Nekünk kell megtalálni a plusz 100-150 ezer forintot

Petőházi Tamás GOSZ-elnök szerint új szemlélet kell a 2020 utáni időszak kihívásaihoz

Bárhogyan is végződnek majd a tárgyalások az Európai Unióban a közösség 2020 utáni időszakának agrárköltségvetéséről, már ma indokolt és szükségszerű, hogy a gazdák-gazdaságok előrelépjenek a hektáronkénti árbevétel jelentős emelése felé – hangsúlyozza a Gabonatermesztők Országos Szövetségének nemrégiben megválasztott elnöke. Petőházi Tamás szerint a legfőbb kihívás immár a munkaerőhiány, ami a digitális technológiák felé tereli a mezőgazdasági szereplőket, ugyanakkor az új növényféleségek sikeres termesztése, a talaj- és környezetkímélő technológiák adaptálása is sürgető feladat.

Szembenézés és verseny az ismeretlennel

Hónapok-évek óta megy a jósolgatás, és biztosat nyilván ma sem tudni még az EU 2020 utáni agrárbüdzséjéről. De azt azért a szakemberek bizonyára tudják, hogy mi most a követendő, a leghatékonyabb megelőző stratégia „akármilyen” várható támogatásváltozás esetén.

– Számunkra a szántóföldi növénytermesztés helyzete az irányadó, és egyelőre abból kell kiindulni, amit Phil Hogan agrár- és vidékfejlesztési biztos javaslata tartalmaz: hogy 5 százalékkal csökkenjen a Közös Agrárpolitika, a KAP költségvetése a Brexit miatt. Mi ezt, több más állammal együtt elfogadhatatlannak tartjuk. A magyar állam még azt az áldozatot is hajlandó meghozni ennek elkerüléséért, hogy nagyobb összegű nemzeti befizetést vállaljon. Egyszóval a cél most az, hogy megmaradjon a jelenlegi mértékű területalapú támogatási rendszer, mert ez a legegyszerűbben alkalmazható, leginkább átlátható rendszer. Minden más csak bonyolítaná az amúgy is komplikált adminisztrációt.

Viszont mások szerint ez a normatív területalapú rendszer sok tekintetben a hatékonyság és a korszerűsítő törekvések ellen hat.

– Igen, de ez az elméleti igazság kisebb probléma, mint amit az a sok kihívás okoz, amivel a mezőgazdaságnak szembe kell néznie. Elsősorban például a munkaerőhiánnyal, a nemzeti sajátosságok közötti eltérésekkel, a fenntarthatósággal és mással. Hogy mi lenne az igazán jó, az más kérdés – most a realitás az, hogy a jelenlegi rendszer fennmaradása az érdekünk.

– Mi a véleménye, ha a legrosszabb forgatókönyv valósul meg, és ötszázalékos vagy netán még nagyobb vágás esik a KAP-költségvetésen, akkor hogyan tehető ellenállóvá a hazai agrárium egy ilyen restrikcióval szemben?

– Köszönöm: ez olyan kérdés, ami egész lapszámokat megtölthetne... Azt kell pontosan tudnia minden termelőnek, hogy milyen árbevételt produkál egy hektáron jelenleg. A feladat pedig az, hogy ehhez az árbevételhez további 100-150 ezer forintos árbevételt tudjon még hozzátenni. Ez korántsem megvalósíthatatlan, de ezt, az ehhez vezető megoldásokat nekünk, magunknak kell megtalálnunk. Ez ad, adna biztosítékot a 2020 utáni időszakra. S azért mondom, hogy megvalósítható, mert a hazai mezőgazdasági szereplők felső 5-10 százaléka jelenleg 3-4-5 tonnával magasabb termésátlagot produkál, mint a mezőny hátramaradó képviselői. Ez hát a cél, ehhez kell felzárkózni.

