurensek alapanyag-kibocsátása, akkor ez az a szféra, amivel erősíteni tudunk. Például mi történne, ha nem létezne itthon a Hungrana? Akkor az a sok száz gazda kénytelen volna – a csekély hazai takarmány-felvásárlást kivéve – mindent exportálni, ráadásul alapanyagként.

A feldolgozóipar jelenléte nemcsak az árakban, hanem a hosszabb távú stabilitásban is döntő jelentőségű a növénytermesztésben

 

A Hungrana és általában a feldolgozóipar jelenléte nemcsak az árakban, hanem a hosszabb távú stabilitásban is döntő jelentőségű a növénytermesztésben érdekelt gazdák számára. Gépvásárlás-ba, öntözőberuházásba például akkor „szoktunk” belevágni, ha ez a jövőkép: az állandó kereslet, a stabil felvásárlási háttér megvan. A Hungrana például az etanolgyártással ilyen háttér a gazdáknak, ezért ezt a tevékenységet is bővíteni kell – mint ahogy általában a hazai feldolgozóipart.

– Ha már az etanolt említi, a kritikusok azt emlegetik, hogy a bioenergia-piac elveszi a földeket az élelmiszer-termeléstől, erőlteti az így is homogenizálódó kultúrákat és a többi. Mit szól ezekhez?

– Ezek régi érvek, és az élet szerencsére nem igazolta be ezeket az aggályokat. Tíz éve működik az etanolipar, és az összes érvet cáfolta a gyakorlat. Európában például nem is szabad bioenergia-célú tevékenységre földterületet bevonni. Aztán például az egyébként szerencsére mérséklődő afrikai éhezés sem azon múlik, hogy Európa vagy más régió mennyi kukoricát termel etanolgyártásra.

– Térjünk vissza még a Hungrana integritására. Rosszízű vízió, de sajnos nem életszerűtlen, hogy mondjuk egyszer csak beállít egy ukrán vagy -isztán állambeli agrárkonzorcium, és vállalja, hogy mélyen a magyar gazdák árai alatt ellátja alapanyaggal a gyárat. Nem akarok sértő lenni, de nyilván a Hungrana igazgatótanácsi tagjait és részvényeseit nem a hazafias szemlélet vezérli, hanem a gyár prosperitása, jövedelmezősége. Mit lépne egy ilyen dilemma esetén?

– Valóban nyilvánvaló tény, hogy minden gazdaság, gazdasági társaság alapvetően profiorientált szervezet. Támadják is néha a feldolgozóipari cégeket, hogy „kiviszik” a hasznot az országból, alacsonyan tartják az árakat és hasonlók. De fontos tudni, hogy például a Hungrana évente több milliárd forintot akar és kénytelen költeni olyan technikai-technológiai fejlesztésekre – vagy éppen karbantartásra –, amik éppen ahhoz kellenek, hogy Európa meghatározó gyára lehessen és maradhasson. Ahhoz pedig nyereség kell, hogy egy gazdaság, egy vállalat versenyképes maradjon.

Lehet valóban olyan pillanatnyi állapot, hogy nem csak magyar kukoricát tudna vásárolni, feldolgozni a gyár. Ám nekem ezzel az a problémám, hogy ami egy adott pillanatban igaz lehet, és működhet, az nem biztos, hogy tartósan és stabilan is elérhető, kiszámítható... És még ezen túl is vannak olyan szempontok: például a GMO-mentesség, a termés minősége, beltartalmi mutatói és egyebek, amiket egyáltalán nem biztos, hogy egy konkurens ugyanúgy produkálni tudna, mint a jelenlegi magyarországi partnereink, ami viszont nekünk elengedhetetlen követelmény.

Szemléletváltozások kora


A technológiafejlesztéssel növekedni fog az output és csökkenni az input, vagyis kisebb ráfordítással és környezetterheléssel többet és jobb minőséget tudunk előállítani

– Ön mint a feldolgozóipar egyik meghatározó szereplőjének vezetője nyilván foglalkozik majd a kukoricatermesztés terén is a jövedelmezőség kérdéseivel, hiszen nemcsak a mennyiség, hanem a beltartalom, a minőség, a jövedelmezőség is a hatékonyság és a fenntarthatóság fontos mutatói. Mit gondol erről?

– Egyetértek azzal, hogy a szemléletet fejleszteni kellene ezen a téren. A Magyar Kukorica Klub célja a hazai kukoricatermesztés versenyképességének fokozása, a termelési kultúra színvonalának emelése, a vidéki lakosság jobb tájékoztatása, ám úgy érzem, hogy a kitűzött célok eléréséhez a szervezetnek még többet kell tennie a jövőben. Fontos mutató a fejlődés terén, hogy hogyan nőnek a termésátlagok, de a gazdákat, gazdaságokat elsősorban egy dolog érdekli: mennyi haszonnal végeznek a szezonban egy hektáron. A technológiafejlesztéssel növekedni fog az output és csökkenni az input, vagyis kisebb ráfordítással és környezetterheléssel többet és jobb minőséget tudunk előállítani. Lám, mindig ide jutunk vissza: hogy ez az a korszerű és versenyképes szemlélet, amit be kell mutatni és terjeszteni kell. A technológiafejlesztéssel növekedni fog az output és csökkenni az input, vagyis kisebb ráfordítással és környezetterheléssel többet és jobb minőséget tudunk előállítani

Ez a tipikus „Mindenki nyer!” szituáció

Magyarország etanol-nagyhatalom: egész Európa etanoltermelésének csaknem az ötödét(!) mi produkáljuk. Miután az itthon termelt mennyiség jelentős része kerül kivitelre, a hatalmas kapacitás a nemzetgazdaság számára is nagy jelentőségű. Ám ugyanígy több ezer magyar gazdát segít hozzá a stabil és hosszú távon kiszámítható jövedelemhez, emellett pedig természetesen munkát biztosít a feldolgozóipar összességében szintén több ezer alkalmazottjának. Mindezeken túl az etanol, amely mind fontosabb alapanyaga a környezetkímélő üzemanyagoknak, fontos tényezője a CO2-kibocsátás csökkentését célzó megoldásoknak.

Ezért nagyon fontos törekvése a hazai feldolgozóiparnak és környezetvédelemnek, hogy mielőbb nőjön az etanol bekeverési aránya az üzemanyagokba. Hazánk kedvező piaci pozíciójával szomorúan ellentétes, hogy e téren már például Bulgária és Románia is előttünk jár, pedig az említett előnyökön túl ezzel csökkenthető lenne hazánk kőolajszükséglete. „A növekvő etanolfelhasználással tipikus winwin-helyzet alakul ki: stabil és tartós piacot nyernek az alapanyag-termelő gazdák és a feldolgozók, a nemzetgazdaság függése csökken, az export-import-mérleg pedig javul” – fogalmazott egy januári sajtóbeszélgetésen Reng Zoltán.

no