ARCKÉP

Petőházi Tamást idén, március végén választották meg a GOSZ elnökévé. Az agrárszakember 1995ben a DATE Mezőgazdaságtudományi Karán végzett okleveles agrármérnökként, s két évre rá a Miskolci Egyetem Gazdaságtudományi Karán közgazdasági szakokleveles mérnökként. 1997-től az Északi-Bróker Kft.-nél, illetve 2002-től a Jászberényi Kossuth Rt.-nél az Árutőzsdei üzletág vezetője, gazdasági elemzője. A Gabonatermesztők Országos Szövetségében már 2005 óta vállalt feladatot: 2013ig volt ügyvezető titkár, majd 2013tól elnökhelyettes. Bő egy esztendeje osztályelnöke az agrárkamara Országos Szántóföldi Növénytermesztési és Beszállítóipari Osztályának.

Lehetséges győzni a kihívást

– És mit gondol, hogyan? Nagyobb technológiai fegyelem vagy nagyobb tőkeerő, gyorsabb innováció, esetleg az értékesítési szövetkezések a megoldás?

– Mindezek alapvetően meghatározzák a versenyképességet. Mindent újra át kell gondolni. Ami a nagyapáink idején működött, az ma már talán nem elég, és amit látunk-hallunk az előttünk járóknál, azt kell követni – és így tovább. Ez a talajkímélő és fenntartható gazdálkodást ugyanúgy magában foglalja, mint a digitalizációt, az okszerű és körültekintően mérlegelt gépbeszerzést és egy sor fontos mást. De ismétlem: nem megvalósíthatatlan megfelelni ennek a kihívásnak.

Így vetettünk, így arattunk

Mint interjúnkban is elhangzik, a búza vetésterülete folyamatosan csökken, az összképet azonban jelentősen árnyalja, hogy, ezzel szemben, a termésátlaga nő: miközben a vetésterület az 1,2 millió hektáros csúcsról 1 millió ha alá csökkent, a termés az elmúlt 6 évben mindig megközelítette az 5 millió tonnát, és idén is 4,8 millió körül alakult. Nő a búzakivitel is: az utóbbi 3 évben Magyarország rekordokat dönt 2 millió tonna körüli vagy azt meghaladó nagyságrenddel. Igaz, e téren mind nagyobb mennyiségekkel és mind jobb minőséggel jönnek fel a keleti konkurensek is. Az már egyértelműen komor képet fest hazánk gabonapiaci helyzetéről, hogy az egykor világhírű magyar minőségi búzát az ország nem tudja hatékonyan piacra vinni. Részben emiatt az egykori 7080%-os arányról mára 50-50%-ra állt be a malmi- és takarmánybúza termésaránya. E trendet erősíti, hogy a kereslet is az ipari/takarmány célú felhasználásban nő: az állattartók vagy például a visontai keményítőüzem is ezt a szegmenst erősíti (az utóbbi révén az ipari felhasználás évente 0,25 millió, majd 0,5 millió tonnára nőhet). Csökkenés mutatkozik a búzafelöntésben is: 2018-ban az utóbbi 25 év egyik legalacsonyabb mennyiségét produkáltuk 1,2 millió tonnával (ez kétharmada csak a rendszerváltás korában jellemző mennyiségnek). Magyarországon őszi árpából 206 ezer hektáron 1 millió tonna termett (5 t-ás átlag); őszi búzából 950 ezer ha-on 4,8 millió tonnát takarítottak be (5,1 tonnás átlag); rozsot 30 ezer ha-on, 3,4 t-ás átlaggal, 102 ezer tonnát arattak. Tritikálé 86 ezer ha-on termett összesen 325 ezer tonnát, 3,8 t-ás átlaggal; repcéből 225 ezer hektáron csaknem 3 t-ás átlaggal összesen majdnem 990 ezer tonnát takarítottak be. Az előzetes becslések alapján kukoricát idén 900 ezer hektárról aratnak, várhatóan 747 ezer tonnányit, 8,3 t-ás átlaggal; a napraforgó 604 ezer hektáron 3 t-ás átlag mellett 1,8 millió tonnát termett. Cukorrépából 15 ezer hektáron 1 millió, szójából 60 ezer hektáron, 2,8 t-ás átlaggal termett 170 ezer tonna.

 

Szokták mondani, különösen a gabona-, de egyébként a gyümölcságazatban is, hogy a versenyképességünk és a piaci előmenetelünk egyik fő akadálya az, hogy nem tudunk, nem akarunk nagy volumenű, homogén árualapot képezni stabil, garantált minőségben és mennyiségben. Erről mi a véleménye?

– Versenyképes nyugati államokban is tapasztalom azt, hogy nem nagy birtokok nagyszabású összefogása adja a versenyképességet, hanem éppen a gazdák egymást közti konkurálása. Ez Magyarországon is megvan, és szerintem ez a jó. A magyar gazda sem kollégaként, szövetségesként, hanem versenytársként, konkurensként tekint a másikra. Egyébként Magyarországon az egyik szűk keresztmetszet ebben az értelemben az időjárás változékonysága, ami nem igazán tette lehetővé, hogy valóban nagy integrációk, összefogások jöjjenek létre. Továbbá világszerte megfigyelhető, hogy a birtokméretek esetében a növekedés a trend, vagyis a jelek szerint ezt hozza magával a munkaerőhiány, a digitális korszerűsítés, a nagyüzemi technológiák térnyerése. Ez, különösen ami a munkaerő-utánpótlást illeti, nálunk is megszabja a jövő irányát, ehhez kell tehát igazodnunk.

Keleti konkurensek

De vajon mindez válasz lesz-e például az egyre inkább ránk erősödő ukrán, orosz gabonaexportra?

– Néha úgy érzem, hogy egy kicsit többet beszélünk róluk, mint amennyit a valós súlyuk indokolna. Kétségtelen, hogy van egy gyors fejlődés az ukrán, orosz és néhány más keleti országban, és tény az is, hogy mind több nagyobb tendert „visznek el”, méghozzá elég nagy volumenekben, 3-400 ezer tonnákkal. Ugyanakkor azt is látni kell, hogy ezekben az országokban még a miénknél is sokkal nagyobb a mezőgazdaság kitettsége az időjárásnak. Előfordulnak 20-30 millió tonnás termésmennyiség-különbségek egypár éven belül. Erre aligha lehet stabil jövőt építeni, komoly infrastrukturális vagy más beruházásokat alapítani.

– Csak pont ott mennek, ahol mi: például a takarmány-besorolású gabonák piacán.

– Igen, mert a Kelet bizonyos országaiban a péksüteményekhez nem kell a malmi minőség. Ugyanakkor az említett országokban a pénzügyi válság is kényszerítő erővel jelenik meg, és ezért az állami felvásárlású gabonát akár áron alul is eladják, csak azért, hogy a gazdaság devizaéhségét csillapítsák.


Magyarországon az egyik szűk keresztmetszet az időjárás változékonysága, ami nem igazán tette lehetővé, hogy valóban nagy integrációk jöjjenek létre

Tanulnunk kell

A gabonaágazattal kapcsolatban gyakori felvetés még, hogy talán mozdítani kellene a vetésszerkezet mind nagyobb egyhangúságán, a négy alap szántóföldi növény dominanciáján. Egyetért ezzel?

– Nem egészen, mert 2004 és 2010 között Magyarországon volt a legstabilabb vetésszerkezet az 1,1 millió hektáros búzával, az 1,2 millió hektáros kukoricával, a 200 ezer hektáros repcével és a majdnem 600 ezer hektáros napraforgóval. Most ezt látjuk? Nem, mert idővel változott a vetésszerkezet, és sok speficikus növény jelent meg nagyobb hangsúllyal, a ciroktól, a szóján át, a tritikáléig. Más kérdés, hogy például a szója vesszőfutása nem tett jót annak a folyamatnak, ami 2015-ben olyan ígéretesen elindult, és arra mutatott, hogy akár megduplázódhat a vetésterülete.– De aztán mindig elmarad az áttörés.– Igen, de nem jó, hogy ha egy-két gyengébb évjárat elveszi a termelők kedvét. Meg egy kisebb mélyütés volt az is, hogy zöldítésben nem lehet vegyszert használni. A vetésszerkezet bővítése, új haszonnövények megjelentése viszont elsősorban tanulási folyamat: meg kell hogy tanuljuk „új” növények termesztését.

SZERZŐ: KOHOUT ZOLTÁN

